Filmvilág blog

Suzanne Collins: Az éhezők viadala

Kajacsata

2012. március 22. - Baski Sándor

hungergames.JPGSuzanne Collins könyvét nehéz előítéletek nélkül kézbe venni. Ifjúsági bestsellerről van szó, amely rögtön trilógiává bővült (jelenleg 24 millió eladott példánynál tart, csak Amerikában), a nagyszabású hollywoodi adaptáció pedig már el is készült. (Mától vetítik a mozik.) Ha még azt is hozzá vesszük, hogy témáját tekintve „férfias” műfajokat (akciót, disztópikus sci-fit) kever romantikával, nem tudunk nem a rosszemlékű Alkonyat-szériára asszociálni. És nem alaptalanul: Collins-t nyilvánvalóan inspirálta Stephenie Meyer sikere, amikor úgy döntött, hogy a poszt-apokaliptikus világban játszódó, kegyetlen élet-halál harcot egy tinédzserlány szemszögéből mutatja be, a fiatal női olvasókat célozva meg ezzel.

Nem könnyíti meg Az éhezők viadalának elfogulatlan megítélését az a tény sem, hogy cselekménye, ahogyan azt minden recenzióban ki is emelik, a japán Battle Royale történetével mutat feltűnő hasonlóságokat. Collins állítása szerint csak azután szerzett tudomást Takami Kôshun regényének létéről, hogy leadta a kéziratot, de ezt elég nehéz elhinni. Mindkét könyv egy diktatúrában játszódik, mindkettőben tinédzsereket szállítanak egy világtól elzárt helyre, hogy ott – pedagógiai célból – egymásnak eresszék őket, mígnem egyetlen túlélő marad csak.

A baljós előjelek ellenére Az éhezők viadala, legalábbis az első rész, mégiscsak ambiciózusabb és igényesebb munka, mint Meyer vámpírrománca. A plágiumvádak egyfelől nem állnak meg, a Battle Royal ihlető szerepét ugyan nehéz lenne tagadni, de a viadal kontextusát és lefolyását sikerült annyira megváltoztatni, hogy a végeredmény egy teljesen más történet lett. Míg a japán változatban nincs közönség, Az éhezők viadalában a címbéli küzdelem egy showműsor része, ahol (láthatatlan) kamerák rögzítik a „játék” minden egyes másodpercét, a résztvevők pedig kénytelenek a közönségnek is „játszani”, hogy minél több támogatót, szponzort szerezzenek, ami a túlélés egyik kulcsa.

Collins könyvének ennek ellenére nem a disztópikus társadalom felvázolása a legnagyobb erénye, sőt a diktatórikus rendszer működésének logikáját több ponton meg lehetne kérdőjelezni, ahogy a viadal technikai háttere is homályban marad. Hasonlóan elnagyolt a főhős, a tizenhat éves Katniss életkörülményeinek bemutatása is (maga a lány a mesélő). Érthető ugyan, hogy mindezek helyett miért szentel Collins annyi időt az előkészületek bemutatásának – a célközönséget valószínűleg jobban érdekli a technikai-tudományos részleteknél az, hogy miként öltöztetik fel a stylistok a főhőst –, de a felvezetés aránytalanul hosszú, és helyenként érzelgős is.

Az Arénában lezajló küzdelem ellenben a regény legerősebb része. Collins korábban meglehetősen szentimentális stílusa itt jóval szikárabbá válik, élvezetesen, izgalmasan mesél, egy másodpercnyi megállást nem enged. Sikerül azt is megoldania, hogy főhőse testi-lelki kínjait anélkül érzékeltesse, hogy közben lépten-nyomon véres eseményekkel sokkolja az olvasót. Az éhezők viadala ennek köszönhetően azok számára is könnyen fogyasztható, akik a tiniromantikára kevésbé fogékonyak; itt a szerelmi szálnak is megvan a maga jól átgondolt funkciója. Collins regénye ugyan egyetlen pillanatra sem lép ki az ifjúsági lektűr keretei közül, de tisztességesen megírt, korrekt középszer, minden szempontból. 


Agave, Budapest, 2012.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr724332051

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fecsegőposzáta 2012.03.23. 07:22:28

Karácsonyra jópár könyvet kaptam, ezek jelentős része – nem meglepő módon – science fiction, ámde érdekes módon mégsem ezek egyikét olvastam mostanában, hanem egy másik, egész meglepő irányból érkezett sci-fit. Ugyanis Anna (a kisebbik lán...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

algi 2012.03.22. 10:20:28

Szerintem ilyet simán lehet írni a Battle Royale ismerete nélkül, mondjuk a Running Man hatására.

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2012.03.22. 12:05:13

@algi: Ami egy Robert Sheckley-novella nyomait viseli magán, ami pedig A legveszélyesebb játék (Richard Connell) ötletének továbbfejlesztése, ami szintén alapul valamin... És így tovább egészen Gilgamesig.

algi 2012.03.22. 13:19:59

@Orosdy Dániel: Meg mernék esküdni, hogy a '80-as években láttam egy ilyen jellegű filmet a tévében, de elég komoly hangvételű volt. Viszont a Schwartzis film óta képtelen vagyok megtalálni, mert mindenkinek a Running Man jut eszébe, ha elkezdem magyarázni.

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2012.03.22. 13:33:47

@algi: A kockázat ára (Yves Boisset), annak a bizonyos Scheckley-novellának az egyik feldolgozása. Keményen lenyúlták A menekülő emberhez. :)

dutch 2012.03.22. 13:58:42

A menekülő embernél is megkülönböztethetjük a könyvet meg a filmet, mert elég nagy az eltérés. King művében ha jól emlékszem nem volt közönség, csak menekült a városban, és egy nagyon profi kommandó üldözte. A vége pedig elég durvára sikerült.

Baski Sándor · http://filmvilag.blog.hu 2012.03.22. 14:48:44

A kiadó jelezte, hogy rosszul írtam a példányszámot: nem 10, hanem 24 milliót adtak el belőle, csak Amerikában.

@algi: Itt azért több a hasonlóság. A legfontosabb: hogy gyerekek a főszereplők.

algi 2012.03.22. 14:51:06

@Orosdy Dániel: Ah, köszi! Úristen, de rég láttam!

@[bs]: Oké, elhiszem.
süti beállítások módosítása