Tôkyô nagaremono - japán, 1966. Rendezte: Seijun Suzuki. Írta: Kôhan Kawauchi. Kép: Shigeyoshi Mine. Zene: Hajime Kaburagi. Szereplők: Tetsuya Watari, Chieko Matsubara, Hideaki Nitani, Ryuji Kita. 89 perc.

Utazók, útra fel! – Mit kell tudni róla?

A Tokyo Drifter Seijun Suzuki egyik főműve, amelyet alkotói pályája csúcsán, 1966-ban készített. A japán rendező korábban tucatszámra gyártotta a B-filmeket a Nikkatsu-stúdió számára, a hatvanas években azonban megtalálta saját hangját. Továbbra is jakuza-filmeket készített, stílusa azonban egyre szürreálisabbá vált, a történet helyett a stilizált képi világra koncentrált – a Tokiói csavargó például, egy frappáns kritikusi meghatározással, olyan, mint egy pop art James Bond-képregény Godard rendezésében. A stúdió természetesen nem nézte jó szemmel, hogy egyik legmegbízhatóbb iparosuk egyre avantgárdabb filmeket gyárt, a Tokiói csavargó viszonylagos sikere miatt a következő munkájának ugyan még zöld utat adtak, A gyilkos jelét (Branded to Kill) azonban kirúgással honorálták. Ezt követően Suzuki feketelistára került, nem rendezhetett 10 éven át.

Egy táska rejtélyes fényei – Miről szól?

A film címszereplője egy bizonyos Tetsuya, aki Kurata gengsztervezér legmegbízhatóbb emberének számít. Miután a főnök úgy dönt, hogy visszavonul, Tetsuya is kész szögre akasztani a fegyvert. A rivális oyabun igényt tartana a férfi szolgálataira, ő azonban nemet mond. Otsuka bosszúból bérgyilkosokat küld rá, Kurata pedig arra kéri, meneküljön el Tokióból. Tetsuya, barátnőjét hátrahagyva, engedelmeskedik, ellenségei azonban vidékre is követik.

Apró különbségek – Hol jön QT a képbe?

Tarantino bevallottan nagy Suzuki-rajongó, a Kill Bill látványvilágára – a Lady Snowblood mellett – minden bizonnyal a Tokiói csavargó stilizált képsorai is hatással voltak, ahogy azt állítólag egy konkrét utalás is jelzi. (A tarantino.info szerint ez az üvegpadló lenne a Kék levelek házában, de erre nem sikerült rábukkanom. Aki nagyobb szerencsével jár, jelezze bátran.) Suzuki filmje fekete-fehérben nyit, majd átvált színesbe – ugyanez a Kill Billben fordítva zajlik le – de a történetben is akadnak hasonlóságok (mindkét film egy bűnszervezetből kilépni kívánó profi gyilkosról szól, akit „kollégái” bosszúból meg akarnak ölni). Suzuki szívesen játszik a színes (és üres) hátterekkel és gyakran változtatja meg egy jeleneten belül a világítást – nem csak a Tokió csavargóban, de többi filmjében is. Tarantino ugyanezt teszi a Kill Billben, például a Kék levelek házában zajló harcjelenetnél, ahol – a fekete-fehér inzertet követően – kék színbe borul a helység, és a szereplőknek csak a sziluettjeit látjuk. Pergő go-go zenére vágott leszámolásból mellesleg a Tokiói csavargóban is akad több. Egy ponton a Kutyaszorítóban emblematikus főcíme is eszünkbe juthat: amikor a gengszterek öltönyben, egymás mellett lépdelve vonulnak az utcán.

Csak ugatsz egész nap, kicsi kutya…? – Hommage, „lopás”, vagy valami más?

Valami más. Suzukival ugyanaz a helyzet, mint Godard-ral: Tarantino elsősorban nem konkrét motívumokat vagy képi elemeket vett át tőle, hanem az erős stilizációra és radikális hangnemváltásokra építő esztétikai hozzáállást. A japán kollégánál ugyanúgy belefér, hogy „kiszóljon a filmből”, mint Tarantinónál (lásd: amikor Tetsuya elkezdi maga is énekelni a főcímzenét), de a műfajokkal is hasonló élvezettel játszadozik. A hely, az idő (és a közönség) más, a szemlélet ugyanaz.

Megmondom én nektek, miről szól a Like a Virgin! – Verdikt

Kubiszyn Viktor írta a Filmvilágban megjelent rendező-portréjában: „Suzuki a Tokiói csavargóban a gengszter és melodráma-toposzok kiüresedett paneljeit változtatja új minőséggé, a karikírozás, a kifacsarás és a hallucinogén ábrázolás révén (…) randevúra hívja a westernt, Leonét, Godard-t és Melville-t, az amerikai B-filmeket és a japán jakuza-mozikat, lerombolja a hagyományos formát, de eklektikájával meg is őrzi annak nyomait, és új minőséget teremt.”
A Tokiói csavargó jóval avantgárdabb, mint a Kill Bill, vagy a többi QT-opusz, így elsősorban azoknak ajánlható, akik nem bánják, ha a cselekmény másodlagos a színek, hangulatok, stílusok öncélúnak tetsző, de annál bravúrosabb játéka mögött.