Röghöz kötve

2009. november 04. 07:53 - KáCsé

Beszámoló az idei CinePécsről

Az elégségesnél több, a szükségesnél azonban kevesebb változást hozott az újabb, immáron harmadik keresztség a pécsi filmfesztivál életébe.

Van, ami évről-évre változik tehát, s van, ami továbbra sem. Mert nevezzük épp bárhogy is, a közép-kelet-európai elsőfilmeket felvonultató mecsekaljai mustra idén is csak filmünnep maradt. Új szervezőgárdával, jelentősen alacsonyabb költségvetésből, de nagyjából a már megszokott helyszíneken és színvonalon. A tematikájában öt éve változatlan, vállalásában nemes, a térség filmkultúrájának szempontjából pedig kiemelten fontos célokat is zászlajára tűző esemény a tavalyinál ugyan már erősebb, összességében azonban továbbra is hullámzó minőségű alkotásokat vonultatott fel 2009-ben. A (nagyobb befogadóképességű Uránia Moziba visszatért) versenyfilmek száma ezúttal egyáltalán nem, a szakmai kísérőprogramok mennyisége és a fesztivál időtartama ellenben jelentősen változott. Tizenkét darab -- a Duna Televízió szakmai stábja által már előválogatott -- egészestés versenyfilm, török-magyar produceri találkozó, Balázs Béla szimpózium, Digitális Mozi- és Mobil Videó-előadás, s egy közel ötven darab nagyjátékfilmet, továbbá számos rövid- és dokumentumfilmet is tartalmazó információs blokk tölthette volna ki a tér-idő kontinuum szabályait könnyedén áthágni képes, netán klónozott fesztivállátogatók négy napját. Ilyenekkel én nem találkoztam, de ami nagyobb baj, pótvetítésekkel sem, így, szinte minden egyebet kényszerűségből figyelmen kívül hagyva, maradt az önmagában is meglehetősen sűrű, és több szempontból is lehangoló versenyprogram.


Lehangoló, még akkor is, amikor épp jó. Mert a térség fiatal filmeseinek Pécsett reprezentált debütáló munkái idén is szinte kivétel nélkül rosszkedvű alkotások voltak. Még a legszórakoztatóbb darabok felfejtéséből is csak úgy áradt a kiábrándultság és a szomorúság sötét tónusú, sajátos elegye. E kevesek közé tartozott a bolgár Zift is, Javor Gardev -- számos idei fesztivált megjárt -- fekete-fehérben tündöklő groteszk noir-ja. A színházi rendezőből lett filmes egy merész húzással a kommunista Bulgária jellegzetes díszletei között bontotta ki a választott zsáner markáns motívumait, majd egy végtelenül egyszerű szimbólumrendszer mentén, de lehengerlő magabiztossággal és sodró lendülettel vezényelte le kárhozatra predesztinált főhőse relatíve rövid történetét. A férfiét, aki alig néhány órája szabadult csak a börtönből, de a „szabad világba” szinte máris holtan érkezett. Kompakt darab, izgalmas, sőt mi több, a volt kommunista térség feltörekvő, műfajokban gondolkodó filmeseinek a jövőben talán még irányt is mutató filmnyelvi kísérlet ez. Mert a nosztalgikus felhangok ellenére egy pillanatra sem veszi igazán komolyan önmagát.

Nem úgy, mint Stefan Arsenijevic Szerelem és egyéb bűnök című filmjének központi karakterei. Az Újbelgrád szocreál betontengerében garázdálkodó, kisstílű panelgengszterek, akik, ha vérmérsékletük úgy diktálja, akár már a rivális háziállatok bántalmazásánál is messzebbre merészkednek. Piti ügyeik eddig még kitöltötték ódon szürke, semmibe tartó mindennapjaik, de az áporodott levegő immár várakozástól feszült. Hamarosan megnyílik a kerületben az első bevásárlóközpont, s ezzel végképp búcsút mondhatnak a környék nevetségesen ócska bódéiból begyűjtött védelmi pénzeknek. A Nő már indulásra kész, s tán vissza se nézne, ha a főnök kedvenc emberének szokatlan és váratlan érzelmi kitörése megállásra nem sarkallná. A filmidő alatt szőtt tervek ellenére azonban az ő sorsuk is már idő előtt elrendeltetett. A film elején egy villanás erejéig feltűnő, majd a végén szükségszerűen elsütött fegyver képe a 106 perces játékidő legnagyobb részében e felől sajnos szemernyi kétséget sem hagy. Az A(Torzija) című bemutatkozó rövidfilmjével rögtön sikert sikerre halmozó (Európai Film Díj, berlini kategóriagyőzelem, Oscar-jelölés) szerb direktor első nagyjátékfilmje eképp a Besame Mucho dallamaival aláhúzott romantikus-szatirikus hangnem ellenére is igen komor darab.

                                                      Üveggolyók

Csakúgy, mint a cseh versenyfilm, a négy kisfilmből ügyesen összefűzött Üveggolyók. Mert hiába a valamennyi részfejezetet megfestő finom humor, Olgra Dabrowska alkotása valójában az önzés-ragaszkodás tematikájának kíméletlenül hétköznapi aspektusait járja körül, a homokozótól egészen a sírig. Önfeledt, óvodás gyermekek szaladnak játszani, de az egyik lelkes kisfiút megállítja az általa az imént feleségül kért kisleány, s közli vele, nem mehet sehová, hisz ők most már házasok. Megmosolyogtató? Középiskolás lány vitatkozik az anyjával. Elhanyagoltnak érzi magát, láthatóan féltékeny, mióta a középkorú asszony talált magának valakit. A lány végül becserkészi, majd elcsábítja a férfit, csak hogy szabadulhasson tőle. Megdöbbentő? A fiatal pap képtelen ellenállni a gyülekezet legújabb, bármi áron társra vágyó nőtagjának, s miután titkukra fény derül, az egyház és a ragaszkodó hívők egyöntetű rosszallása ellenére is vállalja a kilenc hónappal később esedékes, de életre szóló következményeket. Szentségtörő? Az idős költőnek sosincs nyugta a felesége mellett. Otthon még a tányérnak is úgy kell állnia az asztalon, ahogy az asszony szeretné, s nem elég, hogy a férfi még a halálos ágyán sem kaphatja kézhez hőn áhított verses füzetét, a verbális vegzálás később a temetőben, az öreg sírjánál sem érhet véget. Szívszorító és elgondolkodtató.                          

Lehangoló akkor is, amikor olyan egyszerűségükben is erős és átélhető alkotások mutatják be a röghöz köttetett, igazát szüntelen hajszoló kelet-európai kisember kilátástalanságát, mint a román, a magyar vagy a bosnyák versenyfilm. Andrei Gruzsniczki -- méltán fődíjas --  munkája, A másik Irina szinte minden tekintetben illeszkedik az elmúlt években rendre fesztiválkedvencnek számító új román filmek táborába. Formai egyszerűség és következetesen szikár, drámai hangnem jellemzi a művet, melynek fő ereje az egységes narratíva mellett a valós eseményekből táplálkozó, tragikus történetből és a rendkívül meggyőző színészi jelenlétből fakad. Noha a játékidő nagy részét előbb a jobb élet reményében Bukarestbe költözött vidéki házaspár dolgos monoton mindennapjai, majd a feleség külföldön történt rejtélyes öngyilkossága utáni (magán)nyomozás tölti ki, Gruzsniczki valójában az állami bürokrácia és a nemzetközi diplomácia átláthatatlan útvesztőiben is mindvégig kitartó férj személyes kálváriájára fókuszál. Az átlagemberre, aki a hatósági- és társadalmi közöny ellenére is bármi áron kész megküzdeni saját igazságáért.

                                                      A másik Irina

Az Utolsó idők, Mátyássy Áron filmszemle nyertes nagyjátékfilmje ennél is tovább megy, hisz főhőse -- miután az autista nővérének megerőszakolása ügyében lefolytatott rendőrségi nyomozás eredmény nélkül zárul -- a hivatalos tehetetlenség és a kiábrándultság tetőfokán már az ítélkezést is magára vállalja. A nyomozás ez esetben már nem is a folyamat része, kiváltó ok „csupán”, mondhatni olaj a tűzre. A nyomozókat egy idő után ugyanis már jobban érdekli a főhős családi megélhetést biztosító kispályás gázolaj-biznisze, mint a nővére elleni súlyos bűncselekmény, így, miután az elkövetők kilétére egy véletlen folytán fény derül, ő már nem akar, s nem is fordulhat senkihez. Az ugyancsak univerzális történetből Mátyássy sajátosan káeurópai, lepattant határvidéken játszódó bosszúfilmet kerekített, melyben a súlyosan drámai alaphelyzet mellett -- szemben az abszolút minimalista román filmmel -- már a helyszín és a fényképezés is kiemelt szerephez jutott. Herbai Máté operatőr hol színpompás, végtelen nyugalmat árasztó tájképekkel, hol pedig tolakodóan közeli, minden apró arcrezdülést is rögzítő felvételek révén ellensúlyozza a sivár, már-már fullasztóan kilátástalan hangulatot.

Hasonló elképzelés vezethette a című versenyfilmet jegyző bosnyák rendezőnőt, Aida Begicet is, aki egy festői fekvésű kelet-boszniai falucska életben maradt lakosainak háború utáni nyomorúságos mindennapjait vitte vászonra. A magukra utalt nők falva ez, hiszen a néhány évvel ezelőtti háború egy véres éjszakáján a szerbek -- egy kisfiún és a nagyapján kívül -- minden férfit és fiúgyermeket kivégeztek. A világtól elzárt település egyetlen bevételi forrását jelentő zöldség- és gyümölcstermés a megfelelő logisztika híján, az ingatlan-befektetők óhajtotta szülőföld pedig az elhunytak emléke miatt eladhatatlan. A „menni vagy maradni” dilemmája itt tehát még hangsúlyosabb, mint A másik Irina vagy az Utolsó idők esetében, a 2008-as Cannes-i Filmfesztiválon a Kritikusok Hetének Nagydíjával elismert alkotás élvezeti értékéből azonban -- az autentikus figurák, a nagyszerű színészi játék és a megható történet ellenére is -- a kelleténél többet von el a helyenként már giccsbe hajló szentimentalizmus.

                                                    Sz…mint szerelem

S különösen lehangoló, amikor a régió legjobb elsőfilmjeit felvonultató, amúgy is zsúfolt versenyszekcióban az ígéretesen induló, de végül érdektelenségbe- (Vakációs könyv, Sz…mint szerelem), vagy épp középszerbe fulladó (Lelki béke, Szilánkok) mozgóképek mellett még elhibázott és láthatóan nézőellenes koncepció mentén létrehozott művek (Fekete ruhások, Március) is terítékre kerülhetnek. A kevesebb ezúttal megint több lett volna, de az összkép már ettől függetlenül is meglehetősen komor. A térség most induló fiatal filmeseinek világlátását illetően például egészen biztosan, de meglehet, hamarosan a munkásságukat évről-évre közzétenni hivatott pécsi rendezvény jövőjének tekintetében is azzá válhat majd. Az évről évre alacsonyabb költségvetés, az alapító-szervező társaság cseréje, a csökkentett üzemmód ellenére is fennálló szervezési hiányosságok, no és a rendre néhány héttel előbb esedékes miskolci CineFesttel való programbéli átfedések hosszú távon nem sok jóval kecsegtetnek. Különösen az Európa Kulturális Fővárosa projekt lecsengését követő időkre. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr181497530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.