Schrader + B.E. Ellis = The Canyons

2012. október 09. 14:31 - Baski Sándor

Teaser - grindhouse módra

Bret Easton Ellis, az egyik legnépszerűbb amerikai író, nem panaszkodhat arra, hogy a filmipar hanyagolná regényeit: az összes művéből készült már, vagy épp készülőben van moziadaptáció. A jelek szerint azonban ennél aktívabban is szeretett volna belekóstolni a filmkészítésbe, ezért Paul Schrader felkérésére megírta első önálló forgatókönyvét. A The Canyons azóta leforgott (Schrader rendezésében), és elkészült belőle az első előzetes is. A mikroköltségvetést Ellis-ék nagyrészt közösségi forrásból, azaz a leendő nézők felajánlásaiból gyűjtötték össze a Kickstarter-en, majd az egész forgatást és az utómunkálatokat is nyomon lehetett követni a film Facebook-oldalán, ahol maga Schrader számolt be a fejleményekről. (Sőt: még a közte és BEE közötti levélváltást is publikálták, ami a film megszületéséhez vezetett.)

A történetről viszont egyelőre nem sokat tudni, mindössze annyit, hogy a főszereplők huszonéves fiatalok, akik megpróbálnak befutni Hollywoodban. Az alkotók szerint a stílus L.A. noir, a fő témák pedig a bűn és a megváltás. Az egyik főszerepet a Disney-filmekből és a bulvárlapokból ismert Lindsay Lohan alakítja, a másikat az eddig több mint 1300 felnőtt filmben szereplő pornósztár, James Deen. A The Canyons első, grindhouse stílusú teasere a tovább után tekinthető meg.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr64828585

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.