Célkeresztben a kritikus

2014. január 22. 11:51 - filmvilág

Négykezes gondolatok

A filmkritika halott, a kritikus nem az olvasónak ír, sőt, néha mintha nem is lenne ember. Egyre sűrűbben elhangzó vélemények ezek, úgyhogy talán érdemes egy picit elmélázni azon, mit is csinál pontosan a gyakorló kritikus. Huber Zoltán és Orosdy Dániel beszélget.

Induljunk ki talán a tankönyvszerű, akadémikus meghatározásból. A klasszikus felállásban volt az alkotó és a közönsége, közöttük meg a kritikus, aki „profi” befogadóként segített a mű ismertetésében és értelmezésében (a nézők felé), illetve szakmailag megalapozott visszajelzéseket küldött (az alkotóknak). Afféle komplementer-szerepről van szó, amelyben a kritikus egyszerre szemléli beavatottként és tudatos kívülállóként a művet, majd ideális esetben egy koherens, logikailag egységes, érvekkel alátámasztott kritikát ír, aminek mindenki örül. A közösségi oldalak, blogok, kommentek terjedésével viszont hirtelen mintha mindenki kritikussá válna, hiszen a vélemények nyilvánossá válnak. Vagy esetleg a kritikusok válnak szép fokozatosan nézővé? Egyáltalán, van még értelme az efféle felosztásoknak?

dani és zoli.jpg

OD: Kezdetnek talán vizsgáljuk meg azt a bizonyos “klasszikus felállást”. Elméletileg három, jól elkülöníthető halmazról beszélünk, amelyek más funkciókat látnak el: a néző néz (azaz befogadja az adott művet), az alkotó alkot (azaz létrehozza az adott művet), a kritikus kritizál (azaz véleményezi és elemzi az adott művet). A funkciók látszólag elkülönülnek, amiből arra következtethetnénk, hogy a halmazok is élesen elhatárolhatók egymástól, de ez természetesen nem így van. Akarja vagy sem, a néző is ítész, hiszen (akár magában, akár nyilvánosan, esetleg utóbb “profivá válva”) bírálja a filmet, a kritikusnak pedig gyakran esze ágában sincs vizsgálat tárgyává tenni minden művet, sokszor egyszerűen csak szórakozni akar, vagy éppen kíváncsi adott alkotásra (arról nem beszélve, hogy a tág értelemben vett kritikai tevékenységnek része az esszé- és tanulmányírás is, ami nem feltétlenül tartalmaz véleményt), ahogy jobb esetben az alkotó sem csak “elefántcsonttoronyban”, mindentől és mindenkitől függetlenül dolgozik, befogadó és bíráló egyszerre (és itt most felsorolhatnánk a kritikusból lett rendezők tömegét a francia újhullámosoktól John Boormanen át Lucio Fulciig, nem feledkezve meg arról, hogy a művészek jelentős része saját műveit is elemzi könyvekben, audiokommentárokban, a rajongóként végzett filmtörténészi-kritikusi tevékenységről nem szólva, ld. Martin Scorsese dokumentumfilm-sorozatait, Peter Bogdanovich könyveit és John Fordról szóló filmjét, vagy William Friedkin Fritz Langgal rögzített beszélgetését).

A „halmazok” tehát egybefolynak, a viszonyuk mégis sajátos. A leggyakrabban azokkal a hangokkal találkozhatunk, amelyek ellentétet feltételeznek fel: a rendező értetlen közönségről és elfogult kritikusokról beszél, a kritikus sajnálkozik egy-egy általa remekműnek tartott alkotás ignorálásán vagy kárhoztatja a neki nem tetsző filmeseket, a néző pedig sértődött üzeneteket közvetít, amiért a filmek (elvileg) nincsenek tekintettel az igényeire, és a kritikusok „mindig más szeretnek”, mint ő. Igazat tenni persze nem lehet, az viszont jogos kérdés lehet, mire kell tekintettel lennie annak, aki megalapozott és maradandó kritikát akar írni egy moziról.

thecritic.jpgHZ: A halmazok mindig is átjárhatóak voltak, de a filmkritika halálán kesergők éppen azt hozzák fel érvként, hogy lassan nem marad semmi ebből a bizonyos „középső” halmazból. A kérdésed tehát éppen arra utal, mik azok a vonások, ami alapján egy vélemény (szülessen az bármilyen indíttatásból) kritika lesz. A nagy véleményvezérek eltűnése, a helyébe lépő sokszínűség minden hátulütője ellenére egy pozitív dolog. A probléma inkább a különböző szerepek és célok összekutyulásából, a hibás elvárásokból és a megfelelő vitakultúra (illetve az alapvető udvariassági normák) ijesztő hiányából adódik.

Ahogyan már szóba került, a nézői és a kritikusi hozzáállás nem mindig esik egybe, sőt, néha törvényszerűen konfliktusba kerülnek egymással (ahogy az alkotói és kritikusi, illetve az alkotói és nézői is). A kritikus a befogadás egyik kitüntetett módszerét követi: kritikailag gondolkodik a műről, a bemutatás és az értékelés mellett szerencsés esetben elemzi is azt. A kritikus szakmai felkészültsége, „profi” látásmódja segítségével olyan szempontokat keres, melyekkel az alkotó és a néző közötti kapcsolatot segíti. (Ha eközben szórakoztat is, az remek, de a jó kritikus elsősorban kiemel, rávilágít és összegez.)

A dolog ennél a sajátos közvetítésnél válik képlékennyé. A néző és az alkotó nyilván jogosan háborodik fel akkor, ha az adott kritikus valamiért az egyik oldal felé húz, vagy öncélúan önmagát tolja előtérbe. A túlságosan szakértő, erősen „szakmai” írásokra a néző rávághatja, hogy az közönség véleményétől  elrugaszkodott (általában itt jön a „miért nem nekem ír” illetve „fekete garbós” dörgedelem). A filmrajongó, vagy az egyszerű mozinéző szemszögéből íródott kritika viszont tényleg ignorálhat fontos értékeket, adott esetben remekműveket (ekkor a „bezzeg régen” és a „haldoklik a kultúra” reflexei indulnak be). A véleményén keresztül önmagát fényező, a szubjektív nézőpontot egészségtelen exhibicionizmussal vagy felvett pózokkal összekeverő kritikus pedig nyilvánvalóan célt téveszt.

A megfelelő arányok, az egészséges egyensúly megtalálása nyilván nehéz, de éppen itt jönnek be azok a tényezők, amelyekre fentebb rákérdezel. Tévedhetetlen képletek, minden helyzetre alkalmazható receptek nyilván nincsenek, de a megalapozott, jó kritikának vannak ismérvei. A kritikus elsősorban a saját ítélőképességében és szubjektív ízlésében, illetve a szaktudásában és nézői tapasztalatában bízhat. Tegyük most félre azokat a minimális formai és tartalmi követelményeket, melyek megkülönböztetnek egy kritikát egy véleménytől. A kérdés ezek után, vajon milyen szempontokat kell biztosan figyelembe vennie a kritikusnak és miket nem.

ebert.jpgOD: Honnan tudjuk megállapítani, hogy tényleg „jó a film”? Elvileg akadnak objektív szempontok, de ha ez ilyen egyszerű lenne, nem lenne szükség kritikusokra, de talán még a nézők és alkotók jó részére sem. Az ún. műfaji (régebbi, nem túl szimpatikus elnevezése szerint kommersz)filmek esetén a bevétel, a látogatottság a vezető szempont: sokan látták, tehát jó. Abba most ne menjünk bele, mennyire félrevezető lehet Magyarországon egy ilyen mérőszám (pl. mert egyesek a nem is feltétlenül fizető közönséget mesterségesen próbálják [-ták?] magasabbnak mutatni a létfontosságú állami támogatás miatt, vagy éppen iskolai osztályokat tömegét vitték adott mű vetítésére a tanárok, kötelező és “oktató” jelleggel), egyszerűen csak rögzítsük, mit is jelent az, ha valaki jegyet vesz egy filmre: az értékelés szempontjai szerint alig valamit. A jegy ugyanis nem azt jelzi (utólag), hogy aki látta a filmet, kifejezte a tetszését is, mindössze arra jogosít (előzetesen), hogy egyáltalán megnézhessük, tehát elsősorban nem az elégedettséget, hanem az érdeklődést méri. Ezért lehettek a maguk idején kereskedelmileg sikertelenek, vagy nem túl jelentős bevételt generálók olyan alkotások, mint a ma már széles körben népszerű, egyértelműen és teljesen jogosan klasszikusként tisztelt A tizenkét dühös ember, míg a pár éve kasszát robbantó A Da Vinci kód leginkább csak azok emlékezetében élhet kiemelkedő alkotásként, akik részesültek a profitból, vagy esetleg látni akarták a népszerű/vitatott könyvet mozgóképen, nagy sztárok főszereplésével.

Nincsenek sokkal jobb helyzetben azok sem, akik a tartalmasabb(nak gondolt, kissé fennhéjázó elnevezésük szerint művész-) filmekhez szeretnének biztos kapaszkodót. A rangos és kevésbé rangos fesztiválokon gyakran tucatnyi díjat is kiadnak, ám a „hivatalos”, szakmai elismerésekkel kidekorált alkotások jelentős része ugyanúgy eltűnik a süllyesztőben, mint a sikertelen műfaji filmek tömege, sokszor még a kritikai visszajelzések sem igazolják a zsűrit.

ebert2.jpgHZ: Én nem vagyok meggyőződve arról, meg kellene egyáltalán állapítani, jó-e egy film. Azt mindenképpen érdemes vizsgálni, beteljesíti-e az alkotás a saját vállalásait, illetve megfelel-e a saját maga állította szabályoknak – de ezeknél sokkal fontosabb megtalálni azokat az elemeket, amelyek egyedivé teszik a filmet, amikért szeretni/utálni lehet. Ne feledjük, a kritikus közvetít és elemez, eközben számos objektív és szubjektív dolgot figyelembe vesz, de soha nem szabad elfelednie, hogy az adott filmet kell feltárnia. Az ítélete, a véleménye természetesen fontos, de csak következtetésként és nem alapállásként. A kritikus szerethet úgy is egy filmet, hogy azt egyébként nem tartja sikerült darabnak (illetve fordítva) – de meg kell tudnia indokolni, pontosan miért lehet rajongani/utálkozni. A nézőszámok és a díjak valóban csak annyiban fontosak, hogy jelzik ez érdeklődést, a kanonizált, akadémikus hangok iránymutatásként lehetnek érdekesek, a lényeg mégis a kiegyensúlyozottan „kritikus” vélemény.

A probléma természetesen az, hogy személyes preferenciáink, ízlésvilágunk, érdeklődésünk, előítéleteink, kulturális hátterünk stb. mennyire befolyásoljanak minket egy ilyen vélemény megformálásakor. A gond itt egyrészt a szélsőségekkel van (túl szubjektív, túl objektív), másrészt azzal, ha a véleményalkotó nincs tudatában az előzetes sztereotípiáinak, vagy tudatosan/ösztönösen nem hajlandó szembenézni ezekkel. A fesztiváldíjas alkotók iránti automatikus rajongás, a tömegkultúra értéktelenné nyilvánítása vagy a „művészfilmek” zsigeri elutasítása ennek az éremnek a két oldala. A recenzió, az esszé vagy az elemzés külön műfajok, de a kritikának tárgyától és módszerétől függetlenül a következetességre és kiegyensúlyozottságra kell törekednie. Kinek írjon a kritikus? Paradox módon azt mondhatjuk: írjon mindenkinek úgy, hogy senkinek sem ír.

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr915774829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Deepblue Noir (törölt) 2014.01.22. 19:22:00

kérdés viszont, mekkora igény van az igényesebb kritikákra, ami nem túl hatásvadász, nem is rajongó vagy szélsőségesen lehúzó? és hát egyesek szerint azért sokkal több esetben találunk középszerűnek vagy gyengének minősíthető filmet mint igazán jót, így könnyen kialakulhat az a kép a kritikusról, hogy állandóan fanyalog, mindenkit "lehúz"...

Huber Zoltán 2014.01.22. 19:50:30

@Deepblue Noir: mint igényesebb kritikákra törekvő érintett, nyilván azt mondom, igény van az ilyesmire, de könnyen lehet, hogy tévedek. Szerinted?

a második állításoddal egyetértek, viszont ha meg mindig dicsér a kritikus, akkor "puha". a kritizálni szónak amúgy is negatív kicsengése van a magyar nyelvben :)

burakefendi 2014.01.22. 22:02:46

szerintem a kritikusi szakma szervesen össze van kapcsolódva a nyomtatott sajtóval. ahogy emez hanyatlik úgy csökken a kritikus státusza is. a közösségi média korában már nincs akkora súlya egy "tanult" véleménynek.

PanAma · http://kinoglaz.blog.hu/ 2014.01.22. 22:07:49

Nagyon jó cikk volt, élvezettel olvastam és szerintem egy igen fontos témával foglalkozott (arról nem is beszélve, hogy milyen sok ponton egyet értek vele)! Köszönöm

Deepblue Noir (törölt) 2014.01.22. 22:14:18

@Huber Zoltán:

hát az igény nem az én véleményemtől függ, valahogy esetleg fel lehetne mérni, vagy már készült is ilyen felmérés, nem tudom. meg a blogok látogatottságát sem ismerem. szerintem olyan borzasztó nagy igény nincs, sok olvasót inkább a jópofa megmondóemberkedés érdekelhet, ill. a kritika végén a számra fordított értékelés, de hogy elolvasni nem sokan olvassák el, az azért valószínű (bár tévedhetek)

jaja, a puhaság is gond, bár azért akiket mondjuk fenyegetnek is (legalábbis kommentekben), az inkább lehúzások miatt van, nem tetszik a forgalmazónak, vagy éppen a batman-rajongók őrülnek meg, stb.
(most éppen a wall street farkasa lett sokak számára szent tehén:) )

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.01.23. 00:49:18

@Huber Zoltán: @Deepblue Noir: Én is azt a tendenciát látom, hogy az emberek egy kritikában a saját véleményüket szeretnék viszontlátni (szvsz ebből ered a "fanyalgás" meg a "lehúzás" kifejezések használata is, így dolgozzák fel sokan, hogy a kritikus jellemzően kicsit igényesebb a tömegeknél), ha pedig ez nem teljesül, legalább legyen szórakoztató.

Mindenesetre ha valahol leírják, hogy "ez jó kritika", 10ből 9-szer az az indoklás, hogy "mert egyetértek". Én ugyan ezt igyekszem tudatosan szétválasztani, de még én magam sem tudom mindig azt mondani egy remek kritikára, hogy jó, amennyiben nem értek egyet.
Persze ehhez olyan kritika is kell, amivel nem csak tetszik/nem tetszik alapon lehet vitatkozni, úgyhogy ennek a vitakultúrának a kialakításában valamennyire a kritikusoknak is felelőssége van.

Huber Zoltán 2014.01.23. 09:57:04

@burakefendi: nekem azzal nincs gondom, ha csökken a vélemények súlya (ez még jó is), inkább azzal, hogy ezzel párhuzamosan elkapkodottak, nincsenek átgondolva, igénytenné válnak stb. ezt nem lehet a nyomtatott sajtó hanyatlásával magyarázni szerintem

@PanAma: köszönjük, Orosdy kolléga nevében is

@Deepblue Noir: ilyen felmérésről én nem tudok, a látogatottság pedig nem túl jó mérőszám (nézd meg pl. e blog toplistáját - a "minden idők legjobb filmjei" és a "szex" mindig szerepel. nem tudom, hogy lehetne felmérni a dolgot. én személy szerint a kommentek minőségéből tudom megítélni, hogy a kritikát elolvasták-e/beindított-e reakciókat - de a téma legalább annyit számít, mint az írás minősége.

abban igazad van, hogy olyan iszonyú nagy igény nincs (és szerintem soha nem is volt) az elemzőbb, elméletibb írásokra - de ha valakit mondjuk jobban érdekel egy film (és nemcsak az esti néznivalót választja ki a pontozás alapján), az mégiscsak hosszabb kritikákat fog keresni. vagy nem..sajnos én csak magamból tudok kiindulni, az viszont nem jó példa :)

@danialves: ez egy másik nagy téma, a "miért nem nekem ír a kritikus". tökéletesen egyetértek abban, hogy a kritikus felelőssége a vitakultúra kialakítása + tényleg úgy kellene írnia, hogy a véleményt akkor is elfogadja az olvasó, ha nem ért vele egyet (elvégre egy vita kiindulópontja éppen ez)

a jópofa megmondóemberek, a pár soros értékelések problémáját éppen itt látom, hisz épp ellentétes trendeket erősítenek. gondolatébresztő szempontok helyett a stílussal adják el a véleményüket - ráadásul kihegyezik a gyűlölet/rajongás ellentétpárra, ami a szórakoztató "lehúzás" vicces "geek" irányokkal egyenlő. de ez a tendencia nem a filmkritika sajátossága és messzire vezetne

Deepblue Noir (törölt) 2014.01.23. 13:59:47

@danialves: @Huber Zoltán:

nyilván sokan csak filmajánlókat szeretnének olvasni, legyen a végén szám, meg szórakoztató, jópofa megmondóemberkedést, esetleg filmhez intézett szerelmeslevelet. no meg persze egyezzen a vélemény, vagy éppen térjen el annyira, hogy lehessen kommentekben támadni:)
ez ellen nincs mit tenni, max. leírni, hogy ez nem igazi kritika. nem csak nem tanulmány, elemzés, esszé , stb., hanem nem is kritika. max egy ajánló vagy egy blogbejegyzés.
de ettől még az ilyen kritikák iránti igény eléggé "rétegigény".

steflac 2014.01.23. 16:18:20

@Deepblue Noir: Teljesen igaz, számomra a Filmvilág 50%-ban a mit érdemes megnézniről szó, amiről az első Filmvilágom Antonioni Nagyítás esszéje győzött meg. Ez így elég sznobul hangzik, mindenesetre amit lehet, megnézek, bár az őszinteséghez hozzá tartozik az is, hogy a nagyon rétegigényű esszéket könnyen átugrom.

Talán nem illik benyomni, de tegnap került ki ez is a blog.hu-ra, pont témába vág: la-fin-absolue-du-monde.blog.hu/

Deepblue Noir (törölt) 2014.01.23. 17:05:38

@kommentlaszlo:

de a mit érdemes megnézni nem igazán kritika. meg hát az első nézés utáni firs-look review sem lehet olyan alapos, mint mikor többször megnézik, elemzik, első benyomás amúgy is változhat, szóval valahogy meg is kellene különböztetni az inkább első benyomásokat rögzítő, ajánló jellegű "kritikákat" a minimum második nézés utáni, alaposabb, és persze spoilereket is tartalmazó kritikától.