Függőséget okoz - Az ítélet: család

2013. november 19. 08:30 - Huber Zoltán

Arrested Development

A televíziós szériák legkedveltebb témája mindig is a család volt. A különböző szappanoperák, generációk sorsát követő történetfolyamok mellett a társadalom e kitüntetett alapintézményére kortól, helytől és műfajtól függetlenül fontos dramaturgiai szerep hárul. Az azonos szereplőkkel és helyszínekkel dolgozó szituációs komédiák számára ideális kiindulópont egy-egy kitüntetett család életét követni. Míg korábban inkább a mintafamíliák humoros példameséi ültették a képernyők elé a nézőt (Happy Days, Családi kötelékek, stb.), a hagyományos családmodell felbomlásával az alkotók is kritikusabb hangnemet ütöttek meg. A szülői szerepek kiüresedése, a viszonyok felbomlása ma már nemcsak a szeriális bűndrámák egyik vezérmotívuma (Maffiózók, Breaking Bad, Sons of Anarchy, stb.), de a sitcomokat is teljesen átformálta. A Rém rendes család és követői a Reagan-korszak hangzatos ideáit parodizálták, a kilencvenes évek az alternatív formákkal (egyedülálló szülők, kényszerűen kialakuló mikroközösségek stb.) kísérletezett. A kétezres évek legfontosabb családi szatíráiban a klasszikus felállás már inkább az önreflexió miatt fontos. A korábbi produkciókra és más popkulturális jelenségekre reagáló szereplők már nemcsak önmagukból, de saját sorozat-létükből is viccet csinálnak. Ezt az utat a mai napig futó Simpson család taposta ki, ám legmesszebbre vitathatatlanul az Arrested Development (Az ítélet: család) jutott.

ArrestedDevelopment.jpg

A 2003-ban útjára indult széria témáját és megvalósítását tekintve is durván megelőzte a saját korát. A záporozó díjak és kritikai elismerések, illetve a gyorsan formálódó kultusz igen alacsony nézőszámmal párosultak, ezért a megrendelő Fox döntéshozói a harmadik évadban végül törölték a produkciót. Az ítélet: család korszakalkotó megoldásai azonban gyorsan követőkre leltek, így a szabálytalan, meglepő megoldások ma már szélesebb körben elfogadottak. A Városfejlesztési osztály, a Felhőtlen Philadelphia, A stúdió, a Balfékek és még ki tudja hány sorozat használta Hurwitzék ötleteit, de még az olyan távolabbi rokonok is merítettek belőlük, mint a Louie vagy a Modern család. Az egyre masszívabb kultusznak, az utólagos érdeklődésnek végül meg is lett az eredménye: a Netflixen hét év után lement egy újabb évad, sőt, állítólag az egész estés film is előkészületi fázisban van.

Mitchell Hurwitz sorozatában egy atomjaira hullott, eredeti funkcióját rég elvesztett család kalandjait követjük. A Bluth família nem más, mint ellenszenves egoisták és vesztesek gyülekezete. A szíve szerint mindenki gondolkodás nélkül elvágná az őket összetartó szülői és testvéri kötelékeket – a szeretet látszatát itt kizárólag a kapzsiság tartja fenn. A széria ennyiben folytatja a családi sitcomok hagyományit, hisz nyilvánvalóan görbe tükröt tart a működésképtelen családok, illetve az énközpontú gondolkodásmód elé. Kritikáját azonban nem szatirikus példákkal és a történetekbe rejtett érvekkel fogalmazza meg, ehelyett vaskos túlzásokkal operál. A maró gúny, a paródia céltáblája ebben az esetben nem a család intézménye vagy a kortárs társadalom, hanem az ezekkel foglalkozó tévésorozatok és műsorok – ide sorolva még önmagát is.

A széria hányattatott sorsa jól tükrözi Az ítélet: család ellentmondásos megítélését, mely egyértelműen azzal magyarázható, hogy az alkotók egészen különleges befogadói helyzetbe hozzák a nézőt. A látottak sokakat zavarba ejthetnek, hisz a hihetetlenül kacskaringózó epizódok nem szolgálnak hagyományos lezárásokkal, sőt, a tulajdonképpeni történések akár zárójelbe is tehetők. Hús-vér figurák és komolyan vehető fordulatok helyett az alkotók más irányokba indulnak. Mivel hangsúlyozottan a televíziós sorozatok eszközeit és megoldásait karikírozzák, a humor erősen önreflektív lesz, a tartalom helyett a forma fontosabbá válik. Az ítélet: család az abszurditásig fokozza a sitcomok, szappanoperák és a reality-műsorok kliséit: a figurák hangsúlyozottan elnagyoltak, a fordulatok egészen hajmeresztőek, a képi- és hanghatások túlzóak. A kézikamerás felvételek reality-tévés váltásokkal találkoznak, miközben a szituációs komédiák kellékei leleplezik önmagukat (jó példa erre a széteső modellház, mely az efféle szériák művi helyszíneit kendőzetlenül használja, vicceket építve a díszletekre). Az egy-egy tulajdonságra vagy típusra húzott karakterekkel egészen hihetetlen (és gyakran tabudöntögető) események történnek, miközben a tempó is túlpörög. Az ismerős képletek tudatos felnagyítása és bizarr kifordítása egy kiváló paródiát eredményez, ám ez még csak az érem egyik oldala. Az ítélet: család esetében a szabályok tudatos felrúgása elképesztő alkotói kreativitáshoz vezet. A jelenetek nemcsak a parodizált műfajok tükrében, de önmagukban is viccesek. A verbális humor (kétértelmű dialógok, szóviccek stb.), a meglepő képi gegek abszurd helyzetkomikummal és burleszkes hangulatokkal keverednek. A sorozat igazi ereje azonban nem ezekben, hanem a poénok aprólékos kidolgozottságában, rafinált egymásra építésében rejlik.

A sorozat folyamatosan reagál önmagára, az eseményeket összefoglaló és azt gyakran szubjektív kommentekkel is kiegészítő narrátor (aki nem más, mint Ron Howard) aktív irányítója is a történetnek. Nemcsak a szereplők hazugságait leplezi le (bejátszásokkal, fotókkal, cinikus megjegyzésekkel), de a nézőt is állandóan emlékezteti arra, hogy egy televíziós műsort néz. A narrációhoz hasonlóan az alkotók a folytatások beharangozóit is saját céljaikra használják: a „következő rész tartalmából” nem a jövőbeli epizódokkal foglalkozik, hanem egy-egy poént vázlatszerűen tovább variál. Az ítélet: család alapvető humorforrása önnön konstruáltsága, ezért nemcsak a figurákkal kíméletlen, de az őket alakító színészeket sem kíméli. A kitalált történetek és a valóság többször összecsúsznak, az alkotók és a színészek aktuális szerepeiből és magánéleti dolgaiból is finom viccek születnek (Gob részegen elvett fókaidomár-felesége például az életben is a színész házastársa volt).

ArrestedDevelopment1.jpg
Az efféle utalások mellett a sorozat folyamatosan reflektál a televíziózás, a politika vagy épp a populáris kultúra más eseményeire is. A különböző szintek nemcsak kiegészítik, de erősítik is egymást, azaz brutális poénsűrűséget eredményeznek. Az alkotók legnagyobb dobása azonban mégis az, hogy folyamatosan hivatkoznak a régebbi, sőt, akár a jövőbeli epizódokra is. Számos olyan poén van, melyen hosszú ideig dolgoznak, de a viccek ismétlése, variációja vagy egymásba fűzése sem ritka. Az ítélet: család humora éppen ezért hólabdaként hízik: a hatás nemcsak epizódról epizódra, de minden egyes újranézéssel exponenciálisan nő. A csak időlegesen bekapcsolódó néző értetlenül áll az események előtt, a végletekig kidolgozott, számos szinten működő humor teljes pompájában csak a beavatottak előtt bontakozhat ki. Az alkotók egy olyan markáns mikrouniverzumot teremtenek, mely minden újabb résszel egyre komplexebb lesz. Az idézetek és belső viccek pókhálószerűen fonják körbe a szériát, a szálakat kibogozó, elrejtett gegek után kutató rajongók függősége garantált.

A hosszabb kihagyás után, idén elkészült negyedik évad a korábban kitalált és tökéletesre csiszolt formulát nagyfokú tudatossággal gondolja tovább. Az időközben befutó színészek elfoglaltságai miatt az írók egy olyan megoldást választottak, hogy minden epizód egy-egy karakter sorsára koncentrál, miközben a háttérben akarva-akaratlan befolyásolják egymás sorsát. Az így létrejövő dramaturgiai tér tehát felhasználja a korábbi évadok eredményeit, de az elbeszélés annyira széttagolt, ami már-már követhetetlenné teszi a történéseket. Az egymással párhuzamosan futó, egyetlen végpontba tartó szálak számtalan ponton keresztezik egymást, de aki nem egyben nézi végig a tizenöt epizódot, annak igencsak nehezére esik az események kibogarászása. A bonyolult történetszövés, a megfelelési kényszer, a túlzott kimunkáltság miatt a sorozat veszít a korábbi lendületéből és ösztönös bájából, illetve a karakterek közötti interakciók jó részéről is le kell mondanunk. Akár öncélú truvájnak, akár hatalmas alkotói teljesítménynek tartjuk az újabb évadot, az eredeti három zsenialitása vitathatatlan. Az ítélet: család egyértelműen a kétezres évek egyik legjobb és talán legfontosabb szituációs komédiája, melynek a hatása minden tekintetben óriási. Ha egyszer magával ragadja a nézőt, többé már nem ereszti.

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr855643247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

virtualdog 2013.11.19. 09:19:33

Úgy érzem, a cikkíró is elbizonytalanodott az új évadtól. Én háromszor néztem végig az első hármat és minden ismerősömnek az utóbbi évtized - sőt, a nyugati tévékultúra - legjobb komédiájaként ajánlgattam (a brit A hivatal mellett), de az új évad egyik epizódját sem sikerült végignéztem: tökéletes aránytévesztésnek tartom, a szerencsétlen véletlenekből eredő helyzet eltúlzottak, a viccek otrombák, nincs semmi finomság. Olyan, mintha a régi stílus ostoba karikatúráját nézném... Értem én, hogy önreflexív az egész, de hát az elejétől fogva az volt a sorozat (az első epizódot háromszor újranéztem, mikor legelőször találkoztam vele, mielőtt továbbmentem volna, annyira élveztem ezt a finom humort...), teljesen felesleges erre újabb és újabb csavarokat pakolni.

Huber Zoltán 2013.11.19. 09:36:20

@Borbíró Andris: Nem bizonytalanodtam el, egyszerűen nem tetszett, de ezt próbáltam finoman megfogalmazni :) Egyetértünk abban, hogy a negyedik évad ebben a formában túl sok (minden tekintetben), de az is biztos, hogy nagyon nehéz dolguk volt az íróknak.

virtualdog 2013.11.19. 10:28:58

@Huber Zoltán: Nos, én pedig azt próbáltam finoman megfogalmazni az elbizonytalanodni szóval, hogy úgy jött le, nem tetszett, de nem mertem a nevedben ilyen magabiztosan kijelenteni. :)

scorsesefan 2013.11.19. 16:22:36

Remek írás, fantasztikus sorozat. Engem az itt is megjegyzett "brutális poénsűrűség" fogott meg először, aztán fokozatosan a finomságok, oda-vissza-keresztbe utalások, satöbbi.

Az új évad formája szerintem részben abból is adódik (és ha jól emlékszem, a készítők is felhozták indokul), hogy a Netflix egyszerre tette elérhetővé az összes részt, nem pedig heti leosztásban került műsorra.
Az új évad sajnos szerintem is visszaesés, bár azért akadtak jó részek és maradandó poénok (szerintem az "különcebb" figurák (Buster, Gob, Tobias) részei jobban sikerültek). A fő problémám az volt, hogy azért a sok önzés és ellenszenv ellenére az eredeti három évadban lehetett szimpatizálni a szereplőkkel (főként Michaellel), míg az új évadban már bajosan.

Beyonder 2013.11.19. 18:27:36

féloff:

Trónok harca AD-módra (spoileres!):

www.youtube.com/watch?v=i8l4ZFIxB2I

manuva 2013.11.30. 16:54:16

Megnéztem az első részt szinkronnal, nem tetszett. Érdemes tovább próbálkozni, vagy már az első részben teljes fegyverzetben mutatkozott a sorozat?

scorsesefan 2013.12.01. 09:28:31

Szinkronnal nem túlzottan érdemes nézni. Ha nagyon nem tetszett, akkor hagyjad, ha csak kicsit, akkor még egy 3-4 részt adj neki. :)

Beyonder 2013.12.01. 15:43:36

@manuva: A szinkron sajnos nem tudja igazán visszaadni a szóvicceket, ami a sorozat (egyik) lényege.

Én egyébként az 1. évad után évekre hanyagoltam a folytatást. Nem sikerült rákattannom, nem értettem a hype-ot. Valamiért aztán mégiscsak késztetést éreztem rá, hogy elkezdjem nézni a 2. évadot, és egyből berántott, talán mert már tudtam, mire számítsak.

Beyonder 2013.12.01. 15:48:33

@scorsesefan: Ja igen: a ahogy a cikkben is szerepel, a sorozat legfontosabb poénforrása az előre-hátra utalgatás, a visszatérő poénok (running gagek. Egyetlen epizód alatt még nyilván nem lehet egy ilyen komplex "értelmezési hálót" felhúzni.

virtualdog 2013.12.02. 09:28:43

Engem 1 epizód alatt úgy behúzott, hogy újranéztem rögtön, ahogy írtam - pedig addig nem sok "értelmezési háló" került fel (bár az első epizód direkt már önmagára visszautalgat, hogy mutassa a sorozat későbbi erényét, gondolom).

csontos83 2015.08.13. 16:01:19

A harmadik évad vontatottan kezdődik, emiatt nem is bírtam tovább nézni, pedig a lendület adott volt. Mintha a koncepció két évadnál távolabb nem is szólna. „hihetetlenül kacskaringózó epizódok nem szolgálnak hagyományos lezárásokkal, sőt, a tulajdonképpeni történések akár zárójelbe is tehetők.” - ebből adódik, hogy feleslegesnek éreztem már a harmadik évadot is, mert attól függetlenül is ikonikus sorozat. A fáradtság első jele ott mutatkozott, amikor George ki tudja hanyadszor elnézést kért egy családtagjától (ez esetben Bustertől) beleértve saját magát is, hogy tönkretette annak párkapcsolatát.