"Újra el kellene törni" - Interjú Zomborácz Virággal

2014. szeptember 13. 08:30 - filmvilág

Mozikban az Utóélet

Az egyedi látásmóddal és sajátos, igazán szerethető humorral rendelkező Zomborácz Virág sikeres kisfilmjei után végre az általa írt és rendezett első nagyjátékfilmjével, az Utóélet című dramedy-vel is bemutatkozhat. A Karlovy Vary-i filmfesztiválon elért siker után szeptember 11-től a magyar nézők is megismerhetik ezt a szokatlan felnőtté válási történetet.

IMG_9965.JPG2011-ben az Utóélet forgatókönyveddel érdemelted ki az Európai Unió MEDIA programja által támogatott projektek közül a legkiválóbb európai vonatkozású filmtervnek évenként odaítélt díjat. Hogyan tetted meg az első lépéseket?
Az Utóélet volt az első nagyjátékfilm-forgatókönyvem, és egyben a diplomamunkám is. Schulze Éva, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetemen az osztályfőnököm volt, adta a feladatot: diplomáznia mindenkinek saját ötletű, eredeti forgatókönyvvel kell. Ez óriási kihívás volt, hiszen az egyetemen előtte kisjátékfilmeken keresztül tanultuk a szakmát. Az ötletből először szinopszis, aztán treatment születik, és ha megvan a cselekmény íve, jöhet az egyes jelenetek kidolgozása, a dialógok.

Sok mindenen változtattatok az elmúlt három évben?
Azt szokták mondani: „writing is rewriting”. Teljesen normális, hogy egy könyvből hét-nyolc draft készül. Az Utóélet sztorija alapjaiban nem változott a fejlesztés során, hiszen a magjának számító apa-fiú kísértetsztori ugyanaz maradt. A család is megmaradt az eredeti formájában, az asszisztens és az esperes karaktere is kezdettől a történetben volt, igaz, a Petrik Andrea által alakított Angéla korábban nem drogos, hanem erősen rövidlátó, Gyabronka József esperese pedig polgármester volt. Vagy például a főszereplő, Mózes kishúga eredetileg nem volt örökbefogadott, ez Hegedűs Bálint ötlete volt. A változtatások során születtek jobb ötletek, amelyek segítettek még jobban helyükre tenni a dolgokat, de a bázis ugyanaz maradt.

Mikor tudatosult benned először, hogy megvalósul a történeted a mozivásznon?
Vagyok annyira szkeptikus, hogy egészen addig nem hittem el, amíg ott nem álltunk a forgatáson a kamerával. Sosem voltam igazán az a lelkesítő hadvezér-típus, aki az élen lovagol, és bátorságot és hitet ad. Végig nagy volt a bizonytalanság, úgyhogy csak csendben jegyeztem meg, hogy „azért vegyétek fel a fegyvereiteket, lehet lesz valami”. A producer, Pusztai Ferenc volt az, aki végig nagyon hitt abban, hogy ez a film megvalósulhat, és mindent meg is tett érte.

Nagyon sokan panaszkodnak róla, hogy nehéz érvényesülni a filmszakmában. Nőként még nehezebb a helyzet, ugye?
Kicsit olyan ez a kérdés, mint amikor azt kérdezik, hogy nehéz-e bekerülni a Színház és Filmművészeti Egyetemre. Nehéz, mert sok a jelentkező, és csak nagyon kevés embert vesznek fel, de mégsem az, hiszen a felvételinél az általános műveltségen túl inkább készségeket mérnek, vagyis nem igazán lehet készülni rá, csak magadat kell adni, ami szerintem könnyebb, mint mondjuk megtanulni egy csomó évszámot. Azt se tudom objektíven megítélni, hogy nőként rosszabb-e a helyzet, mert mindig nő vagyok, nincs másmilyen tapasztalatom. A hétköznapokkal összevetve a filmszakmáról azt tudom mondani, hogy az ország nagy átlagához képest sokkal nyitottabb. Talán azért, mert elég sok másként élő ember dolgozik benne. Ezek az emberek már semmin se lepődnek meg, láttak ők már annál cifrábbat is, mint hogy egy nő rendez. Szóval én forgatásokon általában nyitottságot, kíváncsiságot tapasztaltam magammal szemben, de persze volt olyan is, aki a személyem miatt helyből elutasított.

utoelet2.gif

Pusztán azért, mert nő vagy?
Igen, az zavarta, hogy nő vagyok. Egyébként lehet azt gondolni, hogy a rendezésre egy nő nem képes, csak ezt a nézetet szerintem nem illik hangoztatni. Az előítéletek eltűnésének egyébként ez az útja: először nem mondjuk ki, mert nem számít civilizáltnak, aztán remélhetőleg már nem is gondoljuk úgy.

Az Utóélet című filmed azt a folyamatot mutatja be, ahogyan a főszereplő megszabadul a kísértetétől. Te hogyan szabadultál meg tőle?
Az idő sokat segít a feldolgozási folyamatokban, de úgy gondolom, nekem pszichoterápiára kellene járnom. El is kezdtem, de abbahagytam. Ami öngyógyítást el lehetett végezni ebben a témakörben, elvégeztem. Ez olyan, mint amikor eltörik egy csont, aztán magától összeforr, és lehet használni a végtagot, de azért látszik rajta, hogy nem teljesen oké. Újra el kellene törni, újra helyre rakni, hogy rendesen gyógyuljon meg.

Az embernek az az érzése támad a filmed megtekintése során, hogy a főszereplő fiú és a te személyiséged között nagyon sok a hasonlóság. Így van?
Igen? Ez elgondolkoztató.

Nem érzed úgy, hogy túlontúl őszinte, kitárulkozó lettél?
Nehéz erre válaszolni. Szerintem szükséges az őszinteség, de azt továbbra is tartom, hogy habár egy nagyon személyes filmről van szó, a főszereplő nem én vagyok, vagy nem jobban, mint bármelyik másik karakter. Mózest teljes mértékében kitalált személynek gondolom, akit Kristóf Marci keltett életre. De ő is csak eljátszotta, hiszen ő sem ilyen a valóságban. A filmben nagyon sok olyan mondat van, ami elhangzott az életemben, és nagyon sok olyan helyzet is belekerült, amit átéltem, de amikor a Jóban Rosszban sorozatot írom, akkor is így dolgozom. Éppen emiatt például az anyukám szokta tudni, hogy melyik epizódot írtam én. Amit írok, abba beépítem a saját valóságomat.

utoelet.jpg
Woody Allen nagyon sok filmjében, könyvében reflektál önmagára, pontosabban az olyan fajta emberekre, mint amilyen ő. Nyilatkoztad, hogy sokáig gátolta az írást a személyes szál, de nem érzed úgy, hogy jobb lett volna más művével dolgoznod?
Fontosnak tartom, hogy az író ismerje azt, amiről ír. Természetesen van olyan eset, amikor nem a saját életedből merítesz, vagy más művén dolgozol, ilyenkor válik igazán fontossá a kutatás. Danny Boyle Gettómilliomosa tökéletes példa erre. Egy workshopon találkoztam Simon Beaufoy-jal, a forgatókönyvírójával, aki elmondta, hogy az irodalmi alapanyag bár nagyon erős volt, de nehezen megfilmesíthető. Ezért ő hónapokat töltött Indiában, ahol történeteket gyűjtött. Ez a befektetett munka igazán személyessé és hitelessé tette az egészet, a forgatókönyvért pedig Oscar-díjat kapott.

Ha támad egy jó ötleted, hogyan fogod meg?
Nekem mindent fel kell írnom, mert aranyhalszintű memóriám van. Vállaltan a digitális kor áldozata vagyok, mindent a telefonomba szoktam feljegyezni, és naponta használom a Google dokumentumaimat. Az utóbbiban az a jó, hogy nem egy konkrét számítógépen tárolom őket, hanem általában az interneten. Bárhol és bármikor hozzáférhetőek, persze csak abban az esetben, ha van internet. Remélem, egyszer mindenhol lesz. Egyébként jellemző, hogy hétköznapi cselekedetek végzése közben támadnak az ötleteim. Tudod, amikor elmerülsz valamiben, de az nem köti le a figyelmedet teljesen, mint például a fogmosás vagy a biciklizés.

Volt egy pillanat a filmben, amikor a szellem a feleségéhez közelít, akkor azt hittem, talán mások számára is látható lesz. Soha nem morfondíroztál el ezen az opción?
Ez soha nem volt alternatíva. A földhöz ragadt magyarázat, a „kísértetek márpedig nincsenek”-elv mentén a szellem csak a fiú gyászmunkájának kivetülése. Van a szorongásnak egy olyan foka, amely már hallucinációkkal jár együtt. Én egyébként azt a verziót szeretem, hogy tényleg van kísértet, de ha akarunk egy reális magyarázatot adni erre, akkor az a hallucináció. És például az én hallucinációmat sem látod te.

utoelet3.gif

Hogyan fogalmaznád meg, hol játszódik a film?
Ez szándékosan nincs kimondva, nem is lehet tudni, hol játszódik. Az egész egy patchwork-falu, hiszen ezek a helyszínek a valóságban nem egymás mellett vannak.

Kezdetektől tudatos elképzelés volt az erős képi világ megalkotása?
Csapatmunka volt ennek a kialakítása. Mindenki hozzátette a magáét: Pohárnok Gergő, az operatőr, Zelenka Nóra, aki a jelmezeket tervezte, illetve Takács Lilla, aki a díszletért felelős. A képi világot meghatározzák a helyszínek, a szereplők külseje, az épített díszlet, a berendezés, illetve az is, hogy hol van a kamera, vagy hogyan van fényelve a film, ami pedig Vándor Ádám munkája. Volt egy erős koncepciónk, ami már a helyszínkeresésnél érvényesült. Szerencsére a magyar vidék kiváló alapanyagot szolgáltatott: nem mi építettük a tavat, de az EU-konform játszóteret sem… Nóra pedig a zoknijukig kidolgozta a karakterek megjelenését, például a színek harmonizálása mellett arra is ügyelt, hogy Janka nénire milyen brosst adjon.

Mit szólt a szerephez Gálffi László, amikor felkínáltad neki?
Nagyon lelkes volt. Szerintem azért, mert tetszett neki a forgatókönyv, tudott menni ezzel a fajta humorral, másrészt a szerep is nagyon izgalmas volt számára. Igazán nagy váltás van a karakterében, az elnyomó lelkész egy ponton megszűnik és egy kis, elveszett állatka lesz belőle. A színészeket nagyon izgatják az ilyen játékos dolgok. Egyébként tudom róla, hogy szeret forgatni, még akkor is, ha ez egy napi tizenkét órás munka heti hat napon át. Neki egyébként a próbák, előadások miatt Pécs és Budapest között kellett ingáznia a forgatás alatt. Sokszor nagyon hideg volt, amikor a koporsóba feküdt, meg is fázott, de jól bírta a strapát.

utóélet2.jpg

A nézők joggal érezhetik azt, hogy a vallás szálka a szemedben?
Van egy jelenet a templomban, ahol egy kisfiú leköp egy imakönyvet. Ez egy érzékeny dolog, és mivel egy templomból már kitiltottak minket, a forgatáson sumákoltunk, nehogy a lelkész megtudja, mire készülünk, aztán megint kitiltsanak. Az egyik kellékes viszont elszólta magát, mert nem érezte milyen vékony jégen járunk, de kiderült, hogy a lelkész végig tudta, mire készülünk, és egyáltalán nem zavarta. Megértette, hogy ez egy film, és ez a jelenet nem arról szól, hogy leköpnek egy imakönyvet, hanem arról, hogy zaklatnak egy kislányt, és ezt egyáltalán nem veszi észre a környezete. A film egyik főszereplője egy lelkész, de az Utóélet nem általában a lelkészekről mesél, hanem erről a fiktív szereplőről.

Milyen segítséggel birkózhat meg az ember a felnőtté válás problémáival?
Nagyon kitolódott az önállóvá válás kezdete, huszonnyolc-huszonkilenc éves fiatalok még a szüleikkel laknak. De az Utóéletben nemcsak a szülőkről való leválás, hanem a szülőnek a gyermekről való leválása is fontos téma. Mózes passzivitása tulajdonképpen menekülési kísérlet a szülői elvárások és állandó kontroll elől.

A díszbemutató műsorvezetője, Hajós András mesélt a kétféle szülőtípusról. A szigor vagy az elkényeztetés a „károsabb”?
Van egy pszichológiai fogalom, az elég jó szülő. Visszagondolva úgy hiszem, az én szüleim elég jó szülők voltak. Ennek ellenére otthon éveken át összecsomagolva álltak a cuccaim, ugrásra készen vártam, hogy végre elköltözhessek. Vágytam a függetlenségre, és nagyon idegesített például anyám tisztaságmániája, mindig belekötött valamibe, például hogy le kell törölni zuhanyzás után a csempét, nehogy vízköves legyen, meg mindig rám szólt, hogy össze van fröcskölve a tükör, nem igaz, hogy én nem veszem észre, és tényleg nem vettem észre. Persze most, hogy már egyedül lakom, baromira látom, hogy össze van fröcskölve a tükör, és valaki ajánlhatna valami hatékony megoldást vízkő ellen.

Min nevetnek a magyar nézők?
Az Utóéletet azért könnyű befogadni, mert nagyon sok nem verbális poén van benne. A Karlovy Vary-i filmfesztiválon a külföldi közönség nyilván ezért tartotta nagyon szórakoztatónak. A magyar néző a nyelv által kap többet, hozzá eljut az összes szövegbeli finomság is, amit egy fordítás nem tud olyan jól visszaadni.

Hogy tekintesz egy nagyjátékfilmmel a hátad mögött a rövidfilmjeidre?
Nem nézem vissza őket. Az túl sok időt elvenne a facebookozástól. (Nevet.) Most úgy érzem, a nagyjátékfilm formátum közelebb áll hozzám, amúgy is jobban szeretem a nagyobb ívű dolgokat. A regény-novella párhuzamot tudnám említeni, számomra az olvasásnál is fontos, hogy teljesen belekerüljek az adott világba. Szeretek megismerni szereplőket, menni velük, igazán nagy érzelmi íveket átélni. Ezt talán egy rövidfilm vagy novella kevésbé képes nyújtani, érthető okokból. Az Utóélet forgatásából leszűrtem a tanulságokat, másodjára pedig remélhetőleg már biztosabb kézzel, bátrabban nyúlok majd ehhez a formátumhoz.

Azt mondják, a rendező életében az első színésze olyan, mint az első szerelem. Ki volt az első színész, akit szerepre kértél fel?
Réti Adrienn és Bata Éva, akik A macska szerepe a francia irodalomban című kisfilmemben szerepeltek azon a nyáron, amikor első évesek voltak a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Van egy szabály, ami szerint elsőévesek nem szerepelhetnek filmben, de ők valahogy kisírták az osztályfőnöküknél. Emlékszem, nagyon szuper volt a forgatás, azóta pedig már a Vígszínház művésznői mindketten.

Mészáros Márton

Szólj hozzá!
Címkék: interjú magyar új

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr666693679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.