A Gutenberg-galaxis ég-e?

2012. június 07. 17:09 - filmvilág

451° Fahrenheit

fahrenheit2.jpgBradbury és Truffaut víziója a könyvmáglyák társadalmáról, a hypertext és az eBook korában is vérforraló látvány.

Narancsvörösen izzó lángok töltik be a képet, a tűz-örvény közepén könyvek, megfeketedő papírlapok, végül pernye – a tűz elemészti a tudást és az emlékeket. 451° Fahrenheit – az a hőmérséklet, amelyen a könyvnyomó papír meggyullad – 451° Fahrenheit – Ray Bradbury kultikus antiutópiája a tűzőrökről, akik a könyvektől óvják a társadalmi békét, és egy másik 451° Fahrenheit: François Truffaut kongeniális adaptációja 1966-ból, főszereplő Julie Christie, a Jules és Jimből ismerős Oscar Werner, valamint maga a Gutenberg-galaxis – legalábbis ami megmaradt belőle. A regény és a film alaphangon ugyanarról a témáról szól, de ha közelebbről vizsgáljuk a két alkotást, rögtön feltűnnek a különbségek, az eltérő hangsúlyok. Bradbury filozofikus sci-fije kegyetlen diagnózis és jövő-vízió, míg Truffaut filmje stilizált hommage, de a tiszteletadás tárgya nem egy film, rendező vagy műfaj – hanem egy halálraítélt médium.

„Égetni: gyönyörűség volt.” – kezdődik Ray Bradbury 1951-ben írott könyve. A kisregény egy antiutópikus társadalomban játszódik, ahol a hivatalos szórakoztatóeszközökön, a televízió különböző mutációin kívül minden médium be van tiltva: a legerősebb tiltás a kollektív emlékezet papírra nyomott relikviáit, a könyveket sújtja. A 451° Fahrenheit főszereplője, Montag, tűzőrként dolgozik, feladata, hogy felkutassa és elégesse a még fellelhető könyveket. A szervezet a mai tűzoltók groteszkül kifacsart tükörképe: a tűzőrök nem a lángoktól őrzik a lakosságot, hanem a tiltott tudástól – eszközük a tűz, amely felperzsel mindent. Bradbury sci-fije a kortárs (már akkor!) átmediatizált és agymosott amerikai társadalmi rendszer szatírája, amelyben a tiltott, a hivatalostól eltérő információ természetesen a társadalom érdekében van elzárva annak tagjaitól: mint általában, az állam jobban tudja, mi kell a nép boldogságához, mint a szerencsétlen, eszmék és gondolatok közt tévelygő egyedek. A szabad választás joga és a szabad tájékozódás joga rossz vért szül – boldogtalanságot, őrületet és halált. Mi vezetett a könyvek betiltásához a regény világában? „A színes bőrűek nem szeretik a Kis fekete Sambót. El kell égetni. A fehérek szemében szálka a Tamás bátya kunyhója. Azt is el kell égetni. Valaki írt egy könyvet arról, hogy a dohányzás tüdőrákot okoz. Sírnak a cigarettagyárosok? El kell égetni ezt a könyvet. Fő a jó kedély.” Vagyis a PC, a politikai korrektség. A tűz – mint gyógyító erő – eltünteti a világ testén burjánzó fekélyeket, az embert összezavaró gondolatokat, a nyomtatott izgatószert, vagyis a könyveket. Bradbury antiutópiájában a „rendszer” saját védelme érdekében száll rá az egyetlen potenciális veszélyt jelentő médiumra: a könyv hősei azonban a történet végén felismerik, hogy a Gutenberg-éra termékei csak hordozók, a forma nem fontos – a lényeg a tartalom. A könyvekben felhalmozott ismeret átmenthető, és a főszereplő Montag – aki időközben tűzőrből könyvrejtegető renitens, majd menekülő földönfutó lesz – tevékeny részt vállal ebben. A némely könyv által hordozott pozitív tudás megmentésére egyetlen módszer lehetséges, memorizálni kell az első betűtől az utolsóig. Bradbury művének végén beteljesedő nukleáris apokalipszis után a „könyvemberek” – akik memóriájukban tárolják az általuk olvasott művek szavait – abban bíznak, hogy eljön az új középkor, ahol újra lesz nyomtatás, és eljön majd az „új ember” is, aki talán megérti majd a valaha papírra nyomott szavak üzenetét.

fahrenheit451.jpg

A könyvégetés vissza-visszatérő barbár rítus a történelem folyamán. A diktatúrák kedvelt közösségi játékai közé tartozott az – általában felülről szervezett – máglyarakás, amelybe a hatalom által kiközösített, indexre tett, eltörölni kívánt szerzők könyveit hányták. A nácik a zsidó (vagy annak gondolt) írók műveit vetették tűzre, a kommunista Mao Ce-Tung „kulturális forradalma” idején pedig gyakorlatilag minden olyan könyvet pusztítottak, amit nem a nagy vezető írt. A könyvégetés olykor lehet a tiszta elkötelezettség példája is: a diktatúra elleni 1956-os magyar forradalom idején Marx–Engels–Lenin összes műveinek lángjainál melegedtek a felkelők. A könyvégetés rítusának egy célja van: eltörölni, kiégetni az emlékezetből és elűzni a tudatból – nem magukat a könyveket, hanem az általuk hordozott gondolatokat. Mint a primitív mágia: ha megsemmisítem a jelképet, elpusztul maga a tárgy is. Vagyis, ha elégetjük a hordozót, meghal a gondolat. Semmi sem marad utána, csak szennyes, szürke por.

fahrenheitx.jpg

Truffaut filmje az adaptációk szokásos „hiányosságai” – elhagyott cselekményszálak, kimaradt szereplők és jelenetek, kiszórt motívumok – mellett másban is megváltoztatja Bradbury mondandóját. A regény hideglelős antiutópia egy velejéig elidegenedett és szellemileg leépült társadalomról, ahol a könyvégetés már csak tünet. A filmben viszont a főszereplő maga a médium – a nyomtatott kultúra szivárványos sokszínűsége. Ezek a színek a tűz vörösében egyesülnek: lángol a Don Quijote és lángol a Bovaryné, lángol a Cahiers du Cinema (a francia újhullám emblematikus folyóirata, amelyben maga Truffaut is dolgozott), lángolnak Salvador Dalí lágy órái, lángol Máté evangéliuma és lángol a Mein Kampf. A könyveknek kultúrahordozó funkciójuk van: bennük testesül meg mindaz az emberi kreativitás és tudásvágy, tehetség és butaság, jó és gonosz, amit a faj eddig felhalmozott. A bábeli könyvtár mindent tartalmaz az emberről, jót és rosszat is: épp ezért a Mein Kampfot ugyanúgy bűn elpusztítani, mint az Ószövetséget. Truffaut ezt az új hullám eszköztárából ismerős, képi idézetekkel és kiemelésekkel húzza alá – a film több pontján időről időre visszatérnek a különböző címlap-közelik, kiemelt szerzők és könyvek a nyomtatás évszázadaiból. Nem véletlen, hogy Truffaut mit mutat, és nem mindegy, hogy miért. A sokszínűség bemutatása mellett a megjelenő címek olykor a történetet is értelmezik és ellenpontozzák: az első megjelenő könyv például a Don Quijote – bájos áthallás Montag későbbi szélmalomharcára a tűzőrség ellen.

fahrenheit.jpg

A Montagot alakító Oscar Werner mellett a filmben hangsúlyos szerepet kap az akkori idők egyik legnagyobb női sztárja, Julie Christie is – olyannyira, hogy Truffaut egyszerre két szerepet is eljátszat vele. Ő Linda, a lázadóvá váló tűzőr agymosott felesége, a tévéfalakból ömlő szappanoperákba bódult, tablettákon élő társadalmi zombi prototípusa. És ő Clarissa, a filmben meglehetősen kékharisnyásra sikeredett anti-techno lányka, aki rajong a könyvekért, az esőért és olyanokat kérdez, hogy „maga boldog?”. Julie Christie színészi kvalitásai ma már nehezen felfedezhetők, de mentségére szóljon, hogy gyönyörű – Truffaut is ezt a tulajdonságát használja ki, amikor a feleség szerepében gyakrabban mutatja profilból, a kékharisnya szerepében pedig gyakrabban szemből. Hatalmas szemek, szoborszerű arc, elefántcsont-szín bőr. Bábu és talány. Truffaut nemcsak színészeit stilizálja át hús-vér alakokból marionettfigurákká, hanem a szín- és díszlethasználattal is a túllép a futurisztikus realizmuson. A 451° Fahrenheit Truffaut első színes filmje, és egyetlen sci-fije. Számára a sci-fi nem egy jövőbeli állapot aprólékosan megmutatandó színtere, hanem elrugaszkodási pont a stilizáció felé – a tűzőrök felszerelése, a lakásberendezések, vagy a vissza-visszatérő magasvasút inkább eltávolít a történettől, mintsem hihetővé teszi azt. Éppígy a színhasználat: sok kép átszínezett, de ha ez nem lenne elég, ott a mindenhol jelenlévő tűzvörös és különböző árnyalatai. A filmben meglepően sok a montázs és a villanásnyi időre feltűnő, gyors snitt: mielőtt a tűz elemésztené a nyomtatott lapokat, képük beleég a retinába. A 451° Fahrenheit ugyanúgy szerzői film, mint Truffaut minden alkotása, csak itt éppen a sci-fi kelléktárát használja fel a maga céljaira. Épp ezért a zsáner rajongóinak furcsa lehet egy-két filmes és történetvezetésbeli megoldás, amely, a sci-fi elvárások szemszögéből nézve kifejezetten szerencsétlennek tűnik. De ugyanez igaz megfordítva is: a megszállott Truffaut-rajongók furcsállhatják a rendező engedményeit a hollywoodi elvárásoknak, amely furcsaság persze főleg annak köszönhető, hogy a filmet az Universal Pictures gyártotta. 

*

„Ment-e a könyvek által a világ elébb?” François Truffaut szerint nem baj, ha nem. Elég, hogy a könyvekben dokumentálódott a faj tapasztalata, lenyomat készült az emberi szellem eredményeiről. A Gutenberg-galaxis amúgy is végóráit éli. A könyvnyomtatás nem egyidős az emberiséggel: el fog múlni ez is, új, egyszerűbb és talán hasznosabb technikák váltják majd fel a nyomtatott papírlapokat. Az eBook, a hypertext és egyéb gyerekcipőben járó könyvmutációk egyelőre nem jelentenek reális veszélyt a nyomtatott papír szerelmeseinek – de ami késik, az mindjárt itt van. Mai szemmel nézve ezért is különleges a 451° Fahrenheit című film gesztusa: a Lumiere-univerzum hódolatteljesen tiszteleg benne a Gutenberg-galaxis előtt. Ezer év múlva, amikor már sem a nyomtatott könyv, sem a vetített kép nem tartozik majd az uralkodó médiumok közé, erre a gesztusra azért emlékezni fogunk.

Kubiszyn Viktor

 

A cikk először a Filmvilág 2004. szeptemberi számában jelent meg.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr824571181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.