A gonosz érintése

2012. március 13. 11:11 - Orosdy Dániel

Bonnie-akták 7.

Touch of Evil - amerikai, 1958. Rendezte: Orson Welles. Írta: Whit Masterson (valójában Robert Allison Wade és H. William Miller) regénye nyomán Orson Welles, Paul Monash (a stáblistán nincs jelölve) és Franklin Coen (a stáblistán nincs jelölve). Kép: Russell Metty. Zene: Henry Mancini. Szereplők: Charlton Heston, Janet Leigh, Orson Welles, Joseph Calleia, Akim Tamiroff, Dennis Weaver, Marlene Dietrich, Zsa Zsa Gabor, Joseph Cotten, Mercedes McCambridge, Keenan Wynn. Kópiától függően 95/107/112 perc.

Utazók, útra fel!Mit kell tudni róla?

Ha Welles, akkor Aranypolgár! De melyik "a Második"? Jelölt akad bőven: Az Ambersonok tündöklése, Az óra körbejár (alias Az idegen), A sanghaji asszony, a Macbeth, az Othello, a velencei mór tragédiája, a Bizalmas jelentés, A per, a Falstaff és a H mint hamisítás egytől egyig elismert, magasra taksált filmek, mégis, ha a klasszikus debüt után legtöbbet emlegetett, legnagyobb hatású Welles-mozit keressük, csak a "noir sírkövének" is titulált A gonosz érintésére eshet a választásunk. Pedig ez a projekt látszólag minden, csak nem egy öntörvényű, Shakespeare-rajongó művész megnyilvánulása: ponyvaregény-feldolgozás a kor "trendi" sztárjaival, szigorúan a producerek szája íze szerint, bérmunkában, kvázi alkalmassági vizsgaként (az ítészek nem is felejtik el kiemelni, mennyire sekélyes ez a film az Aranypolgárhoz és a rendező más klasszikusaihoz képest - az már más kérdés, igazuk van-e).

gonosz érintése.jpg

Orson Welles persze nem lett volna Orson Welles (és a szerzői filmelmélet egyik fő ihletője), ha ilyen körülmények mellett nem kivételesen erős munkát tesz le az asztalra. A gonosz érintésével ugyan nem lett ismét az Álomgyár körülrajongott üdvöskéje (olyannyira nem, hogy ez volt az utolsó stúdiófilmje), viszont bebizonyította, hogy képes költségvetésen és határidőn belül maradni - ráadásul eközben sem egyéni stílusa, sem kísérletezőkedve nem hagyta cserben. A producerek persze átszabták a filmet, még pluszjeleneteket is forgattattak hozzá, és a sikere sem volt átütő, az idő mégis Wellest igazolta: A gonosz érintése ma már egyértelműen klasszikusnak számít, évtizedek óta a szakma és a közönség egybehangzó, szűnni nem akaró rajongása övezi.

gonosz érintése3.jpg

Egy táska rejtélyes fényeiMiről szól?

Kettőt és könnyebbet... A film noir klasszikusai hagyományosan nem a hézagmentes, tökéletesre csiszolt cselekményről ismertek, ami persze betudható az irodalmi alap, azaz a hard-boiled krimiirodalom zaklatott-szaggatott elbeszélésmódja örökségének is (ld. Raymond Chandler esetét A hosszú álommal, amikor maga a szerző se tudta megmondani, ki ölte meg az egyik szereplőt). A gonosz érintése dióhéjban egy mexikói-amerikai határmenti kisváros ügyes-bajos dolgairól szól, különös tekintettel a két ország hatóságainak rivalizálására, valamint egy helyi keresztapa családjának ármánykodására, de fontos szerep jut benne egy újdonsült feleségnek, egy zavart portásnak, egy (sokáig) lojális beosztottnak, továbbá az alkoholnak, a szexualitás sötétebbik oldalának és a múlt árnyainak is. Ennél sokkal pontosabban már csak azért sem lehet leírni a film történetét, mert jelentős eltérések lehetnek a jelenetek között attól függően, melyik változatot nézzük. (Elvileg az itthon DVD-n megjelent, 112 perces verzió áll legközelebb Welles elképzeléseihez, ám ez aligha helytálló: a reprodukció alapját egy eleve kompromisszumos rendezői jegyzet szolgáltatta, aminek teljes feldolgozásához több jelenet is hiányzott, ráadásul a kép is csonkolt alul-felül, miután Russell Metty operatőr annak idején nem 16:9-es, hanem 4:3-as képaránnyal dolgozott, és mostanáig semmi bizonyíték nem került elő arra vonatkozóan, hogy az alkotók ennél szélesebb formátumban akarták vetíteni a művet.)

gonosz érintése2.jpg
Apró különbségekHol jön QT a képbe?

QT a Jackie Brown révén jön a képbe, de ne szaladjunk ennyire előre, ugyanis A gonosz érintése már azokra is komoly hatást gyakorolt, akiknek művei a kis Quentinre gyakoroltak komoly hatást. Welles filmje nemcsak a rendező műfaji szabályokra fittyet hányó hozzáállása, excentrikus szereplői, a klasszikus noir-összetevőket végletes eltúlzó húzásai és zilált elbeszélésmódja miatt lehetett rokonszenves a fiatalabbak számára, hanem egy merőben ironikus és egy merőben virtuóz körülmény miatt is. Előbbi Charlton Heston mexikóiként való szerepeltetése, amiből már Sam Peckinpah is viccet csinált a Dundee őrnagyban (utóbb Tim Burton remek Ed Woodjában is emiatt panaszkodik a Vincent D'Onofrio alakította Welles a világ legrosszabb rendezőjének). Utóbbi a film elején látható, szinte folyamatosan mozgásban lévő, többperces vágatlan felvétel, melynek bravúrja egyszerre késztette tisztelgésre és versengésre az ifjakat, így többek között Tarantino egyik idolját, Brian De Palmát (A Paradicsom fantomja osztott képmezővel bolondítja meg a vágatlan felvételt), valamint John Carpentert (lásd a Halloween híres kezdő képsorait) és Robert Altmant, aki A játékos stáblistája alatt látható hosszú felvétel során még a dialógusban is utal A gonosz érintésére. (Mellesleg Welles is kifejezetten a stáblista kedvéért forgatta le ezt a snittet, ehhez képest a vízióját "hitelesen" rekonstruáló 112 perces változat erre sem volt tekintettel.)

gonosz-jb1.jpg

Steadycammel rögzített, többperces vágatlan követőfelvételek láthatóak a Kutyaszorítóbanban és a Ponyvaregényben is (lásd Michael Madsen ráérős sétáját a kocsijához, vagy John Travolta és Sam Jackson hosszas eszmecseréjét - többek között - a lábmasszázsról), de a Jackie Brown már sokkal egyértelműbben emel kalapot Welles előtt. Chris Tucker kivégzésének jelenetéről van szó, amely elsősorban nem a hosszával, hanem a kivitelezésével (egy kocsi éjszakai mozgásának követése először földközelből, majd egy méltóságteljes daruzás után a magasból) és a "halálos csomagtartó" szerepeltetésével idézi meg A gonosz érintését. Tarantino egyébként nem az a Shakespeare-t eredeti szöveggel adaptáló, színházi hátterű bohém, mint amilyen Welles volt, ezzel együtt nem tétovázik, ha tisztelegni kell a nagy előd előtt (pl. a Kill Billben egy beállítás erejéig megidézi az Aranypolgárt), és sokáig a sajtó is szívesen hasonlította a zseniális és nagyhatású újítónak tartott színész-rendezőhöz (nem Welles hibája, hogy ez a párhuzam ma már alig-alig áll meg: a derék Orsont a megbízható iparosokat preferáló Álomgyár rendezőként hamar feketelistára tette, színészként se kényeztették el túlságosan, míg Quentin barátunk gyakorlatilag azt csinál, amit akar).

gonosz érintése4.jpg
Megmondom én nektek, miről szól a Like a Virgin!Verdikt

Tarantino már most sok mindent elmondhat magáról, de vannak magasságok, amik egyelőre még tőle is messze vannak. Miközben az amerikai kritikusok egy része szinte csak az Aranypolgár miatt jegyzi Orson Wellest, és a későbbi műveit illetően már megoszlik a véleményük, Európában egyértelműen a legkomolyabb, remekművek tömegét jegyző filmművészek közé sorolják, akinek hatását a kortárs mozira szinte fel sem lehet becsülni. Évtizedek múlva talán QT is ennyire megkerülhetetlen figurája lesz a hetedik művészetnek, ki tudja, az esélye mindenképpen megvan rá, jelenleg mégis a 61 éves Aranypolgárnak van stabilabb helye a kánonban, nem az éppen csak érettségiző Ponyvaregénynek, és arra is várnunk kell pár évtizedet, hogy a Kutyaszorítóban ugyanolyan mély nyomokat hagyjon egy műfajon vagy jelentős alkotók tömegén, mint a klasszikus noir létére már a neo-noir felé mutató A gonosz érintése. Talán tényleg csak idő kérdése az egész, meglátjuk. Addig is mindenki nézze meg A gonosz érintését, ha teheti, aki pedig már látta, nézze meg újra. Érdemes.


Bónusz: egy érdekes, angol nyelvű írás, mely a nemi és faji előítéletek szempontjából veti össze Welles és Tarantino filmjét.

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr394297905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

harryangel 2012.03.13. 14:07:30

Nem mellesleg Welles színésznek is első osztályú volt.Ebben a filmben is egész elképesztő.
Meg az Idegen-ben is az volt.

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2012.03.13. 14:21:00

@harryangel: Így igaz. Olvastam olyan véleményt, hogy Welles ripacskodik ebben a filmben, de sztem ez teljesen téves. A játékstílusa tökéletesen passzol az anyaghoz (annyiban "sok", amennyira a karaktere az életben is sok lenne), és ő hozza ki a karakteréből legtöbbet a főszereplők közül (Heston elég egysíkú hozzá képest, Leigh-nek pedig szinte csak rémültnek vagy szerelmesnek kell lennie, egyik sem nagy feladat).

betegesh 2012.03.13. 14:27:29

Imádom ezt a filmet, imádom Wellest, szuper színész és a legnagyobb rendező (kegyike).

Huber Zoltán 2012.03.13. 16:02:38

Már legalább 100-szor megnéztem az első jelenetet: hibátlan suspense, nagybetűs mozi!

szenesandrea1 2012.03.16. 06:42:03

Kábé hány percnél van ez a jelenet A paradicsom fantomjában?

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2012.03.16. 12:43:22

@szenesandrea1: Most nincs nálam a film, úgyhogy annál pontosabbat nem tudok mondani, mint hogy "középtájon". Itt a jelenet leírása a wikiről:

"The opening scene is replicated midway through Brian De Palma's 1974 camp musical film Phantom of the Paradise. De Palma's version involves a prop car on a theatrical stage being pushed out of the wings with a time-bomb in the trunk and an increasingly panicky blonde passenger. The novel approach here is that De Palma's take was shot in split-screen with Paul Williams's Swan character and the Phantom alternately observing the histrionics from the balcony and proscenium, respectively."