Halhatatlan szeretők - Only Lovers Left Alive

2014. március 26. 11:11 - Nemes András

Best of 2013 - #10

Furcsa emberek különös dolgokról beszélnek - írta le nemrég egy barátom Jim Jarmusch alkotói életművét egyetlen mondattal. A nyilvánvaló leegyszerűsítés ellenére meghatározása tulajdonképpen pontosnak mondható, akkor is, ha az örök kívülállóságát büszkén vállaló, és fenntartani igyekvő rendező munkáiban a furcsa emberek és különös dolgok apró rezdüléseiben a nagybetűs Élet lüktet, úgy, ahogy kevesen láttatják: kisszerűen, megmosolyogtatón, a maga jelentéktelenségében is jelentékenyen. Figurái önmagukba zárva bolyonganak az egyetemes ürességet sugárzó kulisszák között, gyakran dialógusaik közben is monologizálva. Önálló kisbolygókként keringenek a rendező univerzumában, interakcióikkal kölcsönösen hatva egymásra, de gondosan megőrizve privát magányukat. A létállapot, mely lényegéből adódóan elemeli élvezőit a közösségtől, kitaszítottságukat és magasabb rendűségüket egyaránt biztosítva, tökéletes terepet biztosít a magány kiteljesítésére: a vámpírmítoszt mintha egyenesen Jim Jarmusch számára találták volna ki.

Only-lovers-left-alive1.jpeg

A csillagrendszerek örök körforgását egy lejátszott bakelitlemez barázdáival rímeltető kezdőképek meditatív monotóniával húzzák a nézőt a mindenség örvényeibe, Adam (Tom Hiddleston) és Eve (Tilda Swinton) szimbiotikus szerelmének világába. Évszázadokban mérhető együttlétük a puszta fizikai kontaktusukon bőven túlmutat, érzik és értik a másikat akkor is, ha éppen távol vannak egymástól. A szerelem színtiszta esszenciájában léteznek, érzékiségük és intimitásuk egy halandó számára felfoghatatlan, hiába vágyott egységgé olvasztja őket. Adam lakásának menedékében, ölelések, tánc és vérszeánszok bacchanáliájában töltik végtelen idejüket, a harmóniát azonban Eve húga, Ava (Mia Wasikowska) hívatlan betoppanása töri meg. A lány egyenesen Los Angelesből érkezett (ahol nyilván a Bret Easton Ellis Informátorok című remekléséből ismert léha vérszopókkal bulizott), a vámpírlét lényegét nem érti, az öröklét bölcsességét sem képes felfogni, a felkínált vérkoktélt nem mannaként ízlelgeti, inkább egyetlen hajtásra gurítja le. Destruktív önzésével hamarosan feldúlja az idillt, Adam és Eve pedig arra kényszerülnek, hogy megadják magukat a külvilág romlottságának.

only-lovers-left-alive02.jpg

A halhatatlan-lét örömei és keservei egyaránt kijutnak hőseinknek: bár alkalmuk nyílik évezni a legnagyobbak társaságát - Christopher Marlowe (John Hurt) például öreg cimborájuk - az elértéktelenedett jelenben nem találják helyüket, olyan korokba vágynak vissza, mikor a valódi teljesítményeket a nekik kijáró tisztelettel kezelték. Ahogy szerelmüket képesek a maga hiánytalan extázisában élvezni, úgy a művészetekkel ápolt viszonyuk is messze túlmutat egy átlagos befogadóén. A zenész Adam figuráján keresztül Jarmusch a művészsorsról, az érzékeny alkotói attitűdről mesél, arról, ahogy a tehetséggel megáldott-megvert embert kivételes adottságai nem csak boldoggá teszik, de szükségszerűen el is szigetelik a társadalomtól. Korunkban nincs számára hely, az általa tisztelt és képviselt kincsek a szeme láttára, sorra pusztulnak el. Adam mindent látott már, mindent megélt, ami megélhető, az pedig a jelen társadalmát minősíti, hogy a civilizáció felépülésének figyelemmel kísérése, vívmányai hasznának gondos mérlegelése után éppen napjainkban tartja szívéhez a karót helyettesítő, speciális golyóval töltött pisztolyt.

tom-hiddleston-only-lovers-left-alive.jpg

A zenehasználat a rendezői életműben gyakran kiemelt jelentőséggel bír, itt pedig egyenesen a történet gerincét képezi. A vintage gitárok, erősítők és szalagos magnók látványa, a pulzáló, hipnotikus dallamok, a tánc önkívülete és a hangok varázslata adja azt a vonzó, ellenállhatatlanul, és a szó legjobb értelmében véve cool atmoszférát, aminek hatására mi magunk is gondolkodás nélkül a vámpírlétet választanánk. Jarmusch otthonosan, magától értetődő természetességgel mozog a közegben, játszi könnyedséggel teremt hiteles "underground" hangulatot, manírok nélkül szólítja meg közönségét. Láthatóan pontosan tudja, kiknek készíti filmjét, a beavatatlan kíváncsiskodókat pedig nem áll szándékában megszólítani. Ahogy a Szellemkutya szokatlan módon fekete főhőst szerepeltető szamurájtörténetének egyértelmű aláfestése a kungfu filmeket bálványozó RZA hip-hopja, úgy válik a vámpírsztori autentikus sondtrackjévé a rock (ami ugyebár örök, és elpusztíthatatlan).

Tom Hiddleston megformálásában Adam egyszerre androgün szépség és tökös, férfias, Jim Morrisont idéző rocksztár, finomra hangolt játékával a figura elkeseredettségét és a "zombikként" emlegetett emberiség iránti undorát is érzékelteti. Alakítását látva örömteli fejlemény, hogy karrierjét nem kizárólag Lokiként kívánja bebiztosítani, hamarosan a J.G. Ballard regényéből készülő High Rise című projektben láthatjuk, melyben korunk egyik legizgalmasabb szerzői filmese, Ben Wheatley kamerája előtt bizonyíthat. Tilda Swinton rémisztő és gyönyörű, szoborszerű ridegségét az intim jelenetekben odaadó nőiességgel ellenpontozza, kettejük játékának köszönhető, hogy a film nem egyszerűen egy "ellen-Alkonyat", inkább egyetemes értelmű, modern szerelmes történet.

Halhatatlan szeretők így válik egyedülállóan ötletes, eredeti vámpírfilmmé, tiszteletben tartja, ugyanakkor saját képére formálja a számtalan módon feldolgozott mítosz elemeit. Egyszerre unikuma, és minden ízében illeszkedő, mondhatni sorsszerűen elrendeltetett darabja Jim Jarmusch életművének.  

A fimet a magyar mozik április 17-től vetítik.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr475877796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.