Forgatókönyvírás Antal Nimróddal

2010. augusztus 15. 08:18 - filmvilág

Sajtóközl.

Augusztus 21-én és 22-én forgatókönyvírói hétvégét lesz a Budapesti Odeon-Lloyd moziban, a Ragadozók hazai bemutatója kapcsán, a Diamond/Art Média szervezésében.
Az amerikai forgatókönyvírással foglalkozó, kétnapos esemény sztárvendége a film
rendezője, Antal Nimród lesz, aki a Ragadozók vetítését követő kerekasztal-beszélgetésen személyesen válaszol a filmírás iránt érdeklődők kérdéseire.

A gyakorlati ismeretek hatékony elsajátítását Kolozsi László dramaturg-filmkritikus (a Filmvilág szerzőjének) elméleti előadásai segítik: az amerikai forgatókönyvíró-iskolák alapelveit és szabályrendszerét többek között a szekvenciális írás, a karakterológia és a jelenetírás rejtelmeiből ismerhetik meg a tanfolyam résztvevői, akik egyúttal olyan fontos kérdésekre is választ kaphatnak, mint hogy mi a különbség az amerikai és a magyar forgatókönyvírás között, illetve hogy miért hasznos és a magyar filmekben hogyan alkalmazható a tengerentúli iskolák ismeretanyaga.

A mindkét nap 10 és 16 óra között zajló tanfolyamra a rendezvény napjain a helyszínen vagy előzetesen az info@damedia.hu e-mail címen lehet jelentkezni. Részvételi díj: 15 ezer Ft (előzetes jelentkezés esetén: 12 ezer Ft). További információ: info@damedia.hu.
A szervezők mindenkit szeretettel várnak a rendezvényre.
 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr972222405

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.