Szemben a többséggel - The Walking Dead

2013. december 03. 10:30 - Huber Zoltán

Daráló

A zombi az élettelen testtel szembeni, elemi viszolygásunkat személyesíti meg, egy hordányi csoszogó élőhalott azonban már az arctalan, fékevesztett tömeg potenciális pusztításáról mesél, melyet kizárólag a civilizáció törvényei tarthatnak kordában. A The Walking Dead sikerének titka, hogy a tökéletesen adagolt fordulatok, az okos zsánerjátékok segítségével az egyéni és a többségi érdekek súrlódásairól, a lélek és az ösztön ősi harcáról mesél. Frank Darabont sorozatának sötét disztópiájában a hősök olyan erkölcsi dilemmákkal kénytelenek szembenézni, melyek a mai (amerikai) tévénézőt is erősen foglalkoztatják.

walking-dead-2.jpg

Darabont életművében a sajátos belső szabályok szerint működő, rideg és kíméletlen mikrovilág visszatérő kulcsmotívum, legyen az börtön (A remény rabjai), siralomház (Halálsoron) vagy földönkívüliek által megszállt kisváros (A köd). A rendező a hősöket rendre embertelen, reménytelennek tűnő szituációkba kényszeríti, majd egyetlen lehetséges kiútként az egymásra utaltság felismerését, az emberség megőrzését kínálja. Robert Kirkman kultikus képregényén alapuló The Walking Dead hasonló alaptézisekből indul ki, elsősorban mégis A köd nyomvonalán halad, az ott vázolt jellemeket és konfliktusokat variálja. Az apokaliptikus események során véletlenül összeverődött, rendkívül vegyes társaság belső viszonyrendszere ezúttal is meghatározó a dramaturgia szempontjából, miközben a sorozat-forma lehetőséget ad az emberi természet és a közösségi létforma komplexebb vizsgálatára.

A sorozat a zombi-zsáner szinte minden fontosabb szituációját, szabályát és interpretációját megpendíti. A 28 nappal később markáns helyszíneitől a Holtak hajnala plázájáig számos hommage kerül az egyes epizódokba, a filmtípust gyakorta jellemző ironikus, morbid humornak azonban nyoma sincs. A húsra éhes, lélektelen halottak valóban félelmetesek, az atmoszféra pedig kísérteties, sötét tónusú. Az alkotók bátran nyúlnak más műfajokhoz is, a katasztrófa- és fertőzésfilmektől az ostrom- és rural-horrorokon át egészen a westernig számtalan alkotóelemmel gazdagítják a történetet. A sorozat mégsem esik szét, hisz változatos motívumokat egységes, zöldes-szürkés képi világ fogja össze, mely leginkább Az út puritán látványát idézi.

walking-dead.jpg
Darabont a korábbi sikerszériák leckéit, többek között a 24, a Breaking Bad és különösen a Lost narratív megoldásait építi tovább. A komor, fenyegető hangulat, az izgalom és a dráma igazi súlyát mégsem a hatásos dramaturgia, hanem a felszín alatt kibomló, igen súlyos kérdések adják. A The Walking Dead maroknyi csapata egy kiégett, hanyatló világ kihívásaival szembesül, melyen keresztül a demokrácia ellentmondásai éppúgy terítékre kerülnek, mint az eutanázia, vagy a lelkiismereti szabadság problémái. A túlélés érdekében a hősöknek szüntelenül felül kell vizsgálniuk a korábbi hitüket, ideológiájukat, míg a jó cél érdekében hozott kemény döntés, a csoportért vállalt egyéni áldozat problémája az angolszász morálfilozófia dilemmáit visszhangozza.

Bár Darabont az első évad után elhagyta a szériát, az írók tovább boncolgatták az erős alapszituáció lehetőségeit. A The Walking Dead a haszonelvűségtől a következmény-etikákig szinte minden ismert érvrendszert bírál, amikor a remény halványulását a lelkiismeret, az ősi emberi morál és a józan ítélőképesség fokozatos elvesztésével köti össze. A sorozat azonban nemcsak ilyen elvont, metaforikus síkon utal az USA lappangó ideológiai válságára: az eddig utolsó, harmadik évadban egyenesen a „jóléti elzárkózás” túlkapásaira, a terror fenyegetésére adott diktatórikus válaszokra, a liberális modell szűkülő lehetőségeire építi a konfliktusokat. Ezek után különösen izgalmas kérdés, vajon hogyan folytatják az alkotók a történetet. Ebbe a szabadon alakítható írói térbe annyi és olyan új szereplőt, helyszínt és konfliktust teremthetnek, amennyit csak akarnak – de amíg a látványos megoldásokat ilyen erős alapokra helyezik, a sorozat kilátásai rendkívül ígéretesek.


A cikk eredetileg a Filmvilág 2013 júliusi számában jelent meg.

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr235672879

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.12.03. 11:37:26

Miért Darabont méltatásáról szól az írás ha csak az első évadnál bábáskodott??

Vagy miért emlegetitek akkor a börtönt ha csak az első évadról írtok?

Huber Zoltán 2013.12.03. 11:50:24

@doggfather: Nem Darabont méltatásáról van szó. Ő volt a sorozat kreátora, így a távozásra ellenére is meghatározó a munkássága, elvégre a fő koncepciók és motívumok mellett ő bábáskodott. A cikk a harmadik évad végén íródott, a negyediket meg nem láttam, így nem tudom, mennyiben térnek el, fordulnak más irányokba az írók.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.12.03. 11:55:25

@Huber Zoltán: a fő koncepciók, meg motívumok mind mind a képregényből vannak.;)

Huber Zoltán 2013.12.03. 11:59:21

@doggfather: akkor Darabont szerinted semmit nem csinált?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.12.03. 16:26:31

@Huber Zoltán: dehogynem, sőt, az a második évadon nagyon érződik a hiánya, csak ahogy jeleztem az írásból olyan dolgokat is neki tulajdonítasz amihez semmi köze. Legalábbis így érződik.
De lehet velem van a baj. :)

Huber Zoltán 2013.12.03. 16:41:51

@doggfather: de az is lehet, hogy velem :) A képregényt olvastam, de filmkritikusként és a Darabont-életmű követőjeként simám lehet, hogy az auteur-mítosz hatása alá kerültem. Egy sorozat esetében ez ha lehet, még kényesebb dolog...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.12.03. 17:28:42

@Huber Zoltán: mindegy is. a lényeg, hogy a sori jó, a képregény pedig még jobb.