Nagy-Britannia nevezettje a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára, a Metro Manila a CineFest versenyprogramjában szerepelt, a filmet Sean Ellis rendező is elkísérte Miskolcra. A vetítés után közönségtalálkozón vett részt, ami közben egy tömegnyi kisimult arcú fiatal tódult be a moziterembe. Ellis erre megkérdezte, hogy a One Direction: This Is Us lesz-e a következő vetített film (egy annál azért sokkal jobb darabra, a Világvégére érkeztek egyébként).

A Fox vette meg a Metro Manila remake-jogait, már biztos, hogy áthelyezik a sztorit az Államokba.
Szerintem van értelme ennek a remake-nek, mert a filmnek univerzális a története, a témája. A helyszín, azaz a Fülöp-szigetek és Manila felcserélhetőek bármivel.

Nagy-Britannia nevezettje a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára.
Direkt foreign (külföldi) filmet akartam készíteni, magam is imádom őket. Ilyen filmeket akarok látni a moziban, ezért ilyet készítek. Csak azért, mert angol vagyok, nem hiszem, hogy csak Angliában kellene filmeznem. Az első két filmemet angol nyelven és helyszíneken forgattuk, ezek után máshol akartam dolgozni.

Miért a Fülöp-szigetek?
Nyaraltam ott, és egyszer az utcán megláttam, ahogy két páncélozott pénzszállító-autó sofőr veszekszik, és ettől beindult a fantáziám, kíváncsi voltam, miről vitázhattak. Ez volt a szikra, ez lett a magja a film sztorijának. Egy családos férfiemberről szól, akit zsarolással rablásra kényszerítenek. Ha már ott kaptam az ötletet, gondoltam visszatérek oda leforgatni a filmet.

Hogy viszonyulsz a zsánerekhez?
Más mozik abszolút nem hatottak a filmemre, a Metro Manila teljesen eredeti. Ismerem az egyes zsánerek koncepcióját, de nem vagyok a rabszolgájuk. Ez egy world cinema (“világfilm”) darab, amiben vannak thriller-elemek, de a thriller mellett akár családi drámának vagy love storynak is nevezhetném, ilyen motívumok is vannak benne.

Láttam a korábbi filmjeidet (Visszajáró pénz, Tükör/Szilánk), és a témájuk, a sztorijuk sokban hasonlít, kontinuitást látok bennük, annak ellenére, hogy a zsáner mindig más, az első filmed vígjáték, a második horror-thriller. Egy példa: a Visszajáró pénzben a hős underdog, aki embertelen munkakörülmények között dolgozik és lázad a főnöke ellen, hasonló történik a Metro Manila férfi és női főszereplőivel.
Nincsenek állandó témáim, ez a téma sem fontos nekem az adott történet kontextusán kívül. Mindig, minden filmemmel megpróbálok valami mást, újat csinálni, szerintem mindhárom filmem markánsan különböző. Tudatosan nem törekszem semmiféle hasonlóságra, ilyesmi csak véletlen lehet.

Az is véletlen, hogy lassan építkező filmeket készítesz? A Tükör/Szilánkban és a Metro Manilában egyaránt sokat kell várni a bonyodalmakra.
Ez viszont szándékos, a lassú sodrású filmeket szeretem, készíteni is ilyeneket szoktam.

A Metro Manilát írtad, rendezted, te voltál az operatőr, sőt a hangmérnök is.
Praktikus oka van, nem nagyon volt pénzem fizetni embert ezekre a posztokra. Olyannyira a saját gyerekem volt a projekt, hogy úgy éreztem, minden nálam van a legjobb kézben, ezért forgattam én az egész mozit ától cettig.

Az nem kifejezés, hogy független film.
Nem volt benne stúdió, az én pénzemből készült, de én alapvetően filmkészítő vagyok. Nem szeretem a címkéket, a skatulyákat, csak a sztori, csak a film érdekel, semmi más, az mellékes, hogyan néz ki az adott film gyártása. Csak az számít, hogy filmesként szerelembe kell tudnom esni az adott projekttel, ami kb. olyan, mint életed szerelmét (vagy legalább új párt) keresni minden évben.

Hogy fogadták a filmet a Fülöp-szigeteken?
Csak jó reakciókat kaptam a filippínóktól. Eleinte volt bennük egy kis előítélet. Ez egy nyugati rendező filmje, ami viszont róluk szól, erre azt gondolták, ugyan mit tudhat egy nyugati a Fülöp-szigetekről, a filippínó népről? Nagyon ismerős volt nekik az, amit láttak a filmben, de egy nyugati szemén keresztül láttak, azaz szokatlan nézőpontból. Miután megnézték, úgy vélték, hogy a film hitelesen mutatja be a markáns filippínó értékeket.

Például?
Fontos számukra a család, a tisztesség, a kemény munka és az önfeláldozás (különösen a családért), így vannak nevelve.

Nehéz volt idegen (tagalog) nyelven forgatni, instruálni a színészeket és a stábot?
Filmet készíteni az anyanyelvünkön is iszonyú kemény munka, így az efféle nehézség sosem tántorít el. A filippínó stáb és színészgárda beszélt angolul, minden felvétel előtt átbeszéltük, hogy nagyjából miről kell szólnia az adott szövegnek vagy dialógnak, ők lefordították maguknak tagalogra, aztán a felvételt látva megint megbeszéltük a dolgot.

Hogy ment az együttműködés a helyi filmiparral?
A Fülöp-szigeteki filmipar nagyon kicsi, mindenki ismer mindenkit. Az első tíz nap alatt nagyjából a teljes filippínó filmszakmát megnéztük. Hamar híre ment, hogy forgatunk, így aztán jöttek castingra, segíteni, nézelődni, hamar összeszedtük belőlük a csapatot.

Jársz moziba mostanában?
Igen, sokat, fontosnak tartom filmesként, hogy mások munkáit is megnézzem. Filmkészítőként persze egy kicsit másként, szakmabeli, bennfentes szemmel nézem a mozifilmeket. Számomra akkor működik igazán egy film, ha velem (mint filmkészítővel) is el tudja feledtetni a tudatát annak, hogy filmet nézek.

Min dolgozol most?
Van két projektem, az egyik már sínen van, ez lesz a nagyobb dobás, tisztes büdzséjű mentőakció-mozi, míg a másik még nagyon gyerekcipőben jár, remélhetőleg jövőre forgatjuk, Ázsiában, szóval ez is world cinema lesz. Most megint keresem azt a sztorit, amibe bele tudnék szeretni, és rá tudnék áldozni két évet az életemből, ez mindig nehéz ügy.

Hogyan látod a jövőt?
Próbálom nem túlgondolni a dolgokat, csak dolgozni napról napra, remélem hosszú karrierem lesz, imádom, amit csinálok, ennél konkrétabb terveim nincsenek. Ez a legjobb meló a világon.

Miért?
Történeteket kell kitalálnunk, és ha jól meséljük azokat, akkor odafigyelnek ránk. Néhányszor volt szerencsém találkozni őstehetség történetmesélőkkel, akik bármikor le tudták venni a lábáról a hallgatóságot egy-egy sztorival. Az ilyen sztorik teljesen elvarázsolják az embert, miközben tudunk azonosulni a főhőssel. Ezek a zseniális mesemondók általában nem a filmiparban dolgoznak, pedig ott lenne a helyük. Én filmen keresztül mesélek történeteket, optimális esetben a film mint médium veszi le a lábáról a közönséget kilencven perc erejéig. Utána pedig úgy érzik, hogy elutaztak valahová, tapasztalatot, élményeket szereztek, ami után máshogy gondolkodnak. Egy jó film után nem ugyanaz az ember vagy, mint előtte.