Poszt-apokalipszis filmek

2009. június 09. 07:59 - filmvilág

A piszkos tizenkettő

Újonnan induló rovatunkban, A piszkos tizenkettőben, olyan filmeket mutatunk be, melyek témájukban vagy stílusukban szorosan kapcsolódnak az adott hónap egy-egy fontosabb mozipremierjéhez. Reisman őrnagyhoz hasonlóan mi is különleges elemeket szelektáltunk, elsőként – a Terminátor 4. része kapcsán – a poszt-apokaliptikus filmek széles tárházából. Nem a tizenkét legjobb, nem is a tizenkét legrosszabb. Tizenkettő, ami így vagy úgy, de fontos. (A kommenteknél lehet jelezni, hogy minek kellett volna még bekerülnie a listába.)




Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni (Stanley Kubrick, 1964)

Kubricknál még a világ sem úgy semmisül meg, ahogy illik. A Dr. Strangelove-ban egy brit tiszt csak a Coca-Cola cég vezetőinek megértésében bízva juthat el odáig, hogy létfontosságú információkat adjon át az amerikai katona vezetőknek, akik közül az egyik röhögcsélve ecseteli az apokalipszis megindítására készülő B52-esek nagyszerűségét az elnöknek, ám a nemzet feje is gondban van, a részeg szovjet főtitkárral kell egyeztetnie egy apró problémáról („No igen, Dimitrij, ugye emlékszel, mindig beszélgettünk róla, hogy valami gond lehet a bombával…”), miközben egy cowboy-lelkű pilóta már készen áll rá, hogy rodeósként lovagolja meg Teller Ede nagy találmányát. Még szerencse, hogy Dr. Strangelove-nak köszönhetően fajunk túléléséről olyan nagyszerű emberek gondoskodnak, mint Muffley elnök, Turgidson tábornok és de Sadesky nagykövet… Őket elnézve nem a hidrogénbomba ledobása tűnik hülyeségnek, csak a humán célpontokat válogatták meg rosszul. (OD)


Bombabiztos (Sidney Lumet, 1964)

A Dr. Strangelove világsikere sajnálatos módon maga alá temette Sidney Lumet nem kevésbé érdemdús és ambiciózus, ám jóval komolyabb hangvételű dolgozatát. A két mű közötti kapcsolat szorossága még plágium vádját is felveti (fel is vetette, az alkotók végül peren kívül egyeztek meg), a Bombabiztos egyes szereplői, helyzetei, fordulatai, cselekménye hasonlóan köszön vissza Kubrick művében, mint a Támad a Mars!-ban A függetlenség napjának csillagsávos ostobasága. Lumet műve saját jogán is maradandónak bizonyult, ma már egykori riválisától függetlenül értékes és reális hidegháborús világvége-drámaként őrzi a filmemlékezet, és bátran lehet ajánlani a téma szatirikus verzióját kedvelőkön kívül azoknak is, akik ismerik a Stephen Frears rendezte azonos című, színvonalas televíziós remake-et. (OD)



A majmok bolygója (Franklin J. Schaffner, 1968)

„Vedd le rólam a koszos mancsodat, te rohadt majom!”
Pierre Boulle regényének kultikus filmváltozata néhány pórul járt űrhajósról, akik kilenc éves küldetésük végeztével egy ismeretlen, majmok által uralta bolygón landolnak. A tábornok, a Pillangó és A brazíliai fiúk rendezőjének első komolyabb alkotása ez, melyben a majom jelmezbe öltöztetett színészek különös látványa ellenére is olyan komoly kérdések kerülnek napirendre, mint a vallás, az erkölcs, a rasszizmus, az evolúció, valamint az űr- és az időutazás. A filmvégi váratlan fordulat (egészen pontosan a pillanat, amikor a Charlton Heston által alakított főhős a partmenti lovaglás közben megpillantja a Szabadság szobrot, s rádöbben, hogy nem egy idegen bolygón, hanem a Földön van) időtálló és katartikus. Itt kellett volna abbahagyni. (KCS)



Romero zombifilmjei (George A. Romero, 1968, '78, '85, 2005, 2007)

Abban a pillanatban, amikor feltűnt az első csoszogó zombi Az élőhalottak éjszakájának nyitójelenetében, Romero filmuniverzumában kizökkent az idő és a világ, és úgy is maradt. A jelenleg öt részt számláló sorozat első felvonása magát az apokalipszist mutatja be, azt, ahogyan a halottak kikelnek sírjaikból. A folytatásban (Holtak hajnala) eleinte úgy tűnik, hogy még nincs teljesen veszve a csata, a főhősök el tudják barikádozni magukat a fogyasztás szentélyében – igaz, csak ideig-óráig. A holtak napjában az emberek már egy föld alatti katonai bázisra szorultak vissza, de mint kiderül, elbújni itt sem tudnak. A Holtak földje már a szép új világba kalauzolja el a nézőt, ahol az emberek beletörődtek abba, hogy osztozniuk kell a Földön az élőhalottakkal – harcolnak, de tudják, hogy úgy sem győzhetnek.  
Romero zombi-sorozatában pedig éppen ez a legfélelmetesebb, azaz, hogy nem kínál kiutat. Az emberiségre így vagy úgy, de bukás vár, kárpótlásként pedig még csak nem is gyönyörködhetünk a pusztulás nagytotálra komponált képeiben, a Mesternél ugyanis az apokalipszis megtörténte inkább érzékelhető a fojtogató reménytelenség hangulatában, mint látványosságként, noha utóbbit illetően sem lehet okunk panaszra.
Mindazon zsánerfilmesek közül, akik egy disztopikus világot próbáltak megteremteni, talán Romero az, aki leghatásosabban tud az aktuális politikai és szociális viszonyokra reagálni. (BS)


A szoba-konyha (Richard Lester, 1969)

Címe és nemzetisége ellenére Richard Lester műve nem a Ken Loach- és Mike Leigh-féle kisrealista brit drámák sorát gyarapítja. Lester társalkotója, Spike Milligan a szigetország abszurd hagyományainak egyik elindítója volt, az ő köpönyegéből bújt elő a teljes Monty Python-csoport (fel is bukkan egy cameo erejéig a Brian életében), így nem csoda, ha sikeres színdarabjának megfilmesítése még a legelborultabb Python-jelenetekkel is felveszi a versenyt. Az 1969-ben bemutatott szürreális komédia négy évvel a két perc huszonnyolc másodpercig tartó „nukleáris félreértés” után játszódik, számos érdekes figurája közül érdemes kiemelni a „címszereplőt”, Lord Fortnumot, aki jobb meggyőződése ellenére alacsony piaci értékű ingatlanná változik, illetve Mrs. Ethel Shroake-ot, aki jogosan formálhat igényt a trónra, hiszen a királynő ex-takarítónőjeként ő következik az öröklési sorrendben.



Mad Max 2 (George Miller, 1981)

Kihalt táj, füstölgő roncsok, gonosz punknak öltözött motorosok, lerongyolt hős bőrkabátban, villámgyors autóval, tekintélyt parancsoló fegyverrel a kezében. A Mel Gibson karrierjét elindító első Mad Max-film még nem volt sokkal apokaliptikusabb bármelyik kietlen sivatagban játszódó akciófilmnél (az alkotók is csak „néhány évvel később”-re helyezték el időben), a második rész azonban iskolát teremtett, filmesek tömege forgatott egy kevés pénz, néhány rossz kocsi és pár gagyi jelmez segítségével poszt-apokaliptikus akciófilmet, különös tekintettel az olaszokra. George Miller mítoszteremtő remekművének azonban máig nem akadt méltó párja, és – ami talán még figyelemreméltóbb – folytatás létére egy leheletnyivel még emlékezetesebb is az egyébként jól sikerült első résznél. (OD)

Másnap (Nicholas Meyer, 1983)

Az emberiség rendkívül kreatív módszerekkel tudja saját magát és környezetét kipusztítani, úgy a "valóságban", mint a poszt-apokaliptikus filmekben. A klímaváltozás (Waterworld), a géplázadás (Terminátor, Mátrix) vagy az erkölcsi romlás (Majmok bolygója) mellett viszont továbbra is a nukleáris holokauszt számít a legrémisztőbb, leglátványosabb szcenáriónak. A nézőket persze ma már nehezebb gombafelhőkkel sokkolni, mint a hidegháború évtizedeiben, de az atomkatasztrófát még 2009-ben is reális veszélyként lehet a vászonra festeni (lásd a legutóbbi észak-koreai erőfitogtatást, vagy az iráni helyzetet). A leghatásosabb 'veled is megtörténhet'-típusú  mozgóképes tanmese a mai napig az 1983-as Másnap, amelyet az ABC televízió műsorán annak idején 100 millió néző borzongott végig. A film háttértörténete szerint a szovjetek elfoglalják az NDK-t, az amerikai válaszreakciót követően pedig útjukra indulnak az atomrakéták, amelyből kettő egy Kansas-béli kisvárosban csapódik be. A leghatásosabb jelenet kétségkívül a robbanássorozat, amelyben a lakók többsége másodpercek alatt válik hamuvá, illetve amikor a túlélők visszatérnek a romok közé. Nicholas Meyer rendező és stábja számára a realizmus volt a kulcsszó: a díszletek egy részét a hiroshimai atomtámadást megörökítő fotók alapján készítették, de felvázolt kíméletlen jövőkép - éhínség, járványok, sugárfertőzés - is teljeséggel hihető. Bár nem a Másnap az első olyan film, amely eljátszik a nukleáris holokauszt gondolatával - Peter Watkins már 1965-ben megtette ezt Oscar-díjas áldokujában (The War Game) - de megkerülhetetlen klasszikusa a témának - ugyanannyit, ha nem éppen többet mond el a nyolcvanas évek Amerikájának félelmeiről, mint a korabeli híradások. (BS)


Testamentum (Lynne Littman, 1983)

A hidegháború által ihletett ciklusok talán legborzongatóbbika az atomcsapás-filmeknek becézett filmcsoport: a Másnap, a Fonalak vagy a Testamentum kisrealista drámában dolgozzák fel a nagy piros gomb megnyomásának nem túl kellemes következményeit, ezáltal téve átélhetőbbé a hétköznapok sodrásában igen távolinak tűnő világégés fenyegetését. Lynne Littman filmjének hőse a bombák becsapódása után a világtól gyermekeivel együtt elvágott anya, aki a nukleáris tél szorításában próbálja megóvni azt, ami az addig ismert életéből megmaradt. Eleve bukásra ítélt erőfeszítéseinek története nélkülözi a Turteltaub-féle Jericho minden optimizmusát, ezáltal teremtve első percétől az utolsóig torokszorító filmélményt. (SL)


Terminátor 2 – Az ítélet napja (James Cameron, 1991)

A váratlanul nagysikerű – és nem mellékesen igen jövedelmező – 1984-es első részt követően csupán idő kérdése volt, mikor folytatódik a kaliforniai kormányzóból anno végérvényesen sztárt kreáló cyborg-történet. Hét év nagy idő, de James Cameron szerencsére türelmes ember, így szépen kivárta, míg ő maga, valamint a technika is eléri a megfelelő fejlettségi szintet. Az alkotók egy frappáns húzással még az első rész főgonoszát is visszahozták, immár pozitív szerepben: a T 800-as Terminátor feladata ezúttal az ifjú John Connor megvédelmezése a gépek által küldött T 1000-es ellenében. S bár a cél épp az ítéletnap elkerülése, az időugrás révén itt is rövid betekintést nyerhetünk a poszt-apokaliptikus jövőbe. Cameron nagyszerűen időzített, és a forradalmian új látványvilág valamint a zsánertől szokatlan mélyebb gondolatiság finom ötvözésével létrehozta minden idők egyik legjobb folytatását. (KCS)


Last Night (Don McKellar, 1998)

A színészként sem elhanyagolható Don McKellar a kilencvenes évek végén tette le az asztalra az emberiség utolsó óráit tematizáló kis gyöngyszemét, ahol az apokalipszis – szemben például az atomrakétákkal operáló Miracle Mile-lal –, előzetes bejelentkezés után, oldschool transzcendenciába csomagolva érkezik. A világvégéhez való lehetséges viszonyulási módokat esetleges kegyetlensége ellenére is mélységesen humanista tablóba gyűjtő Last Night az előző évtized kanadai filmtermésének egyik csúcspontja – McKellar ezzel felírta nevét arra a bizonyos dicsőségfalra, rögtön Egoyan és Cronenberg mellé (aki éppen a Last Nightban nyújtja eddigi legemlékezetesebb cameóját). (SL)



A tűz birodalma
(Rob Bowman, 2002)

Az üszkös romhalmazzá rogyott civilizáció kietlen poklában alig maréknyi ember küzd a túlélésért. Helyzetük reménytelen, az erőviszonyok a legkevésbé sem kedvezőek számukra; a számszerileg is fölényt élvező ellenség szinte sebezhetetlen, célja a humán életforma totális kiirtása, a teljes dominancia elérése. A túlélők csak Christian Bale-ben, illetve egy rejtélyes idegenben bízhatnak, kinek motivációja korántsem egyértelmű – kettejük vállán nyugszik az emberiség sorsa.
Az alapszituáció erősen rímel a nemrégiben bemutatott Terminátor: Megváltás forgatókönyvére, szerencsére A tűz birodalma sokkalta eredetibb, alaposabban felépített, markánsabb B-mozi, mint a kurta nevű segédrendező A-kategóriásnak szánt nyomorult próbálkozása. Örvendetes mértékben kilóg a hasonszőrű filmek hosszadalmas sorából: Amerika helyett Nagy-Britanniában játszódik, és az apokalipszist nem holmi háborúk, járványok vagy tömegpusztító fegyverek okozzák, hanem életre kelt mitológiai teremtmények, a pusztítás tüzet okádó istenei.
A földkerekséget felperzselő sárkányok története meggyőző kivitelezést kapott: a bestiák csúcsragadozókhoz méltó erőt és fenyegetést sugároznak (mégiscsak ők volnának a sztori főszereplői), a díszletezés erős vizuális koncepcióról tanúskodik, és szerencsére a digitális trükkök is képesek fizikai érzést kelteni. A pallérozatlan modorú, jéghideg és extrém mértékben célorientált Matthew McConaughey, valamint a koszosan-szakadtan is észveszejtően szexi Izabella Scorupco tökéletes társai a főszereplőnek, a többieket pedig egyébként is lövészárok-tölteléknek szerződtették, így komolyabb elvárásokat szükségtelen megfogalmazni a casting maradékát illetően. A sárkányvadászat látványos akcióban és véres áldozatokban egyaránt gazdag, ráadásul a mozi telis-tele van a klasszikus B-filmekre jellemző hibákkal és következetlenségekkel (Van Zan szakálla hol megnő, hol megrövidül; ugyanazon helikopter típusa vágásról-vágásra változik; nem létező sziklafal mentén repülnek be London belvárosába, stb.), amelyeket szerfelett nagyvonalúan kezeltek az alkotók – ily módon a darab bőséggel teljesíti a zsáner szerelmeseinek igényeit.
A nagydumás műmenők világában határozottan értékelhető egy ilyesféle őszinte és egyenes, mocskos és szórakoztató B-movie, s miután még némi eredetiség is szorult bele, könnyű szívvel lehet átlag feletti akciófilmnek nyilvánítani. Sajnálatos módon a bemutató idején a publikum nem tisztelte meg bizalmával a produkciót: az X-akták sorozattal nevet szerzett Rob Bowman filmje volt hivatott star vehicle-ként szolgálni Christian Bale számára, de a gyér kereskedelmi eredmények miatt végül évekre visszavetette az angol színész karrierjét. (GZ)



Parti Party a Pokol Tornácán
(Jonny Gillette, Kevin Wheatley, 2006)

Egy alműfaj létezésére a legjobb bizonyíték, ha már paródiák is készülnek róla. A 2007-es, Titanic fesztivált is megjárt amerikai Parti Party a Pokol Tornácán leginkább a Kevin Costner-féle pátoszban pácolt poszt-apokaliptikus eposzokat (A jövő hírnöke, Waterworld) figurázza ki, de önállóan is élvezhető. A sztori szerint 2077-ben a ma ismert Amerikát nukleáris holokauszt emészti el, a túlélők pedig, a sugárzástól tartva, csak 2097-ben mernek előbújni földalatti bunkereikből. Nincs más hátra: újra kell a civilizációt építeni, e nemes feladat pedig a Kennedy család sarjára, Tex-re vár.
A film egyfelől önfeledt, az idiotizmus határát súroló komédiázás, ötletes képi világgal, másfelől politikai szatíra a jelenkori Amerika populista politikusairól és a média szerepéről. A Parti Party nyugodtan ajánlható azoknak is, akik kedvelik Peter Jackson korai munkáit, a low-budget jelleg, az amatőr színészek sora és a gore mennyisége ugyanis erősen rokonítja a Rossz ízléssel vagy akár a Hullajóval is, a főhősökre ráadásul a Mad Max univerzum szörnyeihez hasonló barbár lények – kannibálok, sátánfajzatok, mutáns übermenschek – szabadulnak rá. Ki mondta, hogy nem lehet vicces egy világégés? (BS)
 

37 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr391172922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_Mizantróp_ 2009.06.09. 09:22:22

szerintem mindenképpen helye lenne még itt a következőknek:

Threads
www.imdb.com/title/tt0090163/

When the wind blows
www.imdb.com/title/tt0090315/

The quiet earth
www.imdb.com/title/tt0089869/

droidkiller 2009.06.09. 09:26:06

a Mátrix is beférhetett volna. az attól zseniális, hogy az emberek nem is tudják, hogy már meg is volt az apokalipszis. amúgy jó kis összeállítás.

_Mizantróp_ 2009.06.09. 09:28:53

ja, és ha felkerült a listára a Dr. Strangelove és a Fail safe, amelyek inkább pre-apokalipszis-filmek, akkor a szinte ismeretlen gyöngyszemet, a Countdown to looking glasst is bűn lenne kihagyni, zseniális, magával ragadó.

www.imdb.com/title/tt0087090/

purga · http://horrormirror.blog.hu 2009.06.09. 09:29:45

ott van még a 28 nappal/héttel később is
aztán a nagy klasszikus logan futása ugyebár mindenképpen ide illett volna
na meg a soylent grenn (magyar címére nem emlékszem), amiben charlton hestont láthatjuk és az emberiség zöld lapocskákat eszik, kivéve a gazdagok persze

Csimasz 2009.06.09. 09:57:50

Sztem a Vegitelet is beleferhetett volna, jo kis filingje volt sztem.

Sonrisa 2009.06.09. 09:58:55

Rajongok a poszt-ap. filmekért! A listával egyetértek többé-kevésbé, előttem már elsorolták, miért is kevés a 12.

De ne feledjük a zseniális, "hátborzongató" Children of men-t 2006-ból.

www.imdb.com/title/tt0206634/

Amikor már azt hittem, hogy mindent láttam, jött ez a film, s kb. az 5. percben megvett az alapfelállással, utána pedig tágranyílt szemmel néztem, egészen az utolsó képkockáig.

bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.06.09. 09:59:44

A The Day After szvsz a csúcs. Nem csak ebben a kategóriában, hanem általában is FILM. Legalábbis a több, mint tíz éves emlékeim alapján...

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2009.06.09. 10:18:44

A Threads lemearasdt. Bár az inkább amolyan dokumentumfilm de mégis nagyon realistán mutatja be az atomháborút és a következményeit.

Varga Denes 2009.06.09. 10:32:15

A nyolcvanas években, két fillérből forgatott olasz poszt-apokaliptikus filmek a műfaj vadhajtásai!
Egyet láttam eddig. A 2019: After the Fall of New York például egy szórakoztató Mad Max, Szökés New Yorkból vegyesfelvágott, és ha ez nem elég, még zombiszerűségek is vannak benne.

malocz 2009.06.09. 10:54:48

remélem nem ütnek rá a kezemre egy ilyen linkért:

:: THE POST-APOCALYPTIC COLLECTION ::
scifi.dead-donkey.com/viewtopic.php?t=2209

Potyoló 2009.06.09. 11:11:22

Ne feledkezzünk el róla, hogy Kelet-Európában is készültek remek poszt-apokaliptikus filmek, mint pl a lengyel Obi-oba, vagy a szovjet Halott ember levelei.

szárny 2009.06.09. 11:19:06

Menekülés New York-ból; Neon City.
Alapművek... :-))
A Neon City tán kevésbé ismert. Csak a mottóját hadd idézzem: "Végy egy jó nagy lélegzetet! Lehet, hogy az lesz az utolsó...

kaarnivale 2009.06.09. 11:21:41

No és a Hősök vére (The Blood of Heroes) Rutger Hauerrel és a többiekkel szintén alap.
www.imdb.com/title/tt0094764/

kaarnivale 2009.06.09. 11:22:55

Ja igen, hoppá, és mi van Tank Girllel?

Rhythmeen 2009.06.09. 11:23:03

A Quiet Earth-öt tényleg be kellett volna tenni, rám döbbenetes hatással volt.

bhead 2009.06.09. 11:28:38

Luc Besson: Élethalálharc.
Alap.

Dontpanic 2009.06.09. 11:33:50

Veszedelmes partvidék címen ment a tévében:
www.imdb.com/title/tt0219224/

(A DVD kiadás meg Veszélyes jövő címen futott..., ezt ki találta ki?)

Valami hihetetlen jól megformált, poszt-akokaliptikus érzést kelt, egy ehhez méltó, a filmvásznon nem túl sűrűn látható befejezéssel. Aki még nem látta és poszt-apokalipszis fan, érdemes megnéznie.

Celtic 2009.06.09. 11:34:27

@purga: 28 nappal/hettel kesobbet akartam en is mondani :) Egyebkent sztem Zold szoja volt a film cime es (megintcsak asszem) Philip K. Dick-regenybol keszult. Tenyleg, Blade Runner (Szarnyas fejvadasz), bar az is inkabb konyvben poszt-apokaliptikus (nincsenek allatok, novenyek).

Meg a 12 majom. No, hat van egypar :)

lostfanka 2009.06.09. 11:35:38

Ember gyermeke, 12 majom, es a Matrix is ide valo lenne. Mind harom remek.

Meg ugye az I am a Legend is az, te nem tartozik a legjobbak koze.

csibiur 2009.06.09. 11:38:29

A Waterworld-öt még egyikőtök sem mondta, pedig szerintem méltán szerepelhetne a felsorolásban. Ez a mindent elöntött a víz és keressük meg szárazpartot vonulat máig elég egyedi, aztán majd meglátjuk, hogy a 2012 miről is fog szólni valójában.

www.imdb.com/title/tt0114898/

totyatotya 2009.06.09. 12:11:04

@lostfanka: sztem az I am a Legend bizony be kellene h ferjen. nem emlekszem mas filmbol annyira hatborzongato/megrazo elmenyre, mint amikor Sam atvaltozik, es el kell h pusztuljon. ezert az egy jelenetert is megeri alaposan vegignezni azt a filmet.

falcon_x 2009.06.09. 12:21:07

Talán ide illik egy másik Svarci film az Emlékmás is.

lojzi1 2009.06.09. 12:26:31

Ez az indexes fórum szinte mindent feldolgozott a témából:

forum.index.hu/Article/showArticle?t=9046872

Egy klasszikust szoktak még emlegeni: A parton - On the beach. A mindenféle B-kategóriáknak a ZS-ig bezárólag meg se vége se hossza (pl. Six String Samurai, Omega Doom, Puszta acél, stb.)

lojzi1 2009.06.09. 12:27:13

Ez az indexes fórum szinte mindent feldolgozott a témából:

forum.index.hu/Article/showArticle?t=9046872

Egy klasszikust szoktak még emlegeni: A parton - On the beach. A mindenféle B-kategóriáknak a ZS-ig bezárólag meg se vége se hossza (pl. Six String Samurai, Omega Doom, Puszta acél, stb.)

totyatotya 2009.06.09. 12:27:49

@falcon_x: abban semmi poszt-apokaliptikus nincsen.

Géczi Zoltán 2009.06.09. 12:33:07

@Tomzone:
Ez gyilkos döfés volt. A nagy eszünkkel pont ezt hagytuk ki, pedig ájulásig imádom ezt a filmet. Meg szerintem a többiek is.

Baski Sándor · http://filmvilag.blog.hu 2009.06.09. 13:08:52

Miyazaki mestertől a Naushika ide illene, csak hogy legyen egy animáció is.
www.imdb.com/title/tt0087544/

lojzi1 2009.06.09. 13:30:07

Ez az indexes fórum szinte mindent feldolgozott a témából:

forum.index.hu/Article/showArticle?t=9046872

Egy klasszikust szoktak még emlegeni: A parton - On the beach. A mindenféle B-kategóriáknak a ZS-ig bezárólag meg se vége se hossza (pl. Six String Samurai, Omega Doom, Puszta acél, stb.)

_Mizantróp_ 2009.06.09. 13:38:55

@[bs]: a When the wind blows is animáció ;)

hano 2009.06.09. 14:44:46

Talán nem a legjobb ide, de a Brazil is kult., illetve mint említették korábban a Szárnyas fejvadász és Az emlékmás ( - Kuato él :)

Tralfamador75 (törölt) 2009.06.13. 21:05:56

Kedvenc alfajom a filmek között. A Veszélyes jövő tv-változata is jó (sajnos a magyar kiadás 4:3-ra lett vágva, és kénytelenek vagyunk szinkronnal végignézni), bár az eredeti On the Beach az igazi. Abszolút kedvencem a Másnap, igazán vállalhatná már egy magyar kiadó...
Én szívesen látnék egy jó feldolgozást a Lót című novellából (most nem jut eszembe fejből az írója, ha otthon leszek, megnézem), vagy a kedvenc könyvemből, Walter M. Miller Jr. Hozsánna néked, Leibowitz!-ból. Bár, ha hálivúdra bízzák... Inkább hagyjuk...

Tralfamador75 (törölt) 2009.06.13. 21:36:45

Na, szóval a Lót Ward Moore novellája 1953-ból.

load error 2010.08.06. 16:33:59

Az Omega ember és a Legenda vagyok is egy 1964-es film, az "Utolsó ember a Földön" remake-je. (Ami egy regényen alapul)
Gyakorlatilag az teremtette meg a zombifilmes zsánert (bár ott még vámpíroknak nevezték az élőholtakat)

A Zöld szójának semmi köze P. K Dick-hez, annál inkább Harry Harrisonhoz.

Magyarul nekem a Meteó ugrik be.