"Mondok komolyabb dolgokat is"

2009. szeptember 21. 12:45 - klág

Interjú Tóth Barnabással

Még múlt héten sikerült a Cinefesten elkapni a frissen bemutatott Rózsaszín sajt rendezőjét, Tóth Barnabást, akivel a film miskolci premierje kapcsán beszélgettünk az első játékfilmjéről és a Simonyi Balázzsal közös rövidfilmjeiről. A méretes interjú alant olvasható.

A vetítés után mondtad, hogy a Rózsaszín sajt forgatókönyve teljesen más volt, mielőtt a többi író beszállt volna. Mi volt a nagy különbség az első terv és az elkészített változat között?

A legelső verziót elolvastam a forgatás előtt két nappal, hátha mégiscsak van benne valami, amit át kellene emelni, és szerkezetileg egy sokkal nagyobb katyvasz volt és sokkal hosszabb is volt. Talán csapongóbb volt, de eredetibb. Az első könyv tele volt mindenféle epizóddal, kicsit szexuálisan is merészebbek voltak, kicsit olyan volt, mint a film legelején az a poén, ahol a rendőröknek a biztonsági övet mutatja a fater, tele volt ilyesmivel. Többször belebonyolódott ilyen dolgokba az apa, a rendőrökkel máskor is, a szomszéddal kitört egy háború… Egy agresszívabb apa volt. A francia rész majdnem ugyanaz volt. A visszajövetelnél nem emlékszem, hogy mi lett volna más. Egyszerűen sokkal később megy ki a csávó, az eredetiben a nyolcvanadik oldalon ment ki, a filmben ez másfél óra lett volna, ez végtelenül hosszú, abból nagyon sokat egyszerűsítettünk és írtunk. És még annyi, hogy nem nőgyógyász lett volna az apa, hanem kereskedő és a srác még gimnazista volt. Sokkal éretlenebb volt a csávó, nem volt benne a zenei elem, főleg ezek a lényeges különbségek, de azért nem tudom letagadni. Nem lett volna annyira más.

Annyira érdekes a film műfaja, szinte képtelenség meghatározni. Nekem úgy indul, mint egy szexkomédia. Az Index például ”szexközeliként” hivatkozott rá, amiről nem igazán tudom, hogy micsoda.

Tinivígjátékot szoktak mondani.

Az elején még a srác a szüzességét akarja elveszíteni, aztán pedig egy sokkal felnőttebb, érettebb dologról lesz szó. Szándékosan akartál az expozíciótól elszakadni?

Nem is a szüzesség elvesztése, ezt ő nem mondja ki, csak az apja. A srácot ez annyira nem foglalkoztatja, de az, hogy nincs szerelme, annál inkább. Én úgy képzeltem el a karakter backstory-ját, hogy ő – meg is mondja végülis – arra vár, hogy szerelembe essen, és akkor csak úgy veszítse el a szüzességét. Ez a fiúkra annyira nem jellemző, rám sem volt az. Ő ezt várja. Nem az kínozza, mint a tinikomédiák elején, hogy elveszíti-e, hanem hogy szerelmes lesz-e. Ez egy kicsi különbség. Nem nagy különbség, de különbség.
Ami a stílusbeli váltást illeti, ez teljesen így van. Valahogy úgy fogom fel, egy éves rálátással, hogy kicsit ez az én lelkiállapotomat is tükrözi, az én írói és rendezői érésem is benne van ebben a filmben. Egy filmen belül rögtön. Egy kamasz kezdi el írni és rendezni a filmet, és utána pedig talán a francia milliő miatt, meg hogy az apa nincs ott, kevesebb szexről is van szó. Igazából a két társíró is leginkább az első harmadába segédkezett bele, egyikőjük gyakorlatilag egyedül írta az első fél óra dialógját. Mindig azon mentünk át legtöbbször, az első ötven percen. Utána valahogy az én világom, amit elsőre leírtam, a francia rész szinte érintetlen maradt. Ez tényleg egy érettebb dolog… a művésziesebb furcsa szó, kicsit olyan…

Nem is művésziesebb, csak mintha az ”élet nagy dolgairól” szólna. A fiú kivonul a hegytetőre és elmereng mindenen.

Meg talán az is egy picit benne van – lehet, hogy ez a színészi énem, a performansz énem -, hogy az elején meg akartam ragadni az emberek figyelmét, hogy figyelj, mert ez jó lesz, vicces lesz, ülj kérlek, és lehet, hogy mondok komolyabb dolgokat is. Hogyha rögtön azzal kezdtem volna, lehet hogy a közönség nagyrészét elriasztom.

A komédia része nagyon sokat köszönhet Bezerédi Zoltánnak. Az apát mindig is ilyen harsány karakternek szántad?

Igen, mindig. Az apa figurája volt az egésznek a kiindulópontja. Ő lett meg legelőször a filmből. Eleinte gondolkodtam más nevekben is, de Bezerédi mindig ott volt, és amikor kezdett komolyra fordulni a dolog, és láttam, hogy a film az adott évben, azaz tavaly, leforog, elmentem megnézni színházban. Tudtam, hogy ha nincs jól kiválasztva a színész, akkor ez a film halott, mert az én karakterem nézői szempontból nem túl attraktív, mert mindent csak passzívan elszenved. Olyan ellenpont kellett, ami a mágnesnek az ellentétje. Ha Bezerédi nem vállalja, nem tetszik neki, nem ér rá, kevésli a pénzt, akkor nem hiszem, hogy megcsinálom ezt a filmet.

Mindig is úgy tervezted, hogy te fogod játszani a főszerepet?

Őszintén szólva igen. Egyszer felmerült bennem, hogy Molnár Levit, aki a haveromat játsza, Ádámot, mennyivel könnyebb lenne rendezni. Már majdnem felhívtam, hogy mit szólna ehhez, de aztán eszembe jutott, hogy hoppá, van fél óra Franciaország a közepében, és hogy fogja ezt ő végigbeszélni. Végülis rájöttem, hogy annyira személyesszerű ez a film, a francia vonal miatt is. A másik félelmem a kor volt, hogy tíz évvel voltam idősebb a forgatás alatt, mint a szerep. A közeli ismerőseim mind fanyalogtak, hogy te már megint ilyen kamaszt akarsz eljátszani? Néha el is bizonytalanodtam, de mindig történtek olyan dolgok, amik vadidegenek részéről megerősítettek abban, hogy én még elmegyek húszévesnek.

Milyen érzés, hogy befejezted életed első nagyjátékfilmjét?

Jó érzés, egy jóleső megkönnyebbülés is. Nagyon bennem volt már ez, szinte romlott bennem ahogy a hűtőben tartottam a hozzávalókat. Most étvágyat kaptam, hogy még, tovább. A rövidtől nem akarok elbúcsúzni, meg hát nem is fogok tudni nyilván, mert ha ilyen nehéz lesz összehozni anyagilag is, meg energiában is… Játszani már biztos nem fogok a következőben, az írást is meggondolom, hogy egyedül írom vagy sem. Igazából nincs olyan mágikus érzésem, hogy hű, most nagyfilm. Egy különbség van azért, egy objektív dolog, hogy sokkal nagyobb visszhangja van. Minden médiumban van interjú, vagy kritika vagy valami beszámoló. Ott van a Pesti Estben, az Exitben, mindenhol. Ez egy nagyon jó dolog. Egy kisfilmmel ezt soha nem lehet elérni, hogy egy filmre ennyire fókuszáljanak. Egy fesztiválon eddig mindig blokkokban voltam, voltunk, négyen vagy öten egy másfél órában. Ez meg csak miattam van, másfél óra csak miattam. Lekopogom, eddig az összes fesztiválon mindig teltház volt, zsúfolásig. Jó érzés. Ha más nem a cím miatt, vagy a téma, a csajok, vagy a rövidfilmjeim, de valami miatt bejönnek az emberek.

Külföldi fesztiválokon mit szólnak hozzá? Nem egy tipikusan magyar történet.

Igen, szerencse hogy ez így van. Nem tudom megtagadni magam, bár… azt akartam mondani, hogy mindig univerzális dolgokat csináltam, de ott van az Egy szavazat, ami egy abszolút helyi dolog. Érdekes, hogy erre a filmre már az interneten is lecsaptak. Jelentkezett egy amerikai forgalmazó is, mondta, hogy nem az ő világa, de el tud adni tízezret belőle bármikor. És ez nagyon jól esett. Ugyanez volt a Palace Cinemasnál is, akiket megkerestem, és a közép-európai régió amerikai menedzsere azt mondta, hogy „Is it the best movie ever made? No. Is it a good movie? Yes!”, bár igaz, hogy később elpártoltak, kizárólag azért, mert nem volt belőle kópia… Ha lett volna, akkor ez Palace film lenne. A Mozinet is a kukából vette ki, a Mozinet is erőn felül dolgozik, de úgy érzem, hogy nem artmozikban van ennek a helye.

Ha a Mozinet nem karolta volna fel a filmet, nem is lenne forgalmazód?

Ez így van. Ezt nyugodtan le lehet írni. Elképzelhető, mert mindenkinek elküldtem és a Palace és a Mozinet kivételével nem kaptunk ajánlatot. Volt, aki szerette volna, de méltatlan körülmények között mutatta volna be. A mozi meg… amiket én hallok, hogy hányan járnak és néznek filmet... Egyre reménytelenebb a helyzet. Nem a film, mert arra ott a DVD, hanem a mozi. Lehet, hogy ha öt év múlva kapok egy lehetőséget, már nem is lesz olyan, hogy mozi, ezt az esélyt még megkaptam, ha nem is harminc előtt, de megkaptam. 

Ez azért érdekes, mert míg az Egy szavazatot különböző honlapokra posztolhatják az emberek, azért egy kilencven perces filmmel ez nem fog megtörténni.
 

Egyelőre a YouTube-ra is tíz percekben raknak fel filmeket, de ahogy majd javul az adatátvitel minősége, majd minden ott fog menni.

A Simonyi Balázzsal közösen készített rövidfilmeknél hogy dől el, melyikőtök mit csinál az adott filmen?

Mindegyiknél más. Az első közös munkánk a (terep)Szemle volt, de már húsz éve ismerjük egymást. Ma reggel mondta Kevin Macdonald, hogy Michael Powell és a nagyapja, mint egy szex nélküli házasság, ez így vonatkozik ránk is, mert néha gyűlöljük egymást, ki nem állhatjuk egymást, de néha meg úgy érezzük, hogy szinte csak egymásnak vagyunk. De az első közös munka teljesen ad hoc jellegű volt, egy véletlen, egy hülyéskedés. Az Egy szavazat is teljesen véletlen volt, hárman ültünk egy szobában és az egyik barátunk mondta az ötletet, és mivel mindketten fültanúi voltunk, egyikünk sem mondhatta, hogy az övé, úgyhogy ketten csináltuk meg. A harmadik a Meglepetés volt, ott már közösen pályáztunk. Egyébként itt Miskolcon készült. Balázs beadott két saját tervet, én két saját tervet és két közös tervet. Ketten pályáztunk hat tervvel. Névtelenül. És az egyik közössel bejutottunk. Ez kevésbé személyes film, hallottunk egy anekdota szerű sztorit, de nem gondoltuk, hogy ezt most kiválasztják.

Nekem azért tetszik annyira az Egy szavazat és a (terep)Szemle is, mert mindkettő olyan, mintha a magyar társadalom szent teheneit piszkálná meg, a politikát meg a művészfilmeket. Magyarországon nem készül politikai szatíra, az Egy szavazat az egyetlen. Tudatosan akartátok ezeket a dolgokat pedzegetni?

Tudatos, persze, de nem olyan, hogy hova akarunk szúrni legközelebb. Bár van egy magyar focis ötletem, én szeretem ezt a területet, Balázs annyira nem, meg van egy a marihuána legalizációjáról egy jó ötletünk. A foci az annyira nem, de ez a marihuánás egy darázsfészek – belenyúlni, megcsinálni, finanszírozni… De ezekről is van véleményünk határozottan, lehet, hogy ezeket egyszer megcsináljuk. De egyikre sem készültünk annyira. A (terep)Szemle egy hülyéskedés volt magunknak, aztán paradox módon ez volt az első, ami bejutott a Szemlére. Hatodik kisfilmem jutott be, ráadásul ez, ami az egészről egy zárójel. Az Egy szavazat meg annyi volt, hogy mondta egy haverunk, hogy milyen lehet, ha valaki meghal a szavazófülkében. Megírtuk. Nyilván indulatból, de nem különösebben agresszív, hanem ilyen keserű-ironikus indulatból. Pont akkor forgattuk, amikor az őszödi beszéd kirobbant. Amikor innen mentünk Pestre, hogy előhívják a filmet a laborban, akkor vették be a Szabadság téren a tévé épületét. Az még egy nyugodtabb időben készült, mint ami azután jött. Meg is előlegeztük itt a botrányokat.

Tudom, hogy csak most fejezted be a Rózsaszín sajtot, de tervezel még nagyfilmet?

Van egy egész komoly állapotban lévő tervem, egy részletes treatment, megyek vele novemberben Torinóba, lesz egy pitching. Az már más lesz, mint a Sajt, már nem játszom benne, nem önéletrajzi. Most rengeteg fölösleges batyutól megszabadultam, és most rendezőként akarok funkcionálni és némileg íróként. Nagyon kíváncsi vagyok, mert egyrészt nem egy szösszenet, nem egy geg, mint ami a kisfilmjeim legtöbbje, hanem történetmesélés, és saját ötlet. Kíváncsi vagyok, főleg sztoriszinten hogy fog működni. Leginkább a Szerelem meg halhoz tudom hasonlítani, a leghosszabb és talán a legkimunkáltabb filmemhez. Hosszú munka lesz, de nagyon izgalmas, bármit kezdek irogatni, gondolkodni, mindig sok ötletem támad azonnal. És még van egy kisfilmes tervem, a normatív támogatás miatt van egy kisebb összeg benne az MMK-tól, még csak pályázni sem kell, azaz pályázni kell, csak nem tervvel. Azt télen valószínűleg megcsinálom.

A fényképeket Tóth Barnabás hivatalos honlapjáról szereztem.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr701394713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.