Kalandra fel - A térhatású animáció korszaka

2011. június 10. 13:05 - VadalmaX

3D

A fantasztikus animáció meghódította a harmadik dimenziót.

A térhatású filmek történetük során minden időszakban rátaláltak a maguk domináns műfajára: míg a vörös-zöld hőskorban a kalandfilmek (főként a western) biztosították vászonról kiugró tárgyaikkal a legintenzívebb térélményt, a hetvenes évek nyitányán ugyanezt a funkciót a sexploitation-filmek ingerlő idomai látták el, a nyolcvanas évek derekán pedig a horror vérszomjas rémei. A 2004-es Polar expressz narratív nagyjátékfilmjével beköszöntő digitális 3D-éra azonban nem csupán kedvenc zsánert választott magának a gyermekmese (Rémrom, Volt, Coraline), a fantasy (Beowulf, Utazás a Föld középpontja felé, Avatar) és a science-fiction (A Robinson-család titka, Szörnyek az űrlények ellen, Harc a Terráért) fantasztikus édeshármasában, de mozifilmjei bő kétharmadánál az animációra voksolt a korábban szinte egyeduralkodó élőszereplős leképezés helyett. Soha ilyen erős törekvés nem nyilvánult meg az eszképizmusra, mint a mind tökéletesebb térhatást biztosító digitális sztereoszkópia elmúlt öt esztendejében – mintha a nézők egyre intenzívebb érzékszervi azonosulása csak a fantasztikum sosemvolt tereiben érvényesülhetne a leghatékonyabban. A rajzolt világokba tett mesés kalandtúrák színterei egyfajta paradoxonként a három dimenzió látványhatásán keresztül válnak hiteles, létező terekké: poros vadnyugati városkák helyett mágusképzők, földönkívüli űrhajók, kísértetházak falai közt barangolunk, kinyújtott kezünk kebelcsodák híján sosemvolt sárkányokba, társalgó kisállatokba vagy akár fasírtesőbe markol.

 

A térhatás legfrissebb technikai trendjét jelentő Real D felbukkanása gyakorlatilag egybeesik az animációs fantasztikum térhódításával, zászlóshajója nem kisebb hollywoodi monstrum, mint a Disney animációs stúdiója lett, közös debütálásuk, a 2005-ös Csodacsibe óta. A Pixar első háromdimenziós rajzfilmje, a Fel! immár a 11. egészestés produkció a sorban, amelyek harmada a Disney égisze alatt készült (Csodacsibe, Robinson-család, Volt): ez idő alatt a Real D piacvezetővé vált (felülkerekedve a speciális filmszínházhoz kötött IMAX-on), újításai nem csupán kényelmesebb és tökéletesebb vizuális élményt kínálnak a nagyközönségnek, de a produkciók filmnyelvi eszköztárát is befolyásolják, sőt magukat a meséket is átrajzolják. A Real D lényegét jelentő körkörös polarizáció alkalmazása (amely elválasztja egymástól a két szembe érkező képeket) hasonszőrű elődjéhez, a lineáris polarizációhoz képest elsősorban a mozgásélmény tekintetében számít fejlettebbnek. Míg a hagyományos kétszín-szűrős (anaglyph) eljárás leginkább az optikai tengellyel párhuzamos, azaz a kép belsejébe/belsejéből vezető mozgások esetén adott erőteljes mélységillúziót, a lineáris polárszűrő már a vízszintes (kamera)mozgások terén is meggyőző eredményt mutatott fel, a Real D körívben polarizált szemüvegeiben pedig a nézőnek a függőleges mozgásoknál sem kell a szellemképek megjelenésétől, netán a szem túlzott megterhelése folytán fellépő fejgörcsöktől tartania. Az új rendszer révén a tér immár mindhárom kiterjedésében bejárható (bár a gyorsabb, merészebb vízszintes mozgások még gondot jelenthetnek), mind a felvevőgép, mind pedig a néző tekintete számára – így nem csoda, hogy a Real D rendszerében készült filmek leggyakoribb helyszíne a levegő, központi motívuma pedig a repülés lesz.1


A közelmúltban készült digitális 3D-rajzfilmek részben, de inkább egészben ég és föld között játszódnak (néhol még a főszereplő életterek is vertikálisan tagolódnak, mint a Terra bolygó lebegő lakóinak oszlopmetropolisza vagy a Szörnyek az űrlények ellen San Franciscója esetében); hőseinek motivációi, célkitűzései jobbára függőleges irányba mutatnak. Ezekben a mesékben az égbolt hol a konfliktus, a rendet megbontó veszély forrása (legyen szó a lehullott égdarabkáról a röghöz kötött Csodacsibe történetében, a felhőkből zuhogó készételekről a Derült égből fasírtban, valamint a tucatnyi alkotás legnépszerűbb történetsémáját jelentő űrbéli invázióról, lásd a Szörnyek az űrlények ellen vagy a Csata a Terráért példáját), hol a főhősöknek felkínált lehetőség a Várva Várt Nagy Kalandra (az ifjú Robinson nyílegyenes égbeszállással ugrik előre saját jövőjébe, a Légy a Holdon serdülő rovarhősei magán az Apolló 11-en repülhetnek a Holdra saját kis lépésükért, a Jégkorszak 3 ősemlős-csapata a föld mélyéről próbál visszajutni a felszíni jégmezőkre). A 2009-es Fel! bájos és fordulatos kalandmeséje egyfajta összefoglaló kisenciklopédiája a függőleges tematikáknak, miként már címe is jelzi: idős, mogorva főhőse egy gyermekkori felfedezőálom, a Paradicsom-zuhatag keresésére indul léggömbökkel mobilizált otthonában, hogy aztán az eldugott dél-amerikai fennsíkon találkozhasson hajdani példaképével, majd egy lenyűgöző légicsata során megküzdjön vele egy repülésképtelen ősmadár megóvása érdekében. A Real D animációk önreflektív tanúbizonysága szerint a boldogság eléréséhez függőleges út vezet, felülemelkedve saját (technikai) korlátainkon elérhető a teljes mozgásszabadság vágyálma: míg a Polár expresszek és Kísértetkastélyok hullámvasútjai még kötött pályán vezettek el a happy endig, az új korszak első sikertörténetei a végtelen térhez énekelt himnuszok.


Varró Attila


Kapcsolódó televíziós vetítés: FEL! - HBO - 19:45 (június 10.)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr402973221

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.