Filmvilág blog

Vörös Narnia és a Call Girl

Premierek a héten

2010. december 08. - filmvilág

NARNIA KRÓNIKÁI 3. – A HAJNALVÁNDOR ÚTJA - C.S. Lewis hétkötetes keresztény gyerekfantasy-jének hála, Harry Potter kalandjainak végeztével sem maradnak a mozik látványos ifjúsági kalandsorozat nélkül. Érdekesség: a harmadik részt az a Michael Apted jegyzi, akinek egy Bond-filmet (A világ nem elég) is találhatunk a portfoliójában. [előzetes]

A Filmvilág kritikusa szerint: A történetvezetés esetlensége, a durván felskiccelt karakterek, a humor hiánya és a helyenként kifejezetten gagyi látványvilág a világ pereméhez tartó kalandos tengeri utazásról mesélő harmadik részben is változatlanul középszerűvé és sekélyessé teszi a végeredményt. (Szabó Noémi kritikája a januári Filmvilágban lesz olvasható.)

RED – Warren Ellis angol képregényszerző történetéből Az időutazó feleségét jegyző Robert Schwentke készített adaptációt Bruce Willis, Morgan Freeman, John Malkovich és Helen Mirren főszereplésével. A felsorolt színésznagyságok olyan nyugdíjba vonult CIA-kémeket alakítanak, akiket egykori munkaadójuk hidegre akar tenni. Érthető módon szeretnék megtudni, hogy miért. A senior szereplőgárda és a történet egyes elemei miatt néhány kritikus a Stallone-féle A feláldozhatókhoz hasonlította a filmet, maga Ellis viszont nem volt elégedett a végeredménnyel, az eredeti képregény ugyanis jóval komorabb tónusú, mint a komédiára hangolt adaptáció. [előzetes]


CALL GIRL
– Kuriózum a mozikban: szlovén film. Főszereplője egy fiatal lány, aki az egyetemi tandíjra, na meg a ljubljanai garzonra valót prostituáltként keresi meg. Apja és legjobb barátnője természetesen mit sem tud kettős életéről, amelyet önként „ajánlkozó” stricik és egy szívrohamot kapó német politikus-kuncsaft esete nehezít. [előzetes]

A Filmvilág kritikusa szerint: Ha a melankolikus zene nem törné meg itt-ott a dokumentarista stílust, Kozole filmjét nyugodtan párba lehetne állítani a román új hullám sikerültebb darabjaival. A Call Girl történetében, egy dramaturgiailag igazolható véletlen találkozást leszámítva, nincs semmi mesterkéltség, életszerűek a szituációk, hitelesek a figurák. (Baski Sándor kritikája a decemberi Filmvilágban olvasható.)
 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr912500257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2010.12.08. 08:46:43

Azért szerintem Michael Apted portfóliójának messze nem az a bizonyos James Bond-film (vagy akár a sokadik Narnia) a legfigyelemreméltóbb darabja.

en.wikipedia.org/wiki/Michael_Apted#Film

www.port.hu/pls/pe/person.person?i_pers_id=11136

És akkor a világ legjobb filmjei listákra rendre felkerülő dokumentumfilmjeiről (!), meg a többi ismert-színvonalas munkájáról (Gorillák a ködben, A szénbányász lánya, Gorkij Park etc.) nem is beszéltünk.

Baski Sándor · http://filmvilag.blog.hu 2010.12.08. 10:19:28

@Orosdy Dániel: azért a Bond-filmet emeltem ki, mert az lepett meg legjobban a filmográfiájában

Varga Denes 2010.12.09. 00:13:34

Ugyan csak egy dokumentumfilmet láttam Aptedtől, az Incident at Oglalát, de az tényleg remek volt. Apted indián-krimijén (Thunderheart) is érződik, hogy rendesen elmélyedt a témában a rendező. Remek az is. Viszont néhány hónapja, nagy szerencsétlenségemre, belefutottam egy másik rendezésébe, a Blinkbe. Sorozatgyilkosos-thriller, mégpedig az egyik legunalmasabb, amit valaha láttam.

A Gorkij Park megintcsak egy iszonyú hangulatos krimi tőle. Tényleg vannak kincsek Michael Apted puttonyában(elnézést).

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2010.12.09. 08:27:29

@wurlitzer: Én nem utáltam annyira a Szemfényvesztést, viszont annyit mindenképpen érdemes megemlíteni a védelmében, hogy ebből a filmből lopták a Pang-fivérek A szem-filmek alapötletét, ami befuttatta őket Amerikában.

Sepsi László · http://prizmafolyoirat.com/ 2010.12.09. 09:07:57

@Orosdy Dániel: mindennek ellenére az új Narnia pocsék:) ( ha lehet, még az előzőeknél is olyanabb)

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2010.12.09. 09:56:46

@Sepsi László: Mit mondhatnék erre? Vessen magára, aki ilyeneket néz! :D

Sepsi László · http://prizmafolyoirat.com/ 2010.12.09. 12:47:38

@Orosdy Dániel: Kell a mese a léleknek, nem lehet mindig csak Friedkint nézni:)

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2010.12.09. 13:04:20

@Sepsi László: Próbálkozni azért lehet vele! :D Egyébként néha nézek Bud Spencert is. ;) Végül a kötelező idézet mesetémában:

"-- Jack, mondj egy mesét!
-- Baszd meg!
-- Á, ez az egyik kedvencem."
süti beállítások módosítása