Kulturális ping-pong Az ötödik elemmel: Végtelenbe zárva a Trafóban

2014. február 05. 10:02 - filmvilág

Programajánló

A Természetes Vészek Kollektíva a ’80-as évek végén, ’90-es évek elején sok helyen játszotta – Európa-szerte és azon túl is – a LIVING SPACE /1987/ című előadását. Többek között Franciaországban is, több nemzetközi fesztiválon.

Az egyik francia városban a fesztiváligazgató utólagos jelzése szerint a nézők között volt LUC BESSON is, aki akkortájt mutatta be Nikita című filmjét. Tíz évvel később Besson leforgatta az azóta kultuszfilmmé vált Az ötödik elemet, amelyben a TVK előadásához hasonló motívumok jelentek meg.

2012-ben Árvai György alkotótársaival együtt újragondolta a 25 évvel korábbi előadást, amelybe immár direkt és indirekt utalásokat helyezett el Az ötödik elemre.

vészekelem.jpg

„Már csak a múltban előadott Ötödik elem miatt is elkerülhetetlen, hogy Luc Besson 1997-es filmjére asszociáljunk, és Góbi Rita öltözete – amelyet Szűcs Edit tervezett – ugyanolyan, mint Milla Jovoviché (bár haja ezúttal nincsen), de talán egy másik híres sci-fi is eszünkbe juthat ezenkívül, mégpedig a Mátrix (1999). Mindkét film esetében felmerül a mesterségesen előállított élet problematikája, s ezt idézhetik ezek az asszociációk. Egy ilyen élet, már mesterségességéből következően is, szükségszerűen, teljes mértékben az anyagi világhoz kötődik, ez az a világ ugyanis, amelyre az ember kiterjesztheti hatalmát, ennél többet soha sem birtokolhat.” (Kovács Natália)

A VÉGTELENBE ZÁRVA február 12-14 között látható a Trafóban. Bővebb információ: itt.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr725799913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.