Sóhivatal

2012. december 06. 08:36 - Huber Zoltán

Munkaügyek

A fontoskodó bürokrácia örök céltáblája a magyar szatírának.

Munkaügyek - magyar, 2012. Rendező: Márton István. Írta: Litkai Gergely, Hadházi László, Kovács András Péter. Kép: Márton Balázs. Szereplők: Molnár Piroska (Elvira), Murányi Tünde (Katalin), Mucsi Zoltán (János), Elek Ferenc (Albert), Fodor Annamária (Timi), Kovács Lehel (Karesz), Tamási Zoltán (Imre). 26 perc.
Vetítik: M1 - 21:35, csütörtökönként

A hivatali packázás, az értelmetlen aktatologatás, a tragikomikus csinovnyik-lét hosszú évszázadok óta szerves része kelet-európai identitásunknak. Kafka vérfagyasztó látomásai, Gogol maró szatírái és Örkény groteszkjei mind-mind arra figyelmeztetnek, a világnak ezen a felén a bürokrácia (rendszerektől függetlenül) előbb-utóbb mindig a fejünkre nő. E fontos intelmeket ma sem vehetjük félvállról, hiszen ha felelős állampolgárként nem vagyunk elég éberek, a láthatatlan „Hivatal” bármikor önálló életre kelhet, és kíméletlenül felzabálhatja az egészséges individualizmust, az utolsó morzsáig. A nevetés különösen hatékony fegyver a bólogató beletörődés, az alattomos közöny ellen, a maró hivatali szatírákra tehát rendkívül nagy szükségünk van. Különösen itt, Magyarországon, ahol a Kádár-rendszerre épült demokrácia a zűrzavaros bürokrácia egészen új mutációját hívta életre, gyakran szürreálba hajló abszurditásokkal borzolva az emberek idegeit.

Munkaügyek2.jpg

A Magyar Televízió sorozata, a Munkaügyek mindenképpen fontos és hiánypótló kezdeményezés, hiszen a honi bürokrácia sajátosságainál, a magyar kishivatalnok figurájánál tökéletesebb alapanyagot keresve se találhat a honfitársait megnevettetni szándékozó alkotó. Az itthon jeles hagyományokkal rendelkező kabaré régen felfedezte már a témában rejlő potenciált, így nem véletlen, hogy az új produkció írói gárdája is a manapság virágkorát élő stand-up komédia világából érkezett. A három humorista már korábban is élcelődött az átlagember, és a mindenkori felettes szerv keserédes küzdelmein: az ismert tévés- és rádiós magánszámok mellett Litkai Gergely a Buhera mátrix forgatókönyvírójaként, Kovács András Péter a Multigáz és a Médialom szerzőjeként, Hadházi László pedig rádiós műsorvezetőként is ostorozta már az embertelen hivatali rendszer belterjes világát.

„IrReality Show” – hirdeti magáról nagyon találóan a sorozat, hiszen aki ma valóban tükröt kíván tartani az embert egyszerű ügyfélszámmá degradáló, önmaga vélt fontosságát arroganciával biztosító, ronda vízfejű szörnyeteg elé, az csak az irrealitásban, a szándékosan eltúlzott karikírozásban bízhat. Bár az első felületes pillantásra a Munkaügyek ügyetlen és olcsó Office-utánérzésnek tűnhet, a helyzet korántsem tragikus. Bár az alkotók a külcsínt és hangvételt illetően valóban merítenek a legendás brit-amerikai eredetiből, elsősorban mégis a hazai kabaréhumort próbálják a tipikusan honi irodai abszurddal ötvözni, többnyire sikerrel. Mivel a forgatókönyvet nem profi sorozatírók, hanem a már említett humoristák jegyzik, az epizódokon átívelő történet tulajdonképpen zárójelezhető is: a műsor erejét leginkább az alaptémából kibontott szóviccek, riposztok, bohóckodások, illetve a találóan elrajzolt irodai portrék jelentik.

Munkaügyek.jpg
A Munkaügyek a hagyományos szituációs komédiák formuláit kissé szabálytalanul használja, de a szerzők a tipikus hivatali élethelyzetekből (értekezlet, délutáni kávé, új munkatárs érkezése) hatásos poénokat faragnak, melyeket a hangsúlyozottan tipizált figurákra építenek. Maga a végeredmény elsősorban azért működőképes, mert az elnagyolt sablon-karaktereket nagyszerű színészi gárda kelti életre, akik még a gyengébb szövegekkel is rutinosan megbirkóznak, és szerethetően komikussá varázsolják a tulajdonképp igen tragikus figurákat is. Kálomista Gábor, a hazai közönségfilm egyik legfontosabb producere ismét remek csapatot hozott össze; a sorozat egyetlen komolyabb problémája, hogy a bántóan steril háttereknek, a túlzottan művi képeknek és a statisztéria teljes mellőzésének – pénzhiányról árulkodó – együttes eredményeképp szomorú üresség veszi körül a szereplőket.

Amikor azonban az írók elemükben vannak, örömest hunyunk szemet az apróbb döccenők felett, hiszen amit itt látunk, az a maga abszurd módján sajnos tényleg a valóságot tükrözi – így keserűen nevethetünk a hivatalos merevségen, az életunt aktakukacokon, a léleknyomorító irodai munkán, illetve önmagunkon is. Reméljük, a Munkaügyek hamarosan kinövi gyerekbetegségeit, és gyorsan megtalálja útját a közönséghez is. Ellentétben a bántóan buta, hamiskásan csengő napi szappanoperákkal és valóságshowkkal, erre az (ir)reality-sorozatra tényleg szükségünk van – mert amíg a bürokrácia öntelt képébe röhöghetünk, van remény.


A kritika először a Filmvilág 2012. májusi számában jelent meg.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr714950220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.