Ahogy tavaly, úgy természetesen idén is latolgatjuk az esélyeket a vasárnapi Oscar-gálával kapcsolatban. Mielőtt rátérnénk a főbb kategóriák jelöltjeire, a filmzene nominációkat is kiértékeljük. A feladatra egy szakavatott kollégát, Hubai Gergely filmzenetörténészt, a Torn Music című kötet szerzőjét kértük fel.

Minden díj annyit ér, amennyire nehéz megvesztegetni az azt odaítélő bizottságot – filmes szempontból pedig az Amerikai Filmakadémia által odaítélt Oscar-díj a lobbisták legnemesebb kihívása. Az elmúlt években a filmzenei Oscar mindig szolgáltatott valami szaftos botránnyal illetve logikátlan bukfenccel, idén azonban a kötelező botrányt a Legjobb eredeti betétdal kategóriája szolgáltatta, így a legjobb eredeti filmzene jelöltjei viszonylag nyugodtan várhatják a vasárnapi ceremóniát. Lássunk egy gyors esélylatolgatást arról, hogy mi szól az idei öt jelölt díjazása mellett és ellen… Figyelem – szubjektív, néha cinikus hangvételű írás következik egy a frontvonalban edzett harcostól.

A könyvtolvaj (John Williams)

John Williams már eljutott arra a szintre, hogy ha egy naptári évben tollat érint a kottalaphoz, az szinte automatikus jelölést hoz számára. Sőt, a zeneszerző legnagyobb ellenfele tulajdonképpen saját maga; az elmúlt évtizedben kétszer is balszerencséje volt, mivel két zenéje egymás ellen küzdött és egymás elől vett el szavazatokat. 2005-ben az Egy gésa emlékiratai és a München feszült egymásnak, 2011-ben pedig a Tintin kalandjai küzdött meg a Hadak útján aláfestésével; mindkét esetben egy nevető harmadik vihette haza a díjat. Tavaly a Lincoln zenéje a filmben nem ütött akkorát, mint albumon, így az elmúlt évek első igazi esélytelen zenéje volt – azonban idén fordulhat a kocka. A könyvtolvaj zenéje olyan szempontból is különleges, hogy 2005 óta ez az első nem-Spielberg film melynek Williams írta a zenéjét, így talán a rendezővel szembeni előítéletek miatt is esély van egy szobrocskára – a 44. jelölés biztos, de lesz vajon hatodik Oscar?

Ami mellette szól: Akit nem érdekel a filmzenei Oscar a szavazók közül, az vagy üresen hagyja, vagy behúzza John Williams nevét – sőt, néhány szavazó talán látta is a filmet, hallotta is a zenét és ezért szavaz rá. A név ismertsége elsőre talán előnynek tűnik, viszont…

Ami ellene szól: Ugyanekkora erővel lehet számítani protest szavazatokra is, azon megfontolásból, hogy Williamsnek már így is elég díja van (5), ráadásul A könyvtolvaj nem is tartozik a legerősebb művei közé.

Gravitáció (Steven Price)

Valaha egy zeneszerzőnek éveket kellett eltöltenie az iparban azért, hogy megkapja a legnagyobb stúdiófilmeket – egy új trend azonban azt mutatja, hogy kifejezetten divatos teljesen ismeretlen zeneszerzőket felkérni. Így kerülhet például egy Robotzsaru-szintű produkció az alig ismert Pedro Brofmanhoz, vagy az Elysium ahhoz a Ryan Amonhoz, aki a film előtt gyakorlatilag csak saját YouTube csatornájának írt zenét. Idén hasonló meglepetést okozott Steven Price is, aki azonban legalább technikai szinten kapcsolódott népszerű filmekhez. Előbb Trevor Jones (Az utolsó mohikán) keze alá dolgozott, majd Howard Shorenak segédkezett A Gyűrűk Ura trilógia egyik zenei vágójaként. Zeneszerzőként eddigi munkássága két filmben összefoglalható (Idegen arcok, Világvége) és igazából már pusztán azzal nagyot alkotott, hogy megkapta ezt a filmet.

Ami mellette szól: A film látványvilága miatt egy zeneszerző igazából csak elronthatta volna a tökéletes vizuális alapanyagot, Price pedig hozza a kötelező szintet, ráadásul több ponton hatásos kíséretet alkotott. A film másik előnye, hogy több ponton előtérbe kerül a zene, nem kell hangeffektekkel és dialógussal megküzdeni, így a nézők tényleg oda tudnak figyelni a máskor háttérbe szoruló zenére.

Ami ellene szól: A Gravitációszinténszámíthat jó sok ellenszavazatra, hiszen azt félévvel a bemutató után sem sikerült eldönteni, hogy tényleg jó filmről, vagy csak egy 3D-s termékbemutatóról van szó. Az Akadémia konzervatívabb tagjai nyilván a zenét is mellőzni fogják, de akik IMAX 3D-ben látták a filmet, nagy valószínűséggel behúzzák Pricet.

A nő (William Butler és Owen Pallett)

A filmzene világában nem feltétlenül előny, ha valaki más műfajban korábban sikereket ért el – sőt, korábban ferde szemmel néztek mindenkire, aki más területeken is sikereket ért el, esetleg nem volt hagyományos zenei képzettsége. Egy generációval korábban még a jelölésig sem vihette volna, William Butler (Arcade Fire) és Owen Pallett (Final Fantasy) legnagyobb szerencséjére azonban nekik nem kell pionírként utat törniük a semmibe. 2010-ben egyszer már megtörtént a csoda, ekkor az NIN-s Trent Reznor és Atticus Ross nemcsak jelölésig juttatta A közösségi háló zenéjét, hanem díjra is váltotta azt. A nő filmzenéje tulajdonképpen már túl van a legnagyobb akadályon, hiszen az akadémiai szabályzat bizonyos pontjai szerint még megfontolásra sem érdemes a zene, kérdéses ugyanis hogy a két zenész együttműködése együttműködésnek számít-e, illetve lehet, hogy a szigorúan vett szabályok szerint nincs is elég eredeti zene a filmben. Szerencsére a jelölés tényével ezek a kérdések háttérbe szorultak, így akár ez a zene is nyerhet.

Ami mellette szól: A közösségi háló mintájára talán folytatódhat a trend, hiszen ezúttal is két könnyűzenei háttérrel érkező zeneszerzőről van szó, akik egy olyan szokatlan filmhez írtak zenét, melyet alkalomadtán technikai díjakkal (így filmzenei szobrocskával) kell pótolni a nagyobb kategóriák javára…

Ami ellene szól: A szó legszorosabb értelmében eredeti filmzene gyakorlatilag elhanyagolható a filmben, a legemlékezetesebb momentumok (pl. a Hold dala) ráadásul nem is a szerzők munkái. Viszont ez eddig sem volt kifejezetten probléma, sőt a 2006-os Bábel óta tudjuk, hogy olyan film is nyerhet Oscar, amely nem felel meg az alapvető jelöltállítási feltételeknek.

Philomena - Határtalan szeretet (Alexandre Desplat)

A francia származású Alexandre Desplat szinten minden évben kap legalább egy jelölést valamelyik filmje miatt. Az egyetlen probléma, hogy ezeket nem mindig a legerősebb alkotásai miatt kapja meg. Tavaly a zenei szempontból abszolút visszafogott habzású Az Argó-akció, idén pedig a Steve Coogan és Judi Dench főszereplésével készült Philomena volt a soros a jelölésre – ez volt egyben Desplat egyetlen olyan filmje, melyet 2013-ban bemutattak Amerikában. A szakmai kritikák legnagyobb dicsérete, hogy a Philomena tökéletesen felismerhető Desplat-mű, megtalálható benne az óramű pontossággal működő keringő forma és a kimért, már-már rideg tökéletesség a felvételben. Mivel Philomena elveszettségének gyermeki témája a film során idée fixé-ként nagyon gyakran visszatér, valószínűleg azok is észreveszik a zenét, akik amúgy nem figyelnek fel az ilyesmire.

Ami mellette szól: Desplat már nagyjából egy évtizede vár a díjra, hat jelöléséből pedig még egyet sem váltott szobrocskára. Ha elegen vélik úgy, hogy Desplat életműve megérdemli a díjat és itt az idő kárpótolni A király beszéde vagy a Benjamin Button különös élete miatt, akkor most valóra válhat az álma.

Ami ellene szól: Sajnos a francia szerző néhány nagyon erős műve mind olyan filmekhez íródott, melyek több okból sem szerepelhetnek Oscaron (legyen szó francia animációról vagy az Alkonyat sorozat egy darabjáról). A Philomena sajnos nem tartozik a legjobbak közé és Desplat máshol már csinálta ugyanezt sokkal jobban – de mivel ez a film egyik legvalószínűbb díja, a zene mögött összpontosul a stúdió marketinggépezete.

Banks úr megmentése (Thomas Newman)

Természetesen idén sem maradhat el Thomas Newman jelölése, aki valószínűleg esélyes a legtöbbször jelölt, de egyszer sem díjazott filmes címére – viszont van még pár éve arra, hogy megtörje ezt az átkot. A Mary Poppins filmváltozatának hátteréről szóló Banks úr megmentése azért érdekes induló, mert egy komorabb napján az Akadémia simán kipenderítette volna a jelölés stádiumban, azonban a Disney és Thomas Newman kombinációja meggyőzte őket arról, hogy ennél a zenénél lazábban alkalmazzák az eredetiséget megkövetelő szabályzatot. Ez az úgy nevezett "eredeti filmzene" szabály, melynek értelmében a kategóriában csak olyan zene jelölhető, melynek tematikus anyaga nem szerepelt korábban más filmben. Mivel Newman zenéje bővelkedik Mary Poppins idézetekben és a híres dalok különféle demo verziói több alkalommal elhangzanak a filmben, az Akadémia dönthetett volna úgy, hogy A Keresztapa vagy A gyűrűk ura: A két torony aláfestéséhez hasonlóan ezt a zenét is kirakja a versenyből, azonban nyilvánvalóan másképp döntöttek – talán a végső nyerésre is esélyes lehet?

Ami mellette szól: AmígDesplat csak egy, Newman már két évtizede vár a díjra (a Kisasszonyok és A remény rabjai 1994-es kettős jelölése óta). Jelenleg 11 beváltatlan jelölése van és már eljutott arra a John Williamsre jellemző szintre, hogy ha ír valami értékelhetőt az évben, azt szinte automatikusan jelölik is. A Newman iránti rokonszenv tavaly Oscarig röpítette a Skyfall filmzenéjét – a díjat végül csak a főcímdal kapta meg, azonban sajnos ahhoz Newmanna semmi köze sem volt.

Ami ellene szól: Newman zenéje a történet miatt természetesen támaszkodik a Sherman dalokra és nehéz megbecsülni, hogy esetleges díjazása esetén mennyi a nagy slágerek érdeme a végső elszámolásban. Azonban ez csak meddő elméleti vita, amin a vörös szőnyegen már nem illik elmélkedni, Thomas Newman már tényleg megérdemli a díjat és messze nem ő lenne az egyetlen, aki egy kevésbé érdemes munkája miatt kapta meg azt…