Filmvilág blog

A sors útjai - Breaking Bad finálé

Spoiler nélkül

2013. október 01. - Huber Zoltán

Breaking-Bad-Finale.jpgWalter White és Gustavo Fring epikus összecsapása után a Vince Gilligan vezette stáb rendkívül bölcs döntést hozott, mikor a szintlépés, egy újabb, félelmetesebb ellenség bevezetése helyett az elegáns fináléra voksoltak. A sorozat készítői már a kezdet kezdetén ígéretet tettek az események következetes lezárására, így a két etapra szedett ötödik évadban lehetőség nyílt egy sötétebb, masszív királydráma kidolgozására. A Breaking Bad (melynek a borzalmas magyar címét elvből nem írjuk le) nem hígult fel, sőt, a befejezés képes túlszárnyalni a hype fűtötte, egyébként sem alacsony elvárásokat. A kezdőpont körül kavargó finélé szó szerint letaglózza a közönséget, egy csapásra kultikus státuszba emelve a szériát.

Az alkotók korábban is ragaszkodtak az eredeti koncepcióhoz, azaz hiába bővült a történet, hiába jelentek meg új szereplők, a történések mindig egy zárt, viszonylag szűk drámai univerzumban zajlottak. Sokan kémiai reakcióhoz hasonlították a használt elbeszélői módszert, hisz a cselekmény még az akciódús negyedik évadban is visszavezethető maradt az „ősrobbanáshoz”, a kiinduló pillanathoz, vagyis a betegség megjelenéséhez. A rák motívuma alapvető jelentőségű a Breaking Bad szempontjából. Walter White, a szelíd átlagpolgár, a csendes kémiatanár a diagnózis hatására lép a bűn útjára, elindítva az események megbonthatatlan láncolatát és törvényszerűen magával sodorva az érintetteket. A rák már megjelenése pillanatában megpecsételi a szereplők további sorsát, felforgatja az életüket és kijelöli a választási lehetőségeiket. A sorozat e kulcsmetaforáját bizonyára sokan sokféleképp magyarázzák majd: az amerikai családmodell hanyatlása, az énkép válsága, a midlife crisis ugyanúgy megfeleltethető a halálos kórnak, mint az értékek hanyatlása, a bűn stb.

Az ötödik évad e betegség végső stádiumáról mesél, mikor a szervezet megadja magát és a rosszindulatú sejtek kíméletlenül felzabálnak mindent. A korábbi elbeszélői mutatványok, látványos cliffhangerek helyét kérlelhetelenül bekövetkező tragédiák veszik át, az ironikus, morbid humort, a szürreálba hajló mikrovilágokat masszív, sötét realizmus váltja fel. A méltóságteljesen hömpölygő, mérnöki pontossággal felépített utolsó felvonás a korábbi döntések következményeire koncentrál, hajszálpontosan megtalálva és összekötve azokat a nyitva maradt múltbéli momumentumokat, melyek elősegítették a hős felemelkedését, ám előbb-utóbb meg kell fizetni az árukat. Az álarcok lehullanak, az ellenség nem kívülről, hanem belülről támad. Heisenberg szép fokozatosan átveszi az uralmat Mr. White felett, e két személyiség gigászi küzdelme többé nem kímélheti a közvetlen közelben állókat.

Breaking-Bad-Finale1.jpg
A kilógó szálak elvarrása során feltartóztathatatlanul robogunk a központi dilemma felé, az írók a morális gátak, a civilizációs kényszerek alól felszabadult személyiség lehetőségeit elemzik. A kevesebb figurát mozgató, hosszabb jelenetekből álló utolsó epizódok a korábban felépített jellemekre és a sűrű párbeszédekre épülnek. Nincsenek új szereplők, váratlanul megnyíló lehetőségek, a ránk váró fordulatok logikusak és elkerülhetetlenek, ezért különösen sokkolóak. A klasszikus tragédiákat idéző szerkezet a főhős körül örvénylik, míg végül Walter White olyan helyzetbe kerül, amelyben kénytelen szembenézni önmagával. Hosszú, áldozatokkal teli ösvény vezet a megváltás felé, melyért súlyos árat kell fizeznti – ám a szabadulás még a legszűkebb kényszerpályán, egy romba dőlő világban sem lehetetlen.

Nagy kár, hogy a Breaking Bad csak egyszer nézhető meg először. A sorozat után nagyon magasan van a léc.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr165545045

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Isten tacskója 2013.10.01. 17:50:43

Igen, sajnos a "sorozat után nagyon magasan van a léc." így megint várhatunk pár évet amíg valaki ezt behozza :-( 10 pont az egész szériának és egy big-big like az alkotóknak, színészeknek, a stábnak. A drót magasságaiban e kult sorozat de talán még túl is lép azon, ezt felülmúlni pedig nagyon-nagyon nehéz lesz...

scorsesefan 2013.10.01. 18:44:25

Nagyon szép írás. Nekem annyi problémám volt az utolsó nyolc résszel, hogy Walter még az eddigieknél is jobban a központba került (illetve 8 rész volt lezárni a történetet), a többiek (köztük Jesse is) pedig így jóformán a sors eszközei lettek, pillanatoknál több nemigen adódott nekik. Ezzel együtt én maradéktalanul elégedett vagyok, az utolsó rész szerintem tiszteletre méltóan visszafogott lett, és az egész záró etap (ahogy az azt megelőző 4,5 évad is) úgy szögezett a képernyő elé, mint eddig kevés sorozat.
És szégyen-nem szégyen: szomorú vagyok, hogy vége.

Huber Zoltán 2013.10.01. 19:11:36

@scorsesefan: Walter középpontba kerülése szerintem elfogadható volt. Ő indította be az eseményeket, így a többiek egyre inkább bábokká váltak, ennek ellenére azért mindenkinek megadatott egy-két nagyobb pillanat - bár abban igazad van, hogy egy-két szereplőre tényleg csak statisztaszerep hárult (pl Marie, Flynn)

Jesse azonban kimondottan fontos szerepet, sőt, egy hangsúlyos Jézus-hasonlatot is kapott, ráadásul az ő utolsó képkockája valósággal beleég az ember retinájába.

A szomorúságod ne szégyelld, szerintem vagyunk így egy páran :)

RoFä 2013.10.01. 19:47:48

Jesse az utóbbi 10 év legjobb sorozatfigurája Chris Moltisanti mellett.

scorsesefan 2013.10.01. 23:09:50

@Huber Zoltán: Nem gondolom én sem elfogadhatatlannak, talán az a fajta nézői okoskodás dolgozik bennem, hogy szerintem talán még jobb lehetett volna a lezárás, ha kicsit több idő van a többiekre is. Ugyanakkor elveszett volna lehet az a kinetikus energia, ami hajtotta ezeket az utolsó részeket (kicsúcsosodva a 6. epizódban).
Jessenek tényleg fontos szerepe van (ez egyértelmű), és így belegondolva a félévad első felében ő is hangsúlyosabban jelen volt. Az utolsó részekben a történet alakulása miatt redukálódott az ő szerepe is, lehet emiatt volt a fenti érzésem vele kapcsolatban.

@Beyonder: érdekes cikk, köszönöm.

Flasztimill 2013.10.02. 02:27:36

@RoFä: +1
Szívemből szóltál, pont ezt akartam írni! :)

Cruzito76 2013.10.02. 09:44:25

Kedves Zoltán!

Köszönöm szépen a csodálatos kritikát! Jó olvasni minden sorát, főképp azért, mert a fórumokat, kritikákat nézegetve olyan érzésem van, sokan nem értették igazán a filmet (számomra ez egy nagyjátékfilm, nem sorozat), főként a befejezést.

"Hosszú, áldozatokkal teli ösvény vezet a megváltás felé, melyért súlyos árat kell fizetni – ám a szabadulás még a legszűkebb kényszerpályán, egy romba dőlő világban sem lehetetlen."

Nagyszerű mondat. Waltnak valóban sok-sok lelki és fizikai áldozattal, de végül mégis sikerül a megváltás...

Furcsa, hogy ennyi erőszakkal, ennyi gyilkossággal teli film után szomorú az ember, szinte ég a lelkében a szomorúság. Pedig így van... :)

Mlinarcsik 2013.10.02. 10:25:21

Vegre mar egy "filmelemzes" es nem egy kopkodo vagy magasztolo "sajatvelemeny"!

Igy kell ezt! Tenyek, tenyek es tenyek.
Koszi!

MEDVE1978 2013.10.02. 11:21:23

Walter White igazi tragédiája szerintem, hogy a választásai több, mint emberiek, sőt próbál olyat választani, ami a legpozitívabb és humanistább. Erre az egész sorozatban számtalan a példa:

1. Amikor beszáll a meth bizniszbe olyan cuccot csinál, amiben nincs adalékanyag, tehát amellett, hogy tisztább, egészségesebb, mint a szar, amit mindenki más gyárt.
2. A rák előtt az életét mindig más irányítja: Eliot, aki elvette a nőjét és Walt konfliktuskerülőként kilép a később dollármilliárdokat élő cégtől, a tehetségtelen és önző Skyler, aki íróként próbál megélni, miközben a férje plusz műszakot húz az autómosóban, az őt lenéző buta Bogdan, akit egy egyszerű trükkel átvernek, Hank, aki csodabogárnak tartja, de amikor majd megszakad, eszébe sem jut, hogy pénzzel segítse stb. A rákkal végre saját kezébe veszi az életét, végre ő dönt, nem kiszolgáltatott. Ez önmagában egy rendkívül pozitív emberi változás és döntés.
3. Megmenti Jesse-t, még azon az áron is, hogy tudja, Gus ezért ki akarja majd nyírni. (Nem sokkal később Jesse cserben hagyja)
4. Végig igyekszik elkerülni az erőszakot, amikor Gus ki akarja nyírni, előbb menekülni akar és csak utána kerül szembe vele.
5. Amikor erőszakot alkalmaz, akkor csak bűnözőket nyír ki, ügyel rá, hogy más ne károsodjon. Kezdődik az egész közvetetten Tucoval, aztán a dílerekkel, Fringékkel. Az egyetlen ártatlant veszélybe sorozó akciója Brock megmérgezése, amikor viszont külön kiszámítja, hogy a gyerek ne haljon meg és végül nem is hal meg.

A lényeg, hogy Walter White egy olyan ember, akinek a pozitív, humanista személyisége végig átlátszik azon, hogy egyszer egy rossz utat választott. Meghal, mert illúzió lett volna az, hogy élve marad egy ilyen történetben. De a halálának van értelme: 10 mo USD a fiáé, a családjáé lesz, az elején kitűzött célját teljesítette és élt még két évet a halálos ítéletét jelentő rák diagnózisa után.

A vicc az, hogy ezzel ő a történet egyik legpozitívabb szereplője, mert a többiek messze nem azok:
1. Az önző, önfejű és diktatórikus Skyler, aki képtelen belenyugodni, hogy a férje átvette az irányítást. Képtelen megbízni benne akár egy pillanatig is.
2. Hank, aki mindent fekete-fehéren lát és feladja a családját valami távoli erkölcs miatt. Ezen kívül hullákon lép át és állatoknak tekinti a bűnözőket, akiket elkap. Ki is mondja, hogy nem érdekli, ha Jesse meghal, csak egy újabb függő. Gomie is ilyen, bár kevésbé fontos szereplő.
3. Marie a kelletlen, nővérére féltékeny nőszemély. Már eleve féltékeny Skylerre Walt intelligenciája, illetve a két gyerek miatt. Neki egy butább zsaru jutott, akitől nincs gyereke. Ez eszkalálódik, amikor Hank leleplezi Waltot. Marie igazából akkor mutatja ki a foga fehérjét, amikor felveti, hogy az lenne a legjobb, ha Walt megölné magát. A sorozat egyik legjobb jelenete, amikor Walt vallomását nézik a TV-n.
4. Jesse, az örök gyerek. Jesse nem negatívabb személyiség Waltnál, viszont örök gyerek, a karakter intelligenciája is ilyen. Nem érez hálát, pedig Walt megmenti az életét, többször is. A legtöbb helyzetre dacos gyerekként reagál.
5. A számos bűnöző a sorozatból mind hullákon lépdel át (Gus számára eszközök az emberek, Mike hidegvérrel gyilkol meg bárkit, a nácik kegyetlenek és pénzéhesek, Todd és Lydia is pszichopaták stb.). Őket egyértelműen nem bántják azok az erkölcsi aggályok, amelyek Waltot.

Egy szó, mint száz, jó sorozat volt, kiváló karakterekkel és méltó lezárással.

Cruzito76 2013.10.02. 11:38:21

@MEDVE1978: Ezzel is egyet kell értsek. Nagyon sokan "főgonosz"-ozzák Waltot a fórumokban, holott ha mindenki átgondolja a karaktereket és a történteket, valóban meg kell állapítanunk: Walt volt a legkevésbé rossz figura.

Huber Zoltán 2013.10.02. 12:04:21

@Cruzito76: @Mlinarcsik: Nagyon köszi!

@MEDVE1978: WW karakterének legizgalmasabb vonása számomra az a tragédia, ahogyan a betegség után elkezdi „megvalósítani önmagát”, miközben megpróbálja a lehető legjobb döntéseket meghozni, mégis egyre többen halnak meg közvetetten vagy közvetlenül miatta. Igaz, nem ő húzza meg a ravaszt, de nem menti meg Jesse barátnőjét a túladagolástól, illetve az ő döntései következtében lövik le a kissrácot a vonatnál, illetve Brock anyját is. Borzasztó lehet ezt elviselni egy olyan embernek, aki a kémia kiszámítható reakcióiban hisz - a fináléban mégis megbékét tud kötni önmagával.

Az utolsó telefonbeszélgetés közte és a felesége között egészen zseniális és szívszorító, hisz kénytelen ilyen durva dolgokat mondani, de tényleg nem tudható, mennyi szólt ebből a rendőrségnek és mennyi volt a valóság - illetve Skyler mennyit értett meg belőle (valszeg sokat, hisz utána megengedte Waltnak, hogy megnézze a kislányt).

Én sem értek egyet azzal, hogy Walter a gonosz, de inkább azt mondanám, ebben a zseniális sorozatban senki sem jó, mégis az összes szereplő motivációja védhető (még Skyler esetében is). Jesse szerintem is rendkívül izgalmas, komplex karakter (és van hasonlóság Moltisanti és közte). Gyerekként viselkedik, mégis felnőttként látjuk utoljára – brutális sebhelyekkel. Ez is egy nagyon szép ív a történetben, amiről viszonylag kevés szó esik.

scorsesefan 2013.10.02. 12:49:41

És ugye ha már Jesse barátnője, ne feledjük a repülőszerencsétlenséget, illetve ne feledjük azt a beszédet, amit Walt tart az iskolában utána.

Baski Sándor · http://filmvilag.blog.hu 2013.10.02. 13:16:09

@MEDVE1978: A mellékszereplőket nem látom ennyire fekete-fehéren, de Walt személyiségét illetően több mindenben egyetértünk. Majd kifejtem bővebben egy posztban.

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2013.10.02. 16:12:26

valóban rettentő magasan van a léc. klassz írás.

Oktogon8 2013.10.07. 17:42:32

@MEDVE1978:
"5. Amikor erőszakot alkalmaz, akkor csak bűnözőket nyír ki, ügyel rá, hogy más ne károsodjon."

Ez azért messze nem igaz, lásd a 10 szövetségi tanú megölése. Akiket csak azért megölt volna, mert túl sokba került a hallgatásuk!
Walt évadokon keresztül manipulálta Jesse-t ezt se felejtsük el.

Az igaz Walt nem ördögien gonosz az igaz (mint Gus), "csak" egy a hiúsága, nagyravágyása és kapzsisága miatt erkölcsileg elbukó kisember.

Mike az aki sose ölt fölöslegesen, igaz barátai sincsenek, akiket megmentett.

Jesse erkölcsi mércéje messze magasabban mint Walt-é.

Marie, Hank - vannak hibáik (mint minden embernek), de nem bűnösök! Nem gyilkoltak.
Skyler viszont simán megöletné Walt-tal Jesse-t, őt már magával rántotta a férje.

MEDVE1978 2013.10.08. 11:37:32

@Oktogon8: A 10 szövetségi tanú bűnöző volt, mindannyian Gus bűnszervezetének tagjai voltak, tehát ebből a szempontból igaz, hogy bűnözőket ölt meg. A másik, hogy ha visszanézed azt a részt, nem azért öli meg őket, mert túl sokba kerül a hallgatásuk, hanem azért, mert a DEA felfedezi Mike fizetési módszerét az ügyvéden keresztül és ellehetetleníti a pénz kifizetését. Walt előbb mindig megpróbál mindent a sorozatban és csak a végén öl, utolsó opcióként.

Szerintem Gus sem ördög, de a lelke és lelkiismerete már valamikor korábban eltűnt.
Mike hasonló Gushoz, ő az áldozatait tárgyaknak tekinti, ahogy Waltot is egyébként. Egyedül az unokája és a lánya iránt vannak igazi érzései, illetve az általa beszervezett társak iránt érez lojalitást.

Jesse szerintem messze nincsen erkölcsi fölényben. Jesse olyan, mint egy rossz gyerek, nem fogja fel a tettei következményét. Se azt, hogy meth-et főz, se azt, hogy függőknek adja el, közvetlenül látva romlásukat (Wendy, Beacher, Skinny Pete). NEm tudom, hogy lehet elfelejteni, hogy Jesse elvonón levő drogosokat akar visszaszoktatni a szerre. Az egyetlen, ami a gyengéje, azok a gyerekek, az egész sorozaton át.

Marie és Hank valóban nem gyilkoltak, de Hank gyakorlatilag Mike párja. Teljesen érzéketlen a függők iránt, gyakorlatilag állatoknak tekinti őket. Az elején Tuco fogékszerét úgy hordozza, mintha valami állatot lőtt volna le és trófeát szerzett volna. Utána kifejti azt, hogy Jesse-ért nem kár, ha megölik. Ez messze nem erkölcsi magasság, ahogy Marie sem, aki a saját nővérét bélyegzi meg és sógora halálát kívánja.

Skyler az egész sorozatban nem bírja eldönteni, hogy mit tegyen. Tipikus erős, a családját összetartó és irányító nő akar lenni, de nem zseni, mint Walt, önmagában képtelen eltartani egy családot (emlékezzünk, hogy anno pincérnősködött, amikor Walt felszedte). A fő dilemmája, hogy a férje nélkül képtelen megélni, ugyanakkor kitartani sem akar mindig mellette. Persze ez nem az erkölcsei miatt van, hanem azért, mert félti a családját.

Walt persze bűnös és rosszat tett, mind a meth főzéssel, mind pedig a gyilkosságokkal. De a környezete hasonlóan romlott és a mellette levő karakterek negatívak.

MEDVE1978 2013.10.08. 11:55:08

@[bs]: Remélem nem. A vége - a tanulság szempontjából nagyon sokat jelent, hogy álom volt-e vagy nem.

Ha nem volt álom, akkor egy olyan sztorit láthattunk, ahol Walt - bár tönkretett egy csomó dolgot - végül mégis megvalósította, amit az elején tervezett: a családjának a halála ellenére van miből élnie, tehát a "szenvedésnek", az egész kalandnak volt értelme.

Ha álom volt viszont, akkor az egésznek amolyan iskolás, szájbarágós értelme lenne, miszerint rálépett a rossz útra és el is nyerte méltó büntetését stb. bullshit. Az egész sorozat értékéből sokat vonna le egy ilyen megoldás az én szememben.

Giligantől viszont nem állt volna távol az utóbbi, mert ő úgy gondolta, hogy a nézők megutálják Waltot az évadok során. Persze nem ez történt, így lehet, hogy nem kockáztatták meg az álom verziót...

Huber Zoltán 2013.10.08. 12:04:14

@MEDVE1978: Ötletes ez az álom-teória, de nem hinném, hogy ez lett volna az alkotói szándék. Ha elkezdjük ilyen szemmel méricskélni a sorozatot, nyilván számtalan olyan esemény van benne, ami nem épp realisztikus...miért ne eshetne az ölébe a slusszkulcs? keresett személy, de máshogy néz ki és tudja, hogy vége, simán cseveghet a pincércsajjal stb.

Oktogon8 2013.10.08. 16:08:30

270-en haltak meg a sorozatban, érdemes megnézni az elkövetők nevét (Walter egyre többet és többet ölt):
breakingbad.wikia.com/wiki/List_of_deaths_on_Breaking_Bad

@MEDVE1978:
Már korábban meg akarta ölni őket, csak Mike lebeszélte. Ja és Mike-ot is megölte.

Walter rengeteg embert haláláért felel (Jesse barátnője) / öletett meg (tanúk) / ölt (Mike). Pont. Hány ember halálért felel Hank vagy Marie? Skyler is csak az 5. évadban jutott el a gyilkosságra való felbujtásig, de nem ÖLT.

Szerintem a tényekhez közelebb áll az a magyarázat, hogy Walter rontotta meg a körülötte állókat. Mint egy rákos sejt a társadalom testén.

Hank, Marie, Jesse és Skyler alapvetően nem ártottak senkinek mielőtt Walter elindult a "rossz úton".

Cruzito76 2013.10.09. 08:32:51

@Oktogon8: Nem ártottak-közvetlenül nem.

Mégis mindhármuk, amolyan bolond kémiatanárnak tartotta, lenézte Walt-ot. Bizony ők is erősen hozzájárultak ahhoz, hogy a főszereplő elindult a lejtőn. Walt soha nem lelt igazi családra, mindig ott maradt a kibontakoztatlan tehetség. Elvett egy pincérnőt, aki szinte csak magával foglalkozott, a sógora egy nagyképű rendőr, aki feláldozható állatnak tartott minden drogost, piti bűnözőt, a csúcs Marie volt, aki saját kis világában, szinte mindenkit lenézve élte az életét. Hank és Marie egyetlen pillantás alatt kiáltotta ki Walt-ot gonosznak, anélkül, hogy legalább esélyt adtak volna a beszélgetésre.

Nyilván ezek nem egyenértékűek a gyilkosságokkal, de komoly pontok.

A meggyilkolt emberek nagy része habozás nélkül ölte volna meg ugyanúgy Waltot vagy Jesse-t, ha lehetőségük van rá.

Jesse barátnője szintén habozás nélkül fenyegette meg Walt egész családját, oly módon, hogy ha valósnak fogjuk fel a történetet, biztos, hogy meg is tette volna. Ráadásul lássuk be, ha a lány nem akkor ott, akkor máskor adagolja túl magát, vagy Jesse-t. Szörnyű, de Jesse így menekült meg a drogos létből.

Végül Jesse. Tele van a net azzal, hogy a srác mennyivel erősebb lelkiismerettel rendelkezett.
Emlékezzünk vissza a (talán második?) rehabilitációs kezelésére. Drogosokat akart visszaszoktatni az anyagra, csak hogy árulhassa a saját főzését...

Oktogon8 2013.10.09. 09:47:10

@Cruzito76:

Jogos. Én sok szempontból sajnálom Waltot, neki szurkoltam a sorozat nagy részében, és legszívesebben péklapáttal ütöttem volna Skylert, Marie-t és Hank-et. A végén persze őket is sajnáltam.

Jesse szerintem is gyenge ember volt a sorozat elején aki a vele történtek hatására megemberesedett és erkölcsileg nagyot nőtt az 5. évadra.
Az ő tragédiája az hogy ez főleg Andrea-nak (és Brooknak) köszönhető és Andrea miatta halt meg.

MEDVE1978 2013.10.09. 14:06:34

@Oktogon8: Van egy ilyen értelmezése is a sorozatnak. Szerintem ez az az értelmezés, amit Giligan várt az emberektől és zömében nem jött be. Te viszont pont ezt vallod, ez is egy vélemény.

Walt nem egy példakép, de szerintem nem is az ördög vagy egy "rákos sejt a társadalomban".
Továbbra is tartom azt, hogy Walt csak eleve bűnözőket ölt meg, ártatlant sohasem.
Az sem igaz, hogy Walt "megrontotta" volna a körülötte állókat. Talán Skylerről lehetne leginkább ilyet mondani, de ő is a saját döntései miatt teszi, amit tesz (és rendkívül büszke a saját erejére, önfejűségére), illetve azért, hogy védje a családját. Hanket biztosan nem rontja meg, ő állatként kezeli a drogosokat már az elejétől kezdve, igazi bunkó zsaru. Számomra az, ha valaki állatként kezel embereket, nem pozitív tulajdonság. Ezt nem Walt váltotta ki. Gus, Mike, Jesse, Saul, Tuco stb. mind bűnözők, őket sem Walt rántja a bűnbe, nagyon keményen ott vannak.

Jesseről azt állítani, hogy nem ártott senkinek, miközben drogelőállító és kereskedő volt, elég meredek. Hank és Marie nem bűnözők (bár Marie ugye lopkod), de korántsem pozitív személyiségek.

Walt tragédiája az, hogy rossz útra lép és a túléléséhez Heisenbergé kell váljon, de még mindig nagyon sok pillanatban Walt marad és a személyiségének ez a része próbál pozitív döntéseket hozni.Ez a pozitív rész húzza vissza attól, hogy tökéletes pszichopata bandavezér legyen belőle. (megmenti Jesse-t, Hanket stb.).

scorsesefan 2013.10.11. 13:19:58

@Huber Zoltán: A cím alapján azt hittem, hogy akkora rajongó, hogy tényleg kipengetett volna annyi pénzt + 3 részért, de itt írják, hogy aztán kvázi árulta volna. Persze így logikus ez, de az első tippem ha bejön, jópofa lett volna. :)

Yakz Corot 2013.10.12. 15:46:16

@MEDVE1978: Spoilerezel, sokat. Nem jófejség.

Cruzito76 2013.10.14. 10:22:20

@Yakz Corot: Ha nem láttad a filmet, miért olvasol kritikát??

Yakz Corot 2013.10.14. 12:02:29

A sors útjai - Breaking Bad finálé
_Spoiler nélkül_

És láttam már a filmet, nem magamra gondoltam.

Cruzito76 2013.10.15. 08:47:04

@Yakz Corot: Szerintem aki nem látta, az meg nem fog egy 5 évadot átívelő, komplett, tanulságokat boncolgató kritikát és a hozzászólásait olvasni.

Ha igen, önmagára vessen, hiszen 3 mondat után látható, hogy mi a téma, el sem kell jutnia a kommentekig.
süti beállítások módosítása