Llewyn Davis világa

2014. február 26. 08:48 - Nemes András

Best of 2013 - #5

Ha egy zenész munkássága valamilyen módon részévé vált életünknek, ismerjük slágereit, alakját rejtélyek övezik, mindennapjainak bemutatása nyilvánvaló okkal számíthat figyelmünkre. Izgalmas élmény betekintést nyerni a kulisszák mögé, végigkövetni a kezdeti ismeretlenségből való sikeres kitörés folyamatát, elveszni a halandó számára felfoghatatlan gazdagság, pompa és csillogás forgatagában. A bennfentesség illúzióját kelti, ha láthatjuk a lemezborítókról, videoklipekből ismerős arcok emberi oldalát, büszkén konstatálhatjuk, hogy ők is csak egyek közülünk. Élvezettel figyeljük karrierjük alakulását akkor is, ha tisztában vagyunk vele, hogy az előttünk zajló események a mozgókép médiumának sajátosságai okán szükségszerűen hamisak: a színtiszta valóság láttán valószínűleg halálra unnánk magunkat, precízen kreált dráma és megdöbbentő fordulatok szükségeltetnek a teljes filmélményhez. Mint tudjuk, az élet a legjobb forgatókönyvíró, de sajnos pocsék dramaturg. Más a helyzet, mikor fiktív karakter kalauzol minket a szórakoztatóipar világában: ilyenkor nincsenek elvárásaink, nem csalódhatunk a rideg valóság minden romantikát nélkülöző bemutatásában, ugyanakkor joggal merül fel a kérdés: miért kellene érdeklődnünk egy soha be nem futó, ráadásul különösebben szimpatikusnak sem mondható folkzenész hétköznapjai iránt? Nos, pusztán azért, mert a Coen testvérek hozzák el nekünk.

Inside-Llewyn-Davis-2to1.jpg

Llewyn Davist nem fenyegeti a hírnév átka. Túlélésre játszik, napról napra tengődik. Nyilvánvalóan vágyik a sikerre, de kizárólag azért, hogy filléres gondjai végre megoldódjanak. Unja a barátok (vagy éppen futó ismerősök) kanapéján töltött éjszakákat, kínosnak érzi a cigi tarhálást, de annyira azért mégsem, hogy személyes szabadságát hajlandó legyen feladni. Finoman szólva nem éppen mestere az önmenedzselésnek: támogatóit gond nélkül vérig sérti megjegyzéseivel, nem finomkodik, ha őszinte (és ritkán pozitív) véleménye kinyilatkoztatásáról van szó, ráadásul olyan lemezkiadóval áll szerződésben, aki korrektnek gondolja, ha az őt illető jogdíjat egy télikabát formájában fizeti ki neki. Az állandó anyagi bizonytalanság lehetetlenné teszi, hogy hosszú távra tervezzen, a jövőbeni vaskos összegeket gondolkodás nélkül beáldozza némi azonnali aprópénz fejében. A stabil egzisztencia valami távoli, rejtélyes ködbe burkolódzó fogalom számára, kötődésnek és felelősségvállalásnak a leghalványabb szándéka sem fogalmazódik meg benne. Örül, hogy él, azt is sikerként könyveli el, ha letud egy napot anélkül, hogy valami súlyos hülyeséget csinálna. Hozzáállása végtelen önzésre vall, ugyanakkor könnyen belátható, hogy nem tehet mást: ha nem használná ki a körülötte élőket, esélye sem maradna a fennmaradásra. Az érvényesülés érdekében bizony még itt, a siker előszobájának előszobájában, a világot jelentő deszkák alatti porlepte süllyesztőben is komoly kompromisszumok szükségesek. A muzsikusélet folytonos áldozathozatalt követel, a zenei tudás a legutolsó, szinte lényegtelen momentuma a hírnévnek, pusztán alap, amire egy karrier kisebb-nagyobb hazugságok, hideg fejjel építgetett kapcsolatrendszer és szakadatlan önfeladás árán épülhet.

Az Inside Llewyn Davis (Llewyn Davis világa) a Coen testvérek talán leginkább emberközeli, a maga egyszerűségében megkapó, letisztultsága által pedig különösen szerethető filmje. Nem szolgál súlyos mondanivalóval, katartikus csúcspontokkal, inkább puritánságával tüntet (többek között egy macska elveszítése, majd vélt megtalálása válik konfliktusforrássá), vállalt hétköznapiságával varázsol el, barátságos világába invitál. A felszíni eseménytelenség, kisszerűség mögött persze mély drámaiság húzódik, ám ez egy pillanatra sem terheli a nézőt, a legszomorúbb momentumokon, a teljes kilátástalanságon is könnyedén emelkedünk felül. Az állandó szerzőtársnak tekinthető Roger Deakins operatőri posztján magabiztosan helytálló Bruno Delbonnel cigarettafüstben pácolt képei a maga lepukkantságukban is vonzó, ellenállhatatlan atmoszférát teremtenek. A film minden kockáján jelen lévő visszafogott humor távol esik a Fargo éjsötét cinizmusától, vagy az Égető bizonyíték rosszmájú szatírájától, nem harsány röhögésre, inkább szakadatlan, játékideje egészére garantált mosolygásra késztet. Remekül eltalált karakterei a testvérektől megszokott és elvárt, hibátlanul megírt dialógusokkal, a legutolsó mellékszereplőig kiváló színészgárda (Carey Mulligan, Adam Driver) prezentálásában elevenednek meg, a show azonban egyértelműen John Goodmané: szélsőségesen parodisztikus figurája ugyan némiképp kilóg a filmszövetből, de végtelenül szórakoztató. Oscar Isaac finom gesztusokkal, manírmentes pontossággal ábrázolja a címszereplő ambivalens személyiségét, megformálásában szánni való vesztes és naiv, ugyanakkor irigylésre méltóan őszinte jellem egyaránt. A casting apró, de ötletes geget is tartogat: Justin Timberlake felbukkanásánál csak az meglepőbb, milyen bámulatos természetességgel illeszkedik a közegbe.

inside-llewyn-davis-john-goodman.jpg

A film lelke természetesen maga a zene, az Ó testvér, merre visz utad muzsikájáért is felelős T-Bone Burnett produceri felügyeletével, a színészek együttműködésével készült soundtrack pedig túlteljesíti minden elvárásunkat: torokszorítóan melankolikus, csendesen felemelő és féktelenül vicces pillanatok váltogatják egymást, a tradicionális folk dalok a képek aláfestéseként, és azoktól leválasztva, önmagukban is fantasztikusak.

A Llewyn Davis világa egy biztos kezű, minden lehetséges műfajban egyéni hangot megütő alkotópáros virtuóz dolgozata, bámulatos könnyedséggel komponált filmkülönlegesség. Maradandó élmény annak ellenére, hogy úgy csinál, mintha a lehető legtávolabb esne tőle a maradandóság gondolata. Pontosan azt teszi, amit a főszereplője által énekelt dalok: halkan, csendesen, szinte észrevétlenül lopja be magát a szívünkbe.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr45827823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.