Kapcsolati tőke - A híd (Bron/Broen)

2014. január 21. 09:25 - Huber Zoltán

Spoiler nélkül

A skandináv krimi előretörése a kortárs tömegkultúra egy sokat hivatkozott, méltán csodált jelensége. A többek között Larsson, Nesbø és Indriðason nevével fémjelzett „északi noir” sikerének titka nem csak a fagyos helyszínek kiaknázásában, a műfaji szabályrendszer tökéletes ismeretében rejlik. Az izgalmas és csavaros bűnügyi történetek igen komoly társadalmi kérdéseket, valós szociális problémákat vizsgálnak, az alkotók így nemcsak a cselekményt, de a figurákat is képesek elmélyíteni. A papíron bevált módszer a vásznon és a képernyőn is eredményes, a sikeres irodalmi művek feldolgozásai, az erősségeket továbbgondoló önálló produkciók kifejezetten piac- és exportképesek. A híd (Bron/Broen) dán-svéd összefogással készülő sorozata a skandináv krimi legfontosabb erényeit a televíziós szériák lehetőségeivel ötvözi, méregerős hangulatú, fordulatos és árnyalt nyomozásokkal ajándékozva meg a zsáner rajongóit.

híd2.jpg

A címben megjelenő Øresund híd nemcsak Koppenhága és Malmö városát, de két kultúrát is összeköt. A szorosabbra fűzött kapcsolat, a kölcsönös függés számtalan dramaturgiai lehetőséget rejt magában: az impozáns híd mértani közepén, az országhatáron felfedezett holttest a széria fontos alapmotívumát, az összefonódás ellentmondásait szimbolizálja. A két ország rendőrsége kénytelen együtt dolgozni az ügyön, a laza, vidám Martin azonban pontosan az ellentéte a merev, Asperger-szindrómás Sagának. A barátságos dán férfi más módszerekkel dolgozik, mint a zseniális logikájú, ám empátia nélkül nyomozó svéd nő. Bár nyelvileg gyorsan megértik egymást, az összhang kialakítása kulcsfontosságúvá válik az ügyek felderítésében. A közöttük feszülő ellentétek súlyos akadályokat jelentenek, az esetek elkövetői ráadásul olyan fanatikus sorozatgyilkosok, akik céljaik érdekében tudatosan használják a fizikailag eltűnő, de a két rendőrség között még létező határvonalat. Sőt, a sajtót is tudatosan manipulálják, gondosan megtervezett tetteikkel látszólag ugyanis a mintatársadalmak árnyékában meghúzódó súlyos igazságtalanságokra kívánják felhívni a figyelmet.

híd1.jpg
A két nyomozó érdekes viszonya és a jólét felszíne alatt felizzó problémák mellett a sorozat igazi különlegességét a borongós, hideg helyszínek és a beálló súlyos csendek jelentik. A második évad még jobban kiaknázza az ügyesen megtalált képletet: az ökoterroristák által elkövetett gyilkosságok felderítését már jelentősen veszélyezteti Martin elhúzódó magánéleti válsága és Saga mentális fogyatékossága. Az újabb felvonásban a két város szürkébb és embertelenebb, az atmoszféra súlyosabb, de a figurák is komolyabb érzelmi problémákkal küzdenek, a köztük zajló kommunikáció még nehézkesebb. Az első széria sokkoló fordulataival szemben az újabb ügy inkább a komplexitásával nyűgözi le a nézőt. A karakterek átgondoltabbak, az egyre terebélyesedő eset pedig olyan kirakóssá válik, ahol a figyelmen kívül hagyott információk és kapcsolatok jelentik a megoldás kulcsát. A híd steril világában minden adat, minden csatorna rendelkezésre áll, a rendőrök legfontosabb feladata a rendszerezés, a megfelelő nézőpont megtalálása, mely csak együttműködéssel, a másik megértésével lehetséges.

A sorozat alkotói nem véletlenül használják állandó vágóképként az Øresund látképét, hisz a pompás, mégis rideg építmény a történetek mélyén feszülő dilemmát testesíti meg. Egy híd, egy megszűnő határ nemcsak összeköti az embereket, de paradox módon el is választhatja őket. Hiába a fizikai összeköttetés, ha nem próbálják megismerni a másikat, ha nem tanulnak meg bízni is egymásban, a szintén szabadon közlekedő gyilkosok nyernek. A híd lendületét a két főszereplő között kialakuló kémia, az állandóan változó magánéleti hátterük és dinamikus munkakapcsolatuk adja. A nyomozókat alakító színészek ki is aknázzák a kínálkozó lehetőségeket, Kim Bodnia és Sofia Helin remekel a kitűnően megírt figurák bőrében. A skandináv alkotók receptúrája olyannyira jól sikerült, hogy a sorozatnak készült amerikai és angol-francia verziója is. A két remake hibátlanul átveszi ugyan a csavaros történeteket és a helyi viszonyokra szabja a központi problémákat, az árnyaltan ábrázolt északi kulisszák, a skandináv társadalmak speciális adottságai nélkül ezek a krimik azonban már korántsem olyan hatásosak.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr705772911

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bron | Broen 2016.02.27. 10:44:25

Akkor kezdjük először a nyelvtannal.A magyar (meg pár más nyelv, mint mondjuk az angol, német, francia) névelőkkel fejezi ki a határozottság fokát, ennek megfelelően van határozatlan és határozott névelő.egy – a, aza, an – theein, eine – der, die, dasu...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.