Csiribiri

2009. október 19. 08:07 - filmvilág

Több mint koncertfilm

Az október 8-án bemutatott Halász Judit-koncertfilm azon túl, hogy kötelező program a mai gyerekek számára, a szülők, nagyszülők korosztályát is magával ragadja majd. Ehhez azonban egyáltalán nem eltemetett gyermeki, hanem egyszerűen érző emberi énünket kell csak elővenni. Hiszen a Rózsa János–Halász Judit alkotó- és házaspár közös műve az elmúlt idők legőszintébb produkciója. Nem tesz mást, mint összefoglalóját nyújtja annak, amit a(z egyáltalán nem mellékesen a magyar gyerekek által 1987-ben a Mosoly-rend lovagjának választott) színész-énekesnő az elmúlt évtizedekben a nagyon is komoly könnyűzene terén letett az asztalra (pontosabban a színpadra). 
 
Halász Judit karizmatikus személyiség – és ezt nemcsak az öt-, de az ötvenévesek is érzik –, nem kellett (volna) sokat hozzátenni ahhoz az egyszerű és primér élményhez, amit egy hagyományos koncertfilm kínál. Miután a művész a Csiribiri elején a színpadra pattan (igen, pattan, még 67 évesen is, azt követően pedig megállás nélkül mozog és táncol), magától értetődő természetességgel viszi magával közönségét és nézőjét. A több Halász Judit-fellépésből összevágott és füzérként egymás után illesztett – az alkotói ars poetica szerint a mű emiatt több, mint koncertfilm: filmkoncert – anyag azonban ezenkívül külön-külön klipként működő archív, animációs és dokumentumfilmes betéteket (utazás, érkezés a koncertre, találkozás a rajongókkal, dedikálás stb.) is tartalmaz, ahogy dramatizált és riportszerű elemei is vannak (előbbiekben például kisgyerekek megrendezett, ám bűbájos, csetlő-botló öltözködésével jelenítik meg a Marci öltözik című dalt, utóbbiakban pedig riporterek faggatják a koncertek közönségét kedvenc Halász Judit-számukról). 
 

A Csiribiri döntő hányadát azonban a koncert-részek teszik ki, és az alkotás szabályos koncertfilmként is profi munka (operatőre Ragályi Elemér volt, de – a több dalnál is megfigyelhető zenére-ritmusra vágással – remekelt a vágó, Lemhényi Réka is). A Halász Judit-film legnagyobb találmánya azonban, hogy az előadóművész mellett szokatlanul sok képet kapunk a közönség tagjairól is: és nemcsak tátott szájjal, lenyűgözve bámuló vagy éppen önfeledten csápoló kicsiket látunk, hanem elvarázsolt, a meghatottságtól, a pillanatnyi élmények és az emlékek együttes hatására könnyekig, sőt sok esetben sírásig meghatott felnőtteket is – a Csiribirit nézve így tulajdonképpen tükörbe pillanthatunk (hiszen ideális esetben saját arcunk is ugyanezt a képet tükrözi), egyúttal magával a „főhőssel” is azonosulhatunk (lásd Halász Judit MTI-nek adott nyilatkozatát: „Ez a film megmutatja, hogy én mit látok a színpadról; szerettem volna, hogy ezt azok is lássák, akik a közönség soraiban ülnek, vagy akik el sem jutnak talán egy koncertre”). 
 
Ezen túlmenően Rózsa János rendezése a lehető legesszenciálisabb, legszíntisztább kultúrateremtés és -közvetítés. Halász Judit olyan költők megzenésített verseit énekli el nekünk, mint Weöres Sándor, Gazdag Erzsi, Petőfi Sándor, Gyárfás Endre (lásd még Dörmögőék kalandjai), Tóth Krisztina (az egyik, ha nem a legjobb kortárs költőnő), Zelk Zoltán, Kányádi Sándor vagy Devecseri Gábor. S teszi mindezt minden erőlködéstől mentes, természetes formában – sőt még remek szórakozást is nyújtva (bizony, szórakoztató, kár is tagadni: a country dallamokkal felturbózott Állatkerti útmutató, a cigányzenei elemekkel tűzdelt Szitakötő tánca vagy a Lalálelélóluli „rokija” élvezetéhez nem kell gyereknek lenni).
 

A Csiribiri tehát olyan családi mozi, amit kivételesen az ezúttal nem csak a kísérő szerepébe kényszerült felnőttek is tökéletesen élvezhetnek. A világ legigazságtalanabb és legérthetetlenebb esete, hogy a gyerekek, szüleikkel karöltve mégsem rohamozták meg érte a mozikat – ami egyben árulkodó és szomorú tünet; de hogy minek a tünete, abba lehet, hogy jobb inkább bele sem gondolni… 

Vajda Judit
 

CSIRIBIRI – magyar, 2009. Rendezte: Rózsa János. Kép: Ragályi Elemér. Zene: Bródy János, Móricz Mihály, Tolcsvay László, Anti Tamás, Bódi László, Szörényi Szabolcs. Vágó: Lemhényi Réka. Szereplők: Halász Judit, Anti Tamás, Bartha Tibor, Födő Sándor, Móricz Mihály. Producer: Rózsa János. Forgalmazó: Objektív Filmstúdió. 72 perc.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr501458826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.