Filmvilág blog

Itt a márciusi Filmvilág!

2018. március 01. - filmvilág

1803.jpgMAGYAR MŰHELY
A Kádár-kor harmincnégy évében folyamatosan fennáll lakhatási probléma, viszont ebből legalább harminc esztendőben ez a társadalmi és kulturális közbeszéd engedélyezett tárgya is. Vagyis egyáltalán nem szerepel a cenzurális tabuk között. Neve is van, úgy hívják: „lakáskérdés”. Ha pedig úgyis hivatalos a dolog, filmet is lehet róla 

Hirsch Tibor: Vágytárgyak és enteriőrök (Kádár-kori álmok: lakásmesék)
Gelencsér Gábor: Isten szemével (Beszélgetés Jeles Andrással)
Soós Tamás Dénes: Az éjszaka misztériuma (Beszélgetés Máthé Tiborral)
Mészáros Márton: „A nehezítő körülmény én vagyok” (Beszélgetés Sándor Pállal)
Szivák Bernadett: A pozitív hős és egy aljas módszer (Beszélgetés Tóth Barnabással)
Varga Zoltán: Papírvizsla, madárkomédia (Cseh András és Mata János animációi

ÚJ RAJ
Vajda Judit: Egyedül nem megy (Laurent Cantet)

A ZSÁNER MESTEREI
A 70 éves John Carpentert bármennyire is a horrorműfaj mestereként könyvelik el – a Halloween, A köd, A Dolog vagy Az őrület torkában alapján joggal –, az életműben mégis legalább ennyire meghatározó, ha ugyan nem jelentősebb a western zsánerének  rendszeres megidézése, valamint a kötődés a sci-fi műfajához.

Géczi Zoltán: Halhatatlan kardok, örökkévaló kamerák (Takeshi Miike-jubileum)
Varga Zoltán: A látszat világai (John Carpenter víziói

SZERELMI ÁTKOK
Szabó Ádám: Szenvedélybűn (Sokszorosított sztárok)
Baski Sándor: Beépített anyaghiba (Paul Thomas Anderson: Fantomszál)

NET/PAPÍR/OLLÓ
Alig néhány éve még úgy hittük, az internet fejlődésével és a közösségi platformok robbanásszerű terjedésével végre valóban közvetlenül formálhatjuk a demokráciát. A világháló alulról építkező struktúrája és a heterogén információk sokasága törvényszerűen kizárják a tudatos torzítás, az elhallgatás vagy a manipuláció lehetőségét. A kezdeti hurráoptimizmus mára sötét depresszióba váltott.

Huber Zoltán: Hasadó valóságok (Az álhírek és a közösségi média)
Pernecker Dávid: Travis Bickle meghalt (Rajongói elméletek)
Szíjártó Imre: Filmmániások (Jelentés a blogoszférából)
Pápai Zsolt: Az elnöknő emberei (Steven Spielberg: A Pentagon titkai)

KÖNYV
Stőhr Lóránt: Kiazmus és felemásság (Gyenge Zsolt: Kép, mozgókép, megértés)  

FILMTÖRTÉNET
Paár Ádám: Egy örökzöld német műfaj (A Heimat-film)

FESZTIVÁL
Kovács Patrik: Bajnokok, mint mi (BIDF)

KÍSÉRLETI MOZI
Varga Balázs: Enyészet (Lichter Péter: The Rub)

KRITIKA
Schreiber András: Germán anya (Fatih Akin: Sötétben)
Tóth Klára: A kultúra folytonosság (Zsigmond Dezső: A Sátán fattya)
Huber Zoltán: Célközönséges (Herendi Gábor: Valami Amerika 3.)
Kolozsi László: A félfülű Getty (Ridley Scott: A világ összes pénze)
Pethő Réka: Küzdelmes kamaszbohóságok (Greta Gerwig: Lady Bird)

Címlapon: Fatih Akin: Sötétben (Diane Kruger) – A Cirko Film márciusi bemutatója

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr4013682470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása