Jön (?) az első magyar steampunk-film

2011. augusztus 17. 17:00 - filmvilág

Sorsvonalak

 "Decemberben moziba kerül az első, állami támogatás nélkül készített, független magyar SF-játékfilm, a Sorsvonalak." - írtuk még 2009 októberében, a Hatvani Balázs rendező-producerrel készített interjú bevezetőjeként. A Sorsvonalak sajnos azóta sem készült el, viszont felkerült a netre egy friss előzetes. Ennek örömére újraközöljük az interjút. 


A magyar SF-film, ha nagy ritkán mégiscsak készül egy-egy, nem látványos kiállításáról híres, alkotóinak szándéka szerint a Sorsvonalak (Thelomeris) döntő fordulatot hoz majd ebben. 

– Te vagy a film rendezője és producere is. Honnan jött az ötlet a film elkészítésére?
– Az ötlet igazából egy ötletfoszlányból jött, ami érdekes módon a film végével áll kapcsolatban, illetve azzal a gondolattal, hogy túlélhető-e a világvége.

– Mi az, amit mindenképpen érdemes tudni a történetről?
- Az Óragyár tulajdonosa (Dörner György) irányítja a filmbeli várost, Thelomeris-t. Legalábbis azt hiszi, hogy irányítja, hiszen hamarosan kiderül, hogy talán a város irányítja őt, és a város központjának, a hatalmas Óragyár tornyának egészen egyedi elképzelései vannak, nem csak az ő, hanem az összes lakos jövőjéről. Az Óragyár tulajdonosának látszólag mindene megvan, hatalma az emberek, az egész város, és saját érzelmei felett. Kiderül azonban, hogy mégis vannak olyan események, amelyeket nem tud úgy alakítani, ahogy szeretné. Felesége (Bár Noémi Polli) az egyetlen, akit valaha is közel engedett magához, ám ő most halálos beteg. Az Óragyár alkalmazottai között is vannak, akik nem tudnak mindent úgy kontrollálni, ahogy szeretnének. Az apa (Kerekes József) új találmányán dolgozik, mikor élete keresztezi az Óragyár tulajdonosáét. Mindezt pedig egyetlen titokzatos embernek köszönheti, aki lehetőséget kínál a sors átírására, a város urának is lehetőséget adva haldokló felesége megmentésére. A sors azonban nem szereti, ha valaki irányítani akarja.

– Nem pályáztatok állami forrásokra a finanszírozáshoz, a film külső szponzorok pénzéből készül. Miért döntöttetek így, és mennyire járható ez az út?
Az ok – amellett, hogy tudtam, nagyon nehéz lesz – teljesen egyszerű. Ez a film nemcsak attól teljesen más, hogy SF, vagy hogy olyan egyedi látványvilága van, amire hazai filmben még nem volt példa, hanem egy új gyártási modellt és hozzáállást próbál meghonosítani. Nem fordult meg a fejemben, hogy az adófizetők pénzéből, kényelmesen hátradőlve csináljak egy filmet. Nekem fontos, hogy a filmem érdekli-e az embereket, és a sikere hozzásegít-e a következő film elkészültéhez.




– A film zenéjéről is érdemes pár szót ejteni.
Gulya Róbert zeneszerző komponálta a zenéket, és a Magyar Rádió közel 70 fős szimfonikus zenekara játszotta fel őket. Gulya Róbert Amerikában, Chris Youngtól tanulta a filmzeneszerzést, és nagyon különleges ember. Fantasztikus zenéket képes írni, amelyek méltóak olyan filmzeneszerzők munkásságához, mint Jerry Goldsmith vagy Hans Zimmer. Ő keresett meg minket, amikor már úgy látszott, nincs Magyarországon olyan zeneszerző, aki képes arra, amit szeretnék. Remélem a hazai filmrendezők és filmgyártók végre felfogják, micsoda kincs az, amit Gulya Róbert tud, és nem csak akkor kapnak észbe, amikor már a verőfényes L. A.-ben, mondjuk, Michael Bay-nek komponál. (Egyébként a George Lucas nevével fémjelzett Skywalker Ranch-en is dolgozott, ami – valljuk be – nem kis dolog.)

– Milyen filmek voltak hatással rád, vannak rendező-példaképeid?
Rengeteg film volt rám hatással. Az Alien 1-2, a Szellemirtók, a Szellemes karácsony Bill Murray-vel, az Idétlen időkig, Steven Spielberg korai munkái, vagy Richard Donner filmjei. A Kincsvadászok (The Goonies), és természetesen a régi Csillagok háborúja-filmek.

– Értek irodalmi hatások is?
Biztosan, bár sorsdöntő „hatásra” nem emlékszem. Rengeteg könyvet olvastam, imádok olvasni. Philip K. Dicket szeretem, Asimov novelláit vagy Lovecraft bizonyos írásait. A könnyebb SF-szerzők közül Stephen King hatott rám leginkább (a Talizmán, a Sárkány szeme, vagy a Setét torony-széria is SF). Olyan fantasztikus írói tehetsége van, ami közel áll hozzám, inspirál.

Hatvani Balázs (rendező), Kiss Levente (producer) és Mark Hamill (konzultáns)


– A filmnek – hazai körülmények között – szokatlanul nagy része tartalmaz CGI-t. Ki készíti az utómunkát? Van állandó stáb, ami végigkíséri az alkotási folyamatot?
Az utómunkát a cégünk készíti, a Trickorn Productions. Saját erőből, saját tervezéssel és kivitelezéssel készülnek a CG-trükkök. Rengeteg szabadúszóval működtünk együtt hosszabb-rövidebb ideig, akik nálunk dolgoztak a Sorsvonalak bizonyos fázisain (modellezők, textúrázók, kompozitorok és más szakemberek). Most arra törekszünk, hogy állandó effekt-stábbal nézhessünk a következő filmjeik elé, és úgy tűnik, sikerülni fog.

– Mekkora szerepe van a promóciónak?
Nagyon fontos a filmet kísérő kampány. Itthon ez is siralmas, ma már egy-egy plakátot sem tudnak igazán elkészíteni, túlgörcsölik, hogy „ne legyen Hollywood, se sablon”, és a végeredmény annyira más, annyira „egyedi”, hogy a minősége közelít a nullához és értékelhetetlenhez. Szeretném, ha ez is változna itthon. A Sorsvonalak olyan izgalmas látványvilággal rendelkezik, amire hatásos kampányt lehet majd alapozni.


Interjú: Csordás Attila 
31 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr863160696

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kukoid1 2011.08.18. 09:27:57

rossz előérzetem van :)

Noinfo (törölt) 2011.08.18. 13:29:11

A CGI sajnos messze nem az a színvonal, mint aminek kellene lennie ma eg filmben.

nikopol · http://nikopol.blog.hu 2011.08.18. 13:40:26

borzalmas dark city koppintás www.imdb.com/title/tt0118929/
Tarr CGI nélkül tudta hozni a legnagyobb steampunkot ever a werkmeisterben

Toll (törölt) 2011.08.18. 13:41:30

A zenerol a Matrix, a kepvilagrol a Batman ugrott be. A trailerbol pedig nem igazan derult ki, hogy mirol fog szolni a film. Viszont nem, nem tudnek jobbat csinalni...

ergerberger 2011.08.18. 13:44:15

Még, még!
Szakértse meg a többi IQ-nulla nímand is a CGI színvonalát!
Meg meséljetek, hogy milyen koppintás honnan!

Húzzátok le jól a szarba a saját jó magyar színvonalatokhoz azt, aki végre alkot valamit, ráadásul nem a mi adónkat feji meg hozzá!

A fhaszom a jó magyar mindent jobban tudó, szakértő seggetekbe...

kuruc12 2011.08.18. 13:45:50

szabadúszóval működtünk együtt hosszabb-rövidebb ideig, akik nálunk dolgoztak

Dolgoztatuk öket aztan kifizetes nelkul mehetnek a pic ába.

paráznabillegető 2011.08.18. 13:46:00

ez bizony a valami amerikás bűnös város! :)

Case · http://streetartbp.hu/ 2011.08.18. 13:59:15

Mit keres benne az emperor a star warsból (1:25)? :D Szerintem egyébként egyáltalán nem néz ki rosszul, aztán fene tudja, majd meglássuk a végeredményt, csak készüljön el.

és tudjátok mit? ezerszer inkább készüljön egy "borzalmas dark city koppintás" mint egy századik '56os-honfoglalós-társadalmidrámás-depressziós rettenet milliós, milliárdos állami maniból, 200-300 fõs nézõközönségnek. :D

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2011.08.18. 14:09:27

A Werckmeister harmóniák mint steampunk? A torinói ló akkor kb. fikciós dokumentumfilm.

nikopol · http://nikopol.blog.hu 2011.08.18. 14:09:44

vajon miért fáj mindenkinek a dark city?
ez nem egy "társadalmidrámás-depressziós rettenet"? a trivia alapján az
az állami zsozsót nem befolyásolja mert independent, magyarul ettől függetlenül is lesz 101. "'56os-honfoglalós-társadalmidrámás-depressziós rettenet milliós, milliárdos állami maniból, 200-300 fõs nézõközönségnek. :D" magyarul, akkor jártunk volna jól, ha ez megy állami pénzből

kenny69 2011.08.18. 14:23:11

@Case: Komolyan nem esik le hogy az a Mark Hamill?

Dupla fail Luke Skywalkert Emperornak nézni :-D

Vagy csak hülyéskedtél.

KenSentMe 2011.08.18. 14:26:03

Az a baj, hogy nem állami pénzből csinálta ez a szerencsétlen rendező. Mert különben lehetne szivatni, hogy "rohatttcsókos, mocskosingyenélősenki", stb. Így viszont intenzív gondolkodás után is nehéz megtalálni a fikázásához az érveket. Jaj, tudom már! Hát nincs rajta sapka.

bobby 2011.08.18. 14:42:32

@Noinfo:
Milyen színvonalról beszélsz te? Nem a 300 millió dolláros CGI-hez kell hasonlítani, hanem az azonos kategóriában lévő filmekéhez.

www.youtube.com/watch?v=rl9pSJYXBsk

Itt van egy. Ezt még anno moziban láttam. Simán élvezhető film, és mégis hol van ez mondjuk az SW episode 1-től?

Balhé az van 2011.08.18. 14:42:40

Ahogy nézem az előzetest, az az érzésem támadt, hogy a a Metropilis előzetesét nézem.
A CGI inkább a Sky kapitány és a holnap világát idézi.
Jobban belegondolva az egész képi világ inkább a Metropolis és a Sky kapitány keresztezése, mint a Dark City.

Összességében az egésznek jó kis hangulata van. Remélem hamarosan bemutatják és lesz olyan jó, mint a fent említett három film.

Balhé az van 2011.08.18. 14:52:28

És még egy apróság: a bemutató alapján nagyon nem jött át a steampunk érzés. Valahogy, valami hiányzik, hogy azt mondhassam, hogy igen, ez steampunk és nem egyszerűen csak az ipari forradalom korában játszódó film.

nikopol · http://nikopol.blog.hu 2011.08.18. 15:19:18

enki bilal immortal-ja egy kategória a werkmeisterrel

bobby 2011.08.18. 15:31:45

@hornos:
Ha tudsz szöveget értelmezni, akkor láthatod hogy a CGI-ről beszéltem.

Magyarul a technikai megjelenítésről, az effectekről, mivel azt kritizálta a kolléga.

Emese indul a busz 2011.08.18. 15:32:20

Lehet, hogy nincs benne állami támogatás, azt a pénzt a "hosszabb-rövidebb ideig velük dolgozó szakemberek" ki nem fizetése ellensúlyozza.

-zi- 2011.08.18. 15:35:25

bobby, az immortal nekem is eszembe jutott :) és a dark city is, de mégsem hasonlítottam egyikhez sem, hanem egyszerűen örülök, hogy van egy ilyen kezdeményezés. nagyon remélem, hogy jó lesz, és elindít egy folyamatot, ami végre tényleg nem csak "56os-honfoglalós-társadalmidrámás-depressziós rettenet"-eket (case, ezen hangosan felröhögtem) és kínosan vicceskedő vígjátékokat hoz majd nekünk.

nikopol · http://nikopol.blog.hu 2011.08.18. 15:35:34

@bobby: az is vágási feri, hogy nem neked ment a válasz ugye? btw az sw1 cgi-je brutálkult www.youtube.com/watch?v=yMeSw00n3Ac

TPZ 2011.08.18. 15:40:04

"nem jött át a steampunk érzés"

Azért, mert ez dieselpunk. en.wikipedia.org/wiki/Cyberpunk_derivatives#Dieselpunk

bobby 2011.08.18. 15:40:42

@hornos:
Legalább megtanulod a fórum helyes használatát.
"Válasz erre" használd egészséggel.

nikopol · http://nikopol.blog.hu 2011.08.18. 15:45:17

@bobby: a mandíneren pl bejönne ez pallérozott stílus :D (btw én inkább auto komment alrendszernek hívnám a dolog (ha már steampunk))

bobby 2011.08.18. 15:45:22

@hornos:
btw amiről beszélsz az nem az episode 1, hanem a 4.

safranyn · http://filmsor.net 2011.08.18. 15:47:27

Nekem az Ink (Tinta) ugrott be róla. De igazából leszarom, hogy koppintás e vagy sem, örülök neki, hogy van olyan magyar akit a filmvilág ezen része érdekel, nem pedig az idióta romantikus vígjátékok amikkel mostanában előállnak.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2011.08.18. 15:47:29

Ez nem érdekes, nem tetszik, nem szeretem.
Ha ugyanaz vágta / rendezte ezt a teasert, mint a filmet, akkor nagyon rossz úton halad.
Unalmas, semmitmondó. Nem attól lesz sötét hangulata egy filmek, hogy kevés fény van benne.
Ha nyomasztó, értelmetlen, lassú filmet akarok nézni, inkább megnézem újra a Radírfejet. Mert az kbszttul jó. Ez meg nem.

szamoai 2011.08.18. 15:57:22

ez a cgi bőven megteszi, ha a forgatókönyv és a rendezés jó. ez utóbbiakat majd meglátjuk.

btw ha már steampunk, akkor nekem a Meteo ugrik be, vagy még a Halálutak és angyalok, mindkettő '90-ből (ha jól tudom)

Ebzon 2011.08.18. 16:09:39

Hát itt egy említésre méltó dolog van: Mark Hamill. A többit meg hiszem, ha látom.

Ebzon 2011.08.18. 16:10:35

Steampunkról nekem meg az Akira ugrik be. Igaz, az anime

kokoagb 2011.08.18. 18:23:01

@Ebzon: Pedig az cyberpunk. :) A Steamboy már inkább.