Best of 2013 - Akik mertek kísérletezni

2014. január 05. 15:42 - Baski Sándor

# Ötödik

Django elszabadul, Gyilkos Joe, Lore, Byzantium, Oh Boy, Mocsok, Frances Ha, Metro Manila, Tore tánca, Don Jon, Exek és szeretők, A Wall Street farkasa, Amerikai botrány. Ha az alábbiakban egy „hagyományos” toplista következne, akkor többek közt ezek a címek is szerepelnének rajta, de ahogy tavaly, úgy idén is inkább egy unortodox összeállítással készültem. Az alulértékelt vagy forgalmazásba még nem kerülő címek helyett ezúttal azokat a filmeket listáztam, amelyek valódi moziélményt nyújtottak, és megerősítették a sokszor sajnos a nézők és a filmkészítők által is elfelejtett tételt: a film vizuális műfaj. Az alábbi produkciókat ráadásul összeköti a kísérletezésre való hajlamuk, alkotóik kisebb-nagyobb mértékben, de mind megpróbáltak túllépni a dramaturgiai és egyéb filmes konvenciókon. Lehet, sőt biztos, hogy nem jártak minden esetben sikerrel, de az ő bátorságuk, újításra való hajlandóságuk miatt érdemes még mindig moziba járni.

stoker1.jpg

 10. Vonzások

Park Chan-wook első angol nyelvű filmje sem a kritikusokat, sem a rendező rajongóit nem nyűgözte le igazán. Eddigi munkásságával Park olyan magasra helyezte a mércét, hogy akkor is nehezen sikerült volna egy minden elvárásnak megfelelő produkcióval debütálnia, ha produceri kötöttségek nélkül, saját történetből dolgozhat. A Vonzások valóban nem az életmű legerősebb darabja, Parknak azokban sikerült idegen környezetben is megőriznie sajátos stílusjegyeit. Jól választott forgatókönyvet, Wentworth Miller pszichothrillerbe oltott kamaradrámája mintha külön neki íródott volna; az eseménydúsnak csak mérsékelten nevezhető történet kiváló lehetőséget biztosított Parknak arra, hogy lenyűgöző vizuális kompozíciókkal teremtse meg a film különlegesen szürreális, álomszerű hangulatát.
Emlékezetes jelenet: a haj és a víz hullámzásának bravúros montázsa.  

9. A futurológiai kongresszus

Az izraeli Ari Folman első angol nyelvű filmje sem éppen hibátlan: a Stanislaw Lem-kisregény alapján íródott sci-fi féltávnál kizökkenti a nézőt, ez azonban majdhogynem elkerülhetetlen. Folman ugyanis arra vállalkozott, hogy hús-vér főszereplőjétől (és a valóságos helyszínektől) a történet felénél elköszönjön, és a folytatásban animált karakterként egy virtuális világban mozgassa őt. A sztori szerint a jövőben a színészeket a stúdiók „beszkennelik”, digitális másolataikkal pedig ezt kezdenek, amit akarnak. Robin Wrightot (alakítja, önkínzó őszinteséggel: Robin Wright) az elsők közt digitalizálják, a színésznő pedig a történet 20 évvel később játszódó második felében saját maga is megtapasztalja, milyen a szép új (virtuális, transzhumán) világ. Folman animációi még a Libanoni keringőben látottaknál is pszichedelikusabbak, de az élőszereplős jeleneteknek is különleges atmoszférájuk van – mintha Terrence Malick úgy döntött volna, belekóstol a sci-fi műfajába. A kétféle világot végül nem sikerül igazán összeházasítani, de részleteiben Folman filmje egy nagyon is izgalmas produkció. (Magyar bemutató: 2014. január 23.)
Emlékezetes jelenet: Harvey Keitel meséje a szkennelés közben.

nagy szépség.jpg

8. A nagy szépség

Paolo Sorrentino eddig sem a fantáziátlan képi világú filmjeiről volt ismert, de A nagy szépséghez képest még A szerelem következményei vagy az Il Divo is lapos kamaradrámának minősül. Akár öncélúsággal is meg lehetne vádolni a rendezőt (lásd: style over substance), ha nem éppen Róma elitjének hedonizmusa állna a történet fókuszában. A nagy Gatsby-től A Wall Street farkasáig mostanában jó pár film próbálta minél hatásosabban bemutatni, hogy mi is az a dekadencia és a karneváli őrület, de Sorrentinónál stílusosabban ez senkinek sem sikerült.
Emlékezetes jelenet: Jep születésnapi bulija, és belépője a filmbe.

7. Minden odavan

Egyetlen ember az óceán ellen. Nincsenek mellékszereplők, nincs narráció, dialóg vagy flashback. J.C. Chandor második filmje, amelyben Robert Redford próbál túlélni egy hajótörést, zsigeri élményt nyújt – főleg és elsősorban a nagyvásznon. Elsőre, bevallom, nem nyűgözött le maradéktalanul a film hiperrealizmusa és visszafogottsága, hiányoltam a dramaturgiai mankókat. Csak utólag jöttem rá, hogy a Minden odavannak éppen a minimalizmus a legfőbb erénye, a Névtelen Ember küzdelme csak így tud túlmutatni saját magán. Chandor filmje valódi egzisztencialista akciófilm, amely úgy képes univerzális parabolájaként szolgálni az Ember küzdelmek sorozatából álló létének, hogy messziről elkerüli a giccs vagy a didaxis minden formáját.
Emlékezetes jelenet: a nézői értelmezésnek szabad teret engedő finálé.

gravitáció.jpg

6. Gravitáció

Alfonso Cuarónnak sikerült az a mutatvány, ami korábban senkinek: bravúros módon összeházasította az egyszemélyes túlélőfilm műfaját a nézők érzékszervei ellen totális támadást indító blockbusterek trendjével. A Gravitáció nem újította meg a sci-fi műfaját, nem fejtegetett komoly, lételméleti kérdéseket, ahogy azt a történet alapján várhattuk volna, de Cuarón elment addig, ameddig egy 100 milliós hollywoodi produkció keretein belül el tudott menni. Hiába harangozta be James Cameron forradalmi jelentőségűnek az Avatárt, mostantól a Gravitáció számít az IMAX és a 3D formátum etalonjának. Sokáig kételkedtünk benne, hogy lehet-e ezeket a technikai újdonságokat a profitvezérelt parasztvakításon kívül másra is használni. Megvan a válasz.
Emlékezetes jelenet: Sandra Bullock magzatpózban lebeg.

5. Feltörő színek

Shane Carruth tíz évvel ezelőtt egy kultuszfilmmel nyitotta a pályáját: az időutazás paradoxonját körbejáró Találmány (Primer) egy olyan logikai fejtörőnek bizonyult, amit lehetetlen megoldani. A rendező második filmjére majd kilenc évet kellett várni. Hogy a Feltörő színeket sem könnyű dekódolni, nem meglepő, az viszont annál inkább, hogy a képileg semennyire sem izgalmas Találmány alkotója egy olyan transzcendentális filmkölteményt készített, amely a történet helyett elsősorban szürreális képeivel és a zenéből, zörejekből, zajokból komponált hangkulisszával hat. A Feltörő színek igazi kísérleti film, de sok, hasonló műfajú produkcióval ellentétben akkor is képes hipnotizálni a nézőt, amikor annak fogalma sincs arról, mi történik éppen a vásznon. Carruth látványosan felülír minden bevett filmes konvenciót, ami helyenként valóban frusztráló, de cserébe olyat mutat, amilyet még soha nem láttunk.
Emlékezetes jelenet: A „Farmer” a mélynyomók segítségével magához hívja hősnőnket.

cinefest-csaksajátfelelősségre.jpg

4. Csak saját felelősségre

Nem mindegyik kísérleti film megoldhatatlan puzzle: van, ahol csak meg kell várni, hogy összeálljon a kirakósból a nagy egész. A Csak saját felelősségre, amelyhez a tavalyi CineFesten volt szerencsém, pontosan ilyen. Az első 20 percben látszólag teljesen öncélúan követik egymást a 16mm-es kamerával, amatőr digitális felvevőkkel és mobiltelefonnal rögzített sejtelmes képsorok. Ha lassan is, de a káoszból mégis kirajzolódik egy alaphelyzet. Egy tengerparti skót halászfaluban tragédia történt: hat fiatal kihajózott, de közülük csupán egy tért vissza. Aaron, aki odakint a tengeren a bátyját is elvesztette, nem emlékszik semmire. Nem csak a túlélők bűntudata gyötri, de még a falu is kiközösíti, amiért puszta jelenlétével a tragédiára emlékezteti őket. 

A brit Paul Wright első filmjének óriási bravúrja, hogy a fináléra a sajátos mesélői stílus értelmet nyer, és világossá válik, hogy a Csak saját felelősségre nem pusztán a gyászmunkáról szóló kísérleti dráma, de egyben utazás is egy széttöredezett psziché mélyére, a valóság, a mítoszok és a helyi népmesék határvidékére. A fiatal rendező tudatfilmje mintha csak A messzi dél vadjainak sötétebb tónusú, felnőtt(ebb) verziója lenne – öntörvényű, mágikus mese mindkettő.
Emlékezetes jelenet: a finálé.

3. Spring Breakers – Csajok szabadon

Sejtettük, pontosabban reméltük, hogy Harmony Korine első, szélesebb közönségnek szánt filmjében sem fog behódolni a mainstream előtt, de mégis megkönnyebbülés volt látni, hogy valóban nem hagyta magát bedarálni. A Spring Breakers egyetlen másfélórás (rém)álomszerű, szürreális videoklip, amely egyszerre mutatja be a főszereplő tinilányok által oly nagyon óhajtott világ glamouros felszínét, és azt a mocskot, ami ott lapul mögötte. Hogy azok a nézők, akik csupán az előbbire kíváncsiak (mert a Disney tinisztárjai miatt váltottak jegyet a filmre), nem tudnak mit kezdeni a YOLO-életérzés elé tartott torz tükörrel, Korine számára inkább dicséret, mint kritika.
Emlékezetes jelenet: James Franco és a lányok feldolgozzák Britney Spears-t.

csak isten bocsáthat meg.jpg

2. Csak Isten bocsáthat meg

Korine-hoz hasonlóan a dán film második számú rendezőjét sem nagyon hatotta meg a közönségsiker lehetősége. Nicolas Winding Refn mintha külön élvezte volna, hogy az azonnal kultikussá váló Drive után térdből kaszálhatja el a nézői elvárásokat. A cselekménye alapján – és persze Ryan Gosling személye miatt – a Csak Isten bocsáthat meg akár a Drive párdarabja is lehetett volna, de Refn thriller helyett egy meditatív tempójú, szimbólumokkal, metaforákkal, látomásokkal teli megváltástörténetet készített, amelynek legfőbb attrakciója a lenyűgözően nyomasztó és mégis magával ragadó atmoszféra.
Emlékezetes jelenet: Az isteni (ördögi?) Chang dalra fakad az étteremben, majd büntet.

1.The Master

Ha már az elvárásoknál tartunk: volt, aki tényleg komolyan gondolta, hogy egy Paul Thomas Anderson-kaliberű rendező alig leplezett vádiratot / szatírát akar forgatni egy kamuegyházról, illetve annak alapítójáról? PTA ennél azért ambiciózusabb rendező. Ahogy a Magnólia vagy a Vérző olaj is túlmutat az adott koron és kontextuson, úgy a The Master sem csak egy mentor-tanítvány kapcsolat krónikája, hanem a megszállottság, az elidegenedés és az állatias ösztönök jéghideg, mégis lenyűgözően szuggesztív tanulmánya.
Emlékezetes jelenet: A mester először auditálja Joaquin Phoenix vademberét.

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr415736177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mildi 2014.01.05. 19:16:29

hiperrealizmus, és visszafogottság, hiányzó dramaturgiai mankók... én pont ezekbe szerettem bele. btw jó lista.

Huber Zoltán 2014.01.05. 20:34:30

Az A field in England nem jött be?

Baski Sándor · http://filmvilag.blog.hu 2014.01.06. 01:06:45

@Huber Zoltán: Elsőre nem, de adok majd neki még egy esélyt, lehet, hogy csak emésztenem kell. Szeretem a stilizációt meg az absztraktot, de ez nekem már sok volt.

harryangel 2014.01.06. 16:27:43

Már azt hittem,én egyedül láttam a The Mastert.Jó film,főleg a bivalyerős alakítások miatt.Phoenix félelmetesen jó,egy bomba,ami bármikor robbanhat,de Hoffman-ban emberére akadt.Vagyis annyira nem.
Oscar?

Atkakukac1989 2014.01.06. 17:18:48

Örülök, hogy vagyunk még páran (sajnos kevesen), akik a Spring Breakers mögé tartalmat is tudnak társítani, illetve látnak is benne nem kevés mondanivalót. Olyan mérges vagyok, amikor azt olvasom, hogy ez egy semmitmondó, üres film. Mikor először láttam és kifelé jöttem a moziból, már akkor is lenyűgözött, hogy Korine 1-1 pár másodperces felvillant képben is mennyi mindent képes közölni a nézővel (persze aki látja vagy érti).

Távolról sem állítom, hogy dekódoltam a film minden mozzanatát. Viszont üres filmnek semmiképp nem mondanám, nagyon is értékes és izgalmas darab. Érzem annyira erősnek, hogy 2013-ból emlékezzek rá a jövőben is.

A The Master meg mestermű, nekem személy szerint jobban tetszett, mint a Vérző olaj. Már elsőre is. (Persze azt is szeretem, de ez jobb film).

Atkakukac1989 2014.01.06. 17:25:02

@harryangel: A The Master mindhárom színészét jelölték az Oscaron. Egyikük sem nyert. Amy Adams tavaly Anne Hathaway ellen vérzett el. Hoffman pedig Christoph Waltz ellen vesztett. Phoenix, aki nyerhetett is volna, sajnos Day-Lewis ellen bukott.

Hiába volt mindhárom alakítás erős, hiszen jelölték, díjra nem tudták beváltani. Nem sajnálom a nyertesektől sem, mert ők is megtették amit meg kell, de sajnos mindig van, aki veszít. És ők vannak többen.

repulogepszerelo 2014.01.07. 00:16:47

Spring Breakers
Értem, hogy mit akar mondani, de a glamour olyan vastagon lepi be és a kétszázas szókincsű sutyerákok repetitív, olcsó filozofálgatása annyira idegesítő, hogy egy pillanatra sem tudok együtt érezni szegény céltalanul sodródó tinikkel. Minden magyarázat nélkül, kész tényként állítja, hogy ilyenek ezek a mai fiatalok. A végeredmény egy rakás modorosan egymásra dobált közhely.