A törvény nevében - Tudathasadás

2014. március 03. 08:18 - Bilsiczky Balázs

True Detective

Érintsd meg a sötétséget és az visszanyúl érted – ekképp fordítható az idei év bivalyerős nyitányaként képernyőre kerülő tévésorozat, A törvény nevében plakátján szereplő mondat. A mottó árulkodó a nyolc epizód végkifejletére vonatkozóan, de nem érdemes ennyire előre szaladni, tartsuk inkább azt a tempót, amit a műsor megálmodója, Nic Pizzolatto, illetve Cary Fukunaga rendező diktál a két sztárszereplőnek, az utóbbi két évben A+ kategóriás színésszé fejlődő Matthew McConnaughey-nek, valamint a „hibázni képtelen” listáról kockázat nélkül kiválasztható Woody Harrelsonnak. Az okkult, rituális sorozat-gyilkosságot vizsgáló két nyomozó klasszikus film noir hősként komótosan teszi a dolgát, nem rohan, még ha sürgetőek is a körülmények.

A két, teljesen eltérő személyiséggel megáldott detektív mindegyik dialógja, amelyekre rendszerint Louisana állam országútjain, az autóban kerül sor, olyan, a legapróbb részletekre is kiterjedő karakterépítést tesz lehetővé, amit máshonnan joggal hiányolhat a minőségi televíziós műsorokat fogyasztani kívánó néző. A helyenként felturbózott, de alapjáraton lassú történetmesélés merőben eltér a megszokott sorozat-dramaturgiától, ennek eredménye egy szélesen epikus tévésorozat, mely sokkal inkább felidézi egy nyolcórás nagyjátékfilm hangulatát, semmint egy hétről hétre visszatérő történet összefüggő, mégis különálló etapjait.

True-Detective1.jpg

Az első évad fentebb jellemzett koncepcióját az a Nic Pizzolatto tervezte meg, aki nem csak showrunnerként, de a nyolc fejezet írójaként is vállán hordja a projektet, ami még a mini-szériák esetében sem bevett szokás. Pizzolatto eredeti foglalkozását tekintve (és nem mellesleg) irodalmár és szépíró, így nem jelent meglepetést a tucatszám képernyőre kerülő bűnügyi sorozatok zsargon-nyelvezetétől eltérő, bravúrosan felépített és cizellált mondatok papírra vetése Cohle (McConaughey) és Hart (Harrelson) párbeszédeihez. Pontosabban a nihilizmus magasiskoláját bemutató Cohle filozófiájának kimérten adagolt monológjaihoz.

Ezzel pedig el is jutottunk A törvény nevében valódi természetéhez, ami ugyan a krimi zsáneréhez, azon belül a neo-noir stílusjegyeket felmutató detektívfilmekhez köthető, de az első látásra felkavaró, nem véletlenül túlstilizált gyilkosság és annak felgöngyölítése nem több csupasz váznál, amire a különc, az életet kvázi letöltendő büntetésként felfogó Cohle, valamint a helyiek szemében „jó zsaru” és (eleinte) példamutató családapa Hart ég és föld eszmerendszere felépíthető. A mizantróp illetve nárcisztikus pszichével megáldott két társ persze nem kerülheti el, hogy ne hasson a másikra, igaz, ez Hart számára reménytelen vállalkozás, Cohle viszont (Hart önmagába vetett hite megkérdőjelezésén keresztül) akarva-akaratlanul is kizökkenti partnerét abból a rózsaszín álomvilágból, ami David Lynch korai munkáinak szereplőit, szociális közegét jellemezte: a felszínen minden rendben, a mélyebb rétegekről pedig ne vegyünk tudomást. Twin Peaks festői kisvárosában még működhetett a taktika, itt viszont a mély ott van az ember szeme előtt, a történet jelentős része ugyanis a bayou-ban, az alligátoroktól hemzsegő mocsárvidéken zajlik, ahol a civilizációtól egy lépésnyire az ősidők pokoli ingoványa bűzölög.

true-detective2.jpg

Az irodalmi mélységű forgatókönyvnek is köszönhetően tehát prioritást élvez a gondolatiság, erkölcsről, vallásról, vagy az ember helyéről a világban, ám mindez mégsem lenne ennyire lebilincselő a megfelelő külcsín nélkül. A Sundance-díjazott Cary Fukunaga rendezői munkája, színészvezetése, vagy a legnagyobbakra jellemző húzásai (így a negyedik epizódban alkalmazott, közel hétperces hosszú snitt – tévéfilmben!) ugyanúgy elengedhetetlen alkotóelemei a szériának, mint Adam Arkapaw operatőr hibátlan plánjai, lassú közelítései és nagytotáljai, Lousiana lepusztult alumíniúmkohóitól szürkén színtelen zárványvilágát lefestő képei, amellyel korábban alig találkozhattunk mozgóképen annak látszólagos érdektelensége okán.

A sorozatot vetítő HBO már le is adta rendelését Pizzolatónak a második szezonra, amely jövőre kerül képernyőre, és – antológia-sorozat lévén – egy teljesen más történetet tár elénk, eltérő bűnüggyel, új szereplőkkel, de remélhetőleg a premier-évaddal azonos minőséggel és mélységgel. Az első évad ugyanis – az elmúlt néhány év termését figyelembe véve – bátran nevezhető a kortárs sorozatkészítés csúcsának, és csak bízhatunk benne, hogy a sötétség a folytatásban is visszanyúl ahhoz, aki megbolygatja.



A True Detective-ről a Filmvilág áprilisi számában fogunk egy bővebb elemzést közölni.

19 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr675840601

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Matthew McConaughey: Elpislogtak 2014.03.08. 13:46:12

Röhrig Géza verse az Oscar-díjas színész előadásában. Magyar hangja: Kálid Artúr.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.03.03. 08:32:04

vajh a tegnapi oscar díja mennyire a dallas buyers és mennyire ennek a sorinak az érdeme?

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2014.03.03. 12:30:25

@doggfather: Leginkább a 2011 óta tartó, kiemelkedően jó széria (Magic Mike, Az újságos fiú, Gyilkos Joe, Mud, Börni, az eszelős temetős, Az igazság ára) elismerése, plusz nyilvános feloldozás a "tékozló fiúnak" (aki függetlenfilmek és Oscarra kacsintgató nagy produkciók után elment ügyeletes szépfiúnak szirszar romkomokba és akciófilmekbe, de szerencsére nemrég megjött az esze stb.).

ringsider · http://fussatokbolondok.blog.hu 2014.03.03. 12:34:43

@doggfather: szerintem nagyrészt a TD körüli hype-nak köszönhető

Mr.Treeger 2014.03.03. 12:42:51

@Orosdy Dániel:
Ezt írtam volna én is, és egyben ez egy válasz arra is, Leo miért nem kapta meg ismét a szobrot.
McConaughey új karrier építése bámulatos,simán bevállalt több kisebb költségvetésű filmet és olyan karaktereket, melyek hordoznak több negatív tulajdonságot.
Leo ezeket pedig pont hog kerüli, csak a biztosra hajt, nagy sztori, nagy rendező, neves szerep.
De visszatérve a TV-s dologhoz, az egy évad alatt elmesélt egy sztori lehet a következő évtizedek nagy dobása. A Híd, vagy Broadchurch jól taposta az utat, az HBO is egyre inkább ez irányban keresgél. A Ray Donovan is végül ezt az utat választotta.
Ez a sorozat már ennek a csiszolt gyémántja, itt minden összejött. Érdemes odafigyelni a zenére is, az is gondosan megkomponált.
És ahogy a legapróbb részletekre is odafigyelnek, a Cohle autójának a kitört hátsólámpája nagyon ott volt.

hakaba 2014.03.03. 14:00:58

beszéltem Amerikában élő ismerősökkel, és (lehet az ország mérete miatt) egyáltalán nincs hájpolva a True Detective. nekünk lehet úgy tűnik, mert a barátaink is nézik és posztolgatják ide-oda...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.03.03. 15:04:47

@ringsider: ugye?!

@Orosdy Dániel: elég szomorú, hogy ezekre használják az oscart és nem a filmbéli teljesítményekre...

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2014.03.03. 15:13:19

@doggfather: Azért ez nem ennyire egyszerű. Sok rosszat el lehet mondani az Oscarról, de az esetek túlnyomó többségében igazán tehetséges emberek vannak a jelöltek között. Mit kezdjenek a döntnökök, ha van (jobb esetben) öt kiemelkedően tehetséges színészük, mindegyik nagy alakítást nyújtott abban az évben, és csak 1 díjat lehet kiosztani? A szívükre hallgatnak, vagy esetleg más szempontokra (pl. "öreg már", "nagy legenda", "sokszor jelölték, de nem kapott"). Most MM-nak állt a zászló ilyen-olyan okok miatt, de hogy nem a filmbéli teljesítményt mérték volna vele, az erős túlzás.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.03.03. 16:04:25

@Orosdy Dániel: az aids-es betegért már kapott hanks oscart. MM nem tett semmit se hozzá ehhez a figurához. Egyszerűen érthetetlen, hogy miért PONT ezért a filmért kapott díjat, mikor a mud-ban a killer joe-ban például sokkal jobb volt. Ebben a filmben csak lefogyott és hozta a kötelezőt. Sajnos hálivúd, meg az oszkár igencsak "egyirányú" és aki "kedvelt témát" játszik el azt díjazza. Ezért írtam, hogy nem a film, hanem a true detective érdeme a díja. Mert abban éppen aktuális mutogatja, mit mutogatja ÜVÖLTI bele mindenkinek az arcába, hogy hé, figyeljetek ez vagyok én, ehhez értek, és ennyire értek hozzá.

Félre ne érts, MM megérdemli a díjt, sőt azon kevés közé tartozom akik szerint már régen is nagyon jó volt minden filmjében csíptem, max látszott, hogy van amit a pénzért vállalt el. De EZÉRT az ALAKÍTÁSÉRT nem járt díj. A FILMÉRT, annak témájáért járt.

czkypszilon 2014.03.03. 16:38:20

@doggfather: Egyetértünk, MM megérdemli az Oscart, amit akár az elmúlt évek filmjeiben nyújtott teljesítménye megkoronázásaként is értékelhetünk. És hogy miért pont ezért? Szerintem messze többet hoz a kötelezőnél, egy igazi suttyó white trash-ből alakul át két óra alatt egy, ugyan még mindig nem egy Einstein, de nyitott szemű, segítőkész, szimpatikus figurává. Láttunk már bőven átváltozás-történeteket, ahol többnyire az egész EMBER átalakult. Itt épp ez lehet a lényeg: a SZEMÉLY teljesen átalakul, de az EMBER ugyanaz marad. (Ha már a kötelezőnél tartunk: azt DiCaprio hozta, meg is lett az eredmény(telenség)e...)

A True Detective pedig, ha figyelembe vették a döntésnél (amit nem tudhatunk), akkor nyilvánvalóan MM malmára hajthatta a vizet.

agika88 2014.03.03. 19:13:31

Nem értem itt egyesek megjegyzéseit, h a TD miatt kapott oscart McCounaghey.. sztem a Dallas buyers club-ban is eszméletlen jó volt. :)

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2014.03.03. 20:00:55

@doggfather: Oké, így már jobban értem, de ha már Hanks szóba került: ő miért is kapott MÉG EGY Oscart, rögtön az első díja után? Vagy ha már "járt neki" az AIDS-es figuráért, miért kapta meg előtte Gumpra, nem lett volna bőven elég a jelölés? Nem egyszerű ez, na, sokszor nem lennék a döntnökök helyében sem, de a lényeg az, hogy MM megérdemelte. (Összehasonlításképpen: mit éreznénk, ha megint egy Julia Roberts- vagy Sandra Bullock-kaliber nyert volna? Akiknél 100-szor jobbak még a jelölésig sem jutnak el?)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.03.03. 20:04:18

@Orosdy Dániel: "Nem egyszerű ez, na, sokszor nem lennék a döntnökök helyében sem, de a lényeg az, hogy MM megérdemelte. "

persze, hogy nem egyszerű, minden döntnök ember, ezért is volt az első felvetésem, hogy a döntésükben mennyire befolyásolta vajh egy ilyen jó alakítás, mint rust, és egy ilyen erősen promózott sorozat, mint a true det?!

de erre a kérdésre sose kapunk választ.

ringsider · http://fussatokbolondok.blog.hu 2014.03.04. 12:56:30

@doggfather: @Orosdy Dániel: az erős színészi sorból mindig a legjobban reklámozott, legfelkapottabb, legnépszerűbb stb. kapja a díjat...így MM helyzetbe kerülésében az alakításon a témán túl benne van a TD minden képzeletet felülmúló népszerűsége is

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2014.03.04. 13:42:04

@ringsider: Azért ez így túl egyszerű, ld. a fent említette egyéb szempontokat, és akkor sosem lennének meglepetések sem az átadón, pedig Oscar szeret a nullkilométeres, hirtelen betörő tehetségek honorálásával zavart okozni.

Egy példa ehhez kapcsolódóan: Cuba "Rossz Ripacs" Gooding jr. az alábbi 4 (tehetségesebb és szinte minden szempontból esélyesebb) jelöltet ütötte ki 1996-ban:

- William H. Macy (kicsit jellegtelen figura, viszont felkapottabb filmben játszott)
- Armin Mueller-Stahl (idős, Európában iskolázott legenda, egy érzékeny művészportéban nyújtott alakítás miatt jelölték)
- Edward Norton (ifjú átalakulóművész, szerintem rá fogadtak a legnagyobb tétben)
- James Woods (őrült, de karizmatikus tehetség, aki egy nem túl jó, ám fontos társadalmi-politikai stb. célú filmben mutatta meg a képességeit)

Ha "a legjobban reklámozott, legfelkapottabb, legnépszerűbb" kapná mindig a díjat, Cuba szóba se kerülhetett volna. Csakhogy Oscar a szívével (is) szavaz, a többit ismerjük... (És itt rejlik arra is a válasz, Richard Burton miért NEM kapott soha Oscart.)

Lábjegyzet: A TD minden képzeletet felülmúló népszerűsége sokakat hidegen hagy (ahogy szerintem az Akadémia sznobjainak nagy részét maga a tévé is), úgyhogy én nem lennék annyira biztos ennek a sorozatnak az "Oscar-ügyi jelentőségében". Vagy ha mégis annyit számít az ilyesmi, akkor Bryan Cranston miért nem jutott még el soha a jelölésig sem? Alkalom lett volna...

ringsider · http://fussatokbolondok.blog.hu 2014.03.04. 13:50:03

@Orosdy Dániel: persze az Oscar történetből lehet mindig példákat és ellenpéldákat hozni mindenre! :-)

de végül is mindegy, mi doggfather-rel úgy éreztük, a TD sikere helyzetbe hozta MM-t, te meg nem így gondolod, no problem

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2014.03.04. 13:57:56

@ringsider: Hát éppen ez a lényeg: ha mindenre és mindennek az ellenkezője is akad példa, akkor nem lehet a döntési folyamatot 1-2 jól hangzó megállapítással elintézni. :) (Mellesleg sok Goodingéhoz hasonló példát tudnék még említeni.)

A TD-vel egyébként semmi bajom, akár az Oscarban is lehetett szerepe, passz, abban viszont egyáltalán nem vagyok biztos, hogy ennyi elismert alakítás után kvázi ez az egy sorozat "hozta helyzetbe" MM-t. Ártani nem ártott, az viszont tuti. :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.03.06. 10:42:05

@Orosdy Dániel: nem akartam azt sugallni, hogy ez az egy hozta helyzetbe, csak azt, hogy lökött rajta még vagy kettőt. :D

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2014.03.06. 11:05:41

@doggfather: Ezen már igazán nem fogunk összeveszni. :) Inkább Woody Harrelsonnak kéne lassan intézni egy Oscart, nem? :D