Magyarok a Barcáért - Régi dicsőségünk

2014. június 26. 09:42 - Baski Sándor

A mozikban

magyarok a barcáért.jpg

Kocsis Tibor filmje a legendaépítés és az ismeretterjesztés között próbál egyensúlyozni.

A tizennégy év alatti futballrajongó magyar gyerekek kétharmada Barcelona szurkoló. Ilyen statisztika természetesen nem készült, de aki járt mostanában olyan grundon, ahol a legfiatalabbak fociznak, az tanúsíthatja, hogy többségük gránátvörös-kék mezben kergeti a labdát. Azt a kérdést, hogy Messi helyett miért nem egy hazai játékosért rajonganak, nem is tudnák értelmezni. Bennük már fel se merül, hogy a magyarfocinak bármilyen köze lehetne a tévében közvetített csúcsfutballhoz. A sportág több évtizede tartó hazai mélyrepülését csak azok élik meg tragédiaként, akik még láttak magyar játékost a világsztárok egyenrangú ellenfeleiként pályára lépni. A harminc alatti korosztály magától értetődőnek veszi, hogy a két dimenzió közt nincs semmilyen átjárás, a legtehetségesebb magyarok is legfeljebb belga középcsapatokig vagy dagesztáni „sztárklubokig” vihetik.

Kocsis Tibor dokumentumfilmje, a Magyarok a Barcáért éppen ezért hathat a reveláció erejével a fiatalabb generációk számára. A többség elméletben talán tisztában van vele, hogy a magyar futballisták egykoron a legszűkebb elitbe tartoztak, de nagyon más mindezt a világ egyik legnépszerűbb intézményének, az FC Barcelonának a példáján, archív felvételek és a kortársak beszámolóinak segítségével megtapasztalni. Kocsis filmje az alapokkal, a katalán klub megalakulásával indít, majd lajstromba veszi a Barcelona történetének összes magyar játékosát, kezdve a húszas évek sztárjától, Plattkó Ferenctől a Kubala László – Czibor Zoltán – Kocsis Sándor trióig, akikről mintaszerű portrékat rajzol.

A Magyarok a Barcáért a legendaépítés és az ismeretterjesztés között próbál egyensúlyozni, többnyire sikerrel. Megszólaltatja a klub egykori vezetőit, játékosait, illetve Kubala, Czibor és Kocsis gyerekeit, miközben a korszak politikai-történelmi viszonyait is érzékelteti. Utóbbit a kelleténél kicsit talán részletesebben is, mintha a célközönség valóban azok a fiatalok lennének, akik nem csak a magyar futball régi dicsőségét nem ismerik, de ’56-ról is keveset tudnak. Kocsis filmje ugyanakkor nem csak történelemleckének alkalmas, de azt is jól illusztrálja, hogy mifelénk még a pozitív, felemelőnek szánt sikersztorikban is ott bujkál a tragédia.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr946419741

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.