Hogyan készült a magyar televíziózás emblematikus sorozata, a Szomszédok?  Miért vált óriási sikerré, és mitől népszerű még ma is? Milyen célok vezették az alkotókat, hogyan építették fel a széria világát? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a válaszokat Kudri Dávid, aki tanulmányt ír a Szomszédok fogadtatásáról. Nem csak a nézőkkel készít interjúkat, de az alkotókkal is. Az alábbiakban a sorozat technikai rendezőjével, Bujtás Jánossal folytatott beszélgetése, illetve annak harmadik, befejező része olvasható. (Az első itt olvasható, a második pedig itt.) Kulisszatitkok minden mennyiségben!

A sorozat több olyan üzenetet fogalmaz meg, melyekre én azt mondom, népnevelő elemek. Markánsan ott van például a dohányzás ellenzése: a két jelenet hátterében, Feri az elején cigizik, majd leszokik, az igazgató is ugyanígy, Taki bácsi többször hangoztatja, hogy már leszokott. Horváth Ádám erre azt mondta egy videofelvételen, „ebben céltudatosak voltunk”. Erősítse, vagy cáfolja ezt, illetve fejtse is ki bővebben, mit jelent a gyakorlatban!
Igen, céltudatosak voltunk abban, hogy lehetőleg olyasmi, ami tényleg probléma, de nem szerves része egy jelenetnek, az ne kerüljön bele. A dohányzás, amióta az ember a talpán van, egy őrült probléma. Nem csak a dohányzás mérgezi az ember szervezetét, hanem a műkajától kezdve a kipufogógázig. Ez már a Szomszédok idejében is megvolt, tudatában voltunk, hogy a testmozgás, nemdohányzás, mértékletes alkoholfogyasztás a normalitás fontos jellemzői. Ebben volt tudatosság bennünk.

Hogy a fent tárgyalt pozitív értékrendszert mutassák?
Így van. Kiderült, hogy lehet úgy is kártyázni, hogy közben nem lóg az ember szájában a cigi. Ez tudatos dolog volt, de nekünk természetes is. Senki nem mondta, hogy szoktassuk le az embereket a dohányzásról. De nézd meg, mi történik ma! Kinn állnak az utcasarkon, mert nincs hol dohányozniuk. Nem tudom, hogy ez a diktatórikus megoldás jó-e? Akkor mi azt választottuk, hogy nem mutatunk kvázi rossz példákat. Azt se mondtuk, hogy aki dohányzik rossz ember, csak a sorozatban nem cigiztek. Miközben én is dohányoztam, haha!

Amiről beszélünk, az egy pozitív üzenet. Általánosságban, vagy konkrétan tud még hasonló üzeneteket mondani?
Mi ezt felvállaltuk. Az egészséggel, étkezéssel kapcsolatban volt még néhány. Főzési, vagy bizonyos piaci dolgok, ami kapcsán kicsit direkt módon szóltunk a nézőkhöz. Az egész Józsi és Etus-féle piacozás, például amikor az előbbi figyelmeztette Etust, hogy „Művésznő, egyen egy kis banánt, mert egészséges!”. De nem úgy emlékszem a sorozatra, hogy rengeteg ilyesmi lett volna benne. Egy-két helyen el volt helyezve, például a mentők és az orvoslás kapcsán, ami fontos pillére volt a sorozatnak. Aztán a kozmetikában olyan  formában, hogy az ember foglalkozzon magával, és a bőrével.

Ezek szerint az itt felsoroltakkal párhuzamos karakterek, vagy akik ezeket képviselik erre lettek kitalálva?
Ilyen tudatosan nem, inkább alaptípusokat szerettünk volna beletenni, ami nagyjából lefedi a társadalmat. Kell ugye egy intézetből jött gyerek (Feri), egy diplomás stb. Erre aztán a legfontosabb szakmák is jól ráilleszthetők: az operaénekestől kezdve a filmes Gábor Gáborig.

Úgy vettem észre, az alkoholfogyasztás ellen is fellép a sorozat, mint a dohányzás esetében. Például, amikor Julcsi egyik barátja alkoholmérgezést kap egy házibulin, vagy egy klubdélutánon.
Ez is természetes része az életnek, olyan nincs, hogy mindenki jó és nem iszik és dohányzik. De ezek vélhetően a legtipikusabb olyan helyzetek voltak, amiken keresztül meg tudtuk mondani a magunkét: hogy egy család életét tönkreteszi egy iszákos feleség (utalás egy jelenetre- K.D.). Vagy ha át akarjuk kötni a mába, te is tudod, mit művelt a fiatalok körében az abszolút jellemző diszkóvilág. Senki nem figyelmeztette őket semmire, ittak-szívtak. Hála istennek ez eltűnőben van, és más formákban jelenik meg. Kétségtelen, ilyen szempontból ezek fontos küldetések voltak a sorozatban, hogy bemutassuk, hogy például az agresszivitás ellehetetleníti az emberi kapcsolatokat. Azt sose mondtuk nagy naivan, hogy ne igyon senki egy kortyot sem, csak felhívtuk a figyelmet azokra a dolgokra, amire föl kellett hívni.

Tudom, hogy nevetséges kérdés, de ha már itt vagyunk, nem tudom kihagyni. Ha alkoholt isznak a szereplők, az kb. 90 %-ban konyak. Miért éppen konyak? Pár éves voltam a sorozat készítésekor, szóval csak találgatok: az volt a legelterjedtebb, legolcsóbb?
Jaj tudom, ez egy filmes dolog. A filmen ugyanis igazán jól a konyakszerű italok mutatnak. Illetve imitálni azt volt a legegyszerűbb, mert a kóla ugyanúgy néz ki, mint a konyak. Általában a filmekben konyakot, vagy valamilyen színes, jól mutató italt isznak. Bár hozzáteszem, volt egy időszak, amikor a Napóleon és francia konyakok nagy divatban voltak. Volt a whiskey-nek is ilyen korszaka, aztán jött a vodka és mindenki vodkát ivott. De a konyaknak pusztán ennyi szerepe volt.

Kicsit kényes, provokatív kérdés, de a biztos cáfolathoz fel kell tennem. Vágási Feri alakjáról többen úgy vélekednek, hogy a sorozat szerint roma származású, és az ő munkaszeretetével szerették volna eloszlatni a romák munkakerüléséről szóló sztereotípiát. Igaz-e ez?
Ez teljesen nonszensz. Nemcsák Károly színész volt, aki egy ilyen melós figurára illett, és tetszett Ádámnak. Utólag mi ebből táplálkoztunk, amikor kiderült, hogy otthonban nevelkedett, de szerintem nem csináltunk ezekből nagy ügyet, és sose volt kérdés, hogy Nemcsák roma vagy nem roma származású. Ez szerintem a mai kivetülése annak, hogy mindenkivel probléma van, aki nem úgy néz ki, mint én.

Sokszor már a karakterek külseje determinálja azok magatartását: pl. a „rosszfiúk” általában bőrdzsekisek. Erre a fiatal interjúalanyaim mindegyike felhívja a figyelmet. Miért pont a bőrdzseki? Akkoriban ez ilyen huligán-öltözetnek számított? (például Lenke néni az egyik részben kérdőre vonja Lacit, hogy „miért jár ebben a bőr maskarában?”)
Ez megint a konyakhoz visz vissza. A filmes kifejezési eszközöknek van egy tárháza, általában ezeket használják a filmeken. Ha megnézel ma is egy krimit, a rosszember leválik a jókról, az öltözékében, az ábrázatában, és ennek vannak filmi kifejeződései. Akkor a bőrkabát volt az, ami elsősorban a hőbörgős tábort jellemezte. Ez magától adódott. Ezért is van, hogy a Juci megjegyezte a bőr maskarát. Sztereotip dolgok ezek.

Ha egy kis humort akarsz: amikor főiskolára jártunk, egy nagyszerű fickó tanította a filmelméletet, és mondta az egyik óráján, hogy a filmművészetben a tenger a végtelen kifejezését szolgálja. Volt ott egy jópofa operatőr fiú, aki erre megjegyezte: „Tanár úr, én jártam a román tengerparton, de nekem abszolút nem a végtelent juttatta eszembe.”. Ezek hagyományos filmes eszközök arra, hogyan lehet legegyszerűbben kifejezni egy figurát. Akinek például a csikk lóg a szájából, az egy rossz jellem.

Rengeteg  reklám van a Szomszédokban. Fontos volt a reklámozás a büdzsé szempontjából?
Ezt röviden elintézhetjük, de nem is baj, hogy szóba jött, mert a produkció nem élt azzal a fajta reklámpartnerséggel, amivel a mai alkotások. Nálunk nem volt olyanfajta reklám, hogy fizettek tízmillió forintot, és jól jártunk vele. Olyan reklámajánlatot fogadtunk el, ami csökkentette a produkció kiadását (például a presszóban az almalé), ezt hozták a cégek, és így nekünk nem volt kiadás. Vagy a kozmetikában reklámoztunk néhány olyan krémet, amit mi használtunk a színészek sminkeléséhez. Ez megjelent sok helyen. Hozzá tartozott, de nem direkt reklám volt. Emlékszem rá (te nem emlékezhetsz rá), a mobiltelefon úgy indult, hogy bunkofon volt, egy táska, amitől leszakadt a fél. Például azt elfogadtuk, mert a produkció szempontjából kényelmesebb volt.

Mert volt egy jelenetben egy ilyen készülék?
Igen, azt hiszem egy vállalkozó kapcsán. De inkább csak ilyenek jelentek meg. Vagy dekorációk, amik a hátteret hasznosan díszítették.

Úgy veszem észre, ezek zöme jótékony indíttatású: segélykoncert, sportesemény, vagy például BB almalé (és nem pezsgő). Erre külön odafigyeltek, hogy például alkoholt ne reklámozzanak?
Ez nem ilyen egyszerű, mert abban az időszakban, amikor a televízió még normálisan működött, voltak szabályok, amiket mindenkinek be kellett tartani. Be volt tiltva a képernyőn való piálástól kezdve a cigarettázásig sok minden. E szabályok idővel felhígultak, majd el is tűntek. Élő adásban nem lehetett dohányozni, ma lehet. De ez sem volt direkt. Hogyha plakátként jelent meg a cég, biztos, hogy nem a pezsgő, hanem az almalé.

Milyen részt vett ki az ilyen bevétel a költségvetésből? Ki finanszírozta egyáltalán a sorozatot?
Kezdettől fogva a televízió. Ezt sikerült átvinni, mert fontos volt a produkciónak, hogy ne reklámból kelljen fenntartani magát, mert a mai televíziózás és filmkészítés problémája az, hogy ha én, mint hirdető, beleteszek százmilliót, akkor én megmondom, mi legyen benne. Ezt mindig el akartuk kerülni, hogy beleszóljanak kívülről, csak mert küldtek pénzt, ezért inkább ezeket a kölcsönösségen alapuló üzleteket vállaltuk föl. Valamit mutattunk és cserébe kaptunk valamilyen terméket például. Nem feltétlenül pénz mozgott.

A kádárista rendszerben a homoszexualitás bűncselekménynek számított, ez persze megváltozik ’89-ben. Oli úr alakjának van-e valamilyen elfogadtató funkciója?
Azt azért szögezzük le, a homoszexualitás nem egy mai probléma. Létezik, amióta ember van. Az, hogy hogyan dolgozzuk föl, hogy viszonyulunk hozzá, mindig is korfüggő volt, és való igaz, a hetvenes-nyolcvanas években soha nem jelent meg nyíltan, annak ellenére, hogy voltak melegbárok például. Ádám Bajor Imrét egy színházi előadáson látta, a Hippolitban játszotta a Makácsot, azt hiszem. Kicsit affektálós, meleg-féle karakter volt az is. Amikor úgy döntöttünk, kellene egy jópofa, humoros fodrászgyerek a szalonba, megjelent Imre, és hozta ezt a „Na, gyerekek, akkor mit kell csinálni?” figurát. Tudtuk, hogy ő kell nekünk. Aztán meg úgy gondoltuk, a mai élet szabadságához ugyanúgy hozzátartozik, hogy valaki kicsit más. Ezt sem akartuk ilyen drasztikusan, volt neki ez a beütése, és ezt elfogadta mindenki, mert nagyon vicces volt. Ha kevésbé vicces figura lett volna, nehezebb lett volna elfogadtatni, de őszintén szólva, ebből sem csinált senki sem problémát. Ha valami érték (és a Szomszédok az volt), sok mindent, sokkal jobban elvisel.

Horváth Ádám ezt mondja a Vadas Mihály-kötetben (1991.): „Ezeknek az embereknek jobbaknak, példamutatóbbaknak kell lenniük (…) különben funkcióját veszti az egész.” Ebből azt szűröm le, hogy a Szomszédoknak két, úgymond funkciója van: a szórakoztatás, és a példamutatás. Ha igaz ez, a két funkció arányát esetleg százalékosan meg tudná határozni?
Százalékban biztos, hogy nem. A két fontos jellemzőjeként lehetne meghatározni. Egyik oldalról az jellemezte, hogy egy szórakoztató produkció. A másik oldalról volt egy alap dramaturgiai döntése az alkotóknak, hogy egy picit elemeljük az embereket a földtől. Emlékszem egyszer megjelent egy cikk, jót mosolyogtam Horváth Ádámmal, mert a rész kapcsán, amit én rendeztem azt írta: „Bujtás János olyan világot mutat meg a lakótelepen, ami nem létezik.” Szegény újságíró nem tudhatta, hogy nem én írtam a művet. Viszont ha letesszük a figurákat a földre, a „totál reálba” megyünk vissza, tehát ha a Vágási Feri pont úgy nyomdász, mint a valóságban, érdektelenné válik az egész. Az érdekességét az adta, hogy egy kicsit máshogy nyomdász, egy kicsit más bolti eladó, mosolygós, aranyos. Próbáltuk belecsempészni azokat a dolgokat, amit mi magunk is értéknek gondolunk: egy orvos akkor jó, ha törődik a beteggel. Emlékszem még Miklósi Györgyre, nagy színész volt a maga korában, gyermekorvost játszott. Kedves, mosolygós figura volt, begurult az ajtón, és így fogadta  a beteget, „Hogy tetszik lenni anyuka?”, ahelyett hogy „Tessék lenyomni két algopirint” és kész. Látszott, hogy szereti, amit csinál, a betegért van, stb. Minden figurából olyat csináltunk, amitől kicsit másabb, jobb lett, és ez elemelte az egészet a földtől. Ez az egyik legnagyobb értéke a produkciónak, hogy ezt képes volt végig megtartani. Erkölcsi emelkedettség ez, nem lehetett visszarángatni.

Amit mond, ez alapján úgy tűnik, maguk ezzel az erkölcsi tisztasággal próbálták (csúnyán fogalmazok) eladni a sorozatot, szemben a mai trenddel, ami a szenzációhajhászással, akciójelenetekkel, extrémitással hozza a magas nézettségi mutatókat.
Abból a szempontból így van, hogy a kor ezt kicsit meghatározta. Ma ezeket a produkciókat ilyen formában már nem lehetne eladni. A mai kor követelménye az, hogy minimum hat csavar legyen benne, minimum kétszer verjenek valakit fejbe, hogy aztán tíz liter vére folyjék ki, stb. Akkor nem ez jellemezte a korszakot. Még egyszer mondom, ez egy különleges és bonyolult korszak is volt: kiszabadulás, felszabadulás, új társadalmi konszenzus. Ebben az időszakban sok olyan standard értékrend fölborult, ami korábban meghatározta az életünket. Ezeket részben helyettesíteni kellett valamivel, részben pedig menteni kellett a menthetőt. Össze kellett kapcsolni ezen értékrendeket a változó világgal, és közben meghagyni az alap emberi értékrendeket, függetlenül attól, ki van hatalmon. Ez egy feladata volt az alkotóknak, hogy észnél legyenek.

Sok helyen említik az alkotók/színészek, hogy nézői leveleket kaptak, és, hogy az ezekben lévő tanácsokat beleszőtték a forgatókönyvbe. Tud konkrét példát mondani?
Három típusú levelet kaptunk. Az egyik az ötletadó, ezeket szívesen használtuk, ha valamilyen szakterületről érkeztek (mentősöktől rengeteg jött). A másik az volt, ami kritikát fogalmazott meg. A harmadik olyan, amire feltétlenül én se gondoltam volna. Egyszer talán Miskolc környékéről jött egy képeslap, amire ezt írta a feladója: „A Nemcsák leesett a buszról, és ha valami komoly baja lesz, öngyilkos leszek.” Ültünk a szerkesztőségbe ledöbbenve, és feltettük a kérdést: „Ki felel azért, ha ez az ember elköveti ezt az őrültséget?”  Meddig mehetünk el? Hol kell figyelnünk a reakciókra? Ez nem egyszerű dolog. A fikcióval teljesen más a helyzet. De amikor valaki elkezd azonosulni egy figurával, megszereti azt, az ő figurája lesz, nem történhet vele olyan, amit nem szeret.

Volt ezzel a jelenettel kapcsolatban egy érdekes történet, amit egy tv show-ban mesélt el Nemcsák Károly. Amikor lement ez a rész, másnap lett volna egy felolvasóestje, ahol a szervezők teljesen kétségbeestek, hogy lesz megtartva a rendezvény, ha „Feri” kórházban van?
Az ilyen típusú sorozatoknak sajnos van egy ilyen jellemzője, hogy az emberek készpénznek veszik, amit látnak. Sok néző nem tudja úgy értékelni a sorozatot, hogy ez egy csinált valami, hanem úgy hiszi, ez történik és történt meg. Az a típusú népszerűség, amit ez a színészeknek jelentett, szintén furcsa volt. A színház kapcsán a mi generációnk hozzá volt szokva, hogy egy Básti Lajosért tomboltunk a színházban. De a televízióban ilyen színészgárdával még nem találkoztunk. Ebből a színészeknek sok érdekes helyzete adódott. Mentek este játszani, és az, aki beült a színházba, vélhetően nem tudta volna azt mondani, hogy „Ő a Kulka János”, helyette sutyorgott, hogy „Ott a Mágen!” Ezt a színészeknek is fel kellett dolgozniuk, hogy nem a színházi szerepük miatt voltak hihetetlenül népszerűek, hanem a Szomszédok tette őket azzá. Ez egy különleges jellemzője volt.

Egyébként tartja még velük a kapcsolatot?
Mi nagyon sokáig úgy működtünk, hogy minden évvégén volt egy évzáró buli, ahol a művészek, alkotók összejöttek, és mulatoztunk. És amikor jelentkeztek gyártási, szerkezeti problémák, elkezdett lazulni ez a kapcsolat, és, bár az elmúlt néhány évben még egyszer-kétszer összejöttünk, ez elmúlt. Természetesen, hiszen az élet tovább robog, Ádám is 91 év körüli (azt hiszem), nem szaladgál már sok helyre. Meg felgyorsult a világ, és elszakadtunk egymástól. Bizonyos színészekkel időnként beszélek, ha mást nem, összejövünk, de a régi fajta direkt kapcsolat már nem létezik.

A zseniális kikacsintások kinek az ötletei voltak?
Ez mind Ádám „rovására írható”. Egyszerűen ezt is felvállaltuk, hogy időnként beletettük magunkat. Én is megjelentem, Ádám is valamilyen jelenetben. Poén volt, megengedte a sorozat. Emlékszem, Ádám és Hofi rengeteget dolgoztak együtt, így került bele ő is a sorozatba. Amikor vettük fel vele a jelenetet, a színészek nem voltak abba beavatva, hogy egyszer csak csöngetnek, és az ajtóban a jelenetszínész helyett a Hofi Géza jelent meg. Vagy egy óráig röhögtünk utána. Sok ilyen volt.

Az internet annyira nem fedezte fel, de sok éve Misivel, akit emlegetsz a könyvkiadás kapcsán, csináltunk egy Szomszédok anyagot a bakikból és a Jópofa történetekből. Komplett Szomszédok-különkiadás. Szétröhögtük magunkat rajta. Mint a Gálvölgyi show végén vannak ezek a bakiparádék. Meg öntörvényűen összevágtunk jeleneteket, és újakat kreáltunk belőlük. Nagyon jókat szórakoztunk rajta, hála istennek kevésbé fedezte fel a külvilág (meg nem is nagyon mentek ki ezek az anyagok). Például, biztos láttál ilyet, hogy kínaira szinkronizáltak egy részt. Elég mókás, ahogy Máriássy Józsi bácsi és Jucika kínaiul zagyvál.

Köszönöm szépen az interjút!
Hát, igazán nincs mit!