A sötét lovak éve

2012. január 01. 14:49 - Géczi Zoltán

Géczi Zoltán évösszegzője

Tree-of-Lifefv2.jpgGenerációváltás zajlik a globális filmszakmában: 2011 legkiválóbb mozgóképeit ragyogó képességű fiatal rendezők hozták, nagy nevek csak mutatóban akadnak a toplistán. Eseménydús évet tudhatunk magunk mögött, érdemes volt éles szemmel figyelmezni a nemzetközi bemutatókat.

 













A legfontosabb: voltak jó horrorok. Legfőképpen a Red White and Blue (rend.: Simon Rumley): ez a politikai állásfoglalásként is értelmezhető, könyörtelen film egy hétköznapi körülmények között kirobbanó konfliktus által mutatja be, milyen előnyt élvez a professzionális, hidegvérű szadista  (a főszereplő egy ex-CIA-s kihallgatótiszt) a kétségbeesésből cselekvő amatőrökkel szemben. Eszköztelen, végletekig letisztult, brutális mozi, a dőlt betűs részt kéretik komolyan venni. Szerencsére a The Woman képes volt felnőni az elvárásokhoz (a fesztivál-bemutatókról érkező híradások és a vírusmarketing-anyagok sokkos állapotba került közönséget mutattak, pártállástól függetlenül szörnyülködtek az emberek, hogy ezt talán már mégse kellene), Lucky McKee az év legellentmondásosabb és legfontosabb horrorját tette le az asztalra, de úgy, hogy átszakította a deszkát. Iszonyúan kényelmetlen film, messze a jó ízlés határán túl és a hétköznapi ember komfortzónáján kívül játszódik, kell hozzá némi edzettség, viszont: A betolakodó óta nem láthattunk ennyire húsbavágó és lélekbemarkoló horrort. A két amerikai mellé egy angol is betársult: a Kill List (rend.: Ben Wheatley) dramaturgiailag némileg egyenetlen film, de működőképes és nagyon hatásos mozi. 

war arrows.jpg

Dél-Korea idén is adott nagy krimit (The Yellow Sea, rend.: Hong-jin Na) és remekbeszabott kosztümös harcművészeti drámát (War of the Arrows, rend.: Han-min Kim). A thaiföldi akciófilm apostolai, Panna Ritikrai és Prachya Pinkaew nemkülönben dél-koreai koprodukcióban forgatták le az év legvagányabb és legkeményebb martial arts moziját (The Kick). Taekwondo és muay thai lépnek frigyre egymással, a harci jelenetek kirobbanóan dinamikusak és durvák, JeeJaa Yanin és Ji-won Ye pedig az új generáció martial arts istennői. Akciórendezésben Ritikrai és Pinkaew hatalmas nagy királyok, kár, hogy hagyományos értelemben vett filmet csinálni továbbra sem tanultak meg: belegondolni is mámorító, mi történhetne, ha szereznének végre egy számottevő képességekkel felvértezett forgatókönyvírót és egy dramaturgot, illetve hanyagolnák azokat a kurva elefántokat. 

Buddha_Mountain_Main.jpg

A szívnek meg kell szakadni, de a kínai szuperprodukciók szemétdombja idén minden korábbinál gyorsabban növekedett, távol-keleti barátaink riasztóan hatékony módszerekkel törekednek rá, hogy elvegyék a filmbarát kedvét a big budget történelmi eposzok megtekintésétől. A The Lost Bladesman (rend.: Felix Chong és Alan Mak) és a Sorcerer and the White Snake (rend.: Siu-Tung Ching) a legnagyobb jóindulattal mérve is bambulásra érdemes délibábok csupán, elképesztő, hogy ekkora technikai tudással (mert a kínai filmesek felkészültsége elvitathatatlan) hogy lehet ilyen borzalmakat forgatni. A szakma foltján a Wuxia (rend: Peter Chan) és a Shaolin (rend.: Benny Chan) ejtett némi becsületet, Jackie Chan rendezése (1911) esztétikai szempontból bitang módon erős (propagandaanyagként a visszataszító agymosás csimborasszója), de mindez ettől a filmipartól siralmasan kevés. A legnagyobb kínai idén egy low budget dráma volt: Buddha Mountain (rend.: Yu Li). Semmi modorosság, semmi giccs; egyszerűségre törekvő, hatalmas szívvel és lélekkel megkomponált, csodaszép mozi. 

meeks cutoff.jpg

Az amerikai filmszakma 2012-ben a nagy blockbusterekről fog szólni (Dark Knight Rises, Prometheus), de ezt az évet megint a független drámák vitték. George Clooney végérvényesen csatlakozott a kortárs rendezők élvonalához, A hatalom árnyékában forgatókönyve és szereposztása egyaránt rendkívüli (Paul Giamatti, Evan Rachel Wood, Philip Seymour Hoffman, Ryan Gosling, Marisa Tomei, Max Minghella).  A Meek’s Cutoff már csupán témaválasztása és kivitelezése okán is figyelemre méltó alkotás: Kelly Reichardt filmje egy nagy amerikai mítosz, a nyugatot meghódító, a szebb jövőt kitartóan építő, elkötelezett pionírok hőstörténetének céltudatos, tökéletesen fókuszált dekonstrukciója. Korunk technikai elvárásaival dacolva 1.33:1 formátumban forgatták, szövegkönyve igencsak ritkás, hangulata pedig korántsem heroikus; a kietlen prérin konokon menetelő csapat mozija maga a filmre vitt pusztulat. 

Margin-Call-Poster-3-International.jpg

Szükséges lesz megjegyezni J. C. Chandor nevét. Első nagyjátékfilmje, a Margin Call lenyűgöző precizitással összerakott kamarathriller, véresen komoly dráma; a rendező bravúros módon képes fokozni a feszültséget, a suspense egyetlen pillanatra sem lankad, holott hagyományos értelemben vett akció egyáltalán nem szerepel a cselekményben, a 107 perces játékidőt tőzsdei elemzők és igazgatótanácsi tagok dialógusai töltik ki. Nem kisebb neveket sikerült meggyőzni a fiatal direktornak, mint Jeremy Irons, Simon Baker, Stanley Tucci, Kevin Spacey, Paul Bettany; egyértelműen ők alkották az év legerősebb színészgárdáját. Ugyanakkor Tilda Swinton simán vitte az év színésznője címet (Beszélnünk kell Kevinről, rend.: Lynne Ramsay), a Salvador Dalí bőrébe bújt Adrian Brody bravúros volt az Éjfélkor Párizsban (rend.: Woody Allen) mellékszereplőjeként, Bennett Miller diadalmasan tért vissza hatéves hiátusából (Pénzcsináló), Nicolas Winding Refn pedig móresre tanította az elpuhult hollywoodi nagyágyúkat: 2011 legstílusosabb filmje a Drive volt.

Mindeközben Terrence Malick alaposan megszívatta a világot egy saját önelégültségébe belefulladó, a sznobizmus minden létező toposzát felülmúló blöffel (Az élet fája), hazai pályán aratva szomorú diadalt a kortárs filmrendezőművészek legellenszenvesebb tökfilkója (Lars von Trier: Melankólia) felett. 

thekilling.jpg
Annyira nagyszerűen indult a The Killing, simán lehetett volna tízpontos évsorozata, ha valamiféle kurválkodási kényszerből kifolyólag nem barmolják el az évad végét. Sajnálatos módon divattá vált az amerikai sorozatok világában, hogy a producerek/rendezők oly hevesen tekintgetnek a prosperáló jövő felé, hogy képtelenek lezárni a fő cselekményszálat, mindig mindent nyitva kell hagyniuk, már az első évad is a második, még inkább a harmadik szezon expozíciójaként hivatott funkcionálni, és később csak rosszabb lesz, mert két kérdés megválaszolása mellett minimum ötven újat nyitnak meg. Hihetetlenül irritáló ez a tendencia. Ugyanez fokozottan érvényes a Trónok harcára, ami csupán irodalmi forrásából adódóan is kötelességtudatból veszi hülyére a nézőt, aki 600 percen át (!) ismerkedhet a prológussal, úgy, hogy az érdemi cselekményszálat éppen csak megkezdeni hajlandó. Tekintettel az emberi élet végességére, nem igazán előnyös ez a deal. A legjobb színészpáros 2011-ben Claire Danes és Damian Lewis duója volt (Homeland), sosem hittem volna, hogy valaha is leírom, de most igen: Claire Danes egy kivételes képességű színésznő (természetesen itt is csak félig-meddig zárták le a sztorit, f**k it). A rajongók örömére a Sons of Anarchy negyedik évadja sem okozott csalódást, montázsok és a zenei szerkesztés terén pedig olyan klasszist hozott, hogy arra példát ritkán látni. Kurt Sutter továbbra is a legmegveszekedettebb motherfucker a kábeltévés sorozatok szakmájában, that’s a fact. 

the-raid.jpg
Sajnos idén is voltak komoly hiányosságok és elmaradások. Sokkal, sokkal többet kellene foglalkozni az orosz filmekkel, és akadtak olyan tételek, amelyeket nem sikerült megtekinteni. Az előzetesek alapján döbbenetes akciófilm lehet az indonéz The Raid (rend.: Gareth Evans), David Fincher tutira nem rontotta el A tetovált lányt, nyilvánvalóan listás az új Cronenberg (A Dangerous Method) és a Suszter, szabó, baka, kém (rend.: Thomas Alfredson). 2012-ben is lesz mit nézni.

9 komment
Címkék: toplista új

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr563511137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

shitgun 2012.01.02. 00:39:55

Aki szerint a Drive jó, az Élet fája meg nem, arra nem kell hallgatni.

kovacsbalint · http://kovacsbalint.blog.hu/ 2012.01.02. 00:56:27

(rossz a link a buddha mountain alatt)
war of the arrow-ról mondasz még egy-két mondatot? imdb üres

Baski Sándor · http://filmvilag.blog.hu 2012.01.02. 01:04:11

@kovacsbalint: javítva, kösz! A Buddha Mountainről egyébként már írtam én is a lapban, Udine kapcsán:
filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=10702

@shitgun: Mindkettő alaposan túl van hype-olva, újra kell őket pár év múlva nézni.

_karmapolice_ 2012.01.02. 07:41:47

@[bs]: nincs az az isten, hogy én a Drive-ot újra megnézzem... egyszer is túl sok volt, csak azért nem jöttem ki a moziból, mert volt gyerekszobám.

mutant · http://universal.blog.hu 2012.01.02. 10:39:01

@_karmapolice_: én a Battle: Los Angeles-szel voltam így.

Cerkamatyi 2012.01.02. 21:14:28

@shitgun: A drive-ot nem néztem meg (még), de a tree of life nem tetszett. Akkor most én csira vagyok? :)

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2012.01.03. 11:33:32

@Cerkamatyi: Egy karakteres megmondó szerint biztosan. :)

shitgun 2012.01.03. 12:11:53

@Cerkamatyi: szerintem nem. Ha nem tetszik, nem tetszik. A Drive nálam szélsőséges eset, megnéztem, pocséknak találtam, viszont mindenhol ajnározzák, ami zavart kelt bennem, mert vagy én vagyok hülye, vagy mindenki más, és egyik sem valószínű. De akkor mi az igazság?