Alain Delon - A Jéghideg Angyal

2012. november 09. 08:30 - filmvilág

Szerző: Lányi János

„Ha csak egy kicsit is jobban érdekelné a mozi, mint az üzlet, az egyik legnagyobb színészünk lehetne. Így csak az egyik legnépszerűbb…”

delon1.jpgA múló évek megcáfolták a korabeli francia filmkritikus véleményét. Delonból remek színész lett, mi több, élő legenda, a francia mozi örök büszkesége. A mozi szerelmese, szakmájának egész életén át elkötelezett rajongója. Sohasem végzett színiakadémiát, mégis káprázatos színészi alakítások sorával írta be a nevét a mozi aranykönyvébe. Minden díjat elnyert, amit európai színész csak kaphat. Üstökösként ívelő pályafutása egybeesett az európai film nagy évtizedével. A legkiválóbb rendezőkel dolgozott, akiktől elsajátította a szakma minden csínját-bínját. A „Jéghideg Angyal” – ahogy egy német kritikus találóan elnevezte – az európai filmművészet nagy öregje a napokban 77. születésnapját ünnepli.

1935. november 8-án született Párizs külvárosában, Sceaux-ban. Apja mozivezető, édesanyja gyógyszerész volt. Szülei korán elváltak és a kis Alainnek hányatott, nehéz gyermekkor jutott osztályrészül. Nevelőszülők nevelték, majd 17 évesen Indokinába került katonának. 1956. május 1-én szerelt le és Párizsban alkalmi munkákból tartotta fenn magát. A szerencse 1957 májusában, a 10. Cannes-i Filmfesztiválon mosolygott rá, amikor egy amerikai tehetségkutató felfigyelt ragyogó külsejére. Hollywoodi szerződést ajánlott a megilletődött fiatalembernek, de az, némi habozás után, mégis francia filmekben kezdte el karrierjét.

1957-től filmezett. Az Amikor az asszony összezavarodik (1957) című krimiben tűnt fel először. Első nagy sikerét 1960-ban aratta. A René Clément rendezésében készült Ragyogó napfény (1960) című thriller világsikert aratott és egycsapásra ismertté tette a kezdő színész nevét. Clément-től jó barátsággal vált el, és a továbbiakban még három nagysikerű filmet forgattak együtt.

Következő mestere-pótapja Luchino Visconti lett, akivel először a Rocco és fivérei (1960) című nagyhatású drámát forgatta. Következő közös munkájuk A párduc (1963) volt, amely elnyerte a Cannes-i Filmfesztivál nagydíját, Delon alakítását pedig Hollywoodban Golden Globe-díjra jelölték. A címszerepet Burt Lancaster játszotta, felejthetetlenül. Luchino Visconti Delon életének meghatározó alakja lett: pallérozta műveltségét, mindenre megtanította, amit egy színésznek tudnia kellett. A sztár, sok évvel később, így emlékezett vissza rá: „Nem múlik el az életemben olyan nap, amikor ne gondolnék rá. Ami lettem, azt neki köszönhetem… Ez a férfi, és még néhányan mások, valódi tekintélyek voltak! Pótolhatatlan…”

delon2.jpg
A párduc
világsikere után karrierje töretlenül ívelt felfelé. Michelangelo Antonioni-val forgatta a Napfogyatkozást (1962), nagy példaképével, Jean Gabinnel pedig az Alvilági melódiát (1963). A bűnügyi történetnek olyan átütő sikere volt, hogy Delont a Metro Goldwyn-Mayer-cég Hollywoodi vendégszereplésre hívta.

Két éves amerikai turnéja nem lett túlzottan sikeres, mindössze, az utolsó filmje, a Texas, a folyón túl (1965) talált kedvező fogadtatásra. Visszatérve Párizsba, folytatta félbeszakadt hazai karrierjét. Rögtön egy bombasikerrel nyitott: a Kalandorokkal (1966), Lino Ventura partnereként. Ezután sikert sikerre halmozott. René Clément és Luchino Visconti után újabb férfi-példaképre-pótapára talált Jean-Pierre Melville rendező személyében, aki kifejezetten neki írta A szamuráj (1967) című krimijét. A film nemzetközi sikere életre szóló barátságot és további két közös, nagysikerű filmet eredményezett. Melville így nyilatkozott kedvenc színészéről: „Nagyon különleges kapcsolatban állok Alainnel. Természetesen őt tartom napjaink legokosabb francia színészének… és a legszebb férfinak. Úgy szeretem, mintha az öcsém lenne..., vagy inkább a fiam.”

delon3.jpg
A szamuráj
-jal Delon rátalált filmbeli imázsára, a vonzó bűnözőre, amellyel az évek során sikert sikerre halmozott. 1968-ban saját produkciós-céget alapított, Adel Productions néven, és első saját gyártású filmje, a Jeff után sorra ontotta a sikeresnél sikeresebb mozidarabokat, összesen mintegy negyedszázat.

Ugyanebben az évben kezdődött hat éven át tartó sikersorozata, amelynek nyitánya a Jacques Deray rendezésében készült A medence (1968) volt. Partnerének egykori nagy szerelmét, Romy Schneidert kérte fel: az eredmény minden rekordot megdöntő világsiker lett.

Rövidesen újabb két mérföldkő következett a pályán: A sziciliaiak klánja (1969) és a saját gyártású Borsalino (1970) minden rekordot megdöntő sikerének köszönhetően Delon a legerősebb pozícióba került, amelyben valaha is volt színészi pályája során. Világsztár lett, milliók kedvence, nemcsak az öreg kontinensen, de a tengerentúlon is.

Mindkét film külön fejezetet érdemelne. A sziciliaiak klánja azon kivételes alkotások közé tartozott, amelyekben minden a helyén volt: a jó sztori, Henri Verneuil tökéletes rendezése, Jean Gabin-Alain Delon-Lino Ventura szenzációs alakítása, Henri Decae fényképezése, és nem utolsósorban Ennio Morricone bombasztikus kísérőzenéje.

A Borsalino Delon saját cége, az Adel Productions finanszírozásában készült, rendezője A medence alkotója, Jacques Deray volt. A film bombasikerében nagy része volt az Alain Delon-Jean-Paul Belmondo párosnak, a hangulatos gengszter-sztorinak és Claude Bolling fülbemászó zenéjének. A legnagyobb szenzációt azonban Belmondo jelenléte jelentette: a sztár akkoriban ugyanis Delon legnagyobb riválisának számított…

delon4.jpg
Kedvenc rendezőjével-pótapjával, Jean-Pierre Melville-lel további két sikeres produkciót forgatott, a Vörös kört (1970) és a Zsarut (1972). A legkedvesebb barát azonban tragikus hirtelenséggel, még a Zsaru premierje előtt elhunyt.

A hetvenes évek elején Alain Delon karrierje üstökösként szárnyalt felfelé: egymásután négy filmet forgatott: mind a négy világsiker lett. Az Özvegy Coudercné (1971), Simone Signorettel, A két férfi a városban (1973), ismét – immár harmadszor és egyben utoljára, - Jean Gabinnel, a Zsarutörténet (1974) Jean-Louis Trintignant-tal, és a Zorro (1974) méltán öregbítették Delon hírnevét. A Zorro egy korábbi sikeréhez, A fekete tulipán (1963)-hoz hasonló kardos-köpenyes kalandfilm volt, ezúttal azonban messze látványosabb, élvezetesebb alkotás született nagy elődjénél.

Legendát teremtő, legjobb szerepeiben,  A szamurájhoz hasonlóan, mindig a magányosság, kirekesztettség légköre vette körül. Ő volt a rejtélyes és férfias hős, aki nem tud a társadalomba beilleszkedni, vagy a társadalom veti ki magából. A hasonló szerepeket mindig új vonásokkal gazdagította. A legjobb példa erre, a Két férfi a városban (1973) című filmje.

Gino, a börtönből szabadult bűnöző, jó útra tér és rendes polgári életet akar kezdeni. Egy túlbuzgó rendőrfelügyelő gonoszsága azonban gyilkosságba kergeti. Legtalálóbban egy korabeli, magyar kritikus vélekedett kiváló teljesítményéről: „Alain Delon rendkívül letisztult játékkal, a rokonszenvkeltés magas fokán alakítja a fiatal férfit. Már-már előző, bűnös életében is kételkedni kezdünk, amikor szeme tiszta pillantásával, következetesen vállalt becsületességével, a csábításokat határozottan elhárító, szelíd nyugalmával kerülünk szembe.”

delon5.jpg
A színészi és produceri tevékenységének is csúcsát jelentő film után, - a Zsarutörténet (1974) és a Zorro (1974) kivételével - sok átlagos, közepes alkotás következett, amelyek közül egyedül a Klein úr (1976) érdemel említést.

A hetvenes évek végétől azután egyre inkább az üzleti életbe vette bele magát. Több, sikeres vállalkozásba fogott, amelyek közül saját gyártású bútorai, férfiöltönyei, ingei aratták a legnagyobb sikert. A nyolcvanas évek elején saját illatszer-céget alapított, AD szimbólummal. Arcszeszei, férfi-dezodorjai, parfümjei az egész világon keresettek. Ebből az időből származik az alábbi kis történet, amelyet egy bécsi illatszerbolti eladónő mesélt el:

„Egy nap az egyik kolléganőm lelkendezve újságolta, hogy Alain Delon személyesen fogja ellenőrizni termékei árusítását. Azonnal elrohantam a fodrászhoz, habdauert csináltattam, felvettem a legújabb ruhámat és szívdobogva vártam a nagy pillanatot. A jelzett napon, percnyi pontossággal belépett az üzletbe ő… Pontosan olyan vonzó volt, mint a filmvásznon: sötétkék öltöny, hófehér ing, semmi nyakkendő. Lélegzetelállítóan jóképű, szimpatikus, közvetlen és megnyerő, ragyogó kék szemekkel, elbűvölő mosollyal. Mindegyikünkkel kezet fogott és megköszönte a munkánkat. Semmi sztárallűr, semmi nagyképűség. Azonnal beleszerettem…”

A hetvenes évek második felében filmjeinek nézettsége visszaesett, már-már visszavonulását fontolgatta. 1976 különösen szomorú év volt Alain Delon számára: egymásután két drága barátját veszítette el. Elhunyt öreg barátja-nagy példaképe, Jean Gabin, akivel három nagysikerű közös filmet is forgatott. Delon tisztelettel Főnöknek szólította Gabint, aki szeretettel Kölyöknek becézte fiatal barátját. Ugyanebben az évben halt meg Luchino Visconti is, Delon karrierjének elindítója, szeretett mentora.

delon-3felesleges.jpg
1980-ban a Három felesleges ember egyszeriben ismét a csúcsra repítette Delont. A mozgalmas bűnügyi történet nézettsége a Borsalinóéval vetekedett. Az óriási siker ismét szupersztárrá tette a színészt. Lelkesedése visszatért: ezután ő maga írta-rendezte-játszotta filmjeit, gyakran még a címadó slágert is elénekelte. Természetesen többségben saját produkciójú filmeket forgatott.

Első önálló rendezése, az Egy zsaru bőréért című krimi nagy sikert aratott. A könnyedebb hangvételű, ironikus, kifejezetten szórakoztató mozidarab után, egy komolyabb gengszterfilm következett. A kíméletlen jóval egységesebb volt elődjénél: Jean-Pierre Melville stílusában készült, és ismét bebizonyította, hogy a színész mindent tökéletesen megtanult nagy mestereitől.

A nyolcvanas években sorra ontotta a „Zsaru”-filmeket. A legsikeresebb az 1985-ös Zsaru szava volt, amely sikeresen ötvözte korábbi híres bűnügyi filmjeinek hangulatát az akkoriban divatos akciófilmek mozgalmasságával.

„ A szakmám gyakorlása felmérhetetlen örömöket okozott az életem folyamán.” – nyilatkozta a színész, akinek a számára a mozi és a férfibarátság mindennél többet jelentett az életben.

A Zsaru szava (1985) gyakorlatilag utolsó nagy sikerét jelentette. Késői filmjei közül egyedül a Két apának mennyi a fele? (1998) című nosztalgikus vígjáték érdemel említést, - korábbi nagy riválisa, a mára baráttá „szelídült”,- Jean-Paul Belmondo partnereként. A film nagy ívű pályája befejezésének tekinthető: könnyes-mosolygós búcsú volt szeretett közönségétől.

delon6.jpg
Alain Delon legendája még a hetvenes években szövődött: arról, hogy gengszterek a barátai, hogy gyűjti a revolvereket, hogy csak világoskék vagy fehér inget hajlandó felvenni, hogy csak fekete nyakkendőt visel. 1968-ban nagy port vert fel jugoszláv testőrének titokzatos meggyilkolása,- maga a sztár is a gyanú árnyékába került. Természetesen tisztán és győztesen került ki a bűnügyből,- olyannyira, hogy 1991-ben Mitterand elnök még a Becsületrenddel is kitüntette.

delon9.pngDelon szerelmei külön fejezetet érdemelnének. 1958-ban, a Christine című film forgatása alatt ismerkedett meg Romy Schneiderrel. A két főszereplő között viharos szerelem bontakozott ki. Öt évig tartó jegyességük az „Évszázad Románca” lett. A lángoló szenvedély szomorú csalódással végződött: Delon Nathelie Barthélémy kedvéért szakított élete legnagyobb szerelmével. 1964-ben elvette feleségül Nathalie-t, aki rövidesen Nathalie Delon néven ismert színésznő lett. A sztár amerikai turnéja alatt megszületett fiúk, Anthony. 1967-ben, háromévi házasság után mégis elváltak egymástól – Delon Mireille Darc színésznővel vigasztalódott, akivel 1968-tól végleg összekötötte az életét. Közben Romy Schneiderrel a szó legjobb értelmében vett baráti viszonyt ápolt, az egykori szerelmesek három nagysikerű közös filmet forgattak együtt. Baráti kapcsolatuknak Romy 1982-ben bekövetkezett hirtelen, tragikus halála vetett véget.

Mireille Darc-kal 15 évig élt együtt boldog harmóniában. A bájos, szőke színésznő vezette élettársa illatszer-cégeit és több vállalkozását. 1981-ben egy fiatal, kezdő színésznő, Anne Parillaud felbukkanása vetett véget a szép szerelemnek. Delon felfedezettje volt, és nemcsak az Egy zsaru bőréértben és A kíméletlenben játszott főszerepet, de Delon életében is. Néhány év után azután ennek a kapcsolatnak is vége lett; végül, 1987-től egy holland fotómodell, Rosalie Van Breemen személyében talált rá az „igazira”. 15 évig tartó együttélésük alatt két szép gyermekük született: Anouchka és Alain-Fabien.

Alain Delon ma mégis egyedül él. Douchyi birtokán egykoron tucatnyi kutyát tartott, alkalmazottak seregével vette körül magát. „A kutyáimmal együtt a régi életemet is eltemettem.” - nyilatkozta a közelmúltban. Mostani életéről keserűen beszél: „Én még boldog voltam és szabad. Azzal forgattam, akivel akartam. Most minden rossz. Minden nivellálódott…”

Birtokán felépítette A párduc forgatása alatti öltözőjének pontos mását,és itt őrzi összes régi emlékét. Esténként ide tér be és a régi emlékek felidézése közben az egykori kemény férfi szeméből patakokban ömlenek a könnyek.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr854898177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brando 2012.11.10. 22:05:39

Delon csak kívülről tűnt keménynek, igazi skorpióként mély érzelmekkel rendelkezett, akit mindig is érdekelt az elmúlás - és a nosztalgia. Az utolsó paragrafusban leírt aktusa épp ezért nem meglepő.

Érmevilág.hu 2012.11.29. 06:46:05

Gratulálok az íráshoz!

Ernő Koska 2019.07.18. 11:31:26

Hát kedves filmrajongó társaim, örüljünk neki, hogy a 60-as 70-es 80-as évek francia - és egyben európai - film császárai , mint Delon, Belmondo még velünk élnek. Nagy csoda ez!