12 debütfilm K-Európából – CinePécs beszámoló

2009. október 17. 08:09 - Orosdy Dániel

Filmnapló Special

2009. október 8. és 11. között rendezték meg Pécsett a sokadik névváltoztatás után ezúttal CinePécsként futó filmfesztivált, amelynek versenyprogramját a régió elsőfilmjeiből válogatják. Egy hét helyett csak négy nap állt a filmbarátok rendelkezésére, és a szervezés újfent hagyott kívánnivalókat maga után, az összkép azonban nem rossz, legalábbis a díjakért mérkőző alkotások átlagszínvonala nőtt tavalyhoz képet. A Filmvilág Blog gyorsan összeszokó kritikuskommandója (Baski Sándor, Klacsán Csaba, Orosdy Dániel és a tiszteletbeli FV-bloggerré kinevezett Nagy V. Gergő) igyekezett minél több alkotást megtekinteni és megvitatni. Az alábbi összefoglaló 11+1 szubjektív beszámolót tartalmaz, fő szerzője Orosdy Dániel, akit egy hajnali 10 órakor vetített produkció kapcsán Baski Sándor segített ki.

Nem indított túl erősen a versenyprogram a Fekete ruhásokkal, amely részben a tavalyi Élők és holtak tematikáját vitte tovább: változatos problémákkal megvert katonacsapat küzd a délszláv háború poklában. A nem túl eredeti, mégis jó lehetőségeket rejtő alapötlet sajnos semmilyen mértékben sem ihlette meg az író-rendező párost (Goran Devic és Zvonimir Juric). 75 perces művük többé-kevésbé inkoherens zagyvaság az alacsony költségvetést kifogásként használó kameramunkával és vágással, gyenge színészi játékkal. Rejtély, mivel érdemelte ki a Duna Televízió különdíját, vagy egyáltalán miért kapott korábban bármit bármiért is (pl. Pulában rendezői elismerést).


Annál erősebbnek bizonyult a bolgár vetélytárs, a saját regényét adaptáló Vladislav Todorov író és Javor Gardev rendező műve. A Coenekhez méltó vizualitású neo-noir világot a kommunista Bulgáriába gond nélkül átültető Zift a versenyprogram egyik, ha nem a legjobb filmje volt: markáns és tehetséges színészek, jó zene, hatásos rendezés, egységes és lenyűgöző képi világ, fordulatos történet, humor, akció, feszültség. Legfeljebb Todorov forgatókönyvét érheti szolid kritika, amiért a film második felében néha túlságosan ragaszkodott a saját prózájához, és hagyta lassulni a ritmust pár érdekes, de a fő száltól független anekdota kedvéért. Az egyetemista döntnökök – nagyon helyesen – nem csináltak problémát a bőbeszédű epizodisták túltengéséből, így a Zift a Diákzsűri díjával távozhatott a fesztiválról.

Egy kifejezetten gyenge és egy meglepően erős mozi után pont a középszer felé navigált a szlovák Lelki béke. A Próbaidő és A szarvasvadász nem túl meggyőző kombinációjaként leírható mű állítólag nagyon sikeres Csehországban és Szlovákiában, amire változatos ízléssel és preferenciákkal megvert szabadcsapatunk nem talált elfogadható magyarázatot. Rokonszenves szándékai és néhány ügyes ötlete nem elegendő az egyenetlen forgatókönyv és következetlen stílus ellensúlyozására - a Cimino remekének egyes jeleneteit már-már plágium szintjén idéző film többnyire sűrű variózásokkal és gyors svenkekkel operál, ami nem igazán illik a klasszikus menetű leépüléstörténethez. Ugyancsak furcsálltuk a zsűri döntését, amely Mokos Attila távolról sem gyenge, de igazi átütő erőt nélkülöző játékának ítélte a legjobb színész díját.

Az addig is változatos versenyprogramba egészen új színt hozott Händl Klaus munkája, amely csak bizonyos megszorítások mellett nevezhető játékfilmnek. A Március egy látszólag motiválatlan tragédia utóhatását és lelki hátterét próbálja érzékeltetni filmszerűtlen, tudatosan banális és egymáshoz alig kapcsolódó jelenetek segítségével. A sajátos rendezői koncepció közönségre tett hatása főleg értetlenségben, unalomban, dühben és háborgásban merült ki, de sokunk szerint kevesebbért is támadtak már meg szomszédos országot a történelem során. A Március finoman szólva sem nézőbarát jellege megalapozza az antifilm titulust, ami talán az egyetlen érvényes értelmezés is. Egy egészestés kísérleti filmeket összemérő rendezvényen minden bizonnyal az élbolyban végezne.

                           Március                                                 

A Márciussal ellentétben már-már a déja vu élményével kecsegtetett a bosnyák . A Balkánon vagyunk a délszláv háború után, különböző életkorú nők szenvednek (főleg) a férfiak hiányától. Ezt a filmet gyakran láttuk korábban, legfeljebb más címen, többnyire nyert is valamit a pécsi fesztiválon. Lassú tempója és giccsbe hajló megoldásai ellenére Aida Begic műve a jobban sikerült versenyfilmet közé tartozott, meg is kapta Pécs város díját a zsűritől. Bízzunk benne, hogy a szociálisan és női témákra érzékeny balkáni filmművészeknek támad más ötletük jövőre, mint újabb variációt készíteni a Szerelmem, Szarajevóra.

Kósza ötletekre épülő bruttósított rövidfilmként jellemezhető a török Vakációs könyv. Összességében igyekvő és veszélytelen, de 1-2 kedves jelenete és szép beállításai sem tudják feledtetni a tényt, hogy a vásznon az esetek többségében egy magányosan sétáló kisgyerek vagy zord arccal autót vezető nagybátyja többperces(nek tűnő) felvételei láthatóak, ami valódi cselekmény és elviselhető tempó hiányában egy idő után – értsd: hamar – unalmassá válik. Mindenesetre megtekintése szinte garantálja a gyors elalvást, mondhatni, ez a film az álmatlanságban szenvedők vágyálma.

Szinte kizárólag egy kreatívan fényképezett panelrengetegben játszódik a szerb Szerelem és egyéb bűnök. A lakótelepi gengszterek hadakozását és zűrös magánéletét elmesélő történet nem túl mély ugyan, és akadnak vele kisebb szerkezeti problémák is, de humora, a színészek játéka és jónéhány remek jelenete sok mindenért kárpótol. Ha a végét ügyesebben oldották volna meg, kifejezetten emlékezetes mozi lenne, így valamivel vegyesebb az összkép. A Besame Mucho című dal kreatív felhasználásáért mindenesetre jár a pluszpont.

Nem tudott felnőni nemes ambícióihoz a lengyel Szilánkok, ám így is az erősebb indulók közé sorolható. A három főszereplő történetét köztes jelenetekkel összefűző szerkezet máshonnan is ismerős lehet (többek között ezért kapott forgatókönyvírói Oscart a Ponyvaregény), viszont a fényképezés és a vágás tetszetős, a hangulat kellemes, igyekszik a színészgárda és a rendező. Sajnos a fals hangok és sztoribonyolítási esetlegességek, valamint a túl felszínesre sikerült szociológiai vonulat lehúzza Maciej Pieprzyca művét, ezért inkább korrekt "egynek jó"-kategória, semmint igazán maradandó mozi.

                    Szilánkok                                            A másik Irina

Minden szempontból egységesebb a fődíjat és a FIPRESCI díját elnyerő román A másik Irina, bár tökéletesnek azért csak jóakarattal nevezhető. A fesztivál egyik legerősebb filmje jól illeszkedik az utóbbi években Romániából érkező, nagy sikert arató mozik sorába. Realista megközelítésben, üdvös természetességgel előadott története lehangoló látlelet a káeurópai valóságról, amelyben a pláza ugyanúgy az élet fontos színtere, mint a szegényes lakások, bürökratákkal teli hivatalok, szürke családi házak és lerobbant vasútállomások. A történet helyenkénti zavarosságáért és az elsőre meglepő lezáratlanságért bőven kárpótol az erős színészi jelenlét és a következetes rendezés. Nem meglepő (és ezúttal nem is nagyon vitatható) A másik Irina dupla elismerése.

Minden érdeme ellenére az idei Filmszemlét megnyerő Utolsó idők sem a megkerülhetetlen remekművek táborát erősíti. Mátyássy Áron műve vizuálisan erős munka, a történet zaklatottsága miatt még a rángatott kézikamera közhelyessége is elnézhető (egyébként nem ártana kiosztani néhány ingyen állványt a mindenkori elsőfilmesek között, hátha néhányan nem ennek megspórolásával akarják majd pótolni a forgatókönyv hiányosságait), de a színészi játék színvonala változó, és többnyire Harcsa Veronikáék – egyébként értékes – zenéje sem illeszkedik a képek alá. A vidéki közeg, a főszereplő frusztrációját magyarázó és bosszúját előkészítő történet van annyira erős, hogy „megtartsa” a filmet, így az Utolsó idők teljesíti a vállalását, amit a zsűri két díjjal is elismert (Európa Kultúrális Fővárosa-díj, a legjobb színésznőnek járó díj).


Az Utolsó időkkel szemben a szlovén Janja Glogovac filmje (Sz…, mint szerelem) valószínűleg nem egy „így jöttem” történet, vagy ha igen, akkor meglehetősen zűrös élete lehet az alkotónak. Főhőse Gina, az önjelölt rendező, aki egy éjszakai bárban dolgozik, miközben megpróbál barátaival pénzt szerezni a forgatásra. Belekeverednek egy drogügyletbe, nyakukon a maffia bérgyilkosa, a szenilis nagymama meg közben rákap a kokóra. Szimpatikusan kattant zsánermixet hozott össze a debütáns rendezőnő, de a történethez illő könnyed, játékos stílus sokszor vált át kimódoltságba, és sajna a filmkészítés motívuma is csak egy rosszul álcázott MacGuffin. Érdemes lesz azonban követni Glogovac jövőbeni munkásságát, mert egyáltalán nem ügyetlen.

Végül de nem utolsósorban jól teljesített az érzelmi önzést egy rövidebb és három hosszabb epizódban megéneklő cseh Üveggolyók. Gyerekek, ifjak, középkorúak és öregek legfontosabb közös jellemzője Olga Dabrowska rendező szerint a másik fél (játszótárs, szülő, egyéjszakás partner, házastárs) kisajátítása, méghozzá női oldalról. A kincskeresésről visszarendelt kisfiú, az elcsábított és megalázott VJ, a cölibátust kényszeredetten elhagyó lelkipásztor és a versei mellől a halálba kergetett kedves öregúr történetének fűzére lehetne végtelenül cinikus is, de szerencsére az Üveggolyókat inkább finom humor lengi be és a szereplők sem válnak karikatúrává. Lehetne csiszolni Dabrowska művén (főleg az egyenetlen ritmuson és a nem túl markáns vizuálitáson), ám így is méltó lezárása volt a nagyságrendekkel gyengébben induló versenyprogramnak.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr201452696

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.