Harry Potter a Filmvilágban

2011. július 13. 16:00 - filmvilág

Volt egyszer egy

A héten mutatják be a magyar mozik a Harry Potter-filmszéria utolsó részét. A Potter-jelenségről természetesen a Filmvilágban is esett jó pár ezer karakter, még az első, Chris Columbus-féle adaptáció bemutatójakor. Boldizsár Ildikó mesekutató, Arató László tanár és Reményi József Tamás irodalmár beszélgetett a regényciklusról, a filmről és célközönség elvárásairól. Először ebből a cikkből idézünk egy részletet, majd Békés Pál kritikájából, a poszt végén pedig az összes Filmvilágban megjelent Potter-anyagot kilinkeljük.


Mindenki varázsló és mindenki mugli

Muhi Klára: Régi tapasztalatom, hogy másként működnek a csodák könyvben, mint filmen. Számomra csalódást okozott a megfilmesített Harry Potter. A gyerekfilmek világában a Rowling-adaptáció nem tartozik az élvonalba, nem éri el a Spielberg- vagy Lucas-filmek színvonalát.
 
Arató László: Csatlakozom, ráadásul sokan mondták, akik nem olvasták a könyvet, hogy nehezen tudták követni a film cselekményét. Az osztályomban – ahol tanítottam is a Harry Pottert – sokan elvitték a szüleiket a moziba, s a szülők egy része ugyanezt mondta.
 
Reményi József Tamás: Pedig a mozinéző kedvéért egyszerűsítették le a filmváltozatot a regényhez képest. Az első kötetben épp az indítás pontosan jelzi az elkövetkező mese funkcióját, hogy tudniillik van egy hétköznapi, bumburnyák család, benne egy hétköznapi, szenvedő mostohagyerek, aki körül valami irizál – de vajon mi ez? A csodákat a keserű realitás kényszere szüli, hiszen hova is menekülhetne ez a szegény gyerek? Szó szerint „nekimegy a falnak”, s lám ott egyszer csak megnyílik egy csodavilág. Ám ha a legelső pillanatban tudjuk – miként a filmben –, hogy ez bizony égből pottyant gyerek, letették – akár egy Jézuskát – jászol híján a küszöbre, onnantól kezdve teljesen más történetet mesélnek nekem. A Jézuska-párhuzam fölerősítése egyébként mintha egyenesen bizonyos egyházi körök s korlátolt ellenérzések kivédését szolgálná: tulajdonképpen semmi baja nem lehet ezzel a történettel az égi eredetű ártatlanságra és szeretetre épülő keresztény világképnek. Kicsit távoli analógiával Boldizsár Ildikó egyik írására utalnék, melyben ő visszautasította, hogy Verne Gyulát bárki „lerasszistázza”, hiszen történetietlenek vagyunk, ha elítéljük azt a még erősen paternalista, de humanista szemléletet, amelyet a maga korában Verne képvisel a rabszolgákkal kapcsolatban. Nos, akik a kereszténység mítoszát féltik a Harry Pottertől, történetietlenül gondolkodnak, mert inkább üdvözlendő, ha valaki a gyerekhősét ideál keresésére indítja útnak.

Boldizsár Ildikó
: Ez egy ismert toposz: a messziről jött gyerek, az idegen gyerek, aki egyébként mindig hoz valami új minőséget oda, ahova becsöppen. S ez az indítás valóban elnagyolt a filmben, pedig a varázslóvilág ahhoz képest lesz egészen nagyszerű, hogy milyen közegből kerül ki ez a szegény Harry. Persze, aki olvasta a könyvet, annak a film minden jelzése, a legkisebb gardróbszekrény roppanás is nagyon informatív. De tény, hogy nem szenvedett ez a Potter fiú úgy a filmben, ahogyan a regényben.

Arató
: Szinte dickensi módon… (...) A Harry Potter szerintem egy tradicionálisan humanista, moralista történet, s erkölcsi botfülűségben szenved, aki a regény – ma már a magas irodalomban is ritkán előforduló – humanizmusát nem veszi észre. Én nem is értem ezt a hisztit körülötte.
 

Muhi: A hisztéria oka szerintem az a félreértés, hogy a Harry Potter a csodákról szól. A média is egyfolytában a csodák szokatlan mennyiségén álmélkodik. De sosincs szó arról, hogy a regényciklus tulajdonképpen miféle történetfolyam?

Arató
: Ez a regénysorozat szerintem többek között a devianciáról szól. A másság megtanulásáról és elviseléséről. Arról, hogy mindenki varázsló, és mindenki mugli. A Harry Potter egyfelől nevelődési regény, másfelől pedig egy nagy mítosz. A hetedikeseimnek elsősorban nevelődési regényként szoktam tanítani. A nagyobbakkal pedig belehelyezem egy jelentős hagyományba, abba a fantasztikus, groteszk vonulatba, mely E. T. A. Hoffmann Az arany virágcserép című elbeszélésével kezdődik, Gogollal, Bulgakovval, majd nálunk Örkénnyel folytatódik. Ebben a regényben pontosan az a fajta erős és éles ütköztetése történik a hétköznapiságnak és a fantasztikumnak – s ez maradt ki a filmből –, amit, mondjuk, Hoffmann-nál olvashatunk, amikor Anselmus diák egy forgalmas drezdai utcáról átlép Lindhorst leváltáros és szalamandra smaragdlevelekkel díszített pálmafái közé. Vagy ahogy Örkény Ballada a költészet hatalmáról című művében átlépünk egy hangsúlyozottan hétköznapi és unalmas világból a fantasztikum világába. Ugyanez az átlépés, illetve fantasztikum található meg itt is, csak a filmben ezt elrontották azzal, hogy Dursley-ék annyira idétlenek és karikatúraszerűek.

Muhi
: Milyen értelemben tekinthető mítosznak a Harry Potter?

Arató
: Abban az értelemben, ahogy erről Boldizsár Ildikó kezdett el beszélni: a hős itt tudniillik klasszikus kultúrhérosz. Potter Parsifal típusú vagy a Csillagok háborújából ismert Luke Skywalker típusú hős. Fontos a kettős párhuzam, hiszen nyilvánvaló, hogy Luke Skywalker maga is Parsifal. Ez filológiailag is bizonyítható, hiszen Lucas Joseph Campbell Ezerarcú hős című könyvéből merített, s maga Campbell George Lucas tanácsadója volt a film elkészítése során. De Campbell nyilvánvalóan hatott az Indiana Jones-filmekre és – szerintem – a Harry Potter-könyvekre is. Voldemort hasonlít Darth Vaderre, s ebben a regényfolyamban is az erő sötét oldaláról van szó. Biztos vagyok benne, hogy Rowling ismeri a Campbell-féle jungiánus mitológiai háttérirodalmat. Harry Potter egyébként azért parsifali hős, mert nem a saját közegében nevelkedik, hanem távol attól: idegenben, ismeretlenségben. És fokozatosan ismeri fel saját magát, illetve küldetését. Szerintem a regényciklus kulcskérdése, hogy Dumbledore miért dönt úgy, hogy nem a varázslók, hanem a muglik közt kell nevelkednie Harrynak, és mi magyarázza, hogy a fiú nem lesz egy Malfoy, azaz az „erő” sötét oldalának harcosa. Miképpen határozza meg a neveltetés, a határhelyzet, a kettős deviancia (az első részben muglinak varázsló, varázslónak mugli) és a barátok (a szegény Ron és a sárvérű Hermione!), továbbá hogy Harry a Teszlek Süveggel a Griffendélbe helyezteti magát, és nem lesz kékvérű arisztokrata-rasszista. Még mindig nem tudjuk – pedig már a negyedik kötetnél tart a magyar kiadás is –, hogy Voldemort miért akarta már a csecsemő Harryt megölni. Egyébként a regényben van egy csomó feltett és meg nem válaszolt kérdés, amelyek eleve kimaradtak a filmből.

 

 

Muhi: De azért legalább annyira mese is a Harry Potter, mint mítosz. Lucas például az orosz strukturalista mesekutató Propp művéből írta a szakdolgozatát. S ha felidézzük Bruno Bettelheim gondolatait a mese és mítosz különbségeiről, az derül ki, hogy a mitikus hőssel nem lehet igazán azonosulni, mert túl nagyszerű, túl tökéletes. A mesehőssel viszont – miként Harryval is – igen. A mítosz mindig pesszimisztikus világszemléletű, a mesék ellenben – miként Rowling regényei – optimisták.

Boldizsár
: Igen, a mitikus hősök inkább tragikus hősök, nagyon gyakran megbüntetik őket, és legtöbbször bukás a végük. A mesehősökkel ilyesmi nem történhet meg. De hogy kiből milyen tanulóutakon lehet valaki, annak fokozatai vannak. A klasszikus mesehőst mindig megelőzi két rosszul vizsgázó nagyobbik testvér, akiknek a hibáiból lehet tanulni. A Harry Potterben nincs meg ez a motívum, ő nem a mások hibáiból tanul, neki azonnal döntenie kell. Hogy honnét tudja, mi a helyes döntés – az itt a kérdés.

Reményi
: A Harry Potter sem nem mítosz, sem nem mese, hanem mítoszi és mesei elemeket egyaránt fölhasználó, modernitás utáni történet. Rowling regénye sajátos kompiláció, melyben az összes mesemotívum, Grimmtől Dickensig, Milne-ig mindenféle hatás felfedezhető, melyeket az írónő igen okosan épít össze.

Muhi
: A legnagyobb baj szerintem a szereplőválasztással van. A filmbeli Harry nem ágrólszakadt mesehős, s nem is kultúrhérosz. Helyes középosztálybeli gyerek, aki most állt fel a számítógépe mellől.

Arató
: Az igazi Harry sokkal lejjebbről indít, s azért tör sokkal magasabbra. A klasszikus Nemecsek Ernő-i, Nyilas Misi-i mintázat hiányzik a filmből: ennek a gyereknek azért kell bizonyítania, mert alacsony, nagyon szemüveges és nagyon vékonycsontú.

Boldizsár
: Fontos, amit mondotok, mert a gyerekek arra a kérdésre, hogy miért szeretik a könyvet, azonnal Harry külső és belső tulajdonságait említik, s azonosulnak ezzel az elesett, sovány, rendkívül hátrányos helyzetű hőssel. A filmbeli Harry ezzel szemben nem ilyen. Jól táplált, gyönyörű; egy olyan kisfiú, aki már a megjelenésével is bizalmat kelt másokban. Sok gyereknek tartok különböző foglalkozásokat. Tragikus, hogy most már egyre inkább a szerencsétlen, sérült hősökkel azonosulnak. A népmesékben nem azzal, aki megmenti a királykisasszonyt, hanem azt mondják: olyan vagyok, mint a sánta róka vagy a partra vetett hal meg a szárnyaszegett madár. Régen azt mondták: én vagyok a hős, aki legyőzi a sárkányt, most pedig: nem, én az vagyok, aki veszélyhelyzetben van.
 

Békés Pál: A Pottermék

A dolgok mai állása szerint ilyen sikeres könyvet még nem írtak. Ilyen jót már igen, többet is. A (részben) mai környezetbe emelt varázsló illetve varázslóiskola témájára Michael Ende Varázslóiskolájától Török Sándor Csilicsala csodái című sorozatáig többen is rátaláltak bel- és külföldön egyaránt. Remekművek születtek a sosemvolt mítoszok megalkotásából (Tolkien: A gyűrűk ura). A mitikus világ és a hétköznap emberének találkozásából (Mark Twain: Egy jenki Arthur király udvarában). A hétköznapi világ és a varázslatos személyiség találkozásából (Travers: A csudálatos Mary). A mesevilág és a való világ egymásra úsztatásából (Baum: Óz). Mindezek a világsikerek eltörpülnek a HP-diadal mellett, és álhírügynökségi jelentések szerint most már Andersen szobrának szeméből is az irigység bronzkönnyei patakzanak.
 
HP páratlan triumfálásához kétség kívül hozzájárult a kezdettől jelen lévő szívós, merész és minőségi PR. Meg persze a szerencse. (Ilyen szerencse-elemnek tekinthető az – egyébként csupán szórványos – egyházi tiltakozás. Évszázadok tapasztalata bizonyítja a papi intelmek példányszámnövelő hatását. A katolikus egyház nevezetes 1517-től 1965-ig érvényben volt Indexe akár könyv-világsikerlistaként is értelmezhető.)
Természetesen nem csupán a PR-ról és a szerencséről van szó. Hiszen a könyv (noha a tébolyító reklámkampány már-már elfedi a tényt) jó. Lendületes, fordulatos, magával ragadja, lebilincseli olvasóját. Tehetséges író műve, olyasvalakié, aki alaposan jártas a mese, a mítosz, a mágia irodalmában és bőségesen merít olvasmányaiból. Ez nem bűn, hanem lelemény. Bertolt Brecht egész életműve egyetlen vége-hossza nincs plágium.
 

Csak hát egy zseni kezén a másoktól csent motívum más minőségbe emelkedik. Rowling asszony nem zseni. Viszont kiváló érzékkel gyúrja egybe a különböző helyekről ismerős motívumokat, és alkot belőlük majdnem egységes egészet. A regényfolyam első kötetét szigorúan követő film egyik jelenetében a kelta mítoszokból fölfeketéllő Sötét Nagyúr a középkor mondáiból előfehérlő unikornis vérét szívja, hogy visszanyerje erejét, amikor egy a görög mitológiából odaszökkent jólelkű kentaur elűzi. A kentaur neve: Firenze. A jelenet nevezhető zavarosnak. Vagy posztmodernnek. Összhatását tekintve olyan, mint amikor a hatéves kisfiú támadásra vezeti a szőnyegen elegyes ólom- és műanyagkatona seregét, melyben együtt rohamoznak a lándzsás indiánok, a napóleoni gárdisták, az amerikai GI Joe-k és a 48-as honvédek. Nem látja köztük a különbséget, hiszen harcosok valamennyien és „mind régen voltak”. És a maga módján persze igaza van. Csak a felnőtt tudálékosság szeretné szétválasztani a medvebőrkucsmásokat a csákósoktól, a tomahawkosokat a géppisztolyosoktól.

Rowling asszony nem tudálékoskodik. Leleményeinek többsége ebből az ügyes összegyúrásból fakad. A varázslók sportja, a kviddics, a kosárlabda, a baseball és a ló helyett seprűnyélen abszolvált lovaspóló keveréke. A történet majd’ minden elemének meglelhető az előképe. Bolyhoskában, a bölcsek kövét őrző háromfejű kutyában éppoly könnyű ráismerni a Hádész kapuját vigyázó Kerberoszra, mint az iskola főmágusának, Dumbledore professzornak alakjában Merlinre, minden varázslók ősapjára. A kis Harry árvagyerek-életének nyomorúságában Twist Olivér sorsa dereng. A könyv minden motívuma „valahonnan ismerős”.
 

A legfontosabb találmány azonban a történetmesélés módja. A sebesség. Hogy minden bekezdésben történik valami. A történet olyan intenzitással pereg, amit a mai, klipeken, reklámokon, akciófilmeken szocializálódott gyerekközönség megkíván. Az író pontosan tisztában van azzal, hogy mekkora szakadék tátong a felnőtt generáció és a tévékészülékek előtt cseperedők agyberendezkedése közt. A HP ebben az értelemben a klipvilágkép foglalata – az írott kultúra eszköztárával imitálja a klipvilág hatásmechanizmusait. Láthatólag eredményesen.

Ám mi történik, ha ebből a regényből film készül? A játék megfordul. Klip-epikából klippentett klip? Nem. Egyszerűen csak egy közepes játékfilm.
Rowling asszony a hírek szerint két feltételt szabott producerének.
1. A kurrens amerikai sztárok helyett az angol színészvilág élvonala szerepeljen a filmben. Igaza volt.
2. A forgatókönyv pontosan kövesse a regényfolyam első kötetének eseményeit. Nem volt igaza. 

(...)

HP a Filmvilágban:

• Muhi Klára: Mindenki varázsló és mindenki mugli (Beszélgetés a Harry Potter-jelenségről)
• Gelencsér Gábor: Potter, a nagy varázsló (Beszélgetés egy nyolcévessel)
• Békés Pál: A Pottermék (Chris Colombus: Harry Potter és a Bölcsek Köve)
• Békés Pál: A kviddics nemzedéke (Harry Potter és az azkabani fogoly) 
• Kubla Károly: Harry Potter és a tűz serlege 
• Vajda Judit: Felcsavart Potterméter (Harry Potter és a Félvér Herceg)
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr963063193

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Harry Potter és a dementorok 2011.07.17. 17:50:24

Amikor valaki boldogtalan, amikor úgy érzi, elszívják előle a levegőt, s hogy minden öröm elveszett a világból, akkor a pszichiátria depresszióról beszél. Mi azonban, akik nem hiszünk a dajkamesékben, tudjuk: az illetőt valójában dementorok támadták me...

Trackback: Harry Potter varázslata - pszichoterápia és üdvösségtörténet a mesevilágban (1) 2011.07.17. 03:45:07

Ez itt egy régóta ígérgetett poszt arról, hogy miért szeretem Harry Pottert. Bölcsész vagyok, tehát a szöveget időnként bebéklyózza majd a nyelvészet és főleg az irodalomtudomány, de majd igyekszem fékezni magam (mert pszichológiáról akarok írni és teo...

Trackback: Harry Potter a Filmvilágban 2011.07.14. 17:45:09

A héten mutatják be a magyar mozik a Harry Potter-filmszéria utolsó részét. A Potter-jelenségről természetesen a Filmvilágban is esett jó pár ezer karakter, még az első, Chris Columbus-féle adaptáció bemutatójakor. Boldizsár Ildikó mesekutató, Arató Lá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.