Észak-Korea: Egy nap az életből

2011. június 05. 11:20 - filmvilág

A hét filmje

Az alábbiakban teljes egészében megtekinthető (magyarul feliratozott) filmről a Filmvilág tavaly márciusi számában esett szó Teszár Dávid észak-koreai dokumentumfilmekről szóló cikkében:

Az Észak-Korea: Egy nap az életből című propagandafilmet a KNDK Kulturális Minisztériumának védnöksége alatt a holland származású Pieter Fleury készítette, méghozzá azzal az őszinte szerzői meggyőződéssel, hogy a nyugati világ általa objektívabb képet kap az észak-koreaiak életéről (ez a dvd extrái közt található rendezői interjúból derül ki). Fleury egyetlen hétköznapot mutat be egy reprezentatívnak vélt phenjani varrónő családján keresztül: Pelikán elvtárstől eltérően ideológiailag itt mindenki kellően képzett, a reggel Kim Ir Szen és Kim Dzsong Il faliképének gondos letörölgetésével indul, az anyuka az óvodába menet USA-ellenes nótát tanít a kislányának, a textilgyárban szorgosan és fegyelmezetten munkálkodva túlteljesítik az előirányzott napi tervet, az óvónő pedig a „Kedves Vezető” hőstetteit magyarázza a kicsiknek.  

Egy másik családtagon keresztül bepillantást nyerünk egy csoportos angol órába is, e jelenetben érződik egyedül némi felszabadultság és humor, ám ezt egy hihetetlenül abszurd szituáció ellenpontozza: az egyik diák az információs korszak fontosságára (!) hívja fel a figyelmet, erre a tanárnő felteszi neki azt a kérdést, hogy mi az internet. Nem érkezik válasz, hogyan is érkezhetne egy olyan országban, ahol csak egy Kimhez közeli, szűk elit fér hozzá a világhálóhoz: a nép egyedüli információs forrását a pártállami média jelenti – hiába dolgozott a propagandagépezet a munkásparadicsom országimázsának kiépítésén, az Egy nap az életből végül saját magát leplezi le.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr92958675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

metag (törölt) 2011.06.05. 14:52:50

A második legboldogabb ország:
"According to the index, the happiest country in the world is China and North Korea is ranked no. 2. Interestingly, South Korea is ranked No.152 and the U.S. ranks last at No.203.

Chaoxian.com.cn sarcastically commented that "North Korea gladly gave the no. 1 spot to China and North Korea itself ranked no. 2. North Korea must be the happiest country in the universe."

China scored 100 points and was selected as the country where the happiest people live in and North Korea with 98 points, ranked at no. 2.

The top five rankings include Cuba (no. 3, 93 points), Iran (no.4, 88 points), and Venezuela (no.5, 85 points). South Korea, with 18 points, was placed at no.152 and the U.S. ranked no. 203 with its score not marked."
hken.ibtimes.com/articles/153551/20110528/north-korea-happiness-index-rank-china-top-us-bottom-photos.htm