Itt a 4. Magyar Filmhét - Idén is új bemutatók nélkül

2018. február 07. 13:51 - filmvilág

bizalom.jpg

Február 8-11. között a Corvin moziban 150 filmet vetítenek majd, melyekre a közönség kedvezményes 500 Ft-os áron válthat jegyet. A március 11-i hivatalos gáláig több vidéki városban vetítik majd a filmeket.

Szabó István tiszteletére, Bizalom című, Oscar-díjra jelölt filmjének digitalizált és felújított változatának vetítésével nyílik meg hivatalosan a 4. Magyar Filmhét február 7-én.

Az 1944-ben játszódó Bizalom több szempontból is fordulópont volt a rendező pályáján. Ezzel a filmmel kezdődött a hosszú távú együttműködés Koltai Lajos operatőrrel, továbbá ez az első olyan játékfilm, melynek alaptörténetét Szabó István nem egymaga írta. (A filmnovella másik szerzője Szántó Erika.) A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Oscar- és Kossuth-díjas magyar filmrendezőt a Bizalom operatőre, Koltai Lajos köszönti majd.

filmhet_1.jpgA Filmhéten olyan dokumentumfilmeket, tévéfilmeket, kisjátékfilmet és animációkat is nagy vásznon nézhet meg a közönség, melyeket korábban csak a televízió sugárzott. Február 8-án 10 órakor két dokublokk is fut majd párhuzamosan, melyekben többek között olyan filmek lesznek láthatóak, mint Böszörményi Zsuzsa 580 méter (Kárai Sándor "Keszeg" bányásznaplója) című filmje, mely egy megismételhetetlen kordokumentum arról a hihetetlen nehéz munkáról, ami a szénbányákban folyt. 12.30-tól a kisjátékfilmes válogatásban rendezőként mutatkozik be Pusztai Ferenc producer, aki L.U.F.I. című munkájában egy groteszk, szürreális világba kalauzolja a nézőket, miközben korunk valós problémáira is fókuszál humorral és szarkazmussal. 14.30-kor az animáció szerelmesei nézhetnek meg egy válogatást, melyben többek között szerepel Jankovics Marcell Árpádok emlékezete című ismeretterjesztő rajzfilmsorozatának második része III. Béla koronázásától a halálán túl tartó időszakról.

Tavaly több mint 1,3 millió ember váltott jegyet magyar filmre, és a bemutatott 18 nagyjátékfilm közül számos százezres nézettséget túllépő közönségkedvenc lett. Február 8-án 16.20-kor a közönség újra megnézheti a Brazilok című filmet,18.20-kor a Kincsem fut majd, 20.45-kor pedig a drámaian groteszk Életem legrosszabb napját vetítik.

Az esemény részletes programja a http://filmhet.hu/programok linken érhető el. 5 kategóriában 131 alkotás fut majd versenyben. Az alkotók 76, a Mecenatúra program keretében támogatott filmet neveztek, így összesen 59 dokumentumfilm, 4 tévéfilm, 21 kisjátékfilm, és 29 animáció szerepel az idei kínlatban, valamint mind a 18 nagyjátékfilm lepereg majd, melyeket 2017-ben mutattak be a magyar mozik.

A 3. Magyar Filmdíjak ünnepélyes díjátadóját március 11-én tartják. A Magyar Filmdíjakra nevezett alkotások közül a Filmakadémia tagjaitól legtöbb szavazatot kapott filmek és alkotók összesen 23 kategóriában versenyeznek majd. Február 11-én, vasárnap a Filmhét FB-oldalán Novák Emil, a Magyar Filmakadémia Egyesület elnöke jelenti be az idei Magyar Filmdíj-jelölteket. Az akadémia tagjai által nominált filmekből több vidéki városban is szerveznek majd vetítéseket.       

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr3213642864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.