Hallhatatlan Bond dalok

2013. július 07. 12:13 - filmvilág

Szerző: Hubai Gergely

bondkonc1.jpg2013. július 19-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Nic Raine vezényletével fellép a Budapest Symphony Orchestra, akik a 60 éves múltra visszatekintő James Bond legjobb zenei pillanatait elevenítik fel. Az instrumentális tételek mellett Veres Mónika és Gájer Bálint is színpadra lép, hogy olyan slágereket adjon elő, mint a "Goldfinger", a "Licence to Kill" vagy a legutóbbi film betétdala, az Oscar-díjas "Skyfall". Az ünnepi alkalom apropóján most 007 olyan dalról emlékezünk meg, melyek biztosan nem fognak elhangozni a koncerten, mivel ezek még a filmekbe sem kerültek be. Ennek ellenére háttértörténeteik minden esetben érdekes és ritka lehetőséget szolgáltatnak arra, hogy megnézzük merre tartanak a Bond-legenda vakvágányai.

001. Dionne Warwick: Mr. Kiss Kiss Bang Bang (1965)

1965-ben John Barry zeneszerző gyakorlatilag bármit megengedhetett magának a filmzene világában. Az előző évben írt "Goldfinger" páratlan siker lett - bár a főcímdal is szépen szerepelt a slágerlistákon, az igazi fegyvertény mégis az volt, hogy a Goldfinger filmzene album pár hét erejéig az éppen aktuális Beatles albumot is lenyomta a slágerlisták éléről. Amerikában ez szinte lehetetlen mutatvány volt ekkoriban....

A következő film (Tűzgolyó) számára Barry ismét megpróbálkozott a lehetetlennel, és egy olyan slágert akart írni, amely mellett még a "Goldfinger" is eltörpülne. A recept adva volt: végy egy erőteljes vokalistát, építsd bele a Bond-téma elemeit az alapba, és mindezt igazítsd Maurice Binder legendás főcíméhez. A nagy szervezésben azonban egyetlen apróságról elfeledkezett a szerző: a megfelelő címről.

A felvétel után a producerek megvétózták a dalt, mondván hogy az nem kapcsolódik elég szorosan a filmhez – pontosabban a film címe nem szerepel sem a címben, sem a szövegben. Alig egy hónappal a film premierje előtt új főcímdalt kellett írni és felvenni, a végül Tom Jones által előadott kompozíció a felsőbb utasításnak megfelelően a "Thunderball" címet viselte. Dionne Warwick felvételét azóta csak egyszer, 1992-ben adták ki CD-n.

002. Julie Rogers: You Only Live Twice (1967)

Az 1967-es Csak kétszer élsz az évtized legnagyobb Bond-filmjének ígérkezett: a film végén látható vulkán díszlet önmagában annyiba került, mint az első film teljes költségvetése. A sajtó alaposan tájékoztatott a forgatás minden részletéről (Sean Connery részben emiatt intett búcsút a szerepnek), ennek ellenére nagy meglepetést okozott, amikor 25 évvel később kiderül, hogy valaki a CTS mélyén „véletlenül” rögzített egy eddig ismeretlen főcímdalt.

A film tényleges főcímdalát Nancy Sinatra énekelte el és habár az énekesnő nagyon ideges volt a rögzítés során (a végső verziót közel egy tucat különböző felvételből kellett összevágni), a végeredmény az óceán mindkét partján nagyon sikeres lett. Mégis, amikor 1992-ben egy Best of James Bond CD-t készítettek a korábbi dalokból, az album producerei olyan furcsa dalt találtak az archívumban melynek címe ismerős lehetett, tartalma azonban vadonatúj volt.

A Julie Rogers által elénekelt "You Only Live Twice" demo egy furcsa anomália, amit még a készítők sem tudnak megmagyarázni. John Barry zeneszerző nem emlékezett rá, az énekesnő pedig megvolt győződve, hogy az ő dala szerepel a filmben. A valóságban ez egy alternatív főcímdal, aminek semmi köze sincs Nancy Sinatra dalához. A "Mr. Kiss Kiss Bang Bang" sorsához hasonlóan ez a dal is csak egyszer, 1992-ben került kiadásra.


003. Alice Cooper: The Man with the Golden Gun (1974)

1973-ban Paul McCartney szokatlan dologra szánta el magát: miután elolvasta Ian Fleming Élni és halni hagyni című regényét, házi stúdiójában összedobta egy dal demóját, amit elküldött az éppen New Orléansban forgató stábnak. Guy Hamilton rendező azonnal beleszeretett a dalba és pár héten belül megérkezett a hivatalos felkérés, hogy McCartney vegye fel a dal végleges verzióját. Ez a fajta merészség azonban csak egyszer volt kifizetődő...

Amikor Alice Cooper meghallotta ezt a történetet, a következő film (Az aranypisztolyos férfi) esetében ő is próbálkozott. Cooper saját dalt írt a már bejelentett Bond film címét felhasználva, majd a saját demo felvételét elküldte a producereknek. Miután nem kapott választ, agresszív kampányba kezdett és több helyen haknizott a dalával. Azt gondolta, hogy ha a dal magától sikeres lesz, a producerek kénytelenek lesznek felhasználni azt a filmben.

Azonban a filmvilág nem teljesen így működik és a producereket még jobban elidegenítette Cooper nyomulása, így garantálva volt a bukás. Az énekes végül 1973-ban a The Muscle of Love című albumán is megjelentette a dalt és később is szívesen adomázott a 007-es kalandjáról. Költői igazságtételnek érezte, hogy a végül Lulu által előadott "The Man with the Golden Gun" leszerepelt a slágerlistákon – bezzeg ha a Cooper dalát használták volna...

004. Blondie: For Your Eyes Only (1981)

Mivel a Bond filmek producerei mindig is szerették az éppen aktuális trendeket meglovagolni, 1980-ban a Blondie együttes teljesen természetes választásnak tűnt a "Call Me", az "Atomic" és a "Heart of Glass" sikere után. A Debbie Harris vezette new wave punk banda látszólag mindennel rendelkezett, amire a sorozatnak éppen szüksége volt: komfortosan rebellis hangzás, egy csinos szólóénekes, és már bizonyított slágerlistás helyezések.

A hivatalos megkeresés után a Blondie azonnal munkához látott, hogy legyártsa azt a slágert, amivel akár a filmtörténetbe is bekerülhetnek. Már majdnem a szerződés aláírására is sor került, amikor kiderült a szörnyű félreértés. A producerek a Blondie együttest azért kérték fel, mert velük akarták elénekeltetni az Oscar-díjas Bill Conti dalát. Csak előadóként tartottak rájuk igényt, szerzőként semmiképp sem.

Conti dalát végül Sheena Easton énekelte el, aki várva várt Oscar-jelölést hozott a producereknek (még ha a díjat nem is sikerült megnyernie). A Blondie szintén nem hagyta veszendőbe menni a saját dalát, az 1982-ben megjelent The Hunter című albumukon már szerepelt a dal, a lemez megjelenése után azonban 15 évre feloszlott az együttes. A félreértések elkerülése véget a sorozat készítői ma már világosabban fogalmaznak az előadók felkeresése során.

005. The Pet Shop Boys: The Living Daylights (1987)

Érdekes megfigyelni azt a markáns változást a Bond főcímdalok tekintetében, amit az 1985-ös Halálvágta hozott el. Ezen film előtt a filmzeneszerzőké volt a végső döntés a főcímdal tekintetében: John Barryt éppen ezért nem érdekelte Alice Cooper magánhadjárata és Bill Contit sem hatotta meg a Blondie saját dala – ők voltak a zeneszerzők és ezzel megnyerték maguknak a privilégiumot a dalok megírására.

Amikor a Duran Duran 1985-ben John Barryvel karöltve megírta az "A View to a Kill" című számot, minden megváltozott. A dal évek óta a legnagyobb Bond sláger volt és mindenki tudta, hogy Barry legfeljebb a hangszerelésben asszisztált, a sikert a banda hozta össze egymaga. A producerek ezután a legritkább esetben engedték a filmzeneszerzőket a dalok közelébe – azt írják olyanok, akik már bizonyítottak.

A popzenészek csábítása a 80-as évek végén volt a legerősebb, különösen érezhető ez a Pet Shop Boys által beküldött két instrumentális tételen, melyet a Halálos rémületben előmunkálatai során adtak át. Az felvételeken nem érződik semmi kifejezetten Bondos hatás, valószínűleg évek óta kész anyagokról van szó melyekkel szerencsét próbáltak. Később az egyik témából lett a "This Must Be the Place I Waited Years to Leave" című dal.


006. Ace of Base: Goldeneye (1995)

A The Living Daylights főcímdalát végül a norvég A-ha együttes írta és adta elő, de a Bond filmek producerei ezzel még nem végeztek az új északi invázió népszerű együtteseivel. 1994-ben az Ace of Base-t kérték fel arra, hogy álmodják meg az új Bond-film főcímdalát. Sajnos mivel az újabb svéd popinvázió csupán ideiglenesnek bizonyult, az EON végül inkább a biztos lóra tett és klónozta a "Goldfinger" hangzásvilágát.

A Goldeneye főcímdalát végül Tina Turner énekelte el, a szerzők Bono és The Edge voltak a U2-ból, az egészet pedig Nellee Hooper öntötte végső formába – a dal mégsem volt kifejezetten sikeres, különösen az Egyesült Államokban bukott nagyot. A váratlanul rossz szereplés miatt az MGM-en belül is felmerült a kérdés, hogy esetleg az Ace of Base nóta jobb választás lett-e volna… Szerencsére erről mi is véleményt formálhatunk!

Miután elveszítették a filmet, az Ace of Base átírta a dalt, a "The Juvenile" című nótát pedig a 2002-es Da Capo lemezükre rakták fel. Árulkodó a tény, hogy a szövegen gyakorlatilag semmit nem választottak, csupán a "Goldeneye" szót cserélték ki a "Juvenile" szóval – és a szövegnek mindkét esetben pontosan ugyanannyi értelme van. Alice Cooperhez hasonlóan az Ace of Base is jól sáfárkodott majdnem-Bond dalával.


007. Swan Lee: Tomorrow Never Dies (1997)

Az írott CD-k és az egyre megbízhatóbb internet korában egyre több együttes érezte úgy, hogy sikerülhet megismételni Paul McCartney mutatványát és egy jól irányzott csomaggal meghódíthatják a producerek szívét. Most is minden új Bond film előtt dalszerzők százai küldenek csomagokat a produkció különféle tagjainak: A holnap markában olyan szempontból volt kivételes, hogy ez volt az utolsó film ahol nagyon korán tudni lehetett az új film címét.

A cím ismeretében nagyon sok művész próbálkozott a hátsó ajtókon keresztül. A Pulp együttes korábban együtt dolgozott David Arnold zeneszerzővel, így őt környékezték meg azzal a dallal, amit később "Tomorrow Never Lies" címen adtak ki (ez lett volna a film eredeti címe mielőtt egy faxhiba megváltoztatta azt). Szintén sajátos hangzásvilágú dallal próbálkozott a Saint Etienne, de természetesen ők sem jártak több sikerrel.

A dán Swan Lee együttes azért emelkedik ki a rohamozók mezőnyéből, mert egyedül ők tudták később méltó módon újrahasznosítani a dalt. 2006-ban (tehát majdnem tíz évvel a film bemutatója után) a "Tomorrow Never Dies" a Hitman: Blood Money című videojátékban tűnt fel a szintén dán származású zeneszerző Jesper Kydnek köszönhetően. Az egyetlen szépséghiba, hogy az együttes 2005-ben feloszlott, így ezt a sikert már nem érhették meg.

Ha tetszettek a Bond-sorozat hallhatatlan dalai, mindenkit szeretettel meghívunk az igazi halhatatlan dalokra a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Ott olyan dalok kerülnek előadásra Veres Mónika és Gájer Bálint előadásában, mint a "Thunderball" a "Diamonds Are Forever" vagy a "Live and Let Die". Jegyek ITT kaphatóak.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr585394312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.