Sergio Sollima: Szemtől szemben

2014. március 07. 08:38 - Huber Zoltán

Eltűntnek nyilvánítva - 17.

radar2.jpg"Eltűntnek nyilvánítva" rovatunkban péntekenként egy-egy olyan filmet mutatunk be, amelyet méltatlanul kevesen ismernek. Többségük semmiben sem marad el a nagyra becsült, kanonizált klasszikusoktól, de a körülmények szerencsétlen összejátszása miatt soha nem kapták meg azt a figyelmet, amelyet megérdemeltek volna. A rovat célja, hogy meggyőzzük az olvasót arról, érdemes egy esélyt adnia ezeknek az elfelejtett gyöngyszemeknek

Ha tényleg olyan jó ez a film, miért nem hallottam eddig róla?

szemtőlszemben 1967.jpgSergio Sollima méltatlanul alulértékelt western-hármasáról volt már szó e rovat hasábjain, az olasz rendező rövid, ám annál emlékezetesebb vadnyugati kirándulása egyértelműen a műfaj legnagyobb pillanatai közé tartozik. A gyakran trilógiaként emlegetett filmfolyamot a menekülő ember motívuma, illetve Tomás Milián karizmatikus csibész-hőse mellett az erős politikai áthallások és a mélyebb erkölcsi kérdések fűzik össze. Míg a nyitó- és a záródarab könnyed, akciódús körítéssel pendítik meg a forradalom, a bajtársiasság és a becsület témaköreit, az 1967-es középső egy jóval komorabb, filozofikus igényű alkotás. Szigorú értelemben véve a Szemtől szemben nem is tekinthető egy sorozat részének, hisz Milián itt nem a mexikói Cuchillo, hanem egy ellentmondásosabb karakter, a körözött bandavezér Beau bőrébe bújik. Sollima szinte teljesen zárójelezi a humort és az iróniát, inkább költői képekben és súlyosabb drámában gondolkozik, a látványos akciók helyett pedig a két karakter dinamikus jellemfejlődésére koncentrál. A rendező többször utal ugyan a késsel kitűnően bánó mexikói hősre és a trilógia legfontosabb építőkövei is azonosak, a Szemtől szemben sokkal komolyabban foglalkozik az erőszak, a terror és a befolyásolhatóság témáival. Sollima második vadnyugati filmje az italowestern borongósabb vonulatának egyik legkiválóbb darabja - nagy kár, hogy itthon hivatalosan soha nem került forgalmazásba.

Oké, de miről is szól pontosan a film?

A tüdőbetegségben szenvedő bostoni történelemtanár (Gian Maria Volonté) a gyógyulás érdekében a forró és száraz Texasba utazik, ahol a sors összehozza a sebesült banditával, Beauregard Bennettel (Tomás Milián). A művelt, tanult férfit megbabonázza a vadnyugat végtelen szabadsága és a bűnözők erőszakos világa, a hazaút helyett ezért végül csatlakozik a rablóbandához. A professzor és a bűnöző fura barátsága mindkét férfit megváltoztatja, míg egyikük a morális felelősség súlyára döbben rá, a másik egyre ijesztőbben gondolkodik a világról.

szemtőlszemben 1967x.jpg

A poént azért ne lőjük le… Szerepel benne valaki, akit érdemes kiemelni?

Sollima három vadnyugati filmjét gyakorlatilag ugyanazzal a stábbal forgatta le, egyedül a kedves csibészként ábrázolt központi figura főszereplő-társait cserélte le minden egyes alkalommal. A filmet a két sztár, Tomás Milián és Gian Maria Volonté kiváló alakításai működtetik. A kubai származású színész ezúttal is egy tiszta szívű tolvajt alakít, de itt egy sokkal összetettebb karaktert kell életre keltenie. Volonté, az itáliai Laurence Olivierként is emlegetett színészlegenda kiváló a visszahúzódó tudósból rettenetes bűnözővé váló férfi hálás szerepében. A mellékszerepekben ismerős arcok tűnnek fel: Nello Pazzafini (a Nincs kettő négy nélkül Tangója), Aldo Sambrell (akit Leone sokat foglalkoztatott) és a kövér polgármestert alakító Gianni Rizzo is visszatérő vendégei a spagettiwesterneknek.

Még mindig nem vagyok meggyőződve róla, hogy ezt a filmet nekem látnom kell. Valami egyéb érv?

Az olasz western jól ismert külsőségei mögött egy igen míves, részletgazdag karakterdráma bontakozik ki előttünk. Sollima nem játszik rá látványosan a műfaji eszköztárra, azaz nem stilizálja az erőszakot, és a dialógokat is ritkábban szakítják meg a pergő összecsapások. A rablások feszült csendben zajlanak, a leszámolások realisztikusak, a háttérben szerényen bújik meg Morricone, és nincs piszkos ivó vagy kitartott pisztolypárbaj sem, a rendező a helyszínek szimbolikus erejére, illetve az egymással párhuzamos, ellentétes irányú jellemfejlődésre koncentrál. Milián ösztönvezérelt figurája csak fokozatosan, már-már észrevétlenül nyeri el a néző szimpátiáját, Volonté professzora pedig leheletfinoman változik a játékidő folyamán. A hős, illetve az általa életre hívott antihős genezise az ész és a szív, a műveltség és a szabadság dilemmáiról mesél, miközben Somilla az ideológiai alapon szerveződő diktatúrák, a háború és az erkölcsi relativizmus szörnyű veszélyeire figyelmeztet. Az egymástól kölcsönösen függő, a másikat átformáló páros rivalizálása jótékony feszültséget pumpál a történetbe, ahogyan a törvényen kívüliek kommunisztikus tábora és a sivatagi finálé képei is emlékezetesek. Az erős párbeszédek, az intelligens fogalmazásmód és a találó metaforák magasan az áltag fölé emelik a művet. A Szemtől szemben Sollima kiábrándító világháborús tapasztalataiból született méregerős szerzői western: A halál csöndje és a Django mellett egyértelműen a legjobbak a között a helye.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr695846550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2014.03.07. 12:26:07

Nemrég írtam róla én is, most ismerkedtem meg vele és engem is meglepett, milyen szépen fejlődnek a karakterek a film során. Mindenképpen megéri megnézni. És én William Bergert még megemlítettem volna a színészek közül :P