Premierek a héten

2013. október 30. 08:43 - filmvilág

Ozon, Baumbach, Ellis, avagy: itt a CineFest!

DERÜLT ÉGBŐL FASÍRT 2 – A MÁSODIK FOGÁS – Folytatódik a nagysikerű gasztro-animációs film.

INSIDIOUS – A GONOSZ HÁZA – Folytatódik James Wan nagysikerű horror-thrillere. A Fűrész szériával ismertté vált rendező nem sokat lazsál: előző filmje, a Démonok közt, bő egy hónapja került a (magyar) mozikba. [előzetes]

A Filmvilág kritikusa szerint: Hosszú távú hatás helyett az Insidious könnyed borzalmai hátramaradnak a moziteremben, ahelyett, hogy még hetekig kísértenék az óvatlan nézőt. (Sepsi László kritikája a novemberi Filmvilágban olvasható.)

LAST VEGAS A Másnaposok senior változata (?) olyan nevekkel a főszerepben, mint Michael Douglas, Robert De Niro, Morgan Freeman és Kevin Kline. „Szinopszis”: Amikor a hatvanon túli csapat örök agglegénye, Billy (Douglas) végre beadja a derekát és megkéri harmincas évei elején járó fiatal barátnője kezét, a négyes fogat Las Vegas felé veszi az irányt, hogy egy világra szóló partyval búcsúztassák el Billyt eddigi csajozós életétől. (port.hu) [előzetes]

FIATAL ÉS GYÖNYÖRŰ A polgárpukkasztás francia nagymestere, François Ozon új filmjében egy olyan tinédzserlányt mutat be, aki kedvtelésből luxusprostinak áll. [előzetes]

A Filmvilág kritikusa szerint: Ozon munkája első látásra a Buñuel-klasszikus egyszerre posztmodern, kortárs, dokumentarista verziója, de inkább „vissza a kezdetekhez” film, nyers, kísérletező darabként alkotója korai munkáit idézi. (Csiger Ádám kritikája a novemberi Filmvilágban olvasható.)

fiatalésgyönyörű.jpg
A blog kritikusa szerint:
A (férfi) rendezőket és írókat gyakran szokták azzal vádolni, hogy bagatellizálják, sőt helyenként romantizálják a prostitúció témáját, ahelyett, hogy a – nőszervezetek és a feministák elvárása szerint – áldozatként mutatnák be az „örömlányokat”. Bár Ozon pont nem a „nőellenes” filmjeiről híres, első blikkre akár őt is a vádlottak padjára lehetne állítani. A Fiatal és gyönyörű azonban elsősorban nem a prostitúció intézményéről, hanem a címszereplő útkereséséről és csendes lázadásáról szól. A valóban gyönyörű Marina Vacth által alakított kamaszlány személyében a rendező egy olyan embert mutat be, aki előítéletek nélkül és a tabuk által nem befolyásolva, ösztönösen cselekszik. Ozon nem állítja példaképül – pláne nem azonosítja az „átlag prostituálttal” –, de nem is ítélkezik felette, ahogy a film többi szereplőjével szemben is próbál empatikus maradni. A Fiatal és gyönyörű összességében nem mond túl sokat, de azt a keveset stílusosan és elegánsan teszi. (BS)

A NYÁR KIRÁLYAI Jordan Vogt-Roberts vígjátékában két tinédzser úgy dönt, hogy a szülői szigor és a fullasztó otthoni légkör miatt elszöknek hazulról és beköltöznek az erdőbe, ahol a maguk urai lehetnek.

A Filmvilág kritikusa szerint: A nyár királyai nemcsak az idei Sundance nagy meglepetése, de kétségkívül az év egyik legszellemesebb mozija is egyben. Üdítően pergő dialógusokkal, friss iróniával és jóízű viccekkel vág bele egy olyan témába, amit amúgy már minden generációban keresztül-kasul kötelezően feldolgoztak. (Barkóczy Janka kritikája a novemberi Filmvilágban olvasható.)

A blog kritikusa szerint: Chris Galletta forgatókönyve 2009-ben szerepelt a Black Listen, vagyis a legjobb meg nem valósított forgatókönyvek éves listáján, a végül mégiscsak elkészült film premierje pedig a Sundance Fesztiválon volt, A nyár királyai tehát elvileg nem egy tucat-tinivígjáték. Jordan Vogt-Roberts rendezése jobb pillanataiban valóban a műfaj átlaga fölé emelkedik, a játékidő első harmadában remekül illusztrálja a kamaszlélek frusztrációit, de a poénok sűrűségére és minőségére sem lehet panaszunk. A film lendülete sajnos nem tart ki végig, a finálé pedig kifejezetten erőtlen, A nyár királyai ezért elsősorban a Twin Peaks törpéjére hasonlító Moises Arias figurája és a főhős apját alakító Nick Offerman szarkasztikus poénjai miatt maradhat emlékezetes. (BS)

FRANCES HAWes Anderson alkotótársára, Noah Baumbach-ra is igaz a közhely: filmjeit csak utálni vagy imádni lehet. Legújabb produkciójára duplán igaz a tétel, a Frances Ha-ban ugyanis nem csak a rendező stílusa, de a főszereplő figurája, illetve a vele elválaszthatatlanul összefonódó Greta Gerwig színésznő személye is élesen megoszthatja a közönséget. A címszereplő Frances New Yorkban élő 27 éves nő, aki pénztelenül, albérletről albérletbe vándorol, miközben még mindig nem adta fel az álmát, hogy profi táncos váljon belőle. A kapunyitási pánikkal küzdő, felnőni képtelen fiatalokról készült filmeknek mára akár külön fesztivált is lehetne rendezni, Baumbach verziója a történet alapját és végkicsengését illetően nem is különbözik nagyon a többségtől, hangvételét és szellemiségét tekintve azonban teljesen unikális, még úgy is, hogy inspirációi (a francia új hullám Godard-féle vonulata vagy a korai Woody Allen) felismerhetőek.

 A monokróm képi világ, az egymás után sorjázó, alig pár másodperces életképek már a film elején megalapozzák a történet alaphangulatát, de egyben tökéletes lenyomatai Frances vibráló személyiségének is. Greta Gerwig, aki társíróként részben önéletrajzi ihletésre alkotta meg a szerepet, szimpatikussá tudja tenni a géppuska-szájú, infantilis, de saját helyzetére öniróniával tekintő impulzív főhőst. Frances rendíthetetlen optimizmussal viseli sanyarú anyagi helyzetéből fakadó – inkább tragikus, mint komikus – következményeket, és ezen állhatatossága teszi igazán szerethetővé. Mike Leigh Hajrá boldogság!-jához hasonlóan a Frances Ha is lehetne akár egy kisiklott, kudarcos élet szomorú története, de végül mindkét film – hála a megtörhetetlen női főhősnek – a féktelen életörömöt hirdeti. (BS)

METRO MANILA A brit Sean Ellis (Visszajáró pénz, Tükör / Szilánk) új filmjét a Fülöp Szigetek fővárosában forgatta. A történet szerint Oscar Ramirez, egy vidéki farmer, a családjával együtt Manilába költözik, ahol végül egy pénzszállító cégnél kap biztonsági őr állást. Akarata ellenére belekeveredik egy sötét ügyletbe. Nagy Britannia a Metro Manilát jelöli a legjobb idegennyelvű film Oscar-díjára.

A Filmvilág kritikusa szerint: A heistfilmes műfaji játékok ellenére a Metro Manila úgy fejeződik be, ahogy elindul: mélységesen humanista drámaként. (Baski Sándor kritikája a novemberi Filmvilágban olvasható.)

Szólj hozzá!
Címkék: premier

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr495605650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.