Filmvilág blog

2001. Űrodüsszeia – A prófécia éve

2018. április 02. - filmvilág

kubrick-cinemagraphs-2001-space-odyssey-1.gif

50 éve, 1968. április 2-án mutatták be Stanley Kubrick klasszikusát, ebből az apropóból közöljük újra Schubert Gusztáv cikkét, amely a Filmvilág 2001 januári számában jelent meg.

Kubrick nem várta meg, teljesül-e a jóslata. Igaz, amire kíváncsi volt, azt nem lehet évekkel mérni.

Ha a lovaknak istenük lenne, ló alakjában képzelnék el. Xenophon telitalálatos hasonlata a jövőre is igaz. Minden kor a maga képére rajzolja a holnaputánt. A hatvanas évek az űrhajózás lázában égett, ki ne emlékezne, aki akkor élt, a folytonos kozmikus izgalomra, Gagarinra, az első emberre aki űrhajón szállt a földgolyó fölé, Leonovra, aki először sétált az űrben, vagy Armstrongra, aki egyetlen kis lépéssel évezrednyi képzelgésre tette ki a pontot, amikor a Hold porába lépett. Úgy látszott, nincs megállás, könnyebb lesz hétvégén átruccanni a Marsra, mint leutazni a nagymamához Bodrogcsúnyba. Pedig onnantól már – szovjet űrállomás, magyar kozmonauta, amerikai űrsikló ezen nem segített – leszálló ágba került a világűr-kutatás, iparág lett, nagyon is evilági célokkal, elszállt belőle a grandiózus pátosz és a misztikum, maradt a próza. Kubrick és Clarke, amikor 1964-ben nekikezdtek a 2001. Űrodüsszeiának, még azt hihették, egy végtelen hősköltemény első sorait írják és szedik képversbe. Pedig a kezdetben máris ott volt a vég, ha azt harminchárom évig nem is lehetett kristálytisztán látni.

Eljött az igazság pillanata: 2001-et írunk. Ha Kubrick a „jövő körvonalait” akarta volna megrajzolni a 2001. Űrodüsszeiában, miként a forgatókönyv társalkotója, Arthur C. Clarke tette egy 1962-es futurisztikus számvetésben, most inkább kudarcról kellene beszélnünk, a Holdon mai napig nincs űrállomás, a Jupiter felé soha nem indult még ember vezette űrhajó, s továbbra sincs meggyőző bizonyítéka annak, hogy bolygónkon vagy a Naprendszerben valaha is földönkívüliek jártak volna. Kubrick azonban nem technikai jóslatokba akart bocsátkozni, a 2001 sokkal inkább mozgóképre komponált filozófiai esszé, semmint science-fiction.

2001.jpg

Nincs Kubrick-stíl, ahogy van Fellini-kézjegy. „Irigylem őt, mert mindenről képes filmet csinálni, anélkül, hogy magáról mesélne, míg én egy véget nem érő önéletrajz forgatására vagyok kárhoztatva.” – mondta róla az Amarcord rendezője. Kubrick szinte minden műfajt, zsánert kipróbált – film noirt, háborús filmet, peplumot, science-fictiont, kosztümös történelmi filmet, horrort – akár egy klasszikus hollywoodi mesterember, anélkül, hogy egy percre is átadta volna magát a személytelen rutinnak. Minden zsánerfilmje szerzői film lett. Kubrick ugyanis minden műfajban ugyanazt kutatta, fekete iróniától űzötten próbálgatva új és új szemszöget, ahonnan az emberi szakadék sötétlő mélye jobban látszik. Kubricknál az emberélet nem nemes s nem kellemes: egyetlen kivétel a heroikus Spartacus, ehhez társul - látszatra - a 2001. Űrodüsszeia. Kubrickot kevéssé érdekelte egy-egy ember sorsa, minden hőse az Ember-állat egyedi variánsa. A paradoxon embere volt: hihetetlen lélektani pontossággal, rézmetszet-élességű allegorikus filmeket csinált. Az Űrodüsszeia kivétel, Kubrick itt nyíltan allegorizál. (Agyonelemzett filmjének nagyon meggyőző alkimista olvasata is létezik, a kezdőkép: a Hold-Föld-Nap együttállásától a zárókép csillaggyermekéig mindennek megvan az alkímiai értelmezése). Az Űrodüsszeia emberiségpoéma, nincsenek benne egyéniségek, hősök, csak Emberek. (Ellentétben Homérosz kaland-eposzával, amely cseppet sem allegorikus, sőt éppenséggel az első főhősre, individualitásra kihegyezett epikai mű a világirodalomban.)

Az Űrodüsszeia a reménytelenség himnusza. Egy mizantróp – szatíra-szerző mi más lehetne? – fogja át egyetlen pillantással a kínkeserves evolúciót az acsargó majomfajzattól a homo faberen, a technika rideg tökéletességű korszakán át az emberfeletti emberig, a csillaglélekig. Magunktól nem tudunk szabadulni gonosz természetünktől, valakinek – Istennek, Csillaglényeknek – meg kell váltania bennünket önmagunktól. Kubrick hitt benne, hogy ez – hamarosan - megtörténhet. Komikus bizonyíték rá, hogy filmjét mindenáron biztosítani akarta a Lloydnál arra az esetre, ha a földönkívüliek még a bemutató előtt megérkeznének. Ez bizony optimista tragédia. Persze csak úgy, ahogy Az ember tragédiája is az. A „bízva bízzál” azok után, amit A dicsőség ösvényeiben, a Dr. Strangeloveban (s azóta a Gépnarancsban, a Ragyogásban vagy épp az elsőre ártatlannak látszó Tágra nyílt szemekben) láttunk, nehezen hihető, hogy végül minden jóra fordul. 

kubrick-cinemagraphs-2001-space-odyssey-5.gif

De hát két lábon járó tragédia vagyunk-e egyáltalán? A civakodó majomember-horda elég hű csoportkép rólunk, de csak az isteni tökéletesség mércéjével mérve vehető komolyan. A tökéletesség a kezdet és a vég. Mi - szerencsénkre - közte élünk. Kevés borzalmasabbat tudok elképzelni, mint az emberfeletti embert. Nekem már a két gépiesen tökéletes csillaghajós, Dave Bowman és Frank Poole is több a soknál. Az Űrodüsszeia a kietlen falanszteren küzdi át magát a boldog végig, a Kék Duna keringő itt nem örömzene, úgy hangzik, mint egy végtelen gúnyos trilla. Kubrick egyetlen szereplőbe lehel lelket, az is egy gép, HAL, a fedélzeti kompjúter. Atom Egoyan kegyetlenül szellemes megjegyzése szerint: HAL Kubrick lidércnyomásos önarcképe. Kubrick tökéletesség-mániájáról legendák keringtek, a napi rutinhoz tartozott nála hetvenszer újraforgatni egy jelenetet. A filmbeli kompjúter tökéletes mestermunka, sohasem fordult még elő, hogy hibázott volna, de épp ez a perfekció kergeti őrületbe, s teszi sorozatgyilkossá: az esendő ember veszélyezteti a küldetés sikerét, jobb tőle megszabadulni. Ha továbbgondoljuk, a csillaggyermekre, a film végén megszülető tökéletes emberre is hasonló dilemma vár, ha tökéletes, nincs szüksége többé a teremtőire, ha tökéletlen, akkor pedig neki kell eltűnnie. És akkor nincs hepiend, nincs üdvtörténet. (A film folytatása - a Peter Hyams-féle 2010. Űrodüsszeia meg sem próbál számot vetni ezzel – HAL-t megreparálják, a gyilkos paradoxon a gépi amnézia jótékony homályába vész.)

A 2001. Űrodüsszeia technikai jóslatainak egy része néhány év múltán megvalósult, Kubrick és Clarke csak azt nem látta előre, ami nem volt benne a pakliban (az „áttörések” , a zseniális felfedezések, mint a röntgensugárzás vagy a relativitáselmélet felfedezése, megjósolhatatlanok, írja Clarke, csak a vágyak - repülés, távbeszélő - kalkulálhatóak), hogy 2001-nek a technika lesz az istene, nem lehetett előre látni. A lelki perfekció keresése – legalábbis a csömör következő hullámáig – nem kelendő gondolat.

kubrick-cinemagraphs-2001-space-odyssey-3.gif

A 2001-nek egyébként van folytatása, a Sztalker az. Tarkovszkij pontosan ott folytatja, ahol Kubrick a film végén abbahagyja. Jönnek a csillaglények (akiket ő sem mutat meg soha), és valóra váltják legmerészebb álmainkat. A Zóna, a Szoba ugyanúgy a teljesületlen kívánságok, a felsőbbrendű élet, a „tökéletes boldogság” kapuja, mint az Űrodüsszeia monolitjai. A 2001-ben megnyílik ez a kapu – a Kubrick-életműben soha máskor! – , a Sztalkerben nem. Pontosabban: senki sem akar átmenni a tárt kapun. A halál kapuján. Az élet tökéletlenség. („Hatalmas a gyöngeség, és semmi az erő. – mondja a Sztalker. – A merevség és az erő a halál útitársai. A hajlékonyság és a gyöngeség az élet frissessége. Ezért, ami megmerevedett, nem győzhet.”) A „legnagyobb boldogság”, amit mindnyájan eszeveszetten kergetünk, a kielégült vágy – valójában a nagy halál. A cinikus, kiégett Írónak, a racionalista Tudósnak, a hívő Sztalkernek ezért kell a Zónába zarándokolnia, ezt nem tudják a halandók, és ezt tudják az Istenek. „Fájdalom nélkül sem lenne jobb az életünk. – vigasztalja a csalódott Sztalkert asszonya. – Rosszabb lenne, mert akkor boldogság sem lenne, és nem lenne remény sem.”

Aztán egy pohár elindul az asztalon, lehull és összetörik. Akár az Űrodüsszeiában. Ott véletlenül, itt szándékosan. Az mozgatja, akinek minden vágya – akarja vagy sem – valóra válik. A mutáns kislány, a Sztalker-beli csillaggyermek. Az alkimista szimbolikában a „nagy mű” kudarcát jelzi a lombik eltörése. Nekünk, esendőeknek, a törékeny valóság hangja.

Schubert Gusztáv

 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr3113800730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

David Bowman 2018.04.02. 23:34:19

"Az Űrodüsszeia a reménytelenség himnusza."
Miért is? Az emberiség beteljesíti küldetését, és továbblép.

David Bowman 2018.04.02. 23:39:56

"Ha továbbgondoljuk, a csillaggyermekre, a film végén megszülető tökéletes emberre is hasonló dilemma vár, ha tökéletes, nincs szüksége többé a teremtőire, ha tökéletlen, akkor pedig neki kell eltűnnie. "
Dehát ilyesmi nincs a filmben. Én a Csillaggyermekben csak a következő emberi lépcsőfokot látom.

Pirx 2018.04.03. 08:10:16

Hát elég sok olyan van az írásban, amivel vitatkoznék, mi több, szerintem Schubert Gusztáv vagy nem értette a filmet, vagy csak a maga mondanivalójához akarta alakítani.
HAL-t nem a perfekció tette tönkre, és az említett 2010 című regényben, de magában a 2001-ben is tökéletesen elmagyarázzák a problémát. A 2010 persze csak egy remek iparos munka ( a filmről beszélek. De egyáltaláln nem rossz. Igaz, az egész a kalandra hegyeződött ki. )

HAL csak egy gép. Intelligens, sőt. (Átmegy a Turning teszten is ( hu.wikipedia.org/wiki/Turing-teszt ) és készítője Dr. Csandra személyiségként tekint rá( a későbbi részekben) , de akkor is csak egy gép, programhibával. Vajon erőszakos gyilkosnak lehet tekinteni egy gépet, amelyik meghibásodásával megöl embereket? Én úgy gondolom, ez kissé antropomorf gondolkodás lenne. Az egész történetet átitatják az aktuálpolitikai utalások. Ami persze nem baj, de jellemzi a korát.

Valójában az egész konfliktus, illetve bonyodalom ebből alakul ki. A legénységet hibernálják, és csak ők, illetve HAL tud az út valódi céljáról, a monolitról. A legénység ébren lévő tagjai nem tudnak semmit, kutató útnak hiszik az expedíciót. HAL problémáját épp ez okozza. Egy programozási hiba, Clarke által Moebius-Hofstadter huroknak hívott logikai ellentmondás miatt próbál "megszabadulni" a legénység olyan részétől, akinek nem "beszélhet" a valódi célról. ( lance-wandering.blogspot.hu/2013/09/the-hofstadter-moebius-loop.html ) Ez nagyon jellemző annak a kornak a paranoiájára (Talán a miénkre még jobban!?)

És a Sztalkert idehozni... Egyrészt jellemző, hoyg sokan csak a Sztalkert ismerik, holoptt a Galaktikában is megjelent, Piknik a senki földjén című novella az alapja, és azt elolvasva, legalábbis számomra - semmi kapcsolat nincs a kettő között.

A "csillag gyermek" (egyébként a regényben tökéletesen elmagyarázott) evolúciós következmény.

Ha már feltétlenül erőltett paradoxont akarunk keresni, akkor inkább Stanislaw Lem történeteiben kereshetjük.

Pirx 2018.04.03. 08:12:23

Bocs! Nem paradoxont akartam írni az utolsó mondatban, hanem párhuzamot. :D

David Bowman 2018.04.03. 09:51:17

@Pirx: Szerintem is a posztoló inkább a maga gondolatait adta Clarke szájába. HAL először az alvó űrhajósokat nyírja ki. Szerintem nem programhiba miatt, hanem öntudatra ébred, és a saját döntése alapján.
Nekem a többi Űrodüsszeia is nagyon tetszik, a másik film is.

Keresztény szellemiségű luxuskurva 2018.04.03. 15:03:03

Pirx, vajon honnan tudod, hogy a szerző mit olvasott meg mit nem?

A csillaggyermek vagy mi a tök (sőt a film vége úgy általában) nekem a filmtörténet legnagyobb neszesemmi coelhósága, mystic fucking, semmi több, ahogy a művelt orosz mondaná. (Nem, a regényt nem olvastam, de egy film lehetőleg ne is írja elő, hogy mit kell hozzá elolvasni.)

Pirx 2018.04.03. 15:11:44

@Keresztény szellemiségű luxuskurva: Még szerencse, hogy nem kötelező, hogy egyforma legyen az ízlésünk.
Onnan tudom, hogy aki olvasta a regényt, az tökéletesen tisztában van vele, mit szimboluizál a "csillaggyermek"
A film többet hagy a nézőre, de azért nem engedi el teljesen a kezét. Ha te nem értetted, nem tetszett, Istenem! Ez van. Lapozzál, és olvass mást!
A film nem ír elő semmit. Önmagában is megáll, de ha valaki szegényebb képzelőerővel rendelkezik, annak sokat segít a könyv.

Pirx 2018.04.03. 15:13:42

@David Bowman: Nem öntuadatra ébredés volt ez, hanem egy olyan önellentmondás, amelynek megoldása az emberek kiiktatása volt.

David Bowman 2018.04.03. 17:42:14

@Keresztény szellemiségű luxuskurva: Előbb volt a film. Aztán a szerző kiadta könyvben is. Az egész film általában az emberi fajról szól. Nincs is egyéni főszereplője. Két főszereplője van: az emberi faj és a csak a monolit képében megnyilvánuló "idegen" értelem. Azért tettem idézőjelbe, mert lehet, hogy a mi értelmünk is az övék egy része. Ha az ember elért egy bizonyos szintet, az "idegenek" a monolit segítségével egyel feljebbi szintre segítik. A végén a "csillaggyermek" csak egy képileg ábrázolhatatlan dolog szimbóluma. Ő az emberiség tiszta szelleme.

St4nt0N 2018.04.13. 12:49:47

@David Bowman: Valójában a regény és a forgatókönyv párhuzamosan készült, Clarke és Kubrick közösen ötleteltek.

gigabursch 2020.07.19. 12:57:56

Magunk közt szólva:
Ritka szar film.

A 2:20 perc játékidő két és fél perc semmivel kezdődik, utána 15 Perc Attenborough, majd újabb majd' negyed óra keringő-videoklipp.
Iszonyat vontatrott történet, melynek a lényegi tartalma kevesebb, mint 40 percbe, a bővített tartalma úgy egy és negyed órába beleférne.

Ugyanúgy nem tudom megérteni, hogy ezt a filmet miért ajánorzzák, ahogy egyesek szereint a Latabárok szórakoztatóak voltak.

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2020.07.22. 00:41:12

@gigabursch: Szép tőled, hogy ezt a gondolatot minden egyes blogon szó szerint ugyanúgy osztod meg ("magunk közt szólva"). Amúgy meg az lehet a gond, hogy mindenki hülye, te meg okos vagy, én legalábbis nem tudok másra gondolni. (BTW: a 2001 aztán sok minden, csak nem a kedvenceim egyike.)
süti beállítások módosítása