The Ninth Configuration – Jegyzetek egy ismeretlen remekműhöz, 4. rész

2014. január 10. 14:34 - Orosdy Dániel

Eltűntnek nyilvánítva - Különkiadás

Folytatjuk William Peter Blatty The Ninth Configuration című filmjének elemzését. Az első rész itt, a második itt, harmadik itt olvasható.

the-ninth-configuration-movie-poster.jpgÖrdögűzők, boszorkánymesterek, pszichiáterek. Érdekes módon Blatty életművében Az ördögűző, a The Ninth Configuration és Az ördögűzőt folytató Legion (filmen: Az ördögűző 3) alkot furcsa, laza trilógiát az azonos tematika és néhány közös szereplő miatt, de érdemes bevonni a vizsgálatba Friedkin első poszt-Ördögűző munkáját, A félelem árát is.

Utóbbi mű és Blatty filmjei között látszólag nincs sok kapcsolat, hasonlóság, mégis érdemes egymás mellé helyezni A félelem árát és a The Ninth Configurationt, már csak azért is, hogy jobban érzékelhetővé váljék Az ördögűző filmváltozata mögött álló kreatív elmék felfogása közötti eltérés, amelyek feszültsége egy korszakos jelentőségű művet eredményezett. Mindkét mozi azonos alapkérdést helyez a középpontba (mi végre küzd az ember?, azaz végső soron: van-e értelme az életnek?); mindkettő valamiféle szenvedéstörténetet, passiójátékot mesél el egy bevett műfaj (bohózat, illetve akciófilm) keretei között; mindkettő áthágja a történetmesélés bevett szabályait; mindkettő bukott és kevésbé ismert munka; mindkettő rendezője (nem utolsósorban az ugyancsak betöltött produceri státusz miatt) totális kontroll birtokában volt a forgatás idején. És bár számtalan nyilvánvaló különbség akad köztük, a „lényeget” illetően csak egy komoly eltérés van a művek között: A félelem ára (és Friedkin) világában a Mindenhatónak nincs helye, csak a Végzetnek, a The Ninth Configuration (és Blatty) viszont egyértelműen Isten, méghozzá a Isten létezése mellett teszi le a voksot.

A világ persze mindenképpen bolondokháza (A félelem ára esetében ez áttételesen merül fel, ott a „földi Pokol” érzete erősebb, Blattynek viszont mindegyik vonatkozó művében visszatérő motívum), csak éppen az nem mindegy, van-e kiút. Az ördögűző készítésekor egyre inkább elszabaduló viták hátterében két eltérő (és később más művekben egyértelműen megmutatkozó) meggyőződés állt: az író szerint ugyan őrület és gonoszság viszonya összetett, de mindig van segítség, a rendező szerint viszont mindenképpen veszítünk, hiszen a küzdelmes életet dicstelenül lezáró halál révén „mindig a bank nyer”, és a szeretet erejét szükségszerűen legyőzi az árulás, az önzés.

A félelem ára már eredeti címével (a Friedkin szándékai szerint a Sorsra és a nagysikerű előzményre egyszerre utaló Sorcerer, azaz varázsló, boszorkánymester) és első képeivel (egy kőbe vésett, démoni arc – valójában a Sors jelképe – látható a cím mögött) is Az ördögűzőhöz kapcsolódik. A zsidó származású, önmagára eleinte agnosztikusként, majd hívőként utaló Friedkin Hollywood aktuális uraként készítette el ezt a művet, amely a saját bevallása szerint a kedvence összes rendezése közül, egyben egyik legszemélyesebb munkája. Személyessé elsősorban nem a története révén válik a film, hanem mert összefoglalja mindazt, ami a mai napig foglalkoztatja a rendezőt – egyéni mániáit, visszatérő témáit, stílusának legfontosabb elemeit, ha úgy tetszik, a filozófiáját. Friedkin hitvallásának sem a hit, sem a vallás nem képezi szerves részét, pontosabban az ő világában nincs egyértelműen jelen a mindenható, eredendően jó és megbocsátó Isten, de még az optimizmus sem. A bérmunkában kivitelezett mozik kisebb hányadától eltekintve Friedkin-film nem végződik igazi happy enddel, és még olyankor is vegyül az örömbe némi üröm.

sorcerer.png
A félelem ára Georges Arnaud regényétől és Henri-Georges Clouzot klasszikusától egyaránt elszakadva végtelenül lepusztult és intenzív, már-már kuroszavai tisztaságú akciófilmként hirdeti a Sors hatalmát az egyes ember felett egy átfogó és letaglózó, hipnotikus hatású allegorikus vízióban. Az ördögűzőre nem csak eredeti címében, hanem kíméletlen felfogásában, depresszív képeiben és szimbolikájában is rímelő A félelem ára Blatty bestsellerének „istentelen”, már-már nihilbe hajlóan kétkedő párdarabja. Míg Az ördögűzőben a Gonosz léte önmagában feltételezi Istenét, és ezáltal az egyszerű halandónak is jut valamiféle esély (ez a motívum konkrétan előkerül a The Ninth Configuration egyik párbeszédében is), A félelem árában az élet és boldogulás lehetősége közel kibírhatatlan szenvedések és sziszifuszi küzdelmek sorozataként jelenik meg, melynek végén ugyanolyan elkerülhetetlenül lecsaphat a Végzet, mint bármikor máskor.

Friedkin pesszimista, szkeptikus és fatalista víziójában tehát az élet állandó küzdelem, egyre nehezedő megpróbáltatások és sorscsapások sorozata, amelyben egyetlen bizonyosság van, a halál, azaz a Fátum maga. Isten (ha létezik egyáltalán) nem partner a küzdelemben, az ember célja pedig a létezés, pontosabban túlélés. Blatty sem tagadja műveiben, hogy az élet tele van rémségekkel, szenvedéssel, negatívumokkal és kétellyel, de a következtetései egyértelműbbek és ellentétes előjelűek: Isten és a túlvilág létezik, ezért mindenképpen érdemes vállalni a küzdelmet, a túlélés pedig fontos ugyan, természetesen, de nem minden. Érdekes ezzel összefüggésben az öngyilkosság megjelenése Az ördögűzőben és a The Ninth Configurationben: mindkettőt sokat szenvedett pozitív szereplő követi el, de az ok mindkét valamilyen esetben magasabb cél elérése, vagyis az önfeláldozás (SPOILER Karras a megszállt kislányt akarja megmenteni, Kane Cutshaw terápiája érdekében akarja megmutatni az űrhajósnak, hogy valaki önzetlen célok miatt is véget vethet az életének SPOILER VÉGE).

exorcist73.jpg
Az ördögűző és a The Ninth Configuration között ebben az összefüggésben az a fő különbség, hogy mennyire határozottan állnak ki a pozitív üzenet mellett: előbbi mű – részben az alapanyag (horror)jellege, részben a filmváltozat rendezőjének eltérő felfogása miatt – kevésbé határozott, pontosabban „negatív” irányból igazolja Blatty nézetét (ld. fent: ha van Ördög, Istennek is léteznie kell), míg utóbbi – részben az alapanyag (humoros) jellege, részben a filmváltozat rendezőjének „támogató” felfogása miatt – már teljesen egyértelmű (és ezáltal a határán mozog annak, hogy némileg szájbarágósnak is nevezhessük; ez talán a mű egyetlen komoly hibája, amit korábban Friedkin nagyon tudatosan igyekezett elkerülni).

Ugyancsak sokat elárul Blatty-ről és Friedkinről, filozófiájuk különbözőségéről Az ördögűző befejezése, illetve az e körüli vita. A film eredeti változata Regan megmenekülésével végződik, mégsem nevezhető kifejezetten megnyugtatónak vagy oldottnak, részben mert a nézők jó része Karras halálát (amit az író még csak nem is öngyilkosságnak, hanem „a szeretet nevében végrehajtott önzetlen tettnek” nevezett) nem tudatos döntésként, hanem a démon cselekedeteként értelmezte. Író és rendező évtizedeken át vitatkozott a mozikba került változatról, különös tekintettel a regény „erkölcsi tanulságát” nyíltan kimondó párbeszédek elhagyására (egy ideig még a barátságot is pihentették emiatt). Fordulatot egy telefonbeszélgetés és a rendező nézeteinek finom megváltozása hozott. Blatty annyira szívhezszólóan kérte Friedkint, fontolja meg Az ördögűző hosszabb változatának mozikba küldését, hogy a rendező végül ráállt a dologra – részben mert idősebb emberként már sokkal jobban átérezte az író álláspontját, és nem érezte a vitatott párbeszédrészletet (ahogy fogalmazott) a katolikus egyház reklámjának. (Tovább erősíti a két film kapcsolatát, hogy ezek a mondatok más formában a The Ninth Configurationbe kerültek át.)

1999-ben tehát megkezdődött Az ördögűző – rendezői változat forgalmazása, amely bár nevében és technikai értelemben valóban rendezői változat, de tulajdonképpen sokkal közelebb áll az író-producer elképzeléseihez, mint a rendezőéhez. Friedkin ugyanis valójában meg volt elégedve a mozikba került változattal, azt tekintette a saját végleges verziójának, de technikai értelemben nem volt azonos a valamivel hosszabb (első) rendezői változattal, ami viszont furcsamód teljes mértékben elnyerte Blatty, a producer tetszését. (Bár az új változat sikere alapján azt hihetnénk, mindketten elégedettek lehetnek a helyzet alakulásával, a DVD-kiadás extráinak tanúsága szerint a vitájuk a mai napig nem került nyugvópontra, baráti civódás formájában ugyan, de folytatódik.)

exorcistIII.jpg
Légió. Érdemes röviden kitérni Az ördögűző 3-ra is, amely egyébként – lévén sokak szerint a horror műfajának egyik elveszett klasszikusa – önálló vizsgálat tárgya is lehetne. A The Ninth Configurationhöz hasonlóan e film is egyértelműen Blatty gyermeke, bár a stúdió beavatkozása miatt nem tükrözi teljes mértékben az író-rendező eredeti szándékait, és – némileg ironikus módon – anyagi sikert is elkönyvelhetett, miközben a kritikusok a bemutató idején nem kímélték (a jeles kivétel Ralph Novak, aki a People magazinban nem spórolt a dicséretekkel, és Blattyt egyenesen David Lynch „jó ikertestvérének” nevezte). Sokatmondó az is, hogy Az ördögűző 3 a már említett tematikai hasonlóságok és „átfedő” szereplők, helyszínek mellett gyakorlatilag a szatirikus előd minden fontosabb stábtagját átveszi: a részben elmeorvosok és betegeik között, egy pszichiátriai intézetben játszódó történetet ismét Gerry Fisher fényképezte, Peter Lee Thompson (Az ördögűző rendezőfiguráját ihlető J. Lee Thompson fia, aki apján kívül csak Blatty-vel dolgozott rendszeresen) vágta, zenéjét Barry Devorzon szerezte, a színészek között pedig találkozhatunk Ed Flanders, Jason Miller, Scott Wilson, George DiCenzo és Nicol Williamson nevével, az egyik szereplőt pedig érdekes módon pont Atkins őrmesternek hívják (nyilván a The Ninth Configurationben Krebs őrmestert alakító Tom Atkins után).

Az ördögűző 3 eredetileg „irodalmi kitérő nélküli” filmes projektként indul, Friedkin és Blatty második közös munkája lett volna, de a rendező (nem túl meglepő módon véleménykülönbségekre hivatkozva) otthagyta a produkciót, amely így ún. development hellbe került. Blatty ekkor regényt írt az ötletből Legion címen, ami bestseller lett, és az ebből készült újabb forgatókönyv már zöld utat kapott – eredetileg szintén Legion címen, az ördögűzős vonatkozásokat minimumra csökkentve, John Carpenter rendezésében (ő azután hagyta el a hajót, hogy egyértelművé vált: az író maga akarja rendezni a mozit). A Wikipedia szerint egyébként az irodalmi alap – előzményeihez hasonlóan – filozofikus jellegű, Isten szándékait, gonoszság és őrület kérdéseit, illetve ezek kapcsolatát boncolgatja, és valójában csak minimálisan játszik rá Az ördögűzőre, legérdekesebb megállapítása is tudomány és vallás határvidékéről származik.[11]

the-ninth-configuration-9.JPG

A sorozat harmadik részeként Az ördögűző 3 szerencsés visszatérést jelent az alapokhoz, de nem kevés korrekcióval. Blatty határozottan keresztény szimbólumrendszert használ a hangulat megalapozására (ismét), és több teret enged a beletörődés, fáradtság érzésének. Míg Blatty Friedkint annak idején kifejezetten A francia kapcsolat energikussága miatt választotta rendezőnek, és a The Ninth Configuration is szinte csak a „komoly” párbeszédek idejére lassul le, Az ördögűző 3-at végig belengi az elmúlás hangulata, mintha nem is ördöggel (pontosabban démonnal), hanem a világfájdalommal és mindenféle szellemekkel hadakoznának a szereplők. Érdekes az is, kik válnak a gonosz erők célpontjává: míg az első részben egy gyerek, a The Ninth Configurationben pedig középkorú férfiak, ezúttal kifejezetten idős, halálra készülő emberek, beleértve Kindermannt, a főszereplőt is (aki szerint egyébként „az egész világ gyilkosság áldozata”, hiszen a Isten nem találhat ki olyan intézményt, mint a halál). Mintha az a tény, hogy ebben a világban valaki képes évtizedeket leélni, önmagában veszélyforrást jelentene, mert a Sátán képes rá, hogy kihasználja saját céljaira a megfáradtságot, a kétely egyre határozottabb érzését, a halál miatt érzett félelmeket. Blatty ebben a filmben már nem csak hittel kapcsolatos kételyeit és filozófiai elképzeléseit fogalmazza meg, hanem azokat az érzéseket is, amelyek idősödő emberként foglalkoztatják (már 60 is elmúlt a forgatás idején).

Kár, hogy Az ördögűző 3. rendezője nem tudott olyan hatásosan fellépni a producerrel szemben, mint annak idején Az ördögűző rendezője. Míg Friedkin minden fontos döntésért ölre ment Blatty-vel (egyszer még ki is rúgták), az ezúttal „mindössze” író-rendező Blatty kénytelen volt elfogadni, hogy felülírják az elképzeléseit. Elmélyült horrorja részben a korszellem, részben a folytatásokkal szemben támasztott követelmények áldozatává vált, ráadásul ma már a film első változata (pontosabban az ördögűzést hanyagoló eredeti befejezés) sem lelhető fel, így aki arra kíváncsi, milyen lehetett a director’s cut, második legjobb megoldásként a Legion: An Exorcist III Fanedit című rajongói változattal kárpótolhatja magát a hivatalos verzió hiányosságaiért.

[11]Kinderman elképzelése szerint a Nagy Bumm valójában Lucifer bukása, azaz Mennyországból való zuhanása volt, és az egész Univerzum (beleértve az emberiséget is) az ő része, összetevője volt korábban, az evolúció pedig annak folyamata, ahogy Lucifer ismét angyallá alakítja önmagát.

the-ninth-configuration-.JPG
The End. Szumma szummárum: bármennyire is furcsa ez, az eredetileg (regényként) a hatvanas években születő, szürreális The Ninth Configuration a rémisztő Az ördögűzővel és a felemásan sikerült Az ördögűző 3.-mal alkot trilógiát, méghozzá középső részként és teljesen eltérő jegyei ellenére. A három Blatty-regény és filmadaptációik összekapcsolásának alapja a tematikai azonosságokon (pl. az öngyilkosság, mint önfeláldozás), visszatérő szereplőkön és a szerző személyén kívül az a koncepció, amellyel Blatty összefűzte főművei filozófiai hátterét – más szempontból viszont a hármast Az ördögűző, A félelem ára és a The Ninth Configuration alkotja. A filozofikus megközelítés mind a négy filmben (és irodalmi alapjukban) közös, ahogy az is, hogy nem próbálják meg másnak beállítani az életet, mint folyamatos küzdelemnek, ezen túl viszont már jelentős eltérések vannak köztük: A félelem árában a „vereség” a kulcsszó; Az ördögűző azt sugallja, hogy érdemes hinni Istenben, még ha a Gonosz a gyermekeken keresztül képes is megtámadni a „jövőt”; a The Ninth Configuration még határozottabban áll ki a hit mellett, és a Sátán hatalmát az erőszakos közeghez (háború) kapcsolja; Az ördögűző 3. a valamennyi Blatty-hez kapcsolható filmben jelen lévő őrület-gonoszság viszonyt boncolgatja tovább, de már a halálra és a múltra koncentrálva.

A négy, egymáshoz szorosabban-lazábban kapcsolódó mű közül közönségsiker szempontjából egyértelműen a The Ninth Configuration járt a legrosszabbul: míg a két Ördögűző-mozi vonzotta a kisebb-nagyobb tömegeket, A félelem ára pedig hatalmas produkcióként és bukásként vonta magára a figyelmet, a bolond katonák története a már említett problémák miatt „csak” kultfilmként hat mind a mai napig. Blatty jogosan büszke erre a munkájára, de a „kilencedik alakzat-sagát” nyilvánvalóan lezárta már magában, legkésőbb a DVD-megjelenés és a könyv két változatának egy kötetben való megjelenése idején – ami persze nem jelenti azt, hogy az alkotással is felhagyott volna. Írásai többé-kevésbé rendszeresen jelennek meg (tulajdonképpen az ötvenes évek vége – hatvanas évek eleje óta nem volt annyira termékeny, mint az utóbbi években), és időről-időre hallani filmes projektjeiről is, ezek egy része ráadásul Friedkinnel közös (konkrétan a Dimiter című regény filmváltozata és Az ördögűző mini-sorozat változata kapcsán merült fel a másik Billy neve).

Akár lesz ezekből valami, akár nem, William Peter Blatty neve biztosan fennmarad nemzedéke egyik legtehetségesebb horror- és vígjátékírójaként. Legnagyobb fegyverténye persze mindig Az ördögűző lesz, de akármennyire ismeretlen is a nagyközönség előtt másik remekműve, a The Ninth Configuration (vagy éppen az a tény, hogy híres komédiák tömegének szkriptjét jegyzi), ez is része az összképnek, sőt – Blatty-től teljesen függetlenül – a filmművészetnek. Nem is fejeződhet be másként ez a hosszú szöveg, mint egy felhívással: Kedves Olvasó, ha szellemi kalandra vágyik, ne hagyja ki a The Ninth Configurationt! Hogy szerintem miért és hogyan remek ez a film, már elég terjedelmesen kifejtettem, jobban összefoglalni nem is tudnám. Legfeljebb csak annyit érdemes még hangsúlyozni vele kapcsolatban, hogy igazi „többszörnézős” film, elsőre nem könnyű értelmezni (legalábbis 100%-osan, és a szerző szándékai szerint), viszont még a sokadik megtekintéskor is fel lehet fedezni benne finomságokat.

Mindenesetre akár próbát tesz vele a Kedves Olvasó, akár nem, akár tetszik neki majd, akár nem, ne feledjék Cutshaw asztronauta örökérvényű szavait, melyek ebben a helyzetben éppen annyira érvényesek, mint bármelyik másikban: „Ismerem a jogaimat, beszélni akarok az urológusommal!”

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr655750522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

harryangel 2014.01.14. 14:46:39

Fogalmazás:5
Helyesírás:5
Külalak:5

Egyébként pedig sikerült egy fehér foltot megint besatírozni.Kösz!

Cyrax96 2014.02.08. 15:08:05

Eme nagyszerű 4 "jegyzet" után nem kérdéses a mű megtekintése. Kösz!