Mérnök a panelből - Kőhalmi Zoltán

2014. június 08. 11:35 - Huber Zoltán

Best of stand-up #9

kőhalmi.jpgA magyar stand-up egyenetlen fejlődését remekül mutatja, hogy a műfaj egyik legnépszerűbb és legrutinosabb alakja még csak a harmincas évei közepét tapossa. A szentesi származású Kőhalmi Zoltán első éves építészmérnök-hallgató volt, mikor írásaival elnyerte a Humorfesztivál legjobb szerzőjének járó díjat. Számos kollégájával ellentétben csak lépésről lépésre jutott a mikrofon mögé, sokáig háttéremberként, ismert előadók geg- és ötletgyárosaként, különböző produkciók írójaként tevékenykedett. Az önálló fellépésre csak jóval később szánta rá magát, de markáns, kiérlelt stílusának és sajátos humorának köszönhetően gyakorlatilag azonnal sikeres lett. Kőhalmi a mai napig igen sokoldalú humorista, aki a stand-up és a rádiókabarés konferanszok mellett többek között a HVG címlaptervező-csapatát vezeti. Kedveltségét és státuszát talán az a tény szemlélteti a legjobban, hogy a Showder Klub történetében ő volt az első és eddig egyetlen fellépő, aki saját műsorral jelentkezhetett. Az Én, Kőhalmi Zoltán címmel futó új önálló estje már túllép a különböző sztorikból és viccekből összeállított produkciókon és az érettebb, komolyabb ígéretekkel kecsegtető stand-up felé mutat.

Meghatározó iskolák és irányadó külföldi minták nélkül a magyar előadóknak gyakorlatilag önmaguknak kellett kiismerniük a műfaj fortélyait és lehetőségeit. Kőhalmi azon kevés hazai humoristánk egyike, aki szerteágazó tapasztalatainak hála ügyesen elkerülte a kínálkozó csapdákat és az uralkodó klisék ellenében egészen egyedi hangon szólal meg. Mivel több területen is aktív és a komplett számoktól az egyszavas poénokig mindenfélét írt már, pontosan érzi, miként működik a humora. Kollégáihoz hasonlóan ő is saját élményekből építkezik, de a különböző anekdoták, megfigyelések és karikatúrák nála finom könnyedséggel fűződnek egymásba. Sikerének titka, hogy a változatos poénok mögött ott egy azonnal beazonosítható karakter, aki természetes keretbe foglalja az elhangzottakat. A figura határozza meg a stílust és többletjelentést ad a sztoriknak: egy igazán jó Kőhalmi-poén nem ütne annyira, ha nem ő mesélné. A színvonal épp ezért megbízhatóan egységes, a történetek mögött félreismerhetetlenül ott az előadó habitusa és gondolkodásmódja. A minőségi stand-up valahol pontosan itt kezdődik.

Kőhalmi nem akar minden áron vicces lenni, nem tolja előtérbe magát, nem szeretne felsőbbrendűnek, vagánynak látszani. Az itthon szinte egyeduralkodó nagydumás mókamester-típusok mellett ő a szemüveges, kockás inges átlagember. Kőhalmi az elfuserált mérnök a panelből, az otthonülő büszke családapa, aki egészséges cinizmussal és nagy adag iróniával nyugtázza a körülötte zajló eseményeket. Nála az éleslátó szaki-humor abszurd gondolatvilággal és némi rezignáltsággal keveredik. A bizarr műszaki eszmefuttatásokat szatirikus kérdésfelvetések zárják (lásd a szarvasriasztó problémáját), az összetett, gyakran egészen groteszk jelenetek filmszerűen bomlanak ki (ilyen a Hitler-jelmez este, melyből eszményi kisfilm készülhetne). Kőhalmi a legártatlanabb jelenségeket is képes kifordítani és humoros fénytörésben felmutatni, csalhatatlanul tapintva rá a megszokott, a normális mélyén lappangó iróniára. Még soha nem látta a szemüvegét, hiszen vagy rajta van, vagy nem látja – szól a védjegyszerű poén, ami talán lassabban esik le, de a hatás erősebb.

Mintha egy közelebbi ismerős, a szomszéd, a sörpartnerünk osztaná meg velünk az élettapasztalatait és hívná fel a figyelmet a hétköznapok mögött bujkáló abszurditásokra. Bármiféle komolyabb felhajtás, előkészület nélkül kacskaringóznak a mondatok: a szokatlan asszociációk, fokozások és hanyagul odavetett észrevételek találnak. Az ikonikus megjegyzések, sommás kiemelések és jellegzetes kiszólások mellett Kőhalmi nem szorul rá a káromkodásra, a közönséges viccekre és a celeb-élcelődésekre sem. Elég, ha annyit mondunk, szotyi-vonal, tollas máj vagy „otthonában toppantott”, tudjuk, kinek a műsorában hangzottak el. A fikció és a valóság, a figura és az előadó hézagmentesen összeforrnak, ezért egy pillanatra sem érezzük a szórakoztatás kényszerét. A közönség őszintének és hitelesnek érzi a sztorikat, a színpad és a nézőtér közötti határvonal elmosódik. Ez az, amire a kész sémákban gondolkodó és merev pózokba ragadó humoristák nem képesek: a mikrofonba beszélő alak egy lesz közülünk.

Az Én, Kőhalmi Zoltán ezen a személyesebb csapásirányon halad és már-már terápiás módszereket idéző ego-túrára invitálja a nézőt. A Showder Klub számára rögzített önálló est is több különböző, szépen összekapcsolódó epizódból állt, az új előadás ennek az utolsó felvonását, a kártyanaptáras vetítés köré szőtt múltidézőt bontja tovább. Az est a humorista meghatározása szerint önmusical, egy olyan nagyobb igényű produkció, mely az önvallomáson keresztül esszenciális tisztaságban mutatja fel az őt jellemző világszemléletet. Kőhalmi a gyermekkori emlékeiben, használati tárgyaiban és a szűkebb környezetében csípi el a számára meghatározó jelentőségű iróniát. E módszerével nemcsak önmaga, de elénk is görbe tükröt tart: amikor nevetünk a történetein, a sajátjainkat is kinevetjük.

Az efféle feltárulkozás az amerikai stand-up mércéjével mérve igen visszafogott és távolságtartó, a hazai viszonyokat ismerve azonban bátorítandó lépés. A magyar közönség passzivitása és a szerencsétlen helyszínek miatt itthon igen nehézkes az intimebb, közvetlenebb légkör kialakítása. A cél érdekében Kőhalmi unortodox eszközökhöz nyúl és a saját fotóival, emléktárgyaival vonja be a közönséget az előadásba. Az Én, Kőhalmi Zoltán planetáriumi vetítésként kezdődik, majd hirtelen monodrámába vált. Igen erőteljes élmény, mikor a túlárazott turistacsapdának tűnő Dumaszínház-étterem színpadán hirtelen fellibben a függöny és egy tökéletesen berendezett panellakás tárul fel előttünk. Bár a helyszín gyakorlatilag alkalmatlan az ilyen előadásokra (a székek nem az előadó felé néznek és az oldalsó helyekről nem látszik a pompás kulissza egésze), Kőhalmi a csokipapíroktól kezdve az általános iskolás jegyzettömbökig mindenfélét körbead, szó szerint kézzel foghatóvá varázsolva az elhangzottakat.

Az aprólékosan kidolgozott, az utolsó matricáig átgondolt díszlet a színház, a saját házivideókkal és fényképekkel kísért vallomások az anonim csoportterápia felé tolják a produkciót. Nemcsak a felvonultatott használati tárgyak, bumfordi játékok és vackok szeretete, de az elegánsan kacskaringózó anekdoták is Fábry régi klasszikus magánszámait idézik (Vietnami balzsam, design-centerek). Míg a gyerekkori történeteken keresztül Fábry a hatvanas évek korszellemét idézte meg, Kőhalmi visszaemlékezéseiben a végnapjait élő Kádár-rendszer diszkrét bája csillan meg. A szűkebb lakóhely, a szentesi mikroklíma után a vidéki panel-lét kerül terítékre, majd fokozatosan haladunk a családi legendárium, illetve a legkínosabb (azaz leghálásabb) vallomások felé. Az úttörőnyakkendők, pálmafás óriásposzterek és csipogó kvarcórák határolta életérzés visszatér, a generációs nosztalgia és a humorista magánmitológiája elválaszthatatlan egymástól.

A műsor olyan elemek és motívumok továbbgondolására és fokozására épül, melyek teljes mértékben a karakteréhez kötődnek. Kőhalmi azért képes viszonylag nagy százalékban frissíteni a repertoárját, mert a komplex sztoriktól az elkapott életképeken át a szubjektív tapasztalatokig mindent képes a saját képére szabni. Megfigyelő és markáns karakter egyben, az összegyűjtött anyagot saját magán szűri át, ettől az egyedivé és összetéveszthetetlenné válik. Kőhalmi (és rajta kívül még néhányan, köztük a már e rovatban is elemzett Bödőcs Tibor) ezzel túllépnek az összefüggéstelenül egymás után dobált vicceken, a jópofáskodáson és az üres paneleken. Az egyre tudatosabban szerkesztett előadásokban már tetten érhető a világról alkotott véleményük és gondolkodásmódjuk, így adott a továbblépés, a mélyítés, a meredekebb, karakánabb humor lehetősége. A folyamat hosszú és döcögős lesz, de apró lépésekkel, nagyobb merészséggel és személyesebb hangvétellel eljuthatunk oda, amikor a színpadra lépő humorista behúz a saját univerzumába és egy órán át az ő szemén keresztül csodálkozhatunk rá a saját világunkra. A valódi stand-up feladata pontosan ez, hiszen az előadó és a közönsége számára nincs annál felszabadítóbb, ha együtt nevethetik ki a kollektív félelmeiket, traumáikat, frusztrációikat.

28 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr266286685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AntiChrist 2014.06.09. 00:32:57

"Kőhalmi (és rajta kívül még néhányan, köztük a már e rovatban is elemzett Bödőcs Tibor) ezzel túllépnek az összefüggéstelenül egymás után dobált vicceken, a jópofáskodáson és az üres paneleken."

Konkrétan Kőhalmi és Bödőcs azok, akik ezen túl tudtak/tudnak lépni - véleményem szerint a hazai stand-up-jellegű humor többi (kortárs) képviselője a még viccnek is rossz fejezetet képviseli.
Netről és Hahotából (meg egyéb helyekről) összeollózott, siralmasnál siralmasabb, erőltetett "poénok" - bármiféle koncepció nélkül.

A szomorú az, hogy ilyesmivel még Karinthy-gyűrűt is lehet nyerni manapság...
VFJ évek óta ugyanazt a szituációt ismételgeti újra meg újra (Aradi Tiborral egyetemben).
Hadházinak szinte egyetlen saját poénja, sztorija nincs, az "új generációnak" dettó (gondolok itt pl. Oroszra).

Ami még megemlítendő, hogy Kőhalmi és Bödőcs mindketten kultúremberek (bár mindketten máshogyan) - és ez tetten érhető/érezhető a műsoraikban is (bár mindkettőjüknél máshogy jelenik meg). Az intelligencia, a széles körű általános műveltség, a természetes értelem náluk beépül a fellépéseikbe, és a humoruk ezáltal mondanivalót kap, mélyebb jelentést hordoz.

Szomorú, hogy mindez csak erről a két fiatalemberről mondható el az "új generáció" humoristái közül...

agent_x 2014.06.09. 04:02:39

Megsúgom, nemrég a Badárnak is volt "önálló estje" a Showderban.

XTaki 2014.06.09. 04:14:13

mi tortent a radiokabareval otthon?
honapok ota csak regi 'uj' arcok vannak. Mikozben Kohalmi-re es Bodocs-re vagyok kiehezve...

zsebatya 2014.06.09. 05:47:40

@XTaki: Ne is kérdezd. Katasztrófa. A műfaj tökeit vágta le a politika.
Ami meg a Kőhalmit illeti, messze kilóg felfelé a többi közül.

Hambre Voraz (törölt) 2014.06.09. 06:48:52

@zsebatya:
Sztem Bödőcs is igencsak kilóg. Messze a legjobb előadó, gyakorlatilag Hofi szintű, és hozzá igencsak komolyan merít a kultúrából.
Bödőcs és Kőhalmi együtt fedik le a kortárs humort, a többi viszont szó szerint a kötelezőt sem hozza.

Dacia Dubstep 2014.06.09. 07:32:13

Tökéletesen egyetértek a fentebb szólókkal.
Kőhalmi, Bödőcs. Külön liga.
vagy inkább külön műfaj.

A többiek egy-két jobb pillanatuktól eltekintve inkább kínosak mint viccesek.

Tibike veri Hofit is, legalábbis a negyvenen inneni generációnak.

Csumpitáz Béla 2014.06.09. 07:48:45

Én már voltam Kőhalmi-Bödöcs közös esten a New Orleansban.
Nem vitás, hogy ők ketten, akik a minőségi humort képviselik, a többi a vásári bohóc kategória.

Zsírfeka 2014.06.09. 07:50:47

Badárral az a baj, hogy a bazmegolós vonalat képviseli. Amúgy nagyon jó, és imádoom is, de amikor voltunk előadáson, annyira káromkodott, és sokszor fölöslegen, hogy az már fájt

BGy · http://babosi.blog.hu 2014.06.09. 08:40:05

Szerintem is Kőhalmi és Bödőcs az, aki nem középiskolás fokon műveli ezt a műfajt. A többiek sokszor még a magyar beszéd hanglejtésével sincsenek tisztában, mondat végén felviszik a hangsúlyt. Brrr...

esefe 2014.06.09. 09:26:00

@agent_x: A Badár sehol nincs a Kőhalmihoz képest, talán még a zalai gyerek közelíti meg. Szerintem messze a legjobb.

EGYIKRESEM 2014.06.09. 10:01:00

@flimo13:
Ezt kifejtenétek jobban?
Mert pont tegnap hallgattam a mostanit, és még egy mosolyra se futotta, annyira szánalmasak hetek óta a Rádiókabaréban elhangzók.

AntiChrist 2014.06.09. 10:16:51

Olvasva a kommenteket meglepődtem, hogy mennyire nem vagyok egyedül a véleményemmel. Ezt jó hallani :)

@EGYIKRESEM: Csatlakoznék a kéréshez! Jómagam az emigrálók táborát erősítem már jó ideje, és ami az utóbbi időben (konkrétan a tavalyi BUÉK műsor óta) Rádiókabaré címszó alatt elérhető, attól majdnem elsírom magam...
Májusban volt valami "Új generáció" nevezetű külön műsor: akkor azt mondtam, hogy ennél már nem lehet lejjebb. Aztán jött a május végi "Nyári utazások 1-2" - azon teljesen kiakadtam.
Rádiókabaré - humort nyomokban sem tartalmaz.
Valami ilyesmi lehetne az új szlogen. :(

EGYIKRESEM 2014.06.09. 10:22:10

@AntiChrist:
Én a régieket hallgatom, de azokat már kivülről fújom.
Azt hittem átmeneti lesz ez az új generáció, de most meg jön majd a nyári szünet (ami mindig ismétlés), igy elveszett a reményem.
Azt megértem, ha Kőhalmi, KAP, Bödőcs ritkán hallható, de eltűntek a többiek is (Hadházi pl).

Az, hogy Fábryt visszarángatták, vagy Ihost, konkrétan hidegrázást kapok.

AntiChrist 2014.06.09. 10:34:31

@EGYIKRESEM: Bizony: se Kőhalmi, se Bödőcs nem volt hallható tavaly december óta. Van viszont újra Fábry, Ihos (ahogy írtad), plusz Maksa és Éles... Agybaj. :(

EGYIKRESEM 2014.06.09. 10:55:10

@AntiChrist:
Úgy látom leváltak a Rádiókabaréról:
dumaszinhaz.hu/hir/az-elso-dumaszinhaz-kabare-felvetel/

Ha lesz rendszeresen a youtubeon, vagy akárhol, és nem csak élőben lesznek hallhatók, akkor én megnyugszom :)

Golyós 2014.06.09. 11:04:24

@agent_x:
És minősíthetetlenül gyenge, szánalmas műsoridő kitöltő vergődés volt.

Obszerváló 2014.06.09. 11:18:34

Egyszer volt szerencsém élőben is látni a Dumafüred-en. Zseniális humorista.

XTaki 2014.06.09. 13:57:14

@EGYIKRESEM:

ez sajat dontesuk volt, vaggy 'lazar janos volt szomoru' megint?

EGYIKRESEM 2014.06.09. 14:02:19

@XTaki:
Passzolom...
Gyanitom mindkettő lehetett.

Tény, hogy a Dumaszinházat Litkay nagyon profi módon menedzseli, abszolút haladnak a korral, miközben az MR1-en ha tehetnék még táviratot használnának.

Azt néztem, hogy basszus Kőhalmi, KAP, Kiss Ádám, Bödőcs egyik előadására sem lehet már jegyet venni, elővételben elkelt az összes egész nyárra.
Szóval respect nekik, nagyon jól csinálják. Innentől a Rádiókabarét elhagytam, visszajöhet az összes őskövület haknizgatni.

XTaki 2014.06.09. 14:55:12

@EGYIKRESEM:
remenykedtem, hogy csak atmeneti az az 'ujitas', de azt hiszem ez tekintheto az allandonak, szoval a nezettseg reszemrol csokken.

Hu_manus 2014.06.09. 15:08:15

Nálam Bödőcs a number one, de az átlagból kiemelkedik még Kőhalmi és Kiss Ádám. A többiek sajnos a futottak még kategória. Az érdekes, hogy Kiss Ádámot senki nem említette, pedig ő sem sablonos, van egyénisége és ütnek a poénjai. Ja, és a lezser, olykor trágár stílusa ellenére értelmiségi. A szó jó értelmében.

pandacsökiboborján 2014.06.09. 22:34:36

Azért nem lehet elvárni tőlük,hogy minden hónapban kitöltsenek egy egész műsort...másrészt újaknak is lehetőséget kell adni,hátha majd később beérnek. De tény,hogy vannak olyanok,akiket nagyon erőltetnek és ez elég kínos,én ilyennek tartom Felméri Pétert pl...

ideasz 2014.06.09. 23:47:54

a korábban trabant hangon berregő figura is minden önkritika nélkül kiáll a színpadra és sajnos vicceseket akar mondani....

törcsipöcs 2014.06.10. 00:24:12

@Hu_manus: Kiss Ádám egy kalap szar a vicceit tekintve, ráadásul elképesztően szánalmas, hogy egy 30-as férfi még mindig a 20 éves laza egyetemistát adja (vagy inkább próbálja adni)...
Az igazán jók: Kőhalmi, Litkai, Janklovics, meg esetleg Pataki Balázs. Ja és én Badárt is bírom. A többin inkább sírni lehet, mint nevetni, de minimum kínosak. Kiss Ádámnál irritálóbb meg nem sok van, talán csak a három kismalac nevű szuperprodukció, meg Varga Ferenc József, akik tényleg kritikán aluliak (najó, sajnos még van egy pár).

Hu_manus 2014.06.10. 07:47:00

@törcsipöcs: A stand up műfajt megítélni csak első blikkre szubjektív dolog. Igenis lehet mérni egy előadást. Pl. mennyire eredeti, mennyi benne a koppintás, mennyire tudja elhitetni az őszinteséget. Ebben az említett hármas (Bödőcs, Kőhalmi és Kiss Ádám) élen van. Litkainak is van egy született, echte eredetei humora, de keveset stand up-ol. Badár pedig a műfaj legalja, sugárzik belőle a sötétség. Éppúgy, mint a politika által erőltetett szomszéd néni produkcióból. Tudod én egy olyan országban szeretnék élni, ahol az ilyen erdélyi tahók sosem kerülhetnének képernyőre.

fairlane 2014.06.10. 10:59:13

Ezek a székely gyerekek kezdetben tényleg viccesek és érdekesek voltak, nem kis részben köszönhetően a tájszólásuknak. Mára azonban unalmassá váltak, ugyanazokat a sémákat ismételgetik. Nincs bennük semmi eredetiség.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.06.15. 11:37:35

Hát én egy ideje nem tudok hasonlókat nézni,de mindenkinek vannak jobb és rosszabb produkciói.