Made in Hollywood

2011. november 08. 09:00 - Huber Zoltán

Moziban

Sofia Coppola eddigi életműve filmes önvizsgálat, amely a felnőtté válás, illetve a hétköznapi élettől hermetikusan elzárt környezet és a hangsúlyos apafigura meghatározta női öntudat kialakulása köré szerveződik. A Made in Hollywood is ezt a terápiás vonalat építi tovább, de a korábbi metaforikus történetek helyett a rendezőnő most sokkal direktebben támaszkodik a saját gyermekkori élményeire. A védett, idilli kertváros, a francia királyi udvar és a japán luxusközeg után ezúttal a híres hollywoodi sztárhotel, a Chateau Marmont falai közé kalauzol minket, hogy mi is elmerülhessünk az üresen csillogó szórakoztatóipar világában. Coppola tulajdonképp nem is tesz mást, csak újrahasznosítja az Elveszett jelentés formuláját. A hangsúlyt ismét a sztárlétben meghasonlott férfira, az apafigurára helyezi, és a feszültség most is a sivár, mesterséges miliő és az emberi kapcsolatok törékenysége között jön létre. Nagy kár, hogy az időközben kultikus státuszba emelkedett nívós előddel ellentétben a szerzői önterápiát mégsem sikerült univerzális érvényű alkotássá emelnie.

made in america.jpg

Bár a rendezőnő folyamatosan tagadja az életrajzi vonatkozásokat, az ünnepelt hollywoodi csillag és a tizenegy éves kislány hangsúlyos apa-lány kapcsolatában azért nem olyan nehéz felfedezni az egyértelmű személyes érintettséget. Coppola eddig is tökéletesesen értett a hiteles és markáns hangulatok megteremtéséhez, bennfentesként azonban szinte lubickol a témában, és néhány ecsetvonással, imponáló könnyedséggel festi fel az ünnepelt mozisztárok keserédes világát. Los Angeles ritkán látható ilyen távolságtartó, de mégis elnézően kedves melankóliába burkolva: a hűvös, kékes tónusokkal, a popartos fényekkel dolgozó képek William Eggleston fotóit és Helmut Newton hollywoodi portréit idézik, az egyébként is statikus jeleneteket pedig valami fura időtlenség lengi be. A rendezés így tovább fokozza az Elveszett jelentés minimalizmusát, és egyre kevesebb kameramozgással, párbeszéddel és kísérőzenével dolgozik.

Az atmoszféra tehát rendben van, és a showbiznisz kifigurázása, a száraz, szarkasztikus humorba tekert irónia is tökéletesen működik, de ennél a film sajnos nem képes sokkal mélyebbre ereszkedni. A hírnév súlyával együtt járó egzisztencialista futamok, a hangsúlyos szülő-gyerek viszony ábrázolása nem mutat túl a már jól ismert sztereotípiákon. A popkulturális utalások, a lépten-nyomon kihelyezett idézőjelek és hasonlatok azonban mit sem érnek, ha nem sikerül átélhetővé varázsolni a főhős problémáit, és így bevonni a történetbe a szélesebb közönséget is. A testvérfilm az idősödő színész kapuzárási pánikján, illetve a fiatal lány félénk útkeresésén keresztül érthető érzelmekről és egy általános érvényű élethelyzetről mesélt – a Made in Hollywood hőse ellenben sokkal inkább tűnik nyafogós pozőrnek. Coppola adós marad a modorosan ábrázolt spleen komolyabb analízisével, és hiába csomagolja gyönyörűen, az ábrázoltak közhelyességét bizony nem tudja elrejteni, sőt, a bántóan didaktikus befejezéssel még ki is emeli a vulgáris bölcsességeit. Egy ilyen tehetséges, személyesen is érintett, megélt tapasztalatokból merítő szerzőtől ennél azért jóval többet várhattunk.


A Filmvilág októberi számában olvasható egy másik, némileg pozitívabb hangvételű kritika is a filmről. A rendező portréja itt található.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr383349399

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vajnágh Domokos: Életmű 2011.11.08. 13:27:59

100-dik, azaz egyszázadik posztjához érkezett az Elvarázsolt Kastély! Megköszönve látogatóinknak az eddigi töretlen bizalmat és támogatást, egyúttal remélve, hogy máskor is ellátogatnak hozzánk, fogadják szeretettel Vajnágh Domokos hosszabb l...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2011.11.08. 22:43:28

Megérdemelne egy "rendes" filmet a fater, FF Coppola karaktere is. Hogyan és mennyiben ihlette Han Solo figuráját, hogyan vitte (többször) csődbe a cégét és önmagát, miért pont a börtönviselt pedofil protezsáltját támogatja producerként, miközben a korai időkben neki szívességeket tevőkről néha megfeledkezik etc.

Ezt a trackback dolgot is elmagyarázhatná már valaki! A hivatkozott linkeken tényleg mindent lehet találni, csak nem a blogos tartalomra, címre, cikkre tett utalást...

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2011.11.09. 09:46:55

@Orosdy Dániel: "Hogyan és mennyiben ihlette Han Solo figuráját", "miért pont a börtönviselt pedofil protezsáltját támogatja producerként" etc.

Engem érdekel. Mesélj.

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2011.11.09. 12:49:26

@Csunderlik Peti: Hát ez az, hogy én se nagyon tudom, ezért is érdekel... :( A Han Solo-s dolgot talán Lucas nyilatkozta egyszer, és ismerve Coppola pár húzását (pl. hogy az Apokalipszis mostot eredetileg a vietnami fronton akarta leforgatni low budget filmként), nem nehéz belátni, hogy van benne valami.

A pedofilos protezsálttal Victor Salvára utaltam, aki egyrészt tehetséges rendező, másrészt börtönbe került, miután az első filmjének egyik gyerekszereplőjét... elcsábította? megerőszakolta? Még ez sem egyértelmű. Coppola bejárt hozzá a börtönbe, és producerként lehetőséget adott neki, miután kikerült, ami önmagában is érdekes körülmény, de ha ehhez hozzávesszük, hogy hogyan bánt Coppola William Campbell színésszel (akit mindenféle ígéretekkel szédített kezdőként, csak hogy szerepeljen a Dementia 13-ban, de menőként már nem állt vele szóba), akkor már egy egészen sajátos személyiség képe rajzolódik ki. És erről a személyiségről bizony lehetne forgatni egy nagyon érdekes filmet.