Filmvilág blog

Sötétebb színek - Out of the Furnace

Rest of 2013

2014. március 12. - Huber Zoltán

out-of-the-furnace-woody-harrelson.jpgA fullasztó betondzsungelek és az idillinek tűnő, romlott kertvárosok után az amerikai alkotók mostanság előszeretettel kirándulnak isten háta mögötti, lepukkant és elhagyott vidékekre. E sivár, pusztuló tájakon az amerikai álom szertefoszlása, az intézményi struktúrák és uralkodó társadalmi értékek eróziója szinte kézzel foghatóak, a nagyobb fokú szociális érzékenység így általában méregerős atmoszférával, a rozsdás háttér elmélyültebb karakterábrázolásokkal párosul. Az ország mélyéről, ebből az alulnézetből a bevetett bűnfilmes fordulatok is realisztikusabb, jóval sötétebb színekkel telítődnek, kellő társadalomkritikával a figurák motivációi, a komótosan kirajzolódó tragédiák is árnyaltabbnak, sokkal masszívabbnak tűnnek. Az Out of Furnace e nézőpontból, hasonló megoldásokkal mesél újra egy már unalomig ismert történetet, a klisék mechanikus újracsomagolása azonban önmagában még nem elég a dicsőséghez.

Az Őrült szív remek portréjával befutott Scott Cooper filmje ígéretesen indul. Az intenzív bevezető jelenet bármiféle sallang nélkül összegzi az antagonista erőszakos korlátoltságát, majd szembesülhetünk a szomorkás pennsylvaniai helyszínnel is. Az egykor szebb napokat látott iparvidék megpecsételi a szereplőink sorsát, a füstölgő kémények és a pattogzó verandák reménytelensége ott tükröződik az emberek arcán. Cooper nagy hangsúlyt fektet a miliő hiteles ábrázolására és ügyesen mutatja meg a szereplők hétköznapjait, a hibátlan alapállásból mégsem tud tovább lépni. A markáns környezet- és karakterrajzok nem épülnek be a hősök döntéseibe és a történet kulcspillanataiba, a súlyos atmoszféra folyamatosan leválik a cselekményről. A mű hosszúra nyúlt, hipnotikus felvezetése céltalannak tűnik, majd az első óra végére sajnos az is nyilvánvalóvá válik, hogy a hangzatos ígéretek ellenére az alkotóknak erről a vidékről és ezekről az emberekről sincsen komolyabb mondanivalójuk.

Hősünk élete már-már banálisnak tűnő fordulatokkal hullik darabokra és a meggyőződése ellenére választott bosszú sem tűnik elkerülhetetlen, sorsszerű választásnak. Cooper képtelen összekötni a békés, hétköznapi életre vágyó gyári munkás kilátástalanságát és a végső nagy döntést, a férfi kitörési kísérlete így súlytalan, a tette közhelyes marad. Egy tragédia főszabály szerint akkor torokszorító, ha a hős előtt álló út elkerülhetetlen, illetve a törvényszerűen elkövetkező bukás katartikus. Az Out of Furnace alkotói sokáig elhitetik a nézővel, hogy egy szikár, kőkemény drámát építenek és a saját igazáért kiálló hős fenséges küzdelmét új fénytörésbe helyezik. Az összetett jellemek és az elbeszélő fordulatok mögött azonban feltárulnak az üres alkotói pózok, valódi dilemmák és komolyabb művészi invenciók nélkül pedig a kívánt hatás sem jöhet létre. Az átvett panelek és a mutatós manírok nem mutatnak túl önmagukon, a varázs megtörik, a történet unalomba fullad.

Az enervált rendezés és a sablonos forgatókönyv mellett a néző a kivételesen szép operatőri munkával, illetve a nagyszerű színészi teljesítményekkel vigasztalódhat. Christian Bale kifogástalanul hozza a becsületes melóst, ahogyan Casey Affleck is meggyőző a szuicid hajlamú, mentálisan sérült fiatalabb testvér kissé alulírt szerepében. Willem Dafoe brillírozik a helyi kocsmatulajdonos erős karakterében, Forest Whitaker, Sam Shepard és Tom Bower pedig egy-két vonással is képesek életre kelteni a kulcsfontosságú mellékszereplőket. A film legemlékezetesebb alakítása Woody Harrelson nevéhez fűződik, nagyrészt az ő érdeme ugyanis, hogy az elnagyolt és sematikus bűnözőből egy valóban félelmetes, velejéig romlott gonosz születik.

Az Out of Furnace remekül példázza a kietlen, elhanyagolt vidékekben és a komplexebb karakterekben rejlő potenciálokat – de egyúttal arra is élesen rávilágít, hogy ezek a motívumok önmagukban nem képesek izgalmassá varázsolni egy jól ismert történetet. Hiába az erős hangulatok, az éjsötét színek és az elsőrangú színészi játék, ha az alászállásnak nincs valódi tétje, a sodró feszültség helyett kínos mesterkéltség vár a közönségre.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr175855616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása