Kevin Smith: Red State

2012. január 23. 15:40 - Huber Zoltán

Vér, veríték, könnyek

Szegény Kevin Smith, lassan két évtizede szeretné maga mögött hagyni a Shop-stop nyomasztó örökségét, az első rendezés kultikus sikere azonban mind a mai napig ólomsúllyal nehezedik az amerikai rendező vállaira. Smith próbálkozott már markáns műfaji váltásokkal (Apja lánya, Két kopper), sőt, a nagy előd szimbolikus lezárásával is (Shop-stop II), mégsem találta még meg a kivezető utat Jay és Néma Bob zsákutcájából. A Red State egy újabb, az eddigieknél talán egy fokkal ambiciózusabb kitörési kísérlet, de az aktuálpolitikai áthallásokkal és a taszítóan izzadságszagú kultusz-teremtéssel megbolondított szekta-horror egy csúnyán összecsapott mozi benyomását kelti. Hiába a jó színészek, és hiába a tetszetős alapötlet, ha Smith végig görcsös erőlködéssel kíván valami igazán nagyot és divatosat alkotni. Az ilyen trükkös dobások ugyanis csak laza csuklóval sikerülhetnek. 

red-state1.jpg

Bár a kultuszfilm pontos definíciójáról erősen megoszlanak a vélemények, abban szinte mindenki egyetért, hogy ezt a különös minőséget nem igazán lehet erőszakkal az adott műalkotásba szuszakolni. Hollywood többször próbálkozott már ilyesmivel, de az ügyes marketing-gépezet által felfűtött hype, a maximálisra srófolt kultusz-potenciál nem ér semmit, ha a közönség nem találja meg a műben azt a megfoghatatlan valamit, ami miatt aztán a film vallásos rajongás tárgyává válhat. Smith is szinte vért izzad, hogy a Red State megkaphassa a kitüntető „kult” címkét: leszerződteti a Tarantino jelét letörölhetetlenül magán viselő Michael Parkst, leigazolja a Coen fivérek auráját hordozó John Goodmant, és még a Breaking Bad néhány fontosabb szereplőjét is beleszövi a történetébe. Alaptónusnak a horrort választja, de hozzákever némi keresztény-fundamentalizmust, egy kis ostrom- és szökés-dramaturgiát, és ezzel a zavaros koktéllal még az amerikai terrorellenes harc ijesztő ellentmondásait is a közönség elé kívánja tárni. A nagyratörő erőfeszítések ellenben éppen azt a laza, intelligens iróniát ölik ki a filmből, amely célként vélhetően Smith előtt lebegett. 

Nem csoda, ha a kapkodó rendezés rendkívül zavaros történetvezetéssel párosul. A szex segítségével lépre csalt, majd a beteges szekta következő áldozataiként eszmélő gimnazisták döbbenete még rendben van – ráadásul itt látható a nagyszerű Michael Parks közel negyedórás magánszáma is, amely kétségtelenül vicces és emlékezetes. A stand-upos monológba hajló prédikáció azonban erősen megakasztja a film kezdeti ívét, és egy kicsit olyan hatást kelt, mint egy brutálisan elszállt gitárszóló rögtön a koncert elején. Innen Smith is elkezd össze-vissza kapkodni, és a kitörni igyekvő srácok, illetve a betörni szándékozó speciális egység jeleneteit már nem dolgozza ki megfelelően. A kellemesen tempós akciók, az imponálóan brutális meglepetések is a levegőben lógnak, ami azt a gyanút keltheti a nézőben, hogy talán egy félkész állapotú forgatókönyv került valahogyan a vászonra. 

red state.jpg

Smith az alapszituáció következetes kibontását, és a jellemek felépítését is a lehengerlőnek vélt, ám túlságosan elszámított látványosságok oltárán áldozza fel. Folyamatosan hoz be különböző szereplőket, újabb szálakat a történetbe, majd később zavaró módon megfeledkezik róluk, ami önmagában nem is lenne feltétlenül nagy baj, ha egy könnyed, önironikus mókázás lenne a végcél. Rendezőnk azonban mindenképp szólni kíván a közönségéhez, és a nagy bölcsesség kinyilatkoztatása egy végtelenül erőltetett, nyögvenyelős befejezést eredményez, ami végül nézhető középszerből a „kínosan rossz” kategóriájába száműzi filmjét. A fésületlenség, a széttartó dramaturgia és a központozás nélküli történet megbocsátható, ha cserébe jó színészeket láthatunk bohóckodni, vagy kapunk esetleg néhány vagány akciószekvenciát - a modorosság, a színlelt lazaság és a bántó okoskodás viszont már egészen más tészta. 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr963741007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The Man Who Laughs · http://trashneveles.blog.hu/ 2012.01.23. 16:09:40

Csalódtam én is benne, habár egyszer azért elment, de sokkal több volt benne.

Horrornak reklámozta, de horrorként abszolút nem működik. Társadalom kritikának elmegy, de nincs benne semmi olyan (valóságot elhallgató kormány, elmebeteg szekták) amiket már nem mondtak volna el ennél sokkal jobb filmek. A film második fele meg egy nonstop lövöldözés, ami sajna már kissé unalmas. Tényleg olyan mint, ha nem lett volna befejezve a forgatókönyv ezért inkább fegyver bemutatót tartanak a színészek.

Na viszont a színészek: Micheal Parks és John Goodman viszont egyaránt szenzációsat alakít, miattuk nem bántam meg megnézni a filmet.

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2012.01.23. 16:48:14

Vicces: Kevin Smith annak QT-szintű favorit és reménység volt, míg (pl.) PTA legfeljebb csak egy QT-epigon (a Hard Eight idején mindenképpen). Aztán utóbbi szépen kinőtte magát (Boogie Nights stb.), előbbi viszont alig lépett előre (és közben mellesleg szapulta az Anderson rendezte Magnóliát is). Most pedig Két kopper, Red State... Így tranzitál Gloria Mundy.

Az lehet a fő gond Smith-szel, amire Ebert még a Shop-show kritikájában utalt:

"The year that 'Clerks' played at the Cannes Film Festival, I was the chairman of a panel discussion of independent filmmakers.

Most of them talked about their battles to stay free from Hollywood's playsafe strategies. But Kevin Smith cheerfully said he'd be happy to do whatever the studios wanted, if they'd pay for his films. At the time, I thought he was joking."