Un verano para matar - spanyol-francia-olasz, 1972. Rendezte: Antonio Isasi-Isasmendi. Írta: X. Abarbanel, Reid Buckley, Lluís Josep Comerón, Jorge Illa. Kép: Juan Gelpí. Zene: Sergio Bardotti. Szereplők: Karl Malden (John Kiley), Olivia Hussey (Tania Scarlotti), Christopher Mitchum (Ray Castor), Raf Vallone (Lazaro Alfredi). 110 perc.
Utazók, útra fel! – Mit kell tudni róla?
A hatvanas-hetvenes évek fordulóján a spagettiwesternek egyre kevésbé vonzották a közönséget, ezért az olasz filmesek új receptúra után néztek és szinte pillanatok alatt átálltak az úgynevezett poliziotteschik sorozatgyártására. A poros vadnyugati tájat a romlott nagyváros, a lovakat leharcolt Alfák és Fiatok váltották, a szótlan, kemény tekintetű hősök pedig már nem sheriff-csillagot és coltot, hanem rendőrjelvényt és/vagy Berettát viseltek. A körítés radikális változása, az erőszakosabb hangvétel ellenére a történetek fő mozgatórugói mégsem változtak sokat: borostás elődeikhez hasonlóan a sziklaöklű, öntörvényű zsarukat és gengsztereket is a személyes bosszú, illetve a korrupt, rothadó rendszer elleni harc motiválta. A tiszavirág életű, néhány év alatt önmaga paródiájaként kifulladó alműfaj az italowesternekhez hasonlóan gyorsan utánzókra és követőkre talált a kapcsolódó európai filmgyártásokban, érdekes mutációkkal és fontos háziasításokkal gazdagítva a korszak egyébként is színes kínálatát. A spanyol Un verano para matar (Summertime Killer) a tipikusan olasz poliziotteschi főbb alkotóelemeit az amerikai maffiafilmek ismert motívumaival keveri. A nemzetközi sztárokkal, egzotikus helyszínekkel és motoros kaszkadőrökkel megerősített bosszútörténet így fél úton helyezkedik el az akciófilmek fejlődése szempontjából kulcsfontosságú két alzsáner között. Antonio Isasi-Isasmendi hangulatos filmje mégsem a műfajtörténeti vonatkozások, de nem is az elsőrangú szereplőgárda, hanem Luis Bacalov feledhetetlen főtémája miatt maradt meg a filmrajongók elmlékezetében.
Egy táska rejtélyes fényei – Miről szól?
Hősünk, a hallgatag Ray (Christopher Mitchum) gyerekként szemtanúja volt, amint az apját brutálisan kivégzi a maffia. Felnőttként kíméletlen bosszúhadjáratba kezd és miután lelőtte az egykori banda két tagját, már csak a főnök van soron, akihez a titkárnőjén keresztül próbál közel férkőzni. Ray ekkor váratlan lépéselőnybe kerül, az elcsábított nőtől ugyanis megtudja, a célszemélynek van egy eltitkolt lánya (Olivia Hussey), akit a fiatal férfi sikeresen elrabol. A szervezet eközben felbéreli a korrupt New York-i rendőrt (Karl Malden), hogy találja meg és iktassa ki a bosszúállót.
Apró különbségek – Hol jön QT a képbe?
Ez esetben egy igen konkrét és egyértelmű hivatkozásról van szó, Tarantino ugyanis a Kill Bill 2 egyik kulcsfontosságú pillanatát Luis Bacalov kiváló zenéjével festi alá, igen emlékezetessé varázsolva a látottakat. A Summertime Killer végső akciószekvenciáját kísérő dallamok hibátlanul illeszkednek a végletekig stilizált autózás, illetve a Bill lakásába érkező Menyasszony képsorai alá, erős atmoszférával ruházva fel az egyébként is feszült jelenetet. E példán keresztül is kiválóan szemléltethető az a sajátos alkotói módszer, ahogyan QT az idézett melódiákat eltérő kontextusokban használja újra, eltérő jelentéstartalommal gazdagítva tovább az újrafelfedezett darabokat.
Megmondom én nektek, miről szól a Like a Virgin! – Verdikt
Isasmendi filmje tagadhatatlanul szenved néhány súlyosabb dramaturgiai hibától és egy bő fél órával hosszabb a kelleténél, mégis kifejezetten szépen öregedett az elmúlt évtizedekben. A portugál, olasz és spanyol tájképek hatásosak, a tó közepén úszó nyaraló telitalálat, és a motoros kaszkadőrök mutatványai, a trükkök nélkül rögzített üldözések sem rosszak. A Summertime Killer mégis a színészek miatt működik, hisz ők azok, akik képesek életet lehelni a rosszul megírt figurákba, a kissé lapos, kliséktől hemzsegő történetbe is. Christopher Mitchum (Robert Mitchum fia) kiváló a szótlan, mindenre elszánt motoros bosszúálló szerepében, a fiatal Olivia Hussey ragyog a vásznon, Raf Vallone pedig lazán hozza az ellentmondásos maffiózó-papa hálás figuráját. Az igazán lehengerlő alakítást azonban Karl Malden nyújtja, hisz minimális eszköztárral és lehengerlő profizmussal képes elmélyíteni a kiégett rendőr kissé alulírt karakterét. Élmény nézni, ahogyan a legendás karakterszínész az utolsó cseppet is kisajtolja a papírízű figurából, így képes feledtetni a forgatókönyv alapvető hiányosságait. A végére azért a keserű sztori is kikerekedik, ráadásul Bacalov is rázendít: sajnálhatjuk, hogy itthon szinte teljesen ismeretlen a film, és egyébként sem egyszerű már a nyomára bukkanni.