Kis-nagy világ

2010. szeptember 17. 09:33 - filmvilág

Tévéajánló ma éjszakára

Synecdoche, New York – amerikai, 2008. Rendezte és írta: Charlie Kaufman. Kép: Frederick Elmes. Zene: Jon Brion. Szereplők: Philip Seymour Hoffman, Catherine Keener, Michelle Williams. 118 perc.
Vetítik: HBO 2 - 00:10


Szerzőiséget emlegetni a kortárs filmről írva, pláne nem egy rendező, hanem forgatókönyvíró esetében, egyszerre gyanús, kockázatos és – látszólag – botor dolog. Charlie Kaufman mégis szinte provokálja ezt azzal, ahogy a szépemlékű klasszikus modernizmus néhány kulcstémáját (elidegenedés, kommunikációs problémák, a művészi pozíció válsághelyzetei) újragondolja az ezredelőn. Ráadásul teszi mindezt Hollywoodban, egy a modernizmusban oly népszerű forma, a tudatfilm keretei között.

A Kis-nagy világ Kaufman első olyan filmje, amelyet nem csupán íróként, hanem rendezőként is jegyez. Az új mozi A John Malkovich-menet és az Adaptáció mellé illeszkedik, ezeket bővíti trilógiává: míg előbbi a Színészt, utóbbi pedig a Forgatókönyvírót, addig a Kis-nagy világ a Rendezőt helyezi centrumba. Kaufman a maga rendezői debütálásában rögtön a kellős közepébe vág: a direktori munka kínjait veszi szemügyre, továbbá alkotás és valóság ágasbogas viszonyát vizsgálja.

A kiindulópont a Nyolc és félt idézi, annyiban legalábbis, hogy a főhős alkotói válsághelyzetét pszichés és fizikai nyavalyái súlyosbítják. Caden Cotard színirendező magát a nagybetűs életet kívánja színpadra vinni, és miközben belefeledkezik a munkába, lassan már nem tudja elválasztani egymástól a nagy művet és azt, amit az tükröz. Sőt: miközben a mű egyre csak dagad, Cotard élete lassan elenyészik.

Kaufman nem egyszerűen elismétli a mára közhellyé silányult metaforát az alkotót felfaló műről vagy a művészi munka önveszélyességéről, hanem napjaink valóságainak és virtuálvalóságainak egymást átjáró természetéről beszél úgy, hogy – sok posztmodernistával ellentétben – végig képes magasan tartani a tétet. Mi több közben humorizálni is tud, sőt némi poézisre is marad ereje, az pedig külön öröm, hogy alig van a filmjében abból a szofisztikáltságból, sőt – mondjuk ki – manírosságból, ami A John Malkovich-menetet és az Adaptációt elnehezítette.


Pápai Zsolt

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr232302182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.