Párhuzamok - Coherence

2014. szeptember 15. 08:20 - Huber Zoltán

Best of 2013 - #16

Az igazán jó sci-fi méregdrága trükkök és aprólékosan kidolgozott vizuális fantáziák nélkül, ütős alapkoncepcióval és okosan kibontott elbeszéléssel is képes magával ragadni a közönséget. A tudomány kurrens kihívásai, az új felfedezésekkel felmerülő ellentmondások mindig izgalmas gondolatkísérletekhez vezetnek, ahonnan már tényleg csak egy aprócska, ám annál megfontoltabb lépést kell tenni a fikció, a fantázia birodalmába. A sci-fi vonzerejét a valóság, a valószerűség és képzelet egymásra csúsztatása adja. Az ilyen történetek akkor működnek, ha további gondolatokat ébresztenek és induktív játékra hívnak. A frappáns ötletből minimalista képi megoldásokkal építkező Coherence ilyen darab, mely a tematikus fesztiválok után egyre nagyobb közönséget hódít meg.

coherence.jpg

A film az analitikus filozófia és a modern elméleti fizika egyik slágertémáját, a párhuzamos valóságok lehetőségét boncolgatja. Szereplőink tulajdonképp egytől-egyig Schrödinger macskái, James Ward Byrkit író-rendező az ismert teoretikus példa egy lehetséges értelmezéséből igen izgalmas és fordulatos történetet kanyarít. A Coherence vezérfonala rendkívül egyszerű, a forgatókönyv a hétköznapi intuícióinkkal szembemenő, meghökkentő teoretikus lehetőseget egy átélhető, egészen banális szituációra alkalmazza. A kvantumelmélet abszurditását egy átlagos baráti társaság a bőrén kénytelen megtapasztalni, Byrkit egy ilyen eset lehetséges következményeit vázolja. A tudományos fantasztikum a háztáji thrillerrek és kapcsolati drámák elemeivel keveredik, az események megértéséhez szerencsére nincs szükség komolyabb kvantumfizikai ismeretekre.

Az elsőfilmes alkotó korábban A Karib-tenger kalózai és a Rango storyboard-rajzolójaként tevékenykedett, de bemutatkozó mozija inkább a takarékosságával és barkács-szellemiségével keltett figyelmet. Byrkit egyetlen helyszínen, néhány nap alatt forgatta le a filmet és az elbeszélést a színészek rögtönzéseire, a spontán születő párbeszédekre alapozta. Vacsorázó majd vitatkozó embereket, beszélő fejeket látunk, az érdekfeszítő alaphelyzet és az ügyes dramaturgiai húzások mégis folyamatosan fenntartják a feszültséget. A bevezetőben említett csillagászati anomália, a baljós előjelek és sztorik kellő atmoszférát teremtenek és finoman megágyaznak a későbbi fordulatoknak. Byrkit gyorsan bemutatja a szereplők közötti kusza magánéleti viszonyokat, majd bedobja őket abba a bizonyos kísérleti dobozba és eljátszik a gondolattal - mi lenne, ha?!

Az alternatív valóságok létezésével, a lehetséges következményekkel nemcsak a kvantumfizika, de a narratológia is előszeretettel foglalkozik. Az író-rendező remek érzékkel szövögeti a szálakat és mesterien gazdálkodik az alapötletével, komolyabb döccenők csak a vázolt kapcsolati hálóban, a sci-fi és melodráma találkozásánál bukkanak fel. Míg a hősnő párkapcsolati nehézségei vagy az egyik figura személyes gondjai párhuzamba állíthatók a tudományos alapokon nyugvó felvetéssel, addig a mellékszereplők sorsa és jelleme érdektelen marad. A nyolc fős létszám kissé soknak tűnik, így a megpendített fizikai/filozófiai dilemmák és a kevéssé érdekes karakterek ügyes-bajos dolgai között nem lesz átfedés. Az elvont, spekulatív probléma úgy válna igazán élővé, ha az érintettek döntésein és érzésein keresztül bontakozna ki, de a kívánt hatás elmarad, a fordulatokat emiatt a egy-két helyen a néző szájába kell rágni. A rejtvény racionális oldala rendben van, a saját életünkre érvényes metafora, a végső nagy katarzis elmaradnak.

Byrkit filmjét többen a kultikus Primer utódjának kiáltották ki, ami nyilvánvalóan túlzó. Shane Carruth időutazós mesterműve épp azért több, mert talán nem értettük meg, de átéreztük a hősök egyre kilátástalanabb helyzetét. A paradox rejtvény és a lenyűgöző szerkesztés a tragédia súlyával lett teljes, ez az, ami ebben az esetben elmarad. A felvetett gondolatkísérlet kibontása, a kialakuló helyzet ettől persze magával ragad, a gazdaságos megvalósítás és az indie-hangulat pedig kimondottan szimpatikussá teszi a művet. A Coherence a hibái ellenére is figyelemreméltó darab, mely ismét bizonyítja, az érzékszervi attrakció és a költségvetés nagysága helyett az invenció az, ami igazán számít.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr596689371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Beyonder 2014.12.28. 00:18:49

Az utolsó harmadban sajnos már untam. Ha minden relatív, ha nincsenek fix pontok, akkor semminek sincs tétje. Plusz egy idő után elmaradtak a meglepetések, semmi új infót nem kaptunk.

Huber Zoltán 2014.12.28. 21:37:32

@Beyonder: ezzel egyet tudok érteni, kár volt a befejezésért. engem jobban zavart, hogy egy csomó mellékszereplő csak úgy "lógott" a levegőben. de még így is elég izgalmas és jó próbálkozás volt, főleg úgy, hogy nem volt forgatókönyv és fillérekbe került.