Légszomj - Kocsis Ágnes: Friss levegő

2012. június 02. 09:30 - filmvilág

Ma estére

A következetes minimalizmus nem zárja ki az érzelmességet, példa rá a 37. Magyar Filmszemle legjobb elsőfilmje.

Friss levegő – magyar, 2006. Rendezte: Kocsis Ágnes. Írta: Kocsis Ágnes, Andrea Roberti. Kép: Fillenz Ádám. Szereplők: Hegyi Izabella (Angéla), Nyakó Júlia (Viola), Turóczi Anita (Marina), Bereczky Péter (Antal). 109 perc.
Vetítik: M2 – 20:30

Kocsis Ágnes nem a Friss levegőben foglalkozik először magányos, elszigetelt, pótcselekvésekbe menekülő emberekkel. Szortírozott levelek című rövidfilmjének egy társtalan postás volt a főhőse, aki leveleik rendszeres felbontásával vadidegenek életébe nyert bepillantást. A 18 kép egy konzervgyári lány életéből című kisfilmben a konzervgyári gépsor mellett robotoló Krisztina mániákusan nyerni akar, minden nyereményjátékon részt vesz. Alapvető élménye mindhárom filmnek a monotónia – úgy a képek, mint a zörejek és hangok szintjén. Visszatérő cselekvések zárják körbe a hősöket, akiket ugyanazok a hangok kísér(te)nek (a Friss levegőben például a neon zümmögése a vécében), ugyanazokat a zenéket hallgatják (Krisztina a fürdőkádban újra és újra meghallgatja az I Just Want To Dance All Night című Peggy Lee-dalt, ahogy Angéla egyre a Don’t Let Me Be Misunderstoodot játssza le magának). Az egyhangú hétköznapokat pedig mindig megtöri valami váratlan esemény, ez azonban nem hoz valódi fordulatot vagy éles váltást a film dramaturgiájában. A Friss levegőben feltűnő „megállt az idő”-érzést is a rövidfilmekben vetette be először a rendező. A filmekben megjelenő ruhák, a berendezés, a bútorok alapján akár a hetvenes-nyolcvanas években is járhatnánk, egyedül az autók és műszaki cikkek árulkodnak a kortárs környezetről. A Szortírozott levelek és a 18 kép... hangulatilag megelőlegezik a Friss levegőt. A legtöbb kisfilmmel szemben ezek amúgy sem egyetlen ötletre épültek, hanem nagyjátékfilmes igénnyel és dramaturgiával készültek, szinte már a későbbi nagyfilmet készítették elő.

friss levegő1.jpg

További lényeges egyezés, hogy mindhárom filmben unalmas, lélekölő munkát végeznek a főhősök. Az ember „soha nem csinálhatja azt, amit szeretne” – morgolódott a Szortírozott levelekben Mezei Lajos. Ezért tehát amit csinálnia kell, azt csinálja jól, igazi szenvedéllyel. Ahogy Mezei Lajosnak, úgy Violának, a vécésnéninek is a munkája lesz a hobbija, sőt egyenesen a megszállottjává válik. Lakályos kis kuckót varázsol magának a vécében művirággal az asztalon, mélybordó bársonyborítással a falon. Mániákusan keresi a tökéletes illatot, különböző légfrissítőket kever össze és szagolgat a levegőben. Valahol tehát ezek az emberek ragaszkodni kezdenek a monotóniához. Az egyhangúságban kell megtalálniuk és kifejezniük magukat, a – fizikailag is – szűk terekből szenvedélyek, mániák, pótcselekvések segítségével próbálnak kitörni. A Friss levegő főhősei is pótcselekvésekhez menekülnek ahelyett, hogy egymás felé fordulnának. Anya és lánya egymás mellett, egy lakásban élnek, mégis mindig másokhoz akarnak közeledni, nem pedig ahhoz, aki a legközelebb van hozzájuk. Pedig a megoldást nem a kétségbeesetten hajkurászott kapcsolatok (az anya részéről), nem a nagyszabású ruhatervezési álmok (Angéla kitörési kísérletei) jelentik, hanem a közösségvállalás, a segítség, az együttérzés. A történet legvégére egy váratlan drámai fordulat miatt Angéla minden addiginál közelebb kerül anyjához, sorsközösséget vállal vele. Egészen odáig egyetlen közös programjuk az esti tévénézés volt, a lány kulcsra zárta anyja elől a szobáját, amikor pedig az este hazaért nem éppen jószagú munkájából, egy szó nélkül rohant, és kinyitott minden ablakot; most Angéla mégis áldozatot hoz, és ezzel hasonlóvá válik Violához.

Ha a film akár egyetlen jelenetébe belenézünk, az első, ami eszünkbe juthat róla, az a szigorúan visszafogott stílus. A
Friss levegőben a minimalizmus minden szinten érvényesül, a rendező nagyon következetesen viszi végig filmje minden egyes elemén. Kiváltképpen áll ez a rendkívül visszafogott színészi alakításra. A színészek jelenlétükkel, saját személyükkel vannak jelen, nem pedig játékukkal. Az Angélát alakító amatőr Hegyi Izabellát például egy hasonló ruhaipari szakiskolában találta a rendező, mint amilyen a filmben is megjelenik, de a Violát játszó Nyakó Júlia is igen kevés eszközzel mond el igen sokat. Akárcsak Fillenz Ádám operatőr képei, melyek szinte a kopárságig letisztultak, geometrikus mintákra egyszerűsítettek. Nem ritka, hogy a figurák csupasz térben, például egy teljesen üres fal előtt állnak, de igen erőteljes az is, amikor egy nagy fal előtt egy csupa derékszöget bezáró porolót, a közelben pedig szabályos kör alakú kis homokozókat látunk. Ennek a geometriának köszönhetően nagyrészt felismerhetetlen városelemeket kapunk, kevés a jellegzetes, ismerős(nek tűnő) helyszín.

friss levegő.jpg
Ahogy a fent említett rövidfilmekben, a legtöbb látványelem itt is a hetvenes-nyolcvanas éveket idézi. A berendezést alkotó minden bútor, az összes tárgy és ruha származhatna akár húsz-harminc évvel ezelőttről. Ez az „úgymaradtság” jelenthetné éppen a megrekedt társadalom jelenlétét, de a Friss levegő inkább az egyének drámája. Ahogy a nyilvános vécé mint munkahely láttán is eszünkbe jutnak a magyar társadalom súlyos problémái, ám a filmben ez nem a nagyközösség, hanem a személy szempontjából lényeges.

További minimalista stíluselem, hogy egyáltalán nincs a filmben kísérőzene, minden felcsendülő dallam a cselekmény része. Mivel sokkal egyszerűbb, primerebb szinten ugyanarról szólnak, mint maga a film, akár rejtett aláfestő zenék is lehetnének. Szintén a minimalizmus irányába mutat, hogy a film dramaturgiailag is nagyon egységes (néha csaknem egyhangú). Ennek ellenére van benne két váratlan fordulat is – mindkét főhőshöz kapcsolódik egy-egy. Valódi csattanóra épül Angéla „olaszországi” kalandja, és a film végén Violával történt drámai fordulatot is nehéz lenne megjósolni, a rendező mégis úgy dolgozza bele ezeket a film szövetébe, hogy annak felszíne minél egyenletesebb maradjon.

friss levegő3.jpg
A Friss levegő képalkotására jellemző az is, hogy nagyon kevés plánt használ, minimális benne a drámai plánváltás. Jellemzően egész alakos beállításokat látunk, a legközelebbi képkivágat a filmben a bő szekond, leggyakoribb azonban a kistotál és a totál. Ennek köszönhetően gyakran aprónak, esendőnek látjuk a hősöket. Habár a filmben egyetlen premier plán sincs, azaz nem látjuk közelről a figurák arcát, mégis sikerül közel kerülnünk hozzájuk és megismernünk őket. A közelik hiányát lehetne ugyan távolságtartásnak nevezni, de Kocsis ugyanolyan gyengédséggel viseltetik hősei iránt, mint Mike Leigh vagy Aki Kaurismäki (és finom humorral még közelebb hozza őket).
Bár Leigh filmjeiben is ugyanebben a csöndes tespedtségben élnek egymás mellett a jó munkásemberek, legközelebbi rokona mégis a finn minimalista mester.

A Friss levegőben kevés a kameramozgás, a történet statikus jellegű. Gyakori, hogy nem követjük az alakokat, vagy nem velük érkezünk egy jelenetbe, hanem a kamera messziről mutat egy kihalt utcát, ahol bevárjuk őket egy fix helyen. Amikor hazaérkeznek, akkor is mindig ugyanabból a beállításból várjuk őket a lakásban.
Habár Violát és Angélát legtöbbször monoton, ismétlődő cselekvéssor közben látjuk, sokszor körbejárjuk, módszeresen vizsgáljuk őket: minden oldalról kapunk egy-egy képet például a nyilvános vécében gubbasztó anyáról.

friss levegő2.jpg

A statikus beállítások és az erőteljes színhasználat miatt a mozdulatlan állóképek festményszerűvé válnak, megvan a saját szimbolikájuk. Az illemhely szűkös világában a bordó huzatnak és a vörös kiegészítőknek köszönhetőn melegek a színek, ezzel szemben mindenhol máshol – főleg a lakásban – hideg színek uralkodnak. Viola maga is mindig vörös ruhákat hord, míg lánya csakis zöldet. Viola a vörös, Angéla a zöld: különböznek, de kiegészítik egymást – és a legvégére hasonlóvá is válnak. A legerősebb szimbólumként mindez akkor jelenik meg, amikor az utolsó jelenetben Angéla zöld ruhaterve felkerül a nyilvános vécé vörös falára. Ekkor a két szín, a két nő egészen közel kerül egymáshoz.

Nem szikár minimalizmus ez tehát (nincs benne semmi szenvtelen vagy közönyös, éppen hogy időnként nagyon is érzelmes), hanem annak a művészete, hogy kevés szóval sokat mondjon a rendező. Amikor a hiány éppen valaminek a jelenlétét jelzi. Paradox, de Violáról és Angéláról úgy tudunk meg sokat, hogy közben nagyon kevés információt kapunk. A Friss levegő hőseinek nincs általunk ismert múltjuk: nem tudjuk meg, miért nincs apa a családban, vagy hogy miért távolodtak így el egymástól. Ám ha múltjukat nem is ismerjük, abban biztosak lehetünk, hogy van, lesz (közös) jövőjük.

Vajda Judit

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr964560510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.