Coppola: nem kellett volna folytatni a Keresztapát

2009. június 06. 13:28 - Baski Sándor

Interjúrészlet

Coppola megérdemel minden tiszteletet, és nem csupán az eddigi életműve miatt. Először is azért, mert az egykori új-hollywoodi mesterek (Spielberg, Lucas, Scorsese, De Palma) közül ő az első, aki nagyköltségvetésű szuperprodukciók készítése helyett megpróbál visszatalálni a gyökereihez, a szerzői hagyományokhoz és az intimebb hangvételhez. Az idei Cannes-i fesztiválon egy fekete-fehérben forgatott családtörténettel szerepelt (Tetro), a sajtóvisszhangok alapján sikerrel. De elismerést érdemel az őszintesége miatt is. A Movieline interjújában új filmje kapcsán nyíltan beszél saját családjáról és apjáról, a kritikusokkal való viszonyáról (az Apokalipszis most!-ot annak idején földbe döngölték), a mai akcióközpontú blockbusterekről („még mindig azt másolják, amit a Cápa és a Csillagok háborúja elkezdett… kivéve, hogy most már digitális effekteket használnak”), de ezeknél meglepőbb, amit a Keresztapa folytatásairól mond:


Az igazság az, hogy a Keresztapából soha nem kellett volna egynél több filmet készíteni. Az nem egy sorozat volt, hanem egy dráma. Az első film tökéletesen le volt kerekítve. Kizárólag a pénzsóvárság miatt készültek el a folytatások. Általában olyan sokba kerül megcsinálni egy filmet, hogy a stúdió azt akarja, legyen olyan mint a Coca-Cola: mindig ugyanazt kell újra és újra elkészíteni, hogy minél több pénzt lehessen vele keresni – és pont ezt csinálják manapság is. De a Keresztapa nem egy sorozat volt. Úgy értem, hogyan is lehetne folytatni a Hamletet?

Ajánlott olvasmány még: Hirsch Tibor remek Coppola-portréja.

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr831167302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vferi · http://blog.tilos.hu/roadmovie/ 2009.06.06. 13:58:10

Az aranyos, hogy Coppola még mindig attractiont mond trailer helyett.

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2009.06.06. 14:46:29

Ez tényleg érdekes. Egyrészt ha valakinek nem kell szégyenkeznie a nagy sikerfilmje folytatásai miatt, akkor az éppen Coppola, még a Keresztapa 3. is bőven vállalható.
Másrészt nyilván ezeket is pénzből-pénzért csinálták, ez eddig sem volt titok. (Itt jön be William Goldman nagy kérdése: ha Lucas tényleg nem a pénzért folytatta a Csillagok háborúját, hanem a "történet kiteljesítése" miatt, akkor vajon miért nem készült el a "Howard, a kacsa 2." is? :) )

droidkiller 2009.06.06. 16:19:34

én se értem, mi a baj a Keresztapa 2-vel, a 3 tényleg gyengébb, de szeretem azt is.

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2009.06.06. 17:32:21

A Lucas-cikk kapcsán jött elő ez a probléma, csak éppen más szögből: "miért gond az nekem/nekünk, ha valaki szeret pénzt keresni?"
Nyilván nem gond, de nem mindegy, hogy valaki hogyan tekint önmagára, meg a saját pályájára. Lucas évtizedek óta dollárgyárosként tekint magára, Coppola viszont művészként. A jelek szerint Francis nemrég osztott-szorzott, és arra jutott, hogy a Keresztapa-trilógia megrendezése művészi szempontból nem volt kellően "alátámasztva", magyarán elsősorban a pénzért csinálta, bármilyen jó is lett a végeredmény. Nekem ez szimpatikus, pedig kifejezetten szeretem a Keresztapa-filmeket. Az is nagyon rendben van, hogy némelyik kőgazdag, Oscar-díjas filmmogul a hetven felett megpróbál visszatérni a gyökerekhez (ld. Coppola - Tetro, Friedkin - Bug).

tüske · http://ketertelmu.blog.hu 2009.06.08. 11:28:36

Coppola (és Al Pacino!) ezt már vagy 10 éve is elmondták, pontosabban azt, hogy a 3. filmet nem kellett volna megcsinálni.
A másodikat simán lehet védeni azzal, hogy az még szorosan kapcsolódik az elsőhöz, hiszen az eredeti történetnek/könyvnek az első két film felel meg, nem egy erőltetett sequel-t csináltak.

Az más kérdés, hogy (szerintem) a harmadikkal is olyan jól elkapták a megváltozott (politikai) világ hangulatát, hogy kár lett volna nem megcsinálni, még ha nincs is benne 100 emlékezetes pillanat, mint az elsőkban, csak 10.

KingofHell 2013.02.06. 05:40:44

A II. rész zseniális, talán még az elsőnél is jobb. A harmadik ugyan gyengébb, de azért ha minden trilógia harmadik része ilyen színvonalú lenne, nem panaszkodna az ember.